Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult; a http://www.allampolgarsag.gov.hu/ címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.

2009. július 2., csütörtök

Szigorúan ellenőrzött evangélium – A leleplezések könyve



Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium c. könyvének első kötetét mutatják be Nagyváradon, a VI. Partiumi Írótábor keretében, 2009. július 4-én (szombaton) 12.00 órától a Góbé Csárdában. A Szegeden élő, erdélyi származású egyháztörténész a romániai református lelkészek úgynevezett Szekuritátés-dossziéit kutatja, és munkájának részeredményeiről számol be e vaskos kötetben, amelyhez dokumentummelléklet is tartozik.

A könyvet Demeter Szilárd, a Partium Kiadó igazgatója mutatja be a szerző, Molnár János jelenlétében.

Meghívott: Tőkés László püspök, EP-képviselő.

„…Az informátor […] a legritkább esetben elkötelezett kommunista, sőt, rendszerint egy ellenségesnek, vagy legalábbis gyanúsnak minősített csoport, társadalmi réteg tagjaként épp azért szemelték ki, hogy feltűnésmentesen informálódhasson övéi között. Volt lehetősége a választásra. És innentől, a választás aspektusainak sokrétűségétől kezdve válik az informátorok története a kommunizmus emberi drámájává…”
Molnár János: Szigorúan ellenőrzött evangélium

Nincsenek megjegyzések: