Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult; a http://www.allampolgarsag.gov.hu/ címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.

2010. március 9., kedd

Orbán Viktor a gazdasági kilátásokról



Orbán Viktor vállalja, hogy ha kormányra kerül, a vállalatok adóterheit négy, a lakosságét hat év alatt a régiós versenytársak szintjére csökkenti pártja. A Fidesz elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) tegnapi budapesti fórumán az euró bevezetésének időpontjára ,,nem tudott kezet adni"; ígérte, a családon belüli öröklésnél ,,szabadvagyon-áthárítást" vezetnek be. Orbán Viktor, a VOSZ hatpontos kérésére reagálva azt mondta: abból ötöt tud vállalni, az euró bevezetésének időpontja helyett a családon belüli öröklés kérdésének rendezését vetette fel hatodikként.

Orbán Viktor szerint a Fidesz és a vállalkozók is a biztonságos változásban érdekeltek, ehhez tapasztalat és erő kell. A Fidesz elnöke azt mondta: a vállalkozóknak erős kormányra, a Fidesznek erős vállalkozókra van szüksége, az országnak pedig szüksége van mind a kettőre. A pártelnök szerint nem párt-, ideológiai kérdésről van szó, hanem arról, hogy mindkét fél ,,nemzeti elkötelezettségű". Orbán leszögezte: ma Magyarország gyenge ország, gyengék a vezetői, a kormányzata, az állama, ,,gyenge a hazánk"; együtt lehet elérni, hogy az ország élére erős vezetők kerüljenek, hogy erős kormányzat, gazdaság, vállalkozói világ, állam, nemzet legyen.

Gazdasági tényfeltáró bizottság felállításáról döntött a Fidesz az elmúlt napokban ― jelentette be Orbán Viktor. A Fidesz elnöke tegnap közölte: a bizottság vezetését Varga Mihály volt pénzügyminiszterre bízzák, és felhatalmazzák, hogy külső szakértők bevonásával kezdje meg a gazdaság teljes átvilágítását. A pártelnök indoklásképpen azt mondta, Magyarországon van egy olyan ,,úttorlasz", amely máshol nincs: az, hogy néhány év óta az országban gyakorlattá vált, hogy a kormány eltitkolja és meghamisítja a valós költségvetési számokat. ,,Ha a választásokon túlra gondolok (...), a legnagyobb szakmai dilemmát az okozza, hogy hogyan fogjuk a világ nyilvánossága előtt felfedni az ország valóságos helyzetét anélkül, hogy ne kerüljünk Görögország helyzetébe" ― mondta Orbán.

Nincsenek megjegyzések: