Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult; a http://www.allampolgarsag.gov.hu/ címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.

2010. március 30., kedd

2010 - TRIANON EMLÉKÉV



Előadás lesz a be nem tartott ígéretekről. A sebek gyógyításának szándékával az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a 2010-es esztendőt trianoni emlékévnek nyilvánította. A civil szervezet Bihar megyei részlege ennek keretében előadássorozatot szervez. Nagycsütörtökön 18 órakor kezdődik az első rendezvény a nagyváradi református püspöki palota dísztermében, ekkor Raffay Ernő történész és Szidiropulosz Archimédesz Trianon-kutató Be nem tartott ígéretek címmel tart előadást.

A rendezvény fontosságát hangsúlyozták tegnapi sajtótájékoztatójukon a bihari EMNT vezetői, Török Sándor elnök és Nagy József Barna ügyvezető elnök. Az emlékév nem a sebek feltépésére hivatott, annál inkább az ápolásra. A trianoni diktátum 90. évfordulója alkalmából tudatosítani kell a továbblépési pontokat, amelyek adottak, hiszen mind az akkori szerződésekben, mind a mostani európai uniós gyakorlatban rögzítettek. Az autonómia annak a biztosítéka, hogy ugyanolyan jogokkal élhessen szülőhelyén az erdélyi magyarság is, akár a románság.
A csütörtök esti előadásokban is erről lesz szó. A történészek ismertetik majd a szerződő román fél (többnyire be nem tartott) ígéreteit, az erdélyi románság 1920 előtti autonómiatörekvéseit. Arról is beszélnek majd, hogy milyen hagyományai és formái voltak a történelmi Magyarországon az autonómiának.
Jövő év nyárig havonta lesznek majd előadások, természetesen vidéken is – mondták –, mert minderről őszintén kell beszélni, nem bántóan, de az igazságot kimondva. Tudatták még, hogy a csütörtöki előadás nem politikai rendezvény, így eleve meghívtak civil és egyházi szervezeteket, valamint magyar pártokat is. A váradi magyar tannyelvű iskolák vezetőit is megkeresték az ügyben, hiszen az autonómiáról és a trianoni diktátumról különös fontos szólni a fiataloknak. Természetesen minden bihari magyart hívnak és elvárnak.

Ponta jó pontokat remélt !!!!!!!!!



Ponta mester, miután pontozásos győzelmet aratott Mircea Geoană felett, újabb jó pontokat akart szerezni nacionalista érzületű honfitársai előtt.

Ezért ő is elment Maroshévízre a nagy nemzetmegmentő találkozóra. Amint éppen átutazott a két székely megyén, meghallotta, hogy itt még a legelő tehenek is egymás közt csak magyarul bőgnek. Arra gondolhatott, engedély nélkül hivatalosították a magyar nyelvet. Ezek után mondta Ponta, hogy ilyen föld, hogy Székelyföld, nincs is. Bár én azt gyanítom, hogy a maroshévízi összeröffenésen elhangzottakat csak félreértették. Lehet, csak azt mondták, hogy ők most ott román földön állnak. Olvasták, és inspirálódtak Arany János A hamis tanú című verséből, amely arról szól, hogy vén Márkus megesküszik arra, a föld, amin áll, nem az, aminek hiszik: ,,Nem tarcsai határ, / ladányi birtok az". Úgy mert erre hamisan esküdni a vén Márkus, hogy előzőleg a talpa alá ladányi földet tett volt. No már most, lehetséges az, hogy Ponta is jófajta bărăgani földet tett volt a lába alá, amit még úton Bukaresttől errefelé szedett össze, kis gyalogsági ásócskájával. Ezek után égre-földre esküdözhetett, hogy nem székely, hanem csakis ősi román földön áll. Mivel ott mindenki ugyanezt állította, lehetséges, hogy amikor az összeröffenés helyszínét, a maroshévízi kultúrházat építették, a hegyeken túlról hoztak volt néhány kamionnyi román földet. Most azért hívták össze ide ezt a nagygyűlést, hogy minden résztvevő lelkiismeret-furdalás nélkül esküdhessen arra: román föld, amelyen állnak, illetve tanácskoznak. Vadim szokás szerint vadult. De ki gondolta volna, hogy a liberális Nórika (Nicolai) is ugyanúgy mórikál, mint a többi kövér sovén? Az is lehetséges, hogy át kell írni a vallástörténelmet. Ugyanis Selejan ortodox püspök szerint az Úr kezdetben teremtette vala a románokat és utána a Földet. Alájuk.!!!!!!!! A földvitára, hogy román-e vagy székely, megívhatták volna az Új Magyar Gárda székelyföldi szakaszát, amelyik azt mondta Kolozsváron, hogy: Székelyföld nem román. Ezek is olyan hős hazaffyak, mint a maroshévízi tanácskozók. Aztán ők így, közösen eldönthették volna ezt a telekkönyvi vitát, hogy kié a föld? Ahogy nálunk szokás. Kapával, kaszával. Erre az összejövetelre Ficót és más, hozzá hasonló szlovák fickót is meghívhattak volna. Lehet néhány jó tanácsa az idegen anyanyelvek oktatásával kapcsolatban. Legutóbb, amikor Sólyom László azt mondta, hogy a határon túli magyaroknak idegen nyelvként kellene tanulniuk az ország nyelvét, ahol élnek, akkor ők már tolvajt kiáltottak. Most is adott volna néhány jó tanácsot arra az esetre, ha magyar találna lenni a Székelyföldön a hivatalos nyelv. Mert Ficó csak tudja, hogyan kell tanítani az ország nyelvét, hiszen ő is anyanyelvként tanulta a szlovákot.

Kettős állampolgárság a terítéken



A magyarhoni kampányhajrában a Duna Televízió adásában hatpárti választási vitában került újfent képbe a kettős állampolgárság léte-nemléte és sorsa. Az országos listát állító hat politikai csoportosulás képviselőinek vitája arra is alkalmat szolgáltatott, hogy a tévénézőnek fogalma legyen a téma majdani kezelésének mikéntjeiről.

A vitában az egyenetlenségek szembeszökőek voltak, a mostani választásokon induló ,,civilek" vagy a Lehet Másképp Párt (LMP) közhelyesen sete-suta téblábolása e kérdéskörben a személyek és pártok közötti nyilvánvaló eltéréseket mutatta ki, nyelvi kulturáltságban és intellektuális képességekben nagy különbségekről tanúskodott, hisz nehéz is lenne a téma kezelésében tapasztalt külügyi-belügyi politikai rókának számító Németh Zsolt illetékességének szintjére emelkedni. Amint ez várható volt, a legérdesebb vitapartnernek a Jobbik titánkodó képviselője bizonyult, aki jobbra-balra mindenkire rácsapta az ajtót. Az MSZP-t képviselő Szabó Vilmos témakezelése elmosódottnak tűnt, ami érthető, hisz politikai visszahőkölésre kényszerült pártjának, az azóta a politikai süllyesztőbe csúszott szabad demokratákkal együtt oroszlánrésze volt az elszakított nemzetrészeknek a magyar história nemzetközi összehasonlításban is páratlan és szégyenteljes kiközösítésében 2004. december 5-én. Az említett két párt most alakuló sorsában nem kis szerepet játszott a kettős állampolgárság kolosszális hazugságokkal történő megtagadása.
Egyébként a vitában részt vevő hat választási csoportosulás egyhangúan a kettős állampolgárság mellett érvelt. A Fidesz a 2004-es szavazás eredményére alapozva — a népszavazás érvényességéhez nem elégséges résztvevők 52 százaléka szavazott „igen"-nel —, ennek alapján a kormányalakításra legesélyesebb párt kormányhatározattal és parlamenti többséggel rendezi már az első teendői között a kettős állampolgárságot, amelyhez nem szükségeltetik majd a magyarországi letelepedés, ám ebben az esetben nem jár például a választásokon való részvétel jogával.
A Duna Televízió kampányvitája nem elszigetelt, ezt megelőzően Budapesten rendeztek Látleletek 2010 tavaszán címmel vitát a határok feletti nemzetegyesítésről Martonyi János, leendő magyar külügyminiszter vezényletével. A vitában részt vevő Tőkés László EP-képviselő azt fejtette ki, hogy a magyar integrációt a nemzetek Európájában kell megvalósítani, Európának nem külön a romániai, felvidéki, délvidéki magyarokkal kell foglalkoznia, hanem a magyar nemzettel mint az unió tagnemzetével.

2010. március 28., vasárnap

Feljelentette az Új Jobboldalt a Kolozs megyei RMDSZ



Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete büntető feljelentést tett csütörtökön az Új Jobboldal nevű román szélsőséges szervezet ellen, mivel az egyesület tagjai náci jelvényeket használtak és uszító jellegű magyarellenes szlogeneket skandáltak március 14-én, egy általuk szervezett rendezvényen, Kolozsvár belvárosában. A szövetség helyi képviselői elfogadhatatlannak tartják, hogy a kolozsvári rendőrség kettős mércét alkalmazott a különböző szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben – nyilatkozta a Krónikának Molnos Lajos, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöke.

Emlékeztetett: míg a március 15-én szervezett kincses városi rendezvények alkalmával a rendőrség több résztvevőt is megbírságolt, a román szélsőséges szervezet hatósági beavatkozás nélkül bonyolíthatta le megnyilvánulásait.

„Az Új Jobboldal tagjai közül többen is náci jelvényeket viseltek, és uszító jellegű magyarellenes szlogeneket skandálva vonultak fel Kolozsváron. Az ilyen jelvények használatát a törvény tiltja. Nagyon sok függ a jogalkalmazástól: úgy gondoljuk, mindennemű szélsőséggel szemben egyenlő mércével kell fellépni, ellenkező esetben a törvény alkalmazása diszkriminatívvá válik” – mondta a Krónikának az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke.

Mint ismeretes, a március 15-i kolozsvári ünnepségen a rendőrség három diáklányt bírságolt meg, miután az 1848-as eseményeket illusztráló, Nagy-Magyarország térképét ábrázoló plakátot próbáltak kifüggeszteni egy szabadtéri program keretében. Talpas Botond KMDSZ-elnök elmondta: jogorvoslathoz folyamodnak az ügyben, mert úgy vélik, a rendőrség és a román sajtó is félreértette a kezdeményezésüket.

A rendezvényen részt vevő Új Magyar Gárda Székely Szakaszának egyik képviselője ellen büntetőjogi eljárás indult fasiszta jelképek viselése miatt. A rendőrség szerint a férfi karján halálfej volt látható, és egy gót betűkkel írt német nyelvű felirat: „Meine Ehre heißt Treue” (Becsületem a hűség – az SS jelmondata). Egy nappal korábban az Új Jobboldal nevű szélsőséges szervezet mintegy száz tagja és támogatója vonult fel, a Románia „szétdarabolását” célzó RMDSZ-es regionalizációs tervek ellen tüntetve.

A résztvevők elmondása szerint akciójukkal fel akarták hívni a figyelmet annak veszélyére, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye „magyar adminisztráció” alá kerülhet. Az egyik szónok „agressziónak” nevezte a szövetség regionalizációs tervezetét, amelynek alapján a három megye „külön szerveződik, a magyar pedig hivatalos nyelv lesz a térségben”.

Megvédte címét a Csíkszeredai Sport Club



Ami nem sikerült itthon, összejött Bukarestben: a hazai jégkorong bajnokság döntőjének hatodik mérkőzésén fölényes győzelmet aratott a Sport Club, ezzel zsinórban negyedszer hódította el a bajnoki serleget. A Steaua kis híján idő előtt távozott a jégről.


Amilyen rosszul kezdődött, olyan jól ért véget a Sport Club számára a bajnoki döntő hatodik mérkőzése. A 3. percben Georgescu egy emberelőnyt használt ki, két perccel később Timaru emberhátrányból a csíki kapu mögül Kozuchba lőtte a korongot, a játékszer pedig az SC ketrecében kötött ki, ekkor már két góllal vezetett a Steaua. A 6. percben Virág révén szépített a bajnoki címvédő, a 13. percben Molnár a felezővonaltól meglódulva vezette a korongot Catrinoira és máris kiegyenlített.

Egy perccel később Molnár újabb helyzetet alakított ki, de a kapuba tartó korongra Piszarenko ráfeküdt, ezért a játékvezetők büntetőlövést ítéltek. Moldován vezette rá Catrinoira a korongot, a csatár lövése a hálóőr bal lábában akadt el, a bírók nem intettek gólt. A televíziós visszajátszásban és lassításban azonban jól láttszott, Catrinoi a lábát és a korongot a kapuból húzta vissza, a korong jó húsz centivel volt a gólvonal mögött, ám ezt a játékvezetők egyike sem észlelte. A 16. percben Lupaşcu ártatlanul kapott 2+2 perces büntetést, ebben az esetben is a tévés visszajátszás után lehetett látni, hogy nem a Steaua hokisa, hanem Sprencz felszabadítása után a hátvéd hokibotjával csapta véletlenül orrba az előredőlő Zsókot. Az első szünet előtt két perccel kettős emberelőnybe került a csíki gárda, Virág a félpályánál szerzett korongot, betört a Steaua védő harmadába, majd miután becsapta Butucsnovot Catrinoi válla fölött lőtte a játékszert a bukarestiek kapujába, megszerezve ezzel a góllal a vezetést a Sport Clubnak.

A szünetben a Steaua jégkorong szakosztályának vezetője, Cristian Cârlan a játékvezetőket hibáztatta és azzal vádolta meg őket, hogy nem fújtak korrektül. A szakvezető le akarta hívni csapatát a jégről, végül a Steaua klubelnökével, George Boroi-jal konzultálva úgy döntött, a pihenő után folytatják a meccset.

A középső játékrész első perceiben a Sport Club uralta a játékot, de a 25. perctől a Steaua vette át a játék irányítását, majd Szőcs kiállítása után több helyzetet is kialakítottak a bukarestiek. Miután kiegészült a csapat, a 27. percben Szőcs tört be az ellenfél védő harmadába, lövését védte Catrinoi, de a kipattanó korongra újra lecsapott a csatár és belőtte a Steaua kapujába. A következő öt percben sorra jöttek a kiállítások mindkét csapatban, az újabb kiegészülés újabb csíki gólt hozott. A 34. percben Szőcs tört be az ellenfél védelmi területére, a kapu elé érkező Niinikoskihoz passzolt, a finn csatár továbbította a korongot és az érkező Moldován kapásból védhetetlen gólt lőtt. A második szünetig Virágnak volt még egy ziccere, a Steauától pedig Zabludovszkij és Timaru hagyott ki helyzetet.

Az utolsó harmad első felében mezőnyjáték zajlott, az SC a védelemre összpontosított, ezzel pedig ellehetetlenítették a Steaua támadásait. Az 50. percben Butucsnov került Kozuchhal szembe, az ukrán pedig ezúttal sem hibázott. A találat után egy percen belül Mihály és Hruby hagyott ki óriási helyzete, az 56. percben Kozuch háromszor is bravúrral védett, majd Szőcs és Basilidesz is ziccert hibázott, az 58. percben Bíró Ottónak az üres kaput nem sikerült eltalálni. Másfél perccel a meccs vége előtt időt kért a Steaua edzőpárosa, Catrinoit lehívták a jégről és hat mezőnyjátékossal próbálták meg a lehetetlent. Harmincnyolc másodperccel a végső dudaszó előtt Mihály talált be az üresen hagyott kapuba, a góllal gyakorlatilag eldöntötte a 2009/10-es hazai jégkorong bajnoki cím sorsát.

A döntő első mérkőzésén óriási szerencsével győzött 3–2-re hazai pályán a Sport Club, a második találkozón Bukarestben már fölényes játékkal nyertek 5–2-re a kék-fehérek. A harmadik találkozón megint a Sport Clubbal tartott a szerencse és 4–2-re nyertek Ulf Weinstock tanítványai, a negyedik mérkőzésen a Steaua 1–0-ra győzött. Szerdán újra bukaresti siker született, ezúttal a Steaua 3–2-re győzött, a csütörtöki, a döntő hatodik mérkőzésén egy higgadtan, nagyon jól játszó Sport Clubot láthattunk, amely végül 6–3 arányban győzte le az örök rivális fővárosiakat. A 2009/10-es bajnoki döntőt összesítésben 4–2-re nyerte a Sport Club a Steaua ellen.

1949-ben az IPEIL-Lendület, 1952-ben a Lendület, 1957-ben a Termés, 1960-ban és 1963-ban az Akarat, 1997, 2000, 2004, 2007, 2008, 2009 és 2010-ben a Sport Club nyert Csíkszeredának hazai bajnoki címet. Az SC csütörtöki sikere sorozatban a negyedik bajnoki címet jelenti a csapat számára. Csíkszereda legeredményesebb hokisa pedig hét bajnoki címmel Hozó Levente.

Székelyföld mégiscsak létezik



A Ponta nevű pártfőtiszt Maroshévízen egy római császár modorában azt mondá a minap, hogy márpedig Székelyföld nem létezik. Lám, mégiscsak kell lennie Székelyföldnek, ha Maroshévízen egy álló napon át azt ordibálták, mint a székely atyafi a zsiráfról, hogy ilyen állat nincs is.



Kell lennie Székelyföldnek, ha ellene hodáki meg ókirályságbéli — regáti — hadakat importáltak, akárcsak Sepsiszentgyörgyre december elsején.
Kell lennie Székelyföldnek, ha ennyire és így kell hadakozni ellene iderendelt zsoldosokkal, akik csak úgy reptetik a hazugságok és valótlanságok szómadarait, mint ahogyan ezt immár rég megszokhattuk. Nem is kell ezeresztendős dokumentumokat előkotorni, Székelyföld létét az bizonyítja, hogy egyfolytában meg akarják hódítani, el akarják foglalni, s a térség megszállása szisztematikusan folyik. És Maroshévízen nem hasad meg a föld alattuk, amikor azt hőzöngik, hogy a Székelyföldre ekkor-akkor betelepedett atyjafiaikat „szolgaként kezelik", hogy számukra nincs esélyegyenlőség a munkaerőpiacon, hogy a székelyföldiek a közigazgatásban használatos román nyelvet veszélyeztetik.
Ha nem létezik Székelyföld, akkor miért kell ilyen ádáz küzdelmet vívni ellene? Ha nincs, és mégis ütik, vágják, akkor — hogy nemes küzdelmüket győztesen tudják befejezni — szakértőként Don Quijotét kell felkérni, hogy tanácsolja nekik: ne vívjanak csatát a szélmalom széllapátjaival.
Ha valaki eddig kételkedett volna Székelyföld létében, mert Victor Ponta oltyánjai erről eddig nem hallottak, akkor íme, itt a bizonyíték, van ilyen, és létezhet ilyen gazdasági régió is, mert miközben a Székelyföld megszállásában tettestársaik egy része Brassóhoz akarja vágni Székelyföld egy részét, a másik csapat Marosvásárhelyt akarja Kolozsvárhoz loccsantani, a Maroshévízre buszozók a régió együvé tartozásáról maguk bizonykodnak, hisz a Kovászna megyei, Hargita megyei és Maros megyei elnyomott románok nevében szólnak Maroshévízen, amire egyébként a helybeli románok nem kérték fel őket. Ők, néhány hőzöngő újjövevénnyel ellentétben, jól megvannak velünk, székelymagyarokkal. Nem szolgák, nem féltik tőlünk sem nyelvüket, sem kultúrájukat, és vannak, akik nemzetük ilyen mérvű lejáratását ország-világ előtt szégyellik, hisz ebben a többnemzetiségű, -nyelvű és -kultúrájú országban jól körülhatárolhatóan, időben messzire visszanyúlóan igenis, volt és van, és lesz is Székelyföld, ahol magyarok és románok tudnak és akarnak együtt élni, egymás nyelvét és kultúráját tisztelni.

2010. március 25., csütörtök

Székelyföld a bukaresti Romexpón



Második alkalommal mutatkozik be Székelyföld Bukarestben a nemzetközi turisztikai vásáron. A 23. alkalommal megszervezett rendezvény március 25—28. között várja a látogatókat.

Hargita, Kovászna és Maros megye ismét a közös, Székelyföld-standon mutatja be értékeit — olvasható Hargita Megye Tanácsának közleményében. A száz négyzetméteres felületen öszesen 18 kiállító — Hargita Megye Tanácsával, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesülettel, valamint Szováta Város Önkormányzatával közösen — mutatja be Székelyföld turisztikai látványosságait, állítja ki a térséget népszerűsítő anyagokat. A nyári turisztikai idényre készülve székelyföldi értéktérképen öt négyzetméteres felületen a kulturális és turisztikai szempontból fontos helyi látványosságokat, potenciális turisztikai célpontokat mutatják be. Ugyancsak nagyméretű térkép ismerteti Székelyföld elhelyezkedését, megközelítési lehetőségeit, útvonalait. Nagy képernyős televíziókon reklámfilmeket játszanak, így például a hegymászás és siklóernyőzés, sárkányrepülés lehetőségével csalogatják e nyári sportok kedvelőit a székelyföldi hegyekbe. A vásár első napján, március 25-én a 10 órai megnyitót követően elindítják a nagy sikerű www.iranytu.ro honlap román nyelvű változatát, a www.destinatiamea.ro oldalt. A látogatók érintőképernyős infópulton barangolhatnak virtuálisan Székelyföld turisztikai látványosságai között.

Kaszárnyából egyetem Kézdivásárhelyen



Az 1819—1823 között épített határőr altisztképző katonai nevelde épületét a céhes város önkormányzata negyvenkilenc évre ingyenes használatba adja a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetemnek.

Kézdivásárhely vezetősége immár húsz éve próbálkozik az épület tatarozásával, de pénzhiány miatt csupán a tetőszerkezet megerősítésére és az újrafedésre kerülhetett sor. A 3590 négyzetméteres épületből az eredeti elképzelés szerint művelődési központot alakítottak volna ki — ide költözött volna többek között a céhtörténeti múzeum —, de nem sikerült előteremteni a felújításhoz szükséges összeget. A díjmentes bérbeadás ellenében a kolozsvári tudományegyetem vállalja az épület teljes tatarozását és egyetemi központként való működtetését.
A felújítás után ebbe a műemlék épületbe költöznek át a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem Bod Péter Tanítóképzőben tizenegyedik éve működő kézdivásárhelyi tagozata óvodapedagógia és az elemi oktatás pedagógiája szak nappali és távoktatási csoportjainak hallgatói.

Nem létezünk!



Már régóta érzem, tudom, hogy valami nincs rendben velünk. Mármint a székelységgel. Hol magyaroknak neveznek, hol szkítáknak, hol Attila leszármazottainak, hol románoknak, hol hazátlanoknak, hol ázsiai jött-menteknek, nyershúsevőknek, barbároknak, koszosoknak, civilizálatlanoknak, összeférhetetleneknek, lónyelven beszélőknek, hunoknak, kazároknak, hegyi gótoknak, sztyeppei „mutánsoknak”, hol meg araboknak, zsidóbérenceknek, perzsáknak, finnugrálóknak, törököknek, lappoknak, észteknek, és így tovább, csak éppen annak nem akarnak nevezni és elismerni bennünket, akik valójában vagyunk.

De kik is vagyunk mi, ezer évek óta talán itt élő határvédők, ha nem mutatunk semmiféle rokonságot egyetlen „civilizált”, nem barbár, európai, vagy akár ázsiai néppel sem, sem nyelvileg, sem antropológiailag?
Híres genetikus professzorok és kutatók szerint legújabban az lett rólunk megállapítva, hogy genetikailag a perzsákkal „egyezünk” a legjobban, és már a jégkorszak előtti időktől fogva kimutatható a jelenlétünk itt, a Kárpát-medencében!

No, csak éppen ez hiányozna nekünk! Hogy végre kiderüljön, itt születtünk, itt éltünk, itt élünk, van hazánk, ez a mi hazánk (is!), nem jöttünk, nem vándoroltunk, nem gyilkoltuk le az itt élő „őshonos”, még a pleisztocén-korból származó „bennszülötteket” halomra, hanem bunkóinkkal, íjainkkal, vérünkkel védtük a kijelölt, vizeletünkkel megjelölt gyepűinket, mint a kardfogú tigris a sajátját, évezredeken át!
Hát ilyen blaszfémia, istenkáromlás, történelemhamisítás, genetikai perverzitás nem derülhet ki rólunk! Mert mi tulajdonképpen nem is létezünk. Mert Székelyföld nem volt, nem létezett, és nem is létezik most sem! S ha ugyebár nem létezik egy olyan föld, ahol ez az átkozott, inkriminált, barbár nemzet megvethetné a lábát, akkor maga az a nép sem létezhet! Minden csak illúzió, kitaláció, diverzió, szemfényvesztés, fejvesztés...
Ha nincsen Székelyföld, akkor székelyekről sem beszélhetünk. Ha nincsen Kurdisztán, akkor nem lehet kurd sem a világon. Ha nincsen Örményország, örmény sem lehet a földön. Ha nincsen Izrael, akkor nincsen Jeruzsálem sem, sem zsidó ezen a bolygón. És így tovább. Mert haza nélkül, hon nélkül, ház és otthon nélkül egyetlen nép sem, még vándor nomád nép sem létezhet! Ha nincs Romaország, Romaföld, akkor cigányok sincsenek ugye? Haza a fellegekben. Haza az egekben. Virtuális haza a számítógépeken.

Ilyen hazát szeretnének tudni egyes, nem barbár, civilizált, toleráns „szakértők” nekünk! Mi több, az lenne a legideálisabb, ha önként megszűnnénk. Ha közösségileg, nemzeti kisebbségileg, elvileg, szellemileg és fizikailag is „deklarálnánk” a nemlétünket! Hogy végre megnyugodhassanak a kedélyek mindenhol, minden szinten ebben a honban, hol nem létezik Székelyföld, csak úgy beszélünk, zagyválunk róla, mint annak idején a boszorkányokról Könyves Kálmán királyunk korában, aki szintén nem létezett... Nemlétünk kinyilatkoztatásával hozhatnánk meg azt az utolsó nemes, hazafias áldozatunkat, amely feltétlenül szükséges lenne egy igazságos, egységes nemzetállam álmának megvalósításához.

2010. március 23., kedd

Helyreállítják a gyulafehérvári vár kapuját




A román Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja és a Gyulafehérvári Polgármesteri Hivatal kezdeményezésének köszönhetően helyreállítják a gyulafehérvári Karolina Vár ötödik kapuját.

A helyi hatóságok csütörtöki közleménye szerint a 2,5 millió lejbe kerülő restaurálást izlandi, liechtensteini és norvégiai forrásból fedezik, a kivitelezésre kiírt licitet pedig a Corint Grup nyerte el. A cégnek az alap átadástól kezdődően kilenc hónap áll rendelkezésére a munkálatok elvégzésére.
A tavaly kezdeményezett projekt főpartnere, a helyi polgármesteri hivatal haszonélvezőként értékesítheti a közkincs jellegű ingatlant. A városháza felelőssége a kivitelező cég rendelkezésére bocsátani az ingatlant, kinevezni két helyi képviselőt, akik tagjai lesznek a munkálatokat vezető tanácsnak, és követniük kell a projektirányítást. A polgármesteri hivatalnak továbbá irodát kell létrehoznia a kivitelezés ellenőrzésére. A projekt során hátrányos anyagi hátterű vagy szociális támogatást nyújtó intézményekből származó fiatalokat alkalmaznak, akiket kiképeznek a helyreállítási munkálatokra. A vár hat kapuja közül az elsőt, a harmadikat és a negyediket már restaurálták, a másodikat pedig felújították.

Erdélyt már a magyar államalpítástól kezdve innen kormányozták mint különálló egységet, itt székelt az erdélyi vajda. Így feltélezhetően már a X. századtól (sőt feltehetően méár a római kortól) folyamatosan állt itt valamilyen erődítés. Ez azonban valószínűleg nem kőből készült, hiszen a komolyabb védműveket országszerte bevenni képtelen tatároknak 1241-ben Gyulafehérvárt sikerült kifosztaniuk és teljesen elpusztítaniuk. A török veszély hatására 1516-ban II. Ulászló elrendelte a város falainak megerősítését, innentől kezdve már biztosan a kővárról beszélhetünk. Az ország három részre szakadását követően a város lett Erdély kormányzati központja. 1704-ben itt választották az erdélyi rendek fejedelemmé II. Rákóczi Ferencet.

A mai napig látható várat Giovanni Morando Visconti olasz építész tervei alapján építették 1714–1738 között. A hét – Savoyai Jenő, Szent István, Szentháromság, Szent Mihály, Szent Károly, Szent Kapisztrán és Szent Erzsébet – bástyával rendelkező vár bejáratait a hat, szobros és domborműves kapunál alakították ki. A több mint százhektáros erődítmény három kapuja a város felé, a másik három pedig a gyakorlótér felé nyílik.

Gyulafehérvár várát szabályos négyszögű alaprajza, szokatlanul nagy alapterülete s benne a püspöki palota és a székesegyház elrendezése emeli ki. Püspöki székhelyeink közül az egyetlen, amely jóformán modern átépítések nélkül, az évszázadok átalakításai során rárakodott építészeti rétegek alatt őrzi középkori képét és szerkezetét. A vár szabályos, négyzethez közelálló alaprajza egy római légió castrumából (erődítményéből) alakult ki, amelyet középkori lakói védekezésre alkalmas falakkal vettek át, s amelyet a későbbiekben sem alakítottak át túlságosan. A ma is meglévő, helyenként embermagasságnyi vagy magasabb kötőgátak szabályos kváderekből épült falait később csak magasították, olykor védműveket ragasztottak hozzájuk.

Adevărul: Székelyföld létezik



Székelyföld státusának kérdését ki kellene szabadítani a propagandisták karmai közül, és őszinte párbeszéd témájává kellene tenni – állapítja meg kommentárjában az Adevărul. A bukaresti napilap azzal kapcsolatosan közölt cikket, hogy a hétvégén Maroshévízen a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok magyarellenes gyűlésen vettek részt.

Külön is közölt erről a témáról az Adevărul tárgyszerű tudósítást, amelyben úgy fogalmaz: az ott felszólaló román politikusok megannyi magyarellenes gondolattal tarkították beszédeiket, hogy elnyerjék a hallgatóság tetszését. A lap meglepőnek tartja, hogy Corneliu Vadim Tudorhoz, a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) vezetőjéhez Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök is csatlakozott az autonómiát és a magyar nyelv hivatalossá tételét elutasító álláspontjával. A tudósítás szerint Ponta azt mondta: pártja nem fog beleegyezni abba, hogy etnikai alapú autonómiát hozzanak létre az országban, és hogy a román nyelven kívül más nyelvet is hivatalossá nyilvánítsanak.

A kommentár szerzője figyelemre méltónak tartja, hogy az „ifjú titán” Ponta Vadim Tudor oldalán hangoztatta dörgedelmes véleményét, mintha megtanulta volna Ion Iliescu egykori szociáldemokrata államfőtől, mikor és hogyan kell hasznot húzni a PRM vezetőjének személyéből. A kommentátor megállapítja: húsz esztendő telt el a véres marosvásárhelyi események óta, de a román és a magyar közösség továbbra is az egykori előítéletek foglya. Emlékeztet arra a sokszor hangoztatott legendára, miszerint a román nem kap kenyeret a boltban a magyarok által többségben lakott Székelyföldön. Ugyanakkor a székelyeket is hibáztatja, akik – mint írja – a hatóságokat inkább megszállóknak tekintik, semmint partnernek. A románok továbbra is gyanakodva nézik a magyarokat, utóbbiak viszont önkéntes elszigeteltségükben tetszelegnek, ami komplexusokat gerjeszt. Victor Ponta azt mondta a hétvégi nagygyűlésen, hogy „Székelyföld nem létezik” – emlékeztet a szerző, aki ezzel szemben azt vallja, hogy ez a régió nagyon is létezik, megvannak a maga sajátosságai, mint ahogy Moldvának, Máramarosnak vagy a Bánságnak is. „Megéri-e vajon veszni hagyni Románia európai modell szerinti közigazgatási reformját csak azért, mert képtelenek vagyunk méltányos státust adni Székelyföldnek?” – teszi fel a kérdést. Úgy véli: ezt a kérdést ki kellene szabadítani a propagandisták karmai közül, és őszinte párbeszéd témájává kellene tenni. Ennek eredményeként mindkét fél engedne valamit álláspontjából – véli a szerző, aki szerint ez közös érdek lenne, azt szolgálná, hogy a székelyek és a románok egyaránt otthon érezzék magukat Székelyföldön.

Tőkés-díjat kapott Makovecz Imre



Makovecz Imre kapta idén a Tőkés-díjat. A Kossuth- és Prima Primissima-díjas építész a kisvárdai református templomban vette át az elismerést. A Tőkés László Alapítványt 1989-ben hozták létre Kisvárdán.

A kuratórium évenként egy egyéni díjat ad át a magyarság érdekében kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeknek. ,,Makovecz Imre ugyanazt teszi az építőművészetben, mint mondjuk én az igehirdetésben, végül is egy tőről fakad a jó vers, a jó prédikáció, a jó épület, a gyönyörű vers, a szép muzsika, és ezt az értékrendet nemzeti keresztyén értékrendnek nevezhetném, de ez nem leszűkítése az értékrendnek, hanem egyetemes dimenzióba való állítása" — mondta Tőkés László EP-kéviselő. Az ünnepség emlékezés volt Tőkés László húsz évvel ezelőtti látogatására, és tisztelgés Makovecz Imre munkásságának. ,,Amikor bejöttem ebbe a templomba, és felhangzott az első ének, akkor hazaérkeztem. Az ember úgy érzi, innen el se kéne már menni, mert ez aktív emberek viselkedése az Isten házában. Ha az ember otthon van, akkor bármilyen dicséretet, bármilyen díjat boldogan rak a zsebébe meg a szívébe, és minden rendben van" — fogalmazott a kitüntetett építész.

2010. március 22., hétfő

Jugoszlávia, Grúzia, Ukrajna – Marosvásárhelyen is ezt akarták”



Smaranda Enache szerint jól kidolgozott, mindenfelé alkalmazott posztszovjet stratégia volt.
A Pro Europa Liga társelnöke elmondta, a Fekete március után őt kidobták a Nemzeti Megmentési Frontból (FSN), kirúgták a munkahelyéről és törölték a parlamenti választások listájáról Kincses Előddel együtt. Az események pedig jól bevált kommunista forgatókönyvet követek.

„Súlyos volt 1990 márciusa, hiszen 3 hónapon belül felfordította a tiszteletet, amit 1989-ben nemzetközi szinten kivívott Románia. A teljes posztszovjet térségben geostratégiai célt szolgált Marosvásárhely. Az eseményeket profik tervezték, amit a helyi román és magyar vezetők nem tudtak megállítani, választási kampánytémát szolgáltatva az akkori országvezetőknek. A régi rendszer erői helyüket keresték a demokráciában. A Fekete március, valamint a bányászjárások nélkül a FSN-nek nem lett volna hatalma. Mai napig zavaros, hogy hol húzódik a múlt és a jelen közötti határ. Csak egyszerű embereket ítéltek el, a szervezőket, akik most is befolyással bírnak a gazdasági és politikai életre, nem büntették. Mobiltelefon nélkül is ezreket mozgosítottak a Görgény-völgyéből. 7 éve kérjük a Főügyészséget, hogy nyissa meg a dossziét, de mindannyiszor elutasítottak, hogy nincs elegendő új bizonyíték. A TVR filmjein a falusiak megnevezik a felbújtókat, és ha nekik volt erre bátorságuk, akkor nekünk kötelességünk kiderítenünk az igazságot, de ezt szerintem csak akkor tudjuk meg, amikor az akkoriak már nem vezetik Romániát. Csak az igazság tehet valóban szabaddá” – mondta Smaranda Enache.

Hozzátette, Marosvásárhelyen a jugoszláviai, a grúziai és az ukrajnai eseményekhez hasonló szervezkedés zajlott, amely célja az volt, hogy interetnikai összecsapásnak álcázva megtartsa a kommunista hatalmat. „A konfliktus szervezése rögtön a forradalom után kezdődött. Miként lehetséges, hogy azok az emberek, akik 1989 decemberében ölelkeztek, 1990 márciusában konfliktus-gerjesztés eszközeivé váltak? Ez csak úgy történhetett meg, hogy gondosan kitervelték” – fogalmazott Smaranda Enache. Elmondta, akkoriban csak gondolta, hogy forgatókönyv szerint történtek az események, de miután a volt szovjet tömb 20 olyan országában megfordult, ahol interetnikai konfliktusok voltak, olyanok, amelyek „politikai célokat szolgáltak, legtöbbször a kommunista, bizonyos országok esetében a szovjet hatalom megtartását”, egyértelművé vált számára, hogy az események bizonyos modell szerint zajlottak.

„A konfliktusoknak anatómiájuk van, múltbeli feszültségekre épülnek, bizalmatlanságra, együtt élő etnikumok közötti negatív élményekre, amelyeket egy profi csoport felerősít, rövid időn belül pánikká alakít, majd a két közösséget egyetlen köztérre, nyilvános helyre vezényli, tereli, ahol elkerülhetetlenül összecsapnak” – vázolta a Pro Europa Liga társelnöke. Szerinte ezek mindannyi esetben annak bizonyításaként szolgáltak, hogy szükséges megtartani a volt intézményeket, mert létezik belső ellenség, vagy hogy az egyik közösség tagjai képtelenek túlélni, és vagy katonai diktatúrára, vagy erős kezű vezetőre van szükség.

„Ez történt Marosvásárhelyen, Grúziában, Ukrajnában, a volt Jugoszláviában. Nagy szerencsénkre a Fekete március nem alakult át háborúvá” – mondta Smaranda Enache.

A Szeretet Márciusa Marosvásárhelyen



A Szeretet Márciusa elnevezésű, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett háromnapos rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg az elmúlt hét végén Marosvásárhelyen a húsz évvel ezelőtti pogromkísérletre.

A program első aktusaként péntek este mintegy háromezer ember vonult végig azon az útvonalon, amelyen 1990 márciusában a felbujtott Görgény-völgyi románok haladtak a Kultúrpalotától a főtéren és a Bolyai utcán át a törvényszék épületéig, az RMDSZ akkori székházáig. Tisztelt marosvásárhelyiek! Dragi târgumureşeni! — szólította meg a Kultúrpalotánál összegyűlteket Kincses Előd ügyvéd, aki 1990-ben az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács Maros megyei alelnökeként is ezekkel a szavakkal kezdte beszédét a tömeg előtt.,,Most a rendőrség szolgál és véd, hogy az Igazság és Tolerancia menete zavartalan legyen. Nem vagyunk annyian, mint akkor, de elegen ahhoz, hogy jobbra forduljon a romániai magyarság sorsa" — fogalmazott az ügyvéd. ,,Itt veszítette el egyik szemét Sütő András, amikor Judea ezredes lecsalta, biztosítva, hogy nem esik bántódása, majd hagyta, hogy a román parasztok csúnyán megverjék" — mondta Kincses Előd az RMDSZ húsz évvel ezelőtti székházánál. Tőkés László hozzátette, Sütő András szemének világa metaforikus is: a magyarság szeme fénye, amit védeni kell, az értékeket őrizni.

Elismerés a cigányoknak

Szombaton átadták a Magyar Köztársaság Kisebbségekért kitüntetést a marosszentgyörgyi cigányoknak a fekete március során vállalt szerepükért. A fejenként egymillió forinttal járó, a magyarság védelmében kifejtett tevékenységért odaítélt elismerést Lőrinczi Józsefnek, Szilágyi Jó­zsefnek, Sütő Józsefnek, valamint a Puczi Béla özvegyének, Puczi Máriának, Szilveszter Kis Péter és Tóth Árpád posztumusz díját Baricz Lajos plébános kapta meg.
A rendezvénysorozat záróeseményeként tartották tegnap a II. Kárpát-medencei Ökumenikus Emlékünnepélyt a marosvásárhelyi Vártemplomban. Tőkés László püspök, EP-képviselő beszédében felemlítette: „Hitbéli kötelességünk kiállni népünk mellett." Húsvét előtt, nagypéntek felé közeledünk, méltán siratjuk Jézust, hiszen érettünk kereszthalált szenvedett — fűzte tovább gondolatait a püspök —, ám Ő azt mondja, hogy magunkat sirassuk, hiszen a mi bűneink miatt halt kereszthalált. És Jézus a keresztfán példát mutatott, amikor azt mondta: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek — így kell gondolnunk a libánfalvi, görgényi parasztokra is.
Tőkés László EP-képviselő ismertette a II. Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozó alkalmából megfogalmazott Állásfoglalást, amelyet egyhangúlag fogadtak el, és amelyben többek között megállapítják: „Az 1989-es romániai népfelkelés, »Temesvár szellemével« ellentétben 1990 »fekete márciusán« az alighogy megbuktatott nacionálkommunista rezsim átkos szellemének kísértete tért vissza Erdélybe, és végezte romboló munkáját Marosvásárhelyen. A csodálatos temesvári forradalom a kommunista visszarendeződés útját egyengető ellenforradalmi agresszióba csapott át. A »megváltó karácsony« idején tapasztalható nemzeti-kisebbségi összefogás helyét a más néven újjáalakuló, volt szekuritáté által mesterségesen előidézett megosztottság foglalta el."

RMDSZ: külön emlékeztek

Az RMDSZ nem vett részt a fáklyás meneten, a szövetség elnöke, Markó Béla kijelentette: furcsállja, hogy az EMNT nem egyeztetett a szövetséggel a márciusi események megemlékező ünnepségével kapcsolatban, ő maga pedig nem fáklyásmenet-párti. „Az RMDSZ már létezett 1990-ben, a mostani vezetői közül sokan ugyanazok, akik a fekete március idején is ott voltak az RMDSZ-ben. A szövetség húsz évvel ezelőtt megszervezte a magyarságot. Furcsállom, hogy az RMDSZ mellett mások is megemlékezést szerveznek, de jó, hogy sokan érzik úgy, le kell vonni a következtetéseket, a tanulságot. Nem vagyok fáklyásmenet-párti, utoljára gyerekkoromban voltam hasonló rendezvényen, amikor az iskolából kivezényeltek, emiatt rossz emléket ébreszt bennem" — mondta Markó Béla.
„1990 márciusa a marosvásárhelyi és az erdélyi magyarság egyfajta szabadságharca volt, ez a szabadságharc azonban nem azok a románok ellen irányult, akikkel akkor megütköztek, és akiket félrevezettek a szervezők, az uszítók, hanem azok ellen, akik a háttérben szervezkedve semmissé akarták tenni a ’89 decemberében végbement változásokat, és meg akarták félemlíteni a magyarságot" — jelentette ki Markó Béla Marosvásárhelyen a márciusi események 20. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen. Az RMDSZ elnöke fogadta az események során elhunyt Kiss Zoltán hozzátartozóit, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pált, Szabadi Ferencet, illetve Juhász Ilonát. Ezzel az alkalommal átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak.
Az eseményen megemlékeztek Sütő Andrásról, aki az akkori megmozdulások vezéralakjaként maga is súlyos áldozatot hozott a márciusi események alatt, és koszorút helyeztek el az azóta eltávozott író sírjánál a marosvásárhelyi református temetőben.

Maroshévízi március - vagy Toplitai ?



Lehet csodálkozni, felháborodni, zsebbe visszacsúsztatni a kinyíló bicskát, lehet elkeseredetten legyinteni, közömbösen hallgatni, keserűen felkacagni, reménytelenül továbblépni. Lehet még hangosabban, még nagyobbat kiáltani, amikor a Hargita, Maros, Kovászna Megyei Románok Civil Fóruma által Maroshévízen szervezett nagygyűlésen elhangzott, a legsötétebb időket idéző, magyarveszéllyel riogató, a székelyföldi románság elnyomásáról szóló nemzetféltő frázisokat halljuk, olvassuk. De talán inkább magunkba kellene szállnunk néhány percre, és felvillantanunk a maroshévízi nyilvánvalóan magyarellenes, az utóbbi időszakban ritkán tapasztalt soviniszta szólamokkal teletűzdelt összejövetel körülményeit, előzményeit, következményeit.

Mert sem az időpont, sem a helyszín, sem a nyilatkozatok nem véletlenek. A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésre, annak határozataira, a magyar nemzeti ünnep rendezvényeire, a magyarság számára különösen fontos régióátszervezési, oktatási, kisebbségi törvénytervezetek vitájára adott primitív, mégis sokatmondó válasz a maroshévízi esemény, amely egyazon időben zajlott a marosvásárhelyi fekete március 20. évfordulóján szervezett rendezvényekkel.

Elkeseredésre pedig csak akkor van igazán okunk, ha a magunk dolgait vesszük számba: míg a Hargita megyei településen szervezett eseményen a szervező nacionalista civil szervezeten kívül majd minden román politikai párt képviseltette magát, az évek óta habzó szájjal hőbörgő Corneliu Vadim Tudor mellett a szociáldemokraták fiatal reménysége, a nemrégiben elnökké választott Victor Ponta viszonyult a legvehemensebbnek, de jelen volt az européernek tartott Nemzeti Liberális Párt képviselője is, az RMDSZ koalíciós partnerei pedig, a demokrata-liberálisok — nehogy lemaradjanak a nacionalista versenyfutásról — sietve közölték: Romániában egy a nyelv és egy az alkotmány.

Ezzel szemben nekünk sikerült a pártpolitikai érdekek oltárán feláldoznunk a nemzetpolitikai ügyeket, hosszú időn át tartó vádaskodások után a székely parlament előfutára helyett produkáltunk két csonka nagygyűlést, egy elpolitizált ünnepet, de még a marosvásárhelyi megemlékezés is a megosztottság jegyében zajlott: az RMDSZ képviselői dokumentumfilmet néztek, az EMNT pedig — román civil szervezetekkel közösen — az eseményekhez méltó fáklyás menettel, konferenciával, ökumenikus istentisztelettel emlékezett.

Maroshévízzel szemben ott áll hát Marosvásárhely. A román egységgel szemben a magyar megosztottság, a románság egy részének hőbörgésével szemben a magyarság egy részének következetessége, párbeszédre való hajlama. A Hargita megyei település helyett éppen ezért jobb, ha Marosvásárhely felé irányítjuk tekintetünket. Magyar egység a románsággal folytatott párbeszéd nélkül ugyanis a fekete március szellemét élteti tovább. Ha nem Marosvásárhelyen, hát éppen Maroshévízen, Bukarestben, bennük ― vagy éppen önmagunkban.


**********

A magyar kisebbség állam az államban típusú, etnikai alapon szerveződő enklávét akar létrehozni az ország szívében, és ehhez már saját himnuszuk, címerük és zászlójuk is van. A magyar nyelv hivatalos használatára, a nemzetiségi sémájú regionális átszervezésre és az „autonómia-aberrációra” sohasem bólinthat rá a román parlament – hangzott el a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma által összehívott maroshévízi nagygyűlésen.
Mintegy ezerfős hallgatóság előtt mondott beszédet több bukaresti politikus és európai parlamenti képviselő szombaton Maroshévízen, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma által összehívott nagygyűlésen.

Memorandum 400 ezer románért

A városi kultúrházban tartott fórumon jelen volt és felszólalt többek között Victor Ponta, a Szociál-Demokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea pártfőtitkár, Ecaterina Andronescu és Titus Corlăţean, a Konzervatív Párt (PC) alelnöke, Norica Nicolai nemzeti-liberális párti (PNL) és Corneliu Vadim Tudor nagy-románia párti (PRM) európai parlamenti képviselő, Gheorghe Funar PRM-titkár, Mircea Duşa szociál-demokrata képviselő, illetve az ülést vezető Ioan Selejan, Hargita és Kovászna megye ortodox püspöke. Azok, akik nem fértek be az ötszáz férőhelyes terembe, a főtéren állva hallgatták végig a fórumon megszövegezett, a kormány, a parlament és a civil társadalom figyelmébe ajánlott memorandumot. A dokumentum sürgeti az egyes magyar vezetők szeparatista megnyilvánulásai ellen történő határozott fellépést, a román nyelv egyetlen hivatalos nyelvként való megtartását, a három megyében számbeli kisebbségben élő 400 ezer román elleni diszkriminatív magatartás felülbírálását, illetve a nemzet egységét aláásó irredenta és revizionista akciók nyilvános elítélését.

A tömegben a PRM régeni, Botoşani-i, prahovai és beszterce-naszódi alapszervezeteinek autóbuszok­kal a helyszínre szállított aktivistái – mintegy 50 fiatal – Erdély román föld! feliratú táblákkal, sípokkal, országzászlókkal és a párt jelképeivel vonultak fel. Rendbontás nem történt, csupán C. V. Tudor távozásakor ugrott a politikus nyakába egy részeg férfi, hogy megcsókolja – ám a biztonsági emberek eltávolították.

Székelyföld nincs !!!!!......... ?????


A nagygyűlés szónoklatainak több visszatérő eleme is volt: a térség román nemzetiségű lakói nehezen kapnak munkát, mert nem tudnak magyarul, számukra az intézmények decentralizációs folyamata is tisztességtelen hátrányt jelent, az RMDSZ marginalizáló és uszító politikát folytat. Ugyanakkor többen hangsúlyozták, hogy a térségben a románoknak és magyaroknak együtt kell élniük, és együtt kell működniük.

Corneliu Vadim Tudor, aki a püspök unszolása ellenére is ódzkodott rövidre fogni beszédét, arról biztosította a jelenlévőket, hogy a parlament sohasem fogja megszavazni a kisebbségi törvényt és az „autonómia-aberrációt”. Utalva arra, hogy március 15-én Kolozsváron felvonultak az Új Magyar Gárda Wass Albert Székely Hadosztályának képviselői, kijelentette, hogy paramilitáris szervezetek felforgató tevékenységet folytatnak, és provokatőrnek nevezte a szintén a menetben vonuló Cseke Attila egészségügyi minisztert. Kritikával illette ugyanakkor a jelenlegi parlamenti felállást, amelyben olyan román politikusok jutottak döntéshozói szerephez, akik „néhány szerencsétlen magyar szavazatért kiásnák halottaikat a sírból”.

– Székelyföld nem Románia, mivel olyan, hogy Székelyföld, nem létezik – közölte Victor Ponta. A PSD elnöke kijelentette, pártja sohasem egyezik bele az Alkotmány olyan irányú módosításába, amely a románon kívül más nyelvet is hivatalos státusra emelne, vagy lehetőséget adna az etnikai alapú autonómiára. – Miután dédapja 1917-ben dezertált az osztrák–magyar hadseregből, és román állampolgárságot kapott, morális kötelességének érzi kijelenteni, hogy Erdély román föld, ahonnan egyetlen románnak sem kell elköltöznie – közölte Ponta, akinek beszédét ekkor „hol van Markó, hol van Băsescu?” bekiabálások zavarták meg.

A PNL alelnöke, Norica Nicolai az európai értékrenddel szembenállónak nevezte a tényt, hogy egy héttel korábban Sepsiszentgyörgyön az MPP-s önkormányzati képviselők nagygyűlést szerveztek, ugyanakkor pártszínektől független szolidaritásra szólított fel minden parlamenti politikust, hogy megakadályozzák a regionális átszervezésre tett kísérleteket.

– Önök elmennek, de mi itt maradunk, és viselnünk kell keresztünket – figyelmeztette a szónokokat Mircea Duşa szociáldemokrata képviselő. Szerinte képtelenség autonómiáról beszélni egy olyan régióban, ahol Ionnak és Jánosnak a mindennapi nehézségeken kívül soha nem volt más elosztanivalója.

2010. március 19., péntek

Nem gyógyultak be a Fekete március okozta sebek



Három magyar és két román halt meg, 278-an megsérültek. Tiszta képet az eseményről még húsz év alatt sem sikerült alkotni. 1990 március 20-án Marosvásárhelyen a rendszerváltást kísérő eufória végérvényesen elmúlt. A Fekete március eseményeire azóta politikai karrierek épültek - ugyanakkor a résztvevők közül is van már olyan, aki szerint tévedés volt utcára vonulni, még ha a tüntető magyarok jogos követeléseiket akarták is érvényesíteni.


„Folyton rajtavesztünk igazunkon”

Nem fontos, kinek van igaza, az a fontos, hogy ki szerez érvényt neki - mondja dr. Csiki Csongor, aki húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen átélte és szereplője volt a Fekete március eseményeinek. Szerinte ott, Marosvásárhelyen elkezdődött egy olyan „pofozkodás”, amin az erdélyi magyarság folyton rajtaveszt. Az orvos, aki tíz éve Csíkszeredában él, úgy gondolja, hogy az embereket akkor nem kellett volna az utcára vinni, mert annak a politizálásnak van esélye a sikerre, amelyik nem azt nézi, hogy kinek van igaza, hanem azt, hogy bizonyos cselekvéseknek milyen konzekvenciái lehetnek. Ugyanakkor a politikai elit, amely az akkori eseményekre építette karrierjét, még mindig adós az ott lezajlott események és következményeik nyílt kimondásával.

- A marosvásárhelyi márciusi eseménysor sarokpontja volt Románia, és benne a magyar közösség forradalom utáni pályájának. De mielőtt erről beszélnénk, elevenítse fel az akkor ott történteket, ahogy egy résztvevő azt belülről látta.
- Amikor az utcai megmozdulások megkezdődtek, a katonaság lezárta a várost. Nem tudom, mennyire ismert, de például a görgényhodákiak és a libánfalviak megérkezésekor a katonaság és a rendőrség között ellentét tört ki, ugyanis amíg a rendőrök irányították be a románokat szállító buszokat, addig a katonaság megpróbálta feltartóztatni őket. Kisebb harc is kialakult a beérkező románok és a katonák között, ez utóbbiakat végül megfutamították. A katonák visszavonulása és a tankok későbbi kivezénylése között zajlottak a tömegverekedések. Érdekes, hogy amint megjelentek a vidékről verekedni behozott tömegek, a vásárhelyi románok eltűntek a térről, csak a vásárhelyi magyarok és a verekedésre hangolt görgény-völgyi románok maradtak. Utóbbiak fel voltak szerelve mindenféle hevenyészett fegyverrel, és egyértelmű, hogy megverték a tüntetőket. Estére sikerült a szovátaiaknak bejutni a városba - legalábbis akkor úgy hírlett, hogy a szovátaiak jöttek be az erdőn keresztül - annak ellenére, hogy le volt zárva. Ennek hatására a románok megfutamodtak, a magyarok által előkészített Molotov-koktélokkal megdobálták a buszokat. A buszokban lévőknek meggyúlt a ruhájuk, úgy ugráltak ki onnan, és a magyarok botokkal „oltották” el a tüzet a hátukon. Ez a csata reggelig tartott, akkorra valahogy elmenekültek a verekedni behozott románok.

Azt nem tudom, ki és hogyan tudta meg, hogy melyik szállodában vannak elszállásolva a bujtogatók, nem tudom, ki ment be utánuk, de az biztos, hogy ott a szobák falai vörösek voltak a vértől, és a személyzeti lépcső, ahol kivitték őket, szintén véres volt. Érdekes, hogy nem tudni, hová vitték őket, mert a vásárhelyi kórházba nem kerültek csak vásárhelyi magyarok és vidéki románok.

Ezt mi így éltük meg annak idején. Lehet sokat elmélkedni a történteken... Ha úgy vesszük, a magyaroknak igazuk volt, hogy kimentek a főtérre tüntetni, és csendes felvonulással követelték a magyar iskolát. Ugyanakkor a görgényhodáki és a libánfalvi egyszerű románnak is igaza volt, mert az úgynevezett rövid magyar világ alatt őket sok atrocitás érte a magyar csendőrség részéről. Az öregek még emlékeztek, és amikor a pópa félreverte a harangokat, a rendőrök kimentek, hogy hozzák be őket, mert a „magyarok elfoglalták Vásárhelyt”, akkor neki is igaza volt, hogy bejött. Tudjuk, hogy az egészben mi volt a mozgatóerő: magyarok részéről elvett jogaink visszaszerzése, másrészt pedig a román állam szándéka, hogy nem veszíti el Erdélyt. Tény azonban, hogy nem a magyarok szándéka nyert. A verekedésből mi kerültünk ki győztesen, de ez egy hosszú veszteségsorozat kezdete volt.

A konfliktus akkor ott Marosvásárhelyen még legalább egy hónapig tartott. Bandák járták a várost, és amikor hallották, hogy egy román banda jön láncokkal meg egyebekkel felfegyverkezve, akkor az emberek levették a magyar névjegyet az ajtójukról, ahogy a románok is levették az övéket, amikor egy magyar banda járt arra.

- És Vásárhely elveszett...
- Igen. A tüntetés előtt már meg voltak egyezve az iskolaigazgatók, az Alexandru Papiu Ilarian iskola igazgatóját agyba-főbe verték pár nappal később, mert előtte beleegyezett, hogy az általa vezetett intézmény legyen a román, a Bolyai pedig a magyar iskola. Már elindult egy folyamat, ami ott akkor a véres eseményekkel megszakadt. Tudni kell a vásárhelyi románokról, hogy közülük nagyon sokan tisztelettel tekintettek Magyarországra, volt valamilyen vonzereje, státusa. Gazdaságilag erősebb és modernebb államnak számított - egy ilyen államban való életre áhítozott mindenki a kommunizmus alatt. A vásárhelyi románoknak fele ki is mondta hangosan, hogy a jobb élet reményében az sem lenne ellenére, ha Erdélyt Magyarországhoz csatolnák. Ezt a helyzetet változtatták meg a márciusi események.

- Helyreállították az „egészséges” román közgondolkodást Erdélyben ezzel az eseménysorral... Szerinte ez elkerülhető lett volna, mondjuk ha a magyarok nem mennek ki az utcára, nem adnak muníciót a provokátoroknak?
- Annak a politizálásnak van esélye a sikerre, amely nem arról szól, hogy kinek van igaza. A stratégiák kidolgozásakor arra kell figyelni, hogy az egyes cselekedeteknek milyen következményei lehetnek. Ha én tudom, hogy tettemmel lehetőséget teremtek egy nyílt utcai konfliktusra, felélesztem és elmélyítem a román-magyar konfliktust, és figyelembe veszem azt is, hogy Erdély lakossága messzemenően román többségű, akkor inkább megmaradok az igazammal, de azt teszem, aminek van legalább valamennyi esélye a sikerre. Nem tudom, hogy ki képzelte el azt - ismerve a romániai társadalmi valóságot -, hogy utcai megmozdulásokkal a magyarok elérhetik jogaik visszaszerzését. Súlyos hiba volt kivinni az embereket az utcára. Sokkal célravezetőbb lett volna a románokkal minél többet, minél több szinten kommunikálni, beszélni arról, hogy akarunk-e egy autonóm Erdélyt vagy sem, és ha akarunk, akkor az milyen kellene legyen. Akkor még szó lehetett volna egy autonóm Erdélyről is.

Olyan rosszul esett nekünk, hogy elvették az iskoláinkat, rosszul esett, hogy másodrendű állampolgárai voltunk Marosvásárhelynek, hogy érzelemből, dacból fakadó megközelítést adtunk a visszaszerzésnek, és a történelem bebizonyította, hogy tévedés volt.

- Sokan az eseményekben való részvételükre építették sikeres politikai karrierjüket, hogy akkor kiálltak, összefogták az embereket - ők nem tévedésként élték és élik meg ezt...
- Újra megismétlem: nem attól vagyok én valaki, hogy bebizonyítom igazamat, hanem attól, hogy érvényesítem azt - nagyon nagy a kettő között a különbség. De kit kellett meggyőzni, hogy igazunk van? Mi meg voltunk erről győződve. A konfliktusokat manipuláló román erők is meg vannak győződve arról, hogy nekünk igazunk van, egyébként nem félnének tőlünk. Éppen ezért nem az igazunkat kell bizonygatni. Persze, hogy erre politikai karrierek épültek, mert Romániában alapvetően érzelmek alapján szavaz a többség. És persze, azok a politikusok, akik akkor tevékenykedtek, amikor ezek az érzések fel voltak korbácsolva, a választásokon arattak.

- Levontuk-e az események konzekvenciáit, és úgy néz-e ki a politikai életünk, mint egy olyan közösségé, amely megértette és tanult az akkori eseményekből?
- Nem tudom, hogy egyének szintjén mennyire dolgoztuk fel. Abban azonban biztos vagyok, hogy a magyar politikusokból való kiábrándultság az ilyen és hasonló események miatt következett be. Az embereket most már alig lehet megmozgatni úgy, mint akkor, nemzeti érzelmeik szításával. Akkor úgy érezte a vásárhelyi magyarság, hogy másodrendű állampolgár, hogy a románok privilegizált helyzetben vannak a magyarokkal szemben. És abban a városban, ahol azok a politikusok váltak népszerűvé, akik a kilencvenes évek elején aktiváltak, és a konfliktusos helyzetet próbálták fenntartani, abban a városban, ahonnan az erdélyi magyar politika legnagyobb nevei indultak, tíz évvel később egy klinikavezető azt mondta a feleségemnek, hogy „téged kedvellek a legjobban az összes diákom közül, de nem kapod meg az állást, mert rossz a neved” - közben pedig a kórházigazgató az RMDSZ jeles képviselője volt. Feltevődik tehát a kérdés, hogy mit értünk el a kilencvenes évek alatt, mit értünk el azzal, hogy beszálltunk ebbe a konfliktuson alapuló politizálásba.

- Vagyis a márciusi események legalább tíz évre befagyasztották a román-magyar reális közeledési esélyeket?
- Teljes mértékben. Mai napig sem látok párbeszédlehetőséget kialakulni Marosvásárhelyen. Ténylegesen meg kellene győzzük a román felet arról, hogy semmivel nem rövidül meg, ha a magyarok egyenjogú állampolgárok lesznek ebben az országban. De a tévedések sorozatban követték egymást, ennek eredményeképpen román polgármestere lett a városnak. Ennek következtében annyi reményét veszített magyar elköltözött a városból, hogy a lakások árai egyik napról a másikra estek vissza akár ötven százalékkal is.

- Visszafordítható még ez a folyamat?
- Nagyon nehéz lenne, szinte lehetetlen visszafordítani. Elsősorban a matematika miatt: ha most még több magyar is lenne Vásárhelyen, mint román, a magyar közösség átlagéletkora sokkal magasabb, mint a román közösségé. Ezért az etnikai egyensúly pár évtized alatt drasztikusan megbomlik. Ezért töb­bé nem lesz magyar többségű vezetése a városnak.

A románokkal való párbeszéd módozatainak megtalálása megmarad. Ilyen lehetőség mindig és mindenütt van. Az lesz az igazi vezető, aki ezt a párbeszédet újra elindíthatja, hogy induljunk el a jogaink visszaszerzésének útján. De nem azon kell elmélkedni, vagy azt a harcot folytatni, hogy kinek van több joga ehhez a földhöz. Ez az időszak lejárt, mindenkinek joga van itt élni, ezt el kell fogadni, egyébként csak veszíteni lehet. A célunk az kell legyen, hogy itt Erdélyben, ha kevesebben is vagyunk, de ne legyünk kisebbségben. A baj az, hogy például a vásárhelyi politikai eliten belül nincsenek meg azok a személyek, akik a városban elkezdhetnék ezt a párbeszédet.

- Országos szinten?
- Az RMDSZ vezetése próbál erre hangolni, de Vásárhelyen ez nem tükröződik, mert ott még mindig harcban áll a két közösség. És ez még mindig megvan országos szinten is a két etnikum között. Nehéz a kölcsönös sérelmeket megemészteni. De kell húzni egy vonalat, és azt kell mondani, hogy mától másként lesz, nem azért, mert be akarom hajtani valakin a sérelmeimet, hanem azért, hogy egyenjogú állampolgár legyek. Akkor márciusban Vásárhelyen elkezdődött egy olyan pofozkodás, amin azóta folyton rajtavesztünk.

- Kibeszéltük Vásárhelyt, megbeszéltük a közösség szintjén magunk között azt, hogy mi történt ott, és milyen konzekvenciái lettek?
- Nem, nem beszéltük ki ezt a témát, érdemben senki nem beszélt erről. Szerintem nem is beszélhettük ki, hiszen annak a véleményformáló rétegnek, amely Vásárhelyen tevékenykedik, ez tabu. A következtetés csak az lehet, hogy nem az igazunkat kell bizonygatnunk és verekednünk érte, hanem a jövőbe kell néznünk. Ez sokak számára igazságtalanul hangzik, és ezért nagyon nehéz kimondani.

Eseménykrónika

Az első hangulatkeltő szövegek 1990. február elején jelentek meg a sajtóban. A román nyelvű újságokban egyre több olyan híradást, tudósítást publikáltak, amely tendenciózus hangnemben közölte a magyarok „irredenta”, „revansista” és „revizionista” követeléseit, mint például magyar nyelvű oktatásra, a magyar feliratokra, az egyenlő jogokra vonatkozókat. Ezeket a híreket rendszerint olyan információkkal fűszerezték, miszerint a magyarok sarlóval vágják el a románok torkát, fosztogatják a románok házait, elüldözik őket. l Sütő András kezdeményezésére február 10-én több tízezer magyar vonul az utcákra anyanyelvi oktatást követelve némán, könyvvel és gyertyával a kézben. l Március elsején Ioan Judea, a hadsereg ezredese, a Nemzeti Megmentési Front helyi elnöke egy gyűlésen arról beszél, hogy a lakosságot fel kell készíteni, mert az ország területi egysége elleni támadás készül. Hat nappal később ülősztrájkba kezdenek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatói, mert a tanügyminisztérium képviselője elutasította az anyanyelvű oktatásra vonatkozó követeléseiket. l Március 15-én Erdély-szerte első alkalommal tartanak ünnepi megemlékezéseket a magyarok. A békés rendezvényeket több helyen is megzavarják a Vatra Românească hívei. A magyar zászló szinte mindenhol kicsapta a biztosítékot. A lobogó láttán a szélsőséges román szervezet vezetői levonták a mélyen szántó következtetést: a magyarok el akarják szakítani Erdélyt Romániától. l Egy nappal később a marosvásárhelyi Tudor negyed egyik patikájában magyarul is kiírják: gyógyszertár. Ezen több román is felháborodik, tömeg verődik össze, erőszakkal távolítják el a magyar feliratot, megkezdődnek a magyarverések. l 17-én az RMDSZ vezetősége nyilatkozatban tiltakozik a magyarellenes provokációk ellen. Közben a városban kisebb magyarellenes tüntetés zajlik. l Március 19-én már nagyobb magyarellenes tüntetést szerveznek a román soviniszták, a megmozdulások tetőpontja az RMDSZ helyi székháza megtámadása, ahol Sütő Andrást fél szemére megvakítják, amihez a rendőrség és a kivezényelt katonaság tétlenül asszisztál. Kincses Előd polgármester lemond tisztségéről. l Több ezer magyar vonult a főtérre március 20-án. Anyanyelvi oktatást, egyenlő jogokat, Kincses Előd visszatértét követelték. A késő délutáni órákra több száz, autóbusszal a Görgény-völgyéből beszállított, fejszékkel, husángokkal felszerelkezett román néz farkasszemet a magyar tüntetőkkel. A románok áttörik a két tábor között látszatból felállított rendőrkordont, és nekiesnek a fegyvertelen magyaroknak. Válogatás nélkül püföltek mindenkit, a magyarok előbb menekülésre fogják, majd menet közben a padokról rángatják le a léceket a bátrabbak, és azokkal verik vissza a románokat. A hírre reagálva a környékbeli falvakban a magyarok lezárják az utakat és több románt szállító autóbuszt nem engednek be a városba. A „harcba induló” románok közül többeket elvernek. A városban felvonul a hadsereg is, páncélozott járművekkel választják el a két tábort a főtéren. Ez azonban nem akadályozza meg a románokat abban, hogy újabb rohamot indítsanak. Támadásukat ismét visszaverik, elhúzódó utcai harc kezdődik, amelybe a cigányok a magyarok oldalán avatkoznak be. Ekkor hangzik el a Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok! - csatakiáltás. Késő este a nyárádmentiektől kap erősítést a magyar tábor, a románokat kiverik a főtérről. A tömeg elénekeli a magyar himnuszt és felhúzza a magyar zászlót a polgármesteri hivatalra. A rendet a városba vezényelt ejtőernyősök állítják helyre másnap reggelre. Az összecsapásokban öten, két román és három magyar veszti életét, 278-an megsérülnek. Egy héttel később létrejön a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Papp Kincses Emese közíró 1999-ben, a marosvásárhelyi márciusi események tizedik évfordulójára jelentette meg a Virrassz velem című dokumentumregényét. A könyvben így emlékszik vissza az akkor történtekre: „Tizenkilencedikén este a televízióban mutatták, hogy Iliescu meglátogatta Sütő Andrást, borzalmasan nézett ki, a szemén fehér kötés, a karja, arca fekete volt az ütlegektől, valami olyasmit ígértek, hogy megbüntetik az agresszorokat, máris letartóztattak közülük egy néhányat, ettől egy kicsit megnyugodtunk, senki sem gondolta, hogy másnap ugyanaz megismétlődhet, a rádiót hallgattuk, a vásárhelyi magyarok tüntetését helyszíni közvetítésben, délután szinte az egész város kint volt már a téren, mindnyájan éreztük a veszélyt, a tömeg nyugtalansága egyre nőtt, kitették a rádiót az ablakba, hogy hallja mindenki, mi történik, várják Iliescut, a katonaságot, a rendőrséget, nem lesz összecsapás, aztán hat óra körül, amikor a hodákiak támadtak, elszabadultak itt is az indulatok, a férfiak azonnal indulni akartak buszokkal, autókkal Vásárhelyre segíteni, ordítottak, sírtak tehetetlenségükben, egy férfi megragadott, menjünk tanárnő, haljunk meg együtt, a gyergyóiak, udvarhelyiek is indulni akartak, ma sem tudom, hogyan sikerült a kétségbeesett és elszánt székelyeket itthon tartani.”

2010. március 18., csütörtök

Tőkés László: a rendszerváltás folytatása lenne a Fekete Március kivizsgálása



Az 1990. március 16-20-i marosvásárhelyi események kivizsgálása, tetteseinek, felbujtóinak felelősségre vonása is szükséges ahhoz, hogy befejeződjék a rendszerváltozás Romániában – vélte Tőkés László azon a konferencián, amelyet az Európai Parlament brüsszeli épületében szervezett a Fekete Március tárgykörében az európai parlamenti képviselő irodája. A konferencián felszólalók egybehangzóan hangsúlyozták: a húsz évvel ezelőtt, Marosvásárhelyen kirobbant etnikai konfliktust előre kitervelték, a véres események mögött az 1989 előttről átmentett és újjászervezett Szekuritáté állt.

Tőkés László elmondta: március 11-én a budapesti Terror Házában magyarországi közéleti személyiségek részvételével közösen emlékeztek a szomorú eseményekre, illetve Petőfi Emléklappal köszönték meg a magyarok segítségére siető és emiatt elítélt cigányok áldozatát. A brüsszeli konferencia a második állomás, a továbbiakban 19-én és 20-án „A Szeretet Márciusa” címmel Marosvásárhelyen kerül sor megemlékező rendezvényekre.

Az EP-képviselő szerint az 1990 márciusi, marosvásárhelyi események abban gyökereznek, hogy a hatalmukat átmenteni kívánó, kommunista múltú vezetőknek a Szekuritáté újjáalakítását kellett legitimálniuk, ezt pedig a „magyar veszély” ürügyén, a „magyar kártya” kijátszásával tették.

Az 1989 decemberében elkezdett rendszerváltozás befejezéséhez elengedhetetlenül szükséges a jóvátétel és az igazságszolgáltatás is, szögezte le Tőkés. „Ehhez pedig fel kell tárnunk a valóságot, és meg kell neveznünk a felelősöket ezért a tragédiáért. Még az RMDSZ csúcsvezetése is jelét adta, hogy húsz évvel az események után támogatná az erre vonatkozó állambiztonsági iratok tikosításának feloldását” – fogalmazott.

Felszólalt a konferencián Kincses Előd is, aki a marosvásárhelyi magyar közösség akkori vezetőjeként többéves száműzetésbe kényszerült. A marosvásárhelyi ügyvéd szerint teljesen világos, hogy az eseménysorozatot előre kitervelték, erre utal az is, hogy nem a marosvásárhelyi magyarok és románok estek egymásnak, hanem a görgényvölgyi „felkészített” románokat kellett – szervezett formában, autóbuszokon –a városba szállítani, hogy a konfliktus kirobbanjon.

Monica Macovei, a Demokrata Liberális Párt (PDL) EP-képviselője, egykori igazságügyi miniszter úgy vélekedett felszólalásában, hogy az 1989 decemberi erőszakos cselekmények, tömeggyilkosságok, az 1990 márciusi marosvásárhelyi vérengzések és a júniusi bukaresti bányászjárások mögött ugyanazok az erők működtek, mégpedig a tavasszal átkeresztelve újra létrehozott Szekuritáté.

Marius Oprea, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet nemrég leváltott igazgatója szerint az állam felelősségéről sem kell megfeledkezni. „Nem írhatjuk a véletlen számlájára, hogy a Szekuritáté a Fekete Március után született újra. Nekünk az a dolgunk, hogy bizonyítékokat találjunk a még mindig köztünk lévő bűnösök ellen – gyermekeinknek tartozunk a múltban történt rémtettek feltárásával” – mondta Oprea.

Szó esett a konferencián a sajtó és az etnikumközi viszonyok összefüggéséről is, médiaszakemberek részvételével. Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója arra mutatott rá, hogy a sajtó hatékony munkája nélkül a titkosszolgálatok nem lettek volna képesek az „ellenségképet” felépíteni, Boros Zoltán pedig – aki a kilencvenes évek elejétől több mint egy évtizedig a román televízió bukaresti magyar szerkesztőségének vezetője volt –, előadásában arról beszélt, hogy az RTV, amely a forradalom élő közvetítésével hatalmas hitelre és nézettségre tett szert, nagy szerepet játszott a magyarellenes hangulat kialakításában: a tudatos félretájékoztatás már február elején megkezdődött és szinte minden napra jutott belőle. Boros a tömegmanipuláció iskolapéldájának nevezte a „közszolgálati adó” magyarok elleni rágalomhadjáratban betöltött szerepét.

Sötét periódusnak nevezte a román sajtó1990–1996 közötti időszakát Mircea Toma, az Active Watch – Media Monitoring Agency bukaresti elnöke. Mint elmondta, a legtöbb szerkesztőségben az volt az általános vélemény, hogy olvasókat veszít a lap, ha nem támadja a magyarokat. A román televízió akkoriban a legnagyobb „manipulátor” volt, a ködösítéssel és a magyar-román kapcsolatok dramatizálásával pedig az átlagember tudatába a veszélyes és ellenséges Székelyföld képét csöpögtették. 1996 után a román média egyik pillanatról a másikra megváltozott, ma már sokkal árnyaltabb és kiegyensúlyozottabb képet mutat, a sajtópiac is átalakult.

Bodó Zoltán szociológus egy 1990–1993 között végzett, Maros-megyei írott sajtót magába foglaló tartalomelemzést mutatott be, aminek kapcsán rávilágított arra, hogy a magyar és a román sajtó különböző témákat futtatott fel – ez pedig egy idő után párhuzamos, a közös fő témákat mellőző közbeszédet eredményezett.

A konferencián többek között jelen voltak Cristian Preda, Gál Kinga, Bauer Edit, Schmitt Pál és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők is .

2010. március 17., szerda

Nemzeti Székelykapu állítása Kenderesen



A Történelmi Vitézi Rend, a Magyar Tengerészek Egyesülete, a Horthy Miklós Társaság és Kenderes város önkormányzatának civil kezdeményezése Nemzeti Székelykapu állítására Kenderesen.

„Emberek, világ csúfjára üres kézzel várjuk a magyarokat?” — tört ki a kiáltványnak beillő mondat a székelyek szívéből. A szó után jött a tett, s 1940-ben a baróti és környékbeli mesteremberek elkészítettek egy székelykaput, amelyet több helyen is felállítottak az Erdélybe bevonuló magyar csapatok fogadására. Ezt a kaput az alkotók vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzónak adományozták, és 1942. július 30-án Kenderesen, a kastély melletti gyümölcsöskert bejáratánál helyezték el. A világháború förgetegében a székelykapu megsemmisült.

2009-ben a Barót környéki mesterek felvetették, hogy vállalnák a kapu újbóli elkészítését, mivel elődeik voltak az eredeti alkotói. A felvetés eljutott Kenderes város polgármesteréhez. Az ezt követő egyeztetések során elhatározták, hogy Kenderesen állíttassék fel az új székelykapu. A költségek fedezésére szólíttassék meg a Kárpát-medence magyarsága. Adjanak az emberek egyen-egyenként kis összeget az ügyre, kifejezve ezzel is összetartozásukat. A kapuállítás megszervezésével Török Jánost, a Hevesi Református Egyházközség gondnokát, kenderesi kötődésű vállalkozót bízták meg.

A székelykapu-állításra szánt adományok gyűjtőhelyei:

Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete
Asociatia Tinerilor Maghiari din Covasna
Bancpost, Sucursala Sfantu Gheorghe
Cont IBAN: RO96BP0S 15006168 160RON03

Horthy Miklós Emlékére Alapítvány
Belföldi számlaszám: 69300121 50071755 00000000
IBAN szám: HU 59 69300121 50071755 00000000
SWIFT (BIC) kód: TAKBHUHB
Fegyvernek és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet
közlemény rovat: Nemzeti székelykapu

További részletek a nemzetiszekelykapu.eu honlapon.

Címer és pecsét a Székelyföldön – Kiállítás Csíkszeredában



Székely címerekből és pecsétekből nyílik kiállítás a csíkszeredai megyeháza galériájában március 18-án, csütörtökön 16 órai kezdettel. A tárlat átfogó képet nyújt a székelység képviseleti, helyhatósági és egyházi szervezetei által használt szimbólumokról a 15. századtól napjainkig, bemutatja a látogatónak a székely nemzet régi és újabb címerét és címeres pecsétjeit, azok különböző alkalmakkor és helyeken való ábrázolását. A kiállított pecsétek reprodukciók, részben a címer és pecsét használatát engedélyező kiváltságleveken megadott színes rajzok és pecsétnyomók, részben viasz-, felzetes vagy tuslenyomatok.

A székely szimbólumok használatának kérdésébe a szakma csak a közelmúltban kapcsolódott be, akkor, amikor igénnyé vált a régi szimbólumok megismerése. A kezdeményező Hargita Megye Tanácsa volt, amelynek támogatásával létrejött a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport. Ebben olyan szakemberek vállaltak munkát, akik több éve vagy évtizede szakmai megalapozottsággal kutatták és kutatják a székely jelképeket, és arra törekedtek, hogy a szimbólumok feltárásával közkinccsé tegyék azokat.

Csíkszereda, 2010. március 16.

Egy elfelejtett honvéd százados



Történelmi tény, hogy 1848 őszén az ágyúöntés értelmi szerzője és szervezője Gábor Áron volt, de a korabeli dokumentumokból az is kiderült, hogy ennek gyakorlati kivitelezése Zakariás Antal és Bodor Ferenc nélkül nem valósulhatott volna meg.

Ezt a figyelmet érdemlő megjegyzést erősíti meg egy elismervény is, amelyet Gábor Áron 1849. június 7-én írt Zakariás Antalnak, a Balánbányai Rézbánya akkori tulajdonosának: ,,-.500 az az Ötszáz forint vörösrézről amely anyagot a Csík Sz. Domokosi Rézgyárból Salétrom termesztő üstök kikészítésökre az ottani gyár tulajdonossa Tisztelt Zachariás Antal Úrtól mint Álladalmi részletet hogy hiánytalan ki vettem légyen elismerem." Tehát Gábor Áron már 1848 nyarán megpróbált ágyút önteni Kézdivásárhelyen, de sikertelenül. Az élet nem engedte meg neki, hogy magasabb műszaki ismereteket szerezhessen (ti. asztalosmester volt, de katonaként tü­zérségi képzést szerzett), és ennek hiá­nyá­ban az első ágyúk öntésének gyakorlati kivitelezését Bodor Ferenctől tanulta.

Bodor Ferenc 1804-ben Csíkszentmihályon született, édesapja Bodor Mihály, aki 1795-ben vette feleségül a csíkszépvízi származású Száva Domokos tímár kereskedő lányát, Száva Ágnest (sz. 1775). Még azt is meg kell említenem, hogy Bodor Ferenc anyai nagyanyja gyergyói Urmánczi (Persián) lány volt. E családi kapcsolatnak köszönhetően Bodor Ferencnek lehetősége volt olyan iskolát végeznie, mely az akkori korszakhoz képest magas szintű bányatechnikai (és haditechnikai) képzést biztosított számára. Ez nem volt más, mint az 1770-ben Selmecbányán alakult Bá­nyászati-Kohászati és Erdészeti Akadémia, ahonnan úgymond bányatisztek kerültek ki. Az akkori gyakorlatnak megfelelően ebben az iskolában az ércek olvasztása mellett más, de ide kapcsolódó szaktantárgyakat is tanítottak, amelyek különböző fémipari anyagok előállí­tására szolgáltattak ismereteket, s mindezek mellett még komoly hadmérnöki ismereteket is nyújtott a hallgatóknak. Annyi bizonyos, hogy Bodor mindezek mellett szakembere lett a lőporgyártásnak és az ércolvasztásnak olyan szinten, amely tudásnak abban az időben kevesen voltak birtokában. Bodor 1832-ben nősült, neje Miller Teréz, és itt meg kell jegyeznem, hogy később anyósa teljes vagyona is ráment a madarasi lőporgyár fenntartására, mert — az ígérgetések dacára — a gyárat Bodor csak a saját pénzén tudta működtetni. Emiatt a forradalom után Bodor anyagilag teljesen tönkrementen lett a császári börtön foglya. Visszatérve induló életéhez: mint fiatal bányatiszt a Zakariás Antal tulajdonában levő balánbányai rézbányánál már korán bányanagy (mérnök) lett, majd a forradalmi események közepén Gál Sándor ezredes felkérésére 1849 márciusában megalapította és utána a forradalom buká­sáig vezette a csíkmadarasi lőporgyárat. Történelmi tény, hogy Bodor Ferencet 1848 végén Zakariás Antal Bodvajra (Magyarhermány) küldte, hiszen ez is az ő tulajdona volt, és ott öntötték az első három hatfontos ágyút, ahol — a kézdivásárhelyi mesterekkel együtt — Gábor Áron is jelen volt. Bodor ugyan később nem vett részt a kézdivásárhelyi ágyúgyártásban, de nem lehet elvitatni tőle azt a fontos megvalósítást, mellyel a fúrás nélküli ágyúk gyártása (ő tudta, hogy az ágyúcsövek fúrásához nincs megfelelő felszerelés egész Székelyföldön) az ő irányítása és haditechnikai ismerete révén valósult meg. Lehet, hogy ezt a fontos technikai feltételt a történészek jelentéktelennek tartják, de ebben az esetben döntő bizonyíték arra, hogy ágyúk öntésére a székelyföldi harangöntők tudása nem volt elégséges. Több szakmai ismeretet és gyakorlati hozzáértést is követelt. Ezért ezt a tényt nem szabad fölcserélni semmilyen legendával vagy szubjektív állításokkal. Bodor öntési módszerét gyorsan átvették a székelyföldi mesterek, és így kezdődött el a székelyföldi ágyúgyártás. Bodor a hiányzó technikai tudást adta, és önzetlenül betanította a későbbi öntőmestereket, viszont ő maga visszatért a forradalom időszakában annyira szükséges, a még fontosabb lőporgyártáshoz.

Bodor Ferenc szerepét az első ágyúk öntésénél Gál Sándor 1861-ben Ná­polyban megjelent, olasz nyelvű életrajzában is megemlítik, igazolják. Az elmúlt évtizedekben igen vitatott té­ma volt, hogy Bodor Ferenc az általa írt jegyzőkönyvben később betoldásokat eszközölt annak bizonyítására, hogy az ágyúk öntésénél nem nélkü­lözhették szakmai, gyakorlati ismereteit. Jegyzőkönyvét először 1925-ben tették közzé a Századokban. Személyes vélemé­nyem erről: dr. Alapy Gyula (1872—1936) Komárom megyei főlevéltáros, képviselő, helytörténész és korának tekintélyes tudósa volt., aki nem engedhette meg magának egy olyan hiteltelen dokumentum közlését, amellyel beárnyékolta volna a Századok és személye hírnevét.

Már bizonyított, hogy a jegyzőkönyv eredetiségét nem lehet megkérdőjelezni! Nézzünk csak tárgyilagosan a dolgok mélyére, hiszen ennek a komá­romi tudósnak milyen érdeke fűződött volna ahhoz, hogy beárnyékolja Gábor Áron szerepét, és helyette egy ismeretlen Bodor Ferencet emeljen pó­diumra? Logikus következtetéssel ugyancsak ellentmondunk annak, hogy Bodor meghamisította volna jegyzőkönyvét, hiszen elsősorban szembe kellett volna néznie nagyon sok olyan munkatársával, aki mind jelen volt ezeken az esemé­nyeken. Másodsorban, ha már valótlan betoldásokkal hamisít valaki, akkor azt még éltében úgy rendezi, hogy erről nyilvános közlés jelenjen meg. Bodor szerény ember volt, nem foglalkoztatta egyáltalán, hogy elismerjék áldozatos munkásságát, de amikor már a hadügyminisztériumban dolgozott, talán némi elismerést szerezhetett volna, ám ez a szándék akkor is távol állt tőle.

A Hon című újság 1870. december 23-i reggeli számában többek között azt írják, hogy Bodor a forradalom idején 60 olyan ágyút gyártott, amely fúrás nélkül tudott golyót kilőni, ami abban az időben korszakalkotó megvalósítás volt. Csak a kiegyezés után került Budapestre, ahol először a kataszteri hivatalnál dolgozott, de 1870-ben munka nélkül maradt, utána mint napi díjnok a hadügyminisztériumban dolgozott haláláig. 1874. november 12-én halt meg, és november 14-én temették el a krisztinavárosi közsírkertben. Tíz gyermeke közül akkor még nyolc életben volt. A lap így írt róla: ,,Egy azok közül, kiket elfeledtünk. A miniszterelnökségnél ott hever egy kérvény. — Hever ott ugyan több is, de most éppen erről az egyről akarunk beszélni. E kérvényt Bodor Ferencz nyújtotta be. Ki az? Fogják sokan kérdezni. Hát ez uraim egy szerény technikus, akinek más büne nincs, mint hogy szabadságharczunk idejében a legbuzgóbb hazafiak egyike volt. Ő öntötte az első székely ágyut. Feltalálta, hogy lehet az ágyut úgy önteni, hogy a lőüreget ne kelljen külön furni bele. Ilyen ágyut 60-t öntött. Késöbb megbizta a magyar kormány, hogy lőporgyárat építsen. Felépítette majdani visszatérítés remé­nyében a magáéból. Minden vagyona odaveszett. A szabadságharcz leküzdése után elfogták. Ott sínylődött számos évig a börtönben. Mikor kiszabadult, mint mérnök, munkás stb. tengette életét. Később alkalmazták a kataszternél. Most hogy a kataszteri munkálatok ott bevégződtek — a jobb sorsra érdemes ember, nyolcz gyermekével kenyér nélkül maradt. Most folyamodik valami szerény állomásért. Kitünő tehetségének nagy hasznát lehetne venni, hanem... Hja, miért nem vezetett muszkát?"

Dr. Száva Tibor Sándor, Bécs

Erősödött a magyarellenes retorika



A magyar kérdésben a román pártok úgy viselkednek, mint a közismert gyermekjáték résztvevői. Mindig az a pár fut előre, és kezd hazafias szónoklatokba, magyarellenes kirohanásba, mely választási eredmények, illetve másfajta politikai játék nyomán kiszorult a hatalomból. Most épp a szocialistákon és a liberálisokon a sor, ők az ellenzék, tehát az ő szent kötelességük elítélni a március 15-i ünnepségeken elhangzott kulturális, területi autonómiára vonatkozó igényt vagy a magyar nyelv hivatalos regionális nyelvvé emelésére vonatkozó kijelentéseket.

És ha erről van szó, mint tapasztaltuk, a fajtiszta liberális Norica Nicolai vagy Che Guevara romániai csodálója, Victor Ponta semmivel sem marad el a román nacionalizmus közismert hívei mögött. Amolyan funaros, vadim tudoros dikcióval próbálják bizonyítani, a magyarság autonómiaigényével a román nemzetállam egységére tör, a magyar nyelv hivatalos regionális nyelvvé emelése meg egyenesen a románság arculcsapása. És mint a gyermekek, kik félnek a sötétben, mániákusan ismételgetik az alkotmány első cikkelyét, miszerint Románia egységes, oszthatatlan, szuverén nemzetállam, s egy másikat, mely azt rögzíti, hogy ezt megváltoztatni szigorúan tilos.

A demokrata-liberálisok, akik korábban ugyanezeket a szlogeneket harsogták, de most, hogy az RMDSZ koalíciós társuk, s úgy érzik, még sok közös elintéznivalójuk van, engedékenyek, megértőek és barátságosak, s könnyed legyintéssel intézik el a március 15-i ünnepségeken megfogalmazott radikális kijelentéseket vagy kirívó feliratokat. Ahol sok ember van, sokféle vélemény elhangzik, megesik ez román pártrendezvényeken is, minek ebből ügyet fabrikálni — mondták egy szólamban. Így aztán sem Markó Béla marosvásárhelyi autonómiakövetelő beszéde, sem Tőkés László radikalizmusa, de látszólag még az Erdélyi Magyar Ifjak kolozsvári menetelésében magasra emelt ama felirat sem hozta izgalomba őket, arra sem reagáltak irritáltan, hogy az ünnepségek vezérszónokai szinte kivétel nélkül elmondták, húsz év demokrácia után ideje, hogy a magyarság is kezébe vegye sorsa alakulását.

Március 15. lejárt. Bocék jobbnak látják egy ideig nem beszélni az ekkor elhangzottakról. Mert nyakukon az utca, a szakszervezetek, sztrájkok, tüntetések, tiltakozások. És egy ideig még szükségük van az RMDSZ-re.


A március 15-i erdélyi ünnepségek visszhangjaként erősödött a magyarellenes közéleti diskurzus, elsősorban a román nacionalista pártok táborában. Míg a PC az RMDSZ-t csak a kormányból rúgatná ki, addig a Nagy-Románia Párt törvényen kívül helyezné. Funar leporolta a régi lemezt.

Konzervatív párti (PC) politikusok az RMDSZ kormányból való kizárását kérik Emil Boc kormányfőtől két kormánytag, Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Cseke Attila egészségügyi miniszter „teljesen alkotmányellenes” magatartása miatt – közölte tegnap Bogdan Diaconu, az alakulat alelnöke. Diaconu sajtótájékoztatóján kifejtette: az egészségügyi miniszter hétfőn a kolozsvári megemlékezésen egy olyan transzparens mellett állt, amelyen azt írta, „Székelyföld nem Románia!”, Markó Béla miniszterelnök-helyettes pedig múlt héten a kormány fejlécével ellátott magyar nyelvű meghívót küldött a marosvásárhelyi iskolaigazgatóknak. „A két kormánytag alkotmányellenes magatartása miatt követeljük, hogy zárják ki az RMDSZ-t a kormányból” – közölte a PC alelnöke. Mint mondta, az alakulat ma az ügyészséghez fordul Markó Béla, illetve a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés ügyében, ahol területi autonómiát és a magyar nyelv hivatalosítását kérték. A PC alelnöke kifejtette: nem táplálnak ellenszenvet a magyar nemzetiségű állampolgárokkal szemben, de elégedetlenek azzal, hogy az RMDSZ egyes vezetői autonómiával és más dolgokkal foglalkoznak ahelyett, hogy a Hargita és Kovászna megyei gondokkal törődnének.

Funar nem éri be ennyivel

Keddi sajtótájékoztatóján Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt (PRM) főtitkára bejelentette, hogy országos népszavazás kiírását kéri az RMDSZ törvényen kívül helyezéséről, az RMDSZ képviselőinek menesztését a parlamenti, kormányzati, valamint más központi és helyi intézményekből. Funar közölte: azt kéri az államfőtől, hogy vessen véget minden, az RMDSZ által irányított civil szervezet és magyar nyelvű kiadvány központi költségvetésből történő finanszírozásának. A PRM-s politikus arra is kérte az államfőt, biztosítsák a megfelelő finanszírozást a Románok Civil Fóruma, a Vatra Românească Egyesület, az Avram Iancu kulturális-hazafias társaság, valamint a Hargita és Kovászna megyei román sajtó számára. „Románia államfőjének törölnie kell azokat a kormányhatározatokat, amelyeknek köszönhetően több mint ezer erdélyi településnek a magyar uralom idejéből származó nevet adtak, ugyanakkor meg kell szüntetnie a magyar nemzetiségűeknek az elmúlt húsz évben megítélt kiváltságokat, beleértve az etnikai alapokon történő iskolai szeparatizmust is” – fejtette ki Funar. A PRM főtitkára szerint így el lehetne hárítani „a Románia területi épsége ellen irányuló magyar veszélyt, meg lehet védeni a román nép több évezredes történelmét, ősi fészkét, meg lehet óvni a románokat a magyar irredentizmustól”.

2010. március 16., kedd

Március 15. Magyarországon



A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött az 1848―49-es forradalom és szabadságharc 162. évfordulójának tiszteletére rendezett állami ünnepségsorozat Budapesten. Az ünnepi eseményen jelen volt Sólyom László köztársasági elnök, Bajnai Gordon miniszterelnök és Katona Béla, az Országgyűlés elnöke.

A rendezvényen részt vettek a kormány tagjai, állami vezetők, a pártok egy részének képviselői (hiányoztak a KDNP és a Fidesz politikusai), a diplomáciai testület tagjai. A Kossuth Lajos teret kordonnal zárta le a rendőrség, a kordonon kívülről folyamatos bekiabálással, füttyülésekkel zavarták meg a zászlófelvonást. Többek között ez a bekiabálás volt hallható: ,,Hazaáruló!", ,,Börtönbe!", ,,Hagyó, talicskatoló". A pártok ezúttal is különböző helyszíneken ünnepeltek, a megemlékezéseket mindannyian választási cé­lokra igyekeztek kihasználni. A Múzeumkertben rendhagyó történelemórán színészek és táncosok elevenítették fel a 162 évvel ezelőtti forradalmi pillanatokat, az előadásban kétszáz táncos, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység és hagyományőrző honvédek, huszárok is közreműködtek.

Fidesz: az igazság pillanata

Orbán Viktor szerint április 11., az országgyűlési választások első fordulójának napja a ,,gyors, átütő, megrendítő, alkotmányos változás", az igazság pillanata lesz. A Fidesz elnöke kampánynyitó beszédében azt üzente a kormánynak, ideje csomagolni: már csak 27 nap van a választásokig. Április 11-én a XXI. századi magyarok végbevihetik a maguk forradalmát, mely nem követel mártírokat, nem szed emberáldozatot. Megerősítette, a következő kabinetnek a nemzeti ügyek kormányának kell lennie. Rámutatott, a Fidesz sikere azon múlik, hogy minél többen szavazzanak a pártjára, a pártelnök ezért azt kérte: senki ne ossza meg a szavazatait. ,,A rosszat nem elég elítélni, le is kell győzni. Két jól irányzott szavazat, és a magyar név megint szép lesz: méltó régi nagy híréhez" ― fogalmazott a Nemzeti dalt idézve Orbán Viktor. Mint mondta: egy nagyarányú, megkérdőjelezhetetlen, elsöprő választási győzelem összefogja sok millió ember szétfutó akaratát, egyesíti a nemzetet, és még egy forradalomnál is többet ér. Orbán Viktor beszédét nem a szokásos ,,Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!" szlogennel, hanem az ,,Itt az idő, Magyarország, itt az idő, magyarok!" felkiáltással zárta.

Mesterházy támadásban

Mesterházy Attila szerint Magyarországon a progresszió, a szabadság és a szolidaritás utolsó bástyája a Magyar Szocialista Párt, ezért azt kérte a pártja Pilvax közben tartott nagygyűlésén, a nem baloldali demokraták támogassák az MSZP-t. Véleménye szerint az, hogy vannak olyan demokraták ― talán baloldaliak is ―, akik nem szívesen adják voksukat az MSZP-re, azért van, mert sokszor hibáztak, és ezek közül a legnagyobb az volt, hogy későn néztek szembe a korrupcióval, de ugyanakkor visszautasította, hogy egy-egy ember miatt egy egész közösség korrupt lenne.Szavai szerint Orbán Viktor demokratikus keretek között egypártrendszert akar megvalósítani, és ,,a Fidesszel együttműködő Jobbik" már nyíltan tagadja a rendszerváltás lényegét, a demokráciát, a szabadságot és az emberi méltóságot.

Demszkyt kifütyülték

Demszky Gábor (SZDSZ) szerint március 15. üzenete 2010-ben az, hogy az 1989-es jogállami forradalmat és köztársaságot meg kell védeni. Az ősszel leköszönő főpolgármester a budapesti Március 15. téren, a Petőfi-szobornál mondott ünnepi beszédében a Jobbik előretörésének veszélyére figyelmeztetett. Színpadra lépését a vendégek tapssal, a tüntetők felzúdulással és füttyel fogadták. A városvezetőbe végig próbálták belefojtani a szót, felzúgott a ,,Fegyverbe, fegyverbe!", a ,,Börtönbe, börtönbe!", illetve ,,Hazaárulók!" rigmus is. A kordonok mögül viszont ezúttal nem repültek tojások. Ovációt egyetlenegyszer lehetett hallani, amikor Demszky Gábor bejelentette, hogy főpolgármesterként utoljára beszél március 15-én.

A Jobbik az Új Magyar Gárdával

Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje hangsúlyozta: a Jobbik kormányra kerülése esetén ,,mindenki és minden a helyére kerül". Vona Gábor szerint ez a többségnek igazságot, míg például a ,,politikus bűnözőknek" börtönt fog jelenteni. Szegedi Csanád, a párt európai parlamenti képviselője azt követelte, az MSZP ne induljon az április 11-i választáson, mert az ,,a halál pártja Magyarországon". Az MSZP ,,a kirekesztés és az erőszak pártja is" ― tette hozzá, s mint mondta, ,,haragjuk az MSZP-t el fogja törölni a föld színéről". A Bazilikától egészen a Szent István tér közepéig, a Jobbik nagygyűlésének színpadáig zárt alakzatban, kettős sorfalat alkotva állt mintegy száz egyenruhás, újságírói kérdésre válaszolva magukat az Új Magyar Gárda tagjainak nevezték.

2010. március 15., hétfő

NEMZETI DAL



Ünnepi műsorok ma Háromszéken



Sepsiszentgyörgy

Koszorúzások: 10 órától a Váradi József-iskola kőtömbös kopjafájánál, a szemerjai református temetőkertben, 11 órától a szemerjai csata emlékművénél, Gábor Áron és Nicolae Bălcescu Csíki negyedi szobránál, 12 órától az őrkői Vesztőhelyen, az eprestetői csata emlékművénél, Kis János ágyúöntő Olt utca 16. szám alatti műhelyénél...

...13 órától a Lábas Háznál, 13.30-tól gróf Mikó Imre szobránál, a Malomgát utcában, a katolikus temetőkerti honvédsíroknál, 14 órakor a Gábor Áron-emléktáblánál a Bod Péter Megyei Könyvtárnál, 14.30-kor a Kossuth Lajos-szobornál, 15 órakor az 1848—49-es emlékműnél az Erzsébet parkban, utána megemlékezés, ünnepi beszédek, ünnepi műsor. 16 órától Emeld föl fejedet, büszke nép… címmel 1848-as emlékműsor a Kormorán együttes dalainak felhasználásával a belvárosi szabadtéri színpadon. Fellép: Novák Péter, Kátai István, Nagy-Kopeczky Kálmán, Kátai Judit, a nemEZ zenekar, a Rétyi Fúvószenekar (vezényel: Kelemen Antal), a Református Kollégium énekkara (karvezető: Mitruly Enikő) és a Mikes Kelemen Főgimnázium kórusa (karvezető: Szőts Dániel). Az előadás előtt felvonul a Csillagőrző Egyesület 11. Székely Huszárezred hagyományőrző csapata és az uzoni Hagyományőrző Huszárok csapata.

Barót

13 órától felvonulás a helyi Csala Kürtje fúvószenekar és a Tanulók Klubja Princess mazsorettcsoportjának vezetésével a Baikó Lajos honvéd hadnagy emlékművéhez, ott koszorúzás, ünnepi műsor, 13.45-től a Csala Kürtje és a Princess mazsorettcsoport felvonulása a város utcáin, 14 órától a városközpontban beszédek, megemlékezés, ünnepi műsor, utána a résztvevők elvonulnak a véczeri emlékműhöz. 15.45-től a véczeri emlékműnél folytatódnak a beszédek, a műsor, koszorúzás. 19 órától a baróti művelődési házban a bölöni Kéknefelejcs népáncegyüttes ünnepi műsora.

Kézdivásárhely

A Bem József-szobornál 9 órától ökumenikus istentisztelet, koszorúzás és ünnepi műsor, 10 órakor ünnepi megemlékezés a Hősök emlékművénél, ünnepi műsor a Kossuth Lajos-szobornál és a Szacsvay János-domborműnél, 10 órától a Tuzson János-szobor avatása a Kossuth Lajos utca és Petőfi Sándor utca kereszteződésénél, 10.30 órakor megemlékezés a Turóczi-szobornál és Turóczi Mózes sírjánál. 11 órától Molnár Józsiás síremlékének megkoszorúzása, a felvonulók gyülekezője a Gábor Áron téren. 11.30 órakor Gábor Áron ágyújának talpon való bevonulása, az iskolák felvonulása, indulókat fúj a Tanulók Klubjának fúvószenekara, a hagyományőrző csapatok és a falvak képviselőinek felvonulása. 12.10 órától ünnepi beszédek, ünnepi műsor, áldás, koszorúzás, ünnepzárás. 13.15 órakor hagyományőrző csatajelenet a szökőkút mellett.

Zágon

Megemlékezés 12 órától a község központi parkjában az emlékműnél. A menet a községházától indul az ifjúsági fúvószenekar kíséretével. Az ünnepi beszédek után az iskolások, a Mikes Kelemen Vegyes Kar és az ifjúsági fúvószenekar ünnepi műsora.

Eresztevény

12 órakor a maksai templomkertben a millecentenáriumi kopjafa előtt kezdődik az ünnepség, 12.15-kor indul a lovas felvonulás Gábor Áron eresztevényi síremlékéhez, 12.40-kor tisztelgés a síremléknél. A megemlékezés ünnepi műsorral folytatódik az eresztevényi iskola udvarán.

Sepsikőröspatak

A megemlékezés 10 órakor kezdődik az unitárius templomban, majd az 1848-as emlékműnél folytatódik.

Gelence

Az ünnepség a Hősök terén 17 órakor kezdődik.

Lisznyó

11 órától ökumenikus istentisztelet a református templomban, Demeter Lajos
helytörténész előadása, ünnepi beszédek és műsor.

Kurtapatak

14 órától megemlékezések.