Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult; a http://www.allampolgarsag.gov.hu/ címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.

2012. március 5., hétfő

Állampolgárságuktól megfosztott felvidékieket láttak vendégül Nagyváradon

Biztosan a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok javára dönt majd a strasbourgi Emberjogi Bíróság, hiszen a szlovák állampolgársági törvény több ponton is sérti az emberi jogokat – mondta el tegnap Nagyváradon Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, aki ugyanakkor a szlovák állam józanságában is bízik a törvény viszszavonását illetően. Elmondta, a szlovák kormány levélben értesítette a 99 éves Ilonka nénit, akit tavaly megfosztottak szlovák állampolgárságától, mert felvette a magyart, hogy ismét részesülhet ingyenes társadalombiztosításban Szlovákiában.

A nyugalmazott tanítónő az elsők között volt, akitől egy szlovák törvény nyomán elvették állampolgárságát. Ügye azóta a strasbourgi Emberjogi Bíróság elé került – rajta kívül több felvidéki magyar is a nemzetközi jogvédő fórumhoz fordul hamarosan. Lomnici Zoltán, illetve négy, szlovák állampolgárságától megfosztott felvidéki magyar Tőkés László meghívására érkezett tegnap Nagyváradra a Felvidéki Szolidaritás Napja elnevezésű rendezvényre, amelyre a nagyvárad-olaszi református templomban került sor.

Bíznak a szlovák állam józanságában


Lomnici Zoltán az istentisztelet után megtartott sajtótájékoztatón elmondta: a strasbourgi Emberjogi Bíróságtól négy dolgot kérnek a panaszosok. Az első az önkényesen elvett állampolgárság, a másik az állandó lakcím, a harmadik pedig a szlovákiai szavazati jog visszaadása – a negyedik, a társadalombiztosításban való részesülés ismételt megadása már megoldódni látszik, legalábbis Tamás Ilonka néni esetében, amely akár precedensként is szolgálhat a további panaszokra nézve. Lomnici azt mondja, minden panaszos pénzbeli, egyénenként változó összegű kártérítést is követel a szlovák államtól az okozott kárért.

A jogvédő bízik benne, hogy a szlovák állam józanul közelít majd a kérésekhez, már csak azért is, mert a számos, magyar állampolgárságot felvevő felvidéki 7–15 ezer eurós kártérítéseinek megfizetése komoly terhet róhat az államkasszára, amennyiben mindannyiuk esetében a jogfosztottak javára dönt Strasbourg – ami valószínű, tekintve, hogy emberi jogaik hat ponton sérültek – magyarázta Lomnici Zoltán.

Vissza kell vonni a törvényt


Az emberjogi pereknél is magasabbra teszi a mércét Dolnik Erzsébet volt szlovákiai parlamenti képviselő, aki viszont azt vallja, hogy nemcsak az egyéni eseteket kell elbírálni, így a jogsértettek egy részén segíteni, hanem a szlovák állampolgársági törvény hatályosságát kell megszüntetni. A politikus azt reméli, hogy a közelgő választások után olyan politikai légkör alakulhat ki az országban, amely ezt akár lehetővé is teszi, annál is inkább, mert a törvény a szlovák alkotmánnyal is ellenkezik – mondta el a szintén jelen lévő, születéssel szerzett állampolgárságától megfosztott Gubík László felvidéki jogászhallgató.

Hozzátette: a magyar állampolgárságot is felvevő felvidéki magyarok legtöbbje érthető okokból be sem jelenti, hogy immár kettős állampolgársággal rendelkezik, hiszen jól tudja, mi lesz ennek a következménye. Fehér István felvidéki tanár azt mondja, társaival együtt biztosan elmennek majd szavazni a jövő heti parlamenti választáson, ám abban is biztos, hogy a hatóságok nem fogják engedni, hogy az urnákhoz járuljanak. A Felvidéken már mintegy kétszáz magyar vesztette el szlovák állampolgárságát amiatt, hogy felvette a magyart.

„Nyugodjatok meg, testvéreitek vannak!”


A várad-olaszi református templom vasárnap délelőtti istentiszteletén a felvidéki Léváról érkezett Kassai Gyula lelkipásztor hirdette az igét. A lelkész a babiloni fogsághoz hasonlította azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket a magyar nemzetnek ki kell állnia, ám kijelentette: az ige bíztat, és már az is Isten szeretetét jelzi, hogy Nagyváradon együtt lehetnek a velük szolidaritást vállaló partiumi testvérekkel. Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke köszöntőjében a felvidéki vendégek példamutató helytállását hangsúlyozta, akik sorra fel is szólaltak a gyülekezet előtt néhány mondat erejéig. A magyar kormány biztatását hozta Nemes Csaba, az egyházügyi államtitkárság politikai főtanácsadója. „Nyugodjatok meg, testvéreitek vannak, számos millió” – fogalmazott. Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki református püspök az Istenben való hit fontosságára hívta fel a figyelmet.

Erdély tiszteletbeli polgárai


Az istentisztelet után Tőkés László európai parlamenti képviselő szólt a szolidaritásról, mielőtt jelképesen átadott volna egy-egy tiszteletbeli erdélyi polgári címet jelentő oklevelet a felvidéki vendégnek. Tőkés elmondta: többekkel együtt levelet írt a szlovák kormánynak, amelyben azt kéri, hogy Tamás Ilonka néni közelgő századik születésnapja alkalmából, mintegy ajándékképpen kaphassa vissza elvett szlovák állampolgárságát.

A volt püspök azt a szolidaritási nyilatkozatot is felolvasta a gyülekezetnek, amelyhez a következő időszakban bárki csatlakozhat, és amelyben felvidéki magyar nemzettársaikkal vállalnak közösséget az aláírók. „Szlovákia adófizető, törvénytisztelő magyar polgárait méltán megilleti a szabad identitásválasztás és a szabad anyanyelvhasználat joga – ezzel együtt pedig a szlovák nemzetiségű polgártársaikkal való teljes jogegyenlőség. Ezek olyan európai alapjogok, melyektől egyetlen nemzet tagját sem szabad megfosztani!” – áll a nyilatkozatban.

Nincsenek megjegyzések: