Szent István hagyatékának őrzői vagyunk
Minden népnek szüksége van olyan történelmi személyiségekre, akiknek életére csodálattal és tisztelettel tekinthet, halála után pedig oltalmazójáknak érezheti.
A Kárpát-medencei magyarság és a vele együtt itt élő nemzetek egyik ilyen kiemelkedő egyénisége István király. Alakját már életében legendák övezték, s bár széthúzást és viszálykodást nem tűrve, kemény kézzel uralkodott, alattvalóinak túlnyomó része szeretettel és alázattal tekintett rá. Személyében ugyanis nem csak a kérlelhetetlen uralkodót látták, hanem az országot és annak népét védelmező államférfit és hadvezért is.
Szent István volt ugyanis az, aki megteremtette a Kárpát-medence egészét magába foglaló korona alatt központosított, korszerű, független, keresztény Magyar Királyságot.
Ugyancsak ő volt az, aki felismervén a hit megtartó erejét és a tudás szükségességét egyházmegyéket alapított, püspökségeket szervezett, templomokat, kolostorokat, apátságokat építtetett. Ez utóbbiak keretén belül iskolák alakultak, s megindult a latin írásbeliség tanítása és az európai keresztény kultúra elsajátítása. Az itt végző diákokból pedig nem csak papok és hittérítők váltak, hanem a királyság és vármegyék műveltséggel s tudással rendelkező főemberei is soraikból kerültek ki. Segítségükkel átszervezte és hatékonyabbá tette az udvar szerkezetét, új főváros épült, s az állam zökkenőmentes működésének biztosítása érdekében törvénykönyvet szerkesztett, adókat vetett ki. Uralkodása alatt megerősödött, fejlődött és virágzott az ország.
Az sem véletlen, hogy éppen augusztus huszadikán emlékezünk rá, és ünnepeljük őt, ugyanis ez a dátum már a keresztény királyság létrehozásának hajnalán különleges jelentőséggel bírt a magyarság életében. A néphit ekkorra teszi a málnaszüret kezdetének és a gólyák útra kelésének időpontját, István uralkodásának ideje alatt pedig Nagyboldogasszony napján, vagyis augusztus 15-én ült össze Székesfehérváron a királyi tanács. Az országgyűlés elődjének tekinthető törvénylátó napok szintén ekkor kezdődtek, és első szent királyunk földi zarándoklata is 1038. augusztus 15-én ér véget. Méltó utódja, a lovagkirályként emlegetett László (1040?–1095) kérésére, VII. Gergely pápa engedélyével, Istvánt 1083. augusztus huszadikán avatták szentté a székesfehérvári bazilikában. A halála után szintén szentek közé emelt László valószínű, hogy a hagyományok figyelembevételével és az Istvánra való emlékezés s Nagyboldogasszony napja tudatos szétválasztásának szándékával jelölte ki ezt az időpontot. A törvénylátó napok kezdetének szintén huszadikára való módosításával még nagyobb nyomatékot adott neki, az 1092-es szabolcsi zsinaton pedig hivatalosan is ünneppé nyilváníttatta ezt a napot. Bár a felsorolt lépések által megteremtődött a Szent István-kultusz kialakulásának minden feltétele, s a nép lelkében is elevenen él a király emléke, egyházi ünnepként csak Nagy Lajos (1326–1382) uralkodásának kezdetétől szerepel a naptárakban.
Mohács után (1526) a mai napig az ő személye jelentette és jelenti a magyar egység, felemelkedés és nagyság szimbólumát, ugyanakkor a másokat védelmező, befogadó- és segítőkészséget is.
Megnyugtató és örvendetes, hogy nemzetépítő szent királyunk ünnepén évről-évre nagyobb tömeg verődik össze a Perkőn álló ősi kápolnánál. A lélek hívó szavára megvalósuló együttlétünk ugyanis azt sugallja, hogy Szent István hagyatékának szolgasorsba soha bele nem nyugvó őrzői vagyunk, és azok is maradunk mindörökre.
**********
Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Uralkodása idején I. István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot.
Élete végén a beteg király azon a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és 1038-ban ő maga is azon a napon halt meg.
Az ünnepi dátumot Szent László király tette át augusztus 20-ra, mert 1083-ban ezen a napon, VII. Gergely pápa hozzájárulásával oltárra emeltette I. István (még abban az évben fia, Imre, valamint Gellért püspök) relikviáit a székesfehérvári Bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű.
I. (Nagy) Lajos uralkodásától (1342-1382) kezdve egyházi ünnepként élt tovább e nap. István kultusza ugyan bajor és német városokban, valamint Namurban és Monte Cassinóban is elterjedt, de az egyetemes egyház nevében csak 1686-ban XI. Ince pápa nyilvánította szentté. A pápa akkor elrendelte, hogy Buda vára töröktől való visszafoglalásának évfordulóján az egész katolikus világ évente emlékezzen meg Szent István ünnepéről, amelyet az egyetemes egyház augusztus 16-án tart.
1771-ben XIV. Benedek pápa csökkentette az egyházi ünnepek számát, és így a Szent István-nap kimaradt az ünnepek sorából. Mária Terézia (1740-1780) ismét elrendelte a Szent István-nap megtartását, sőt azt nemzeti ünnepként a naptárakba is felvétette. 1771-ben ő hozatta Bécsbe, majd Budára István kézfej-ereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet ez időtől körmenetben vittek végig a városon augusztus 20-án.
István ereklyéjét a legenda szerint 1083-as szentté emelésekor épen találták a koporsójában, és már az 1222-es Aranybulla is törvénybe iktatta tiszteletét. Valószínűleg a tatárjárás vagy a török idők alatt veszett el, később (1590 körül) a raguzai (dubrovniki) dominikánus kolostorban találtak rá, talán még IV. Béla vitette oda menekülése során. (A Szent Jobb ezüst ereklyetartóját 1862-ben készítették, ma Budapesten, a Szent István-bazilikában őrzik.)
Az 1848-as szabadságharc leverése után hosszú ideig nem tarthatták meg a nemzeti ünnepet, hiszen Szent István a független magyar állam szimbóluma volt. Először 1860-ban ünnepelhették meg a napot, amely országszerte nemzeti tüntetéssé vált.
Az 1867-es kiegyezést követően az ünnep visszanyerte régi fényét, majd 1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította, 1895-ben pedig a belügyminiszter elrendelte a középületek címeres zászlóval történő fellobogózását.
A két világháború között az ünneplés kiegészült az össz-nemzeti célkitűzésre, a Szent István-i (Trianon előtti) Magyarország visszaállítására való folyamatos emlékeztetéssel. Augusztus 20-a 1945-ig nemzeti ünnep volt, ezután ezt eltörölték, de egyházi ünnepként még 1947-ig ünnepelhették nyilvánosan. István ereklyéjét a Szent Koronával együtt a II. világháború végén a nyilasok Nyugatra menekítették. A Szent Jobbot 1945. augusztus 18-án hozták vissza Ausztriából Budapestre, s 1947-ig ismét szereplője volt a Szent István-napi ünnepnek. (A Szent Korona csak 1978-ban került vissza az Egyesült Államokból.)
A kommunista rendszer számára az ünnep vallási és nemzeti tartalma miatt nem volt vállalható, de teljes megszüntetését vagy jelentéktelenné süllyesztését sem látta célszerűnek, és ahogy az a tisztán vallási ünnepek egy részével történt, inkább tartalmilag újította azt meg. Először az új kenyér ünnepének nevezték el augusztus 20-át, majd az új alkotmány hatályba lépését, mint új - szocialista - államalapítást, 1949. augusztus 20-ra időzítették. Ezután 1949-1989 között augusztus 20-át az alkotmány napjaként ünnepelték. 1950-ben az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a Népköztársaság ünnepévé is nyilvánította.
A rendszerváltozással ismét felelevenedtek a régi tradíciók, 1989 óta ennek megfelelően rendezik meg a Szent Jobb-körmenetet. Szent István ünnepének igazi rehabilitációja 1991-ben történt meg: az első szabad választáson létrejött Országgyűlés 1991. március 5-i döntése a nemzeti ünnepek - március 15., augusztus 20., október 23. - közül Szent István napját emelte a Magyarország hivatalos állami ünnepe rangjára.
Élete végén a beteg király azon a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és 1038-ban ő maga is azon a napon halt meg.
Az ünnepi dátumot Szent László király tette át augusztus 20-ra, mert 1083-ban ezen a napon, VII. Gergely pápa hozzájárulásával oltárra emeltette I. István (még abban az évben fia, Imre, valamint Gellért püspök) relikviáit a székesfehérvári Bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű.
I. (Nagy) Lajos uralkodásától (1342-1382) kezdve egyházi ünnepként élt tovább e nap. István kultusza ugyan bajor és német városokban, valamint Namurban és Monte Cassinóban is elterjedt, de az egyetemes egyház nevében csak 1686-ban XI. Ince pápa nyilvánította szentté. A pápa akkor elrendelte, hogy Buda vára töröktől való visszafoglalásának évfordulóján az egész katolikus világ évente emlékezzen meg Szent István ünnepéről, amelyet az egyetemes egyház augusztus 16-án tart.
1771-ben XIV. Benedek pápa csökkentette az egyházi ünnepek számát, és így a Szent István-nap kimaradt az ünnepek sorából. Mária Terézia (1740-1780) ismét elrendelte a Szent István-nap megtartását, sőt azt nemzeti ünnepként a naptárakba is felvétette. 1771-ben ő hozatta Bécsbe, majd Budára István kézfej-ereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet ez időtől körmenetben vittek végig a városon augusztus 20-án.
István ereklyéjét a legenda szerint 1083-as szentté emelésekor épen találták a koporsójában, és már az 1222-es Aranybulla is törvénybe iktatta tiszteletét. Valószínűleg a tatárjárás vagy a török idők alatt veszett el, később (1590 körül) a raguzai (dubrovniki) dominikánus kolostorban találtak rá, talán még IV. Béla vitette oda menekülése során. (A Szent Jobb ezüst ereklyetartóját 1862-ben készítették, ma Budapesten, a Szent István-bazilikában őrzik.)
Az 1848-as szabadságharc leverése után hosszú ideig nem tarthatták meg a nemzeti ünnepet, hiszen Szent István a független magyar állam szimbóluma volt. Először 1860-ban ünnepelhették meg a napot, amely országszerte nemzeti tüntetéssé vált.
Az 1867-es kiegyezést követően az ünnep visszanyerte régi fényét, majd 1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította, 1895-ben pedig a belügyminiszter elrendelte a középületek címeres zászlóval történő fellobogózását.
A két világháború között az ünneplés kiegészült az össz-nemzeti célkitűzésre, a Szent István-i (Trianon előtti) Magyarország visszaállítására való folyamatos emlékeztetéssel. Augusztus 20-a 1945-ig nemzeti ünnep volt, ezután ezt eltörölték, de egyházi ünnepként még 1947-ig ünnepelhették nyilvánosan. István ereklyéjét a Szent Koronával együtt a II. világháború végén a nyilasok Nyugatra menekítették. A Szent Jobbot 1945. augusztus 18-án hozták vissza Ausztriából Budapestre, s 1947-ig ismét szereplője volt a Szent István-napi ünnepnek. (A Szent Korona csak 1978-ban került vissza az Egyesült Államokból.)
A kommunista rendszer számára az ünnep vallási és nemzeti tartalma miatt nem volt vállalható, de teljes megszüntetését vagy jelentéktelenné süllyesztését sem látta célszerűnek, és ahogy az a tisztán vallási ünnepek egy részével történt, inkább tartalmilag újította azt meg. Először az új kenyér ünnepének nevezték el augusztus 20-át, majd az új alkotmány hatályba lépését, mint új - szocialista - államalapítást, 1949. augusztus 20-ra időzítették. Ezután 1949-1989 között augusztus 20-át az alkotmány napjaként ünnepelték. 1950-ben az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a Népköztársaság ünnepévé is nyilvánította.
A rendszerváltozással ismét felelevenedtek a régi tradíciók, 1989 óta ennek megfelelően rendezik meg a Szent Jobb-körmenetet. Szent István ünnepének igazi rehabilitációja 1991-ben történt meg: az első szabad választáson létrejött Országgyűlés 1991. március 5-i döntése a nemzeti ünnepek - március 15., augusztus 20., október 23. - közül Szent István napját emelte a Magyarország hivatalos állami ünnepe rangjára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése