Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult; a http://www.allampolgarsag.gov.hu/ címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.

2010. december 28., kedd

Szélsőséges román bírálat Semjénnek



Durva hangvételű támadást intézett kedden a nacionalista Konzervatív Párt (PC) alelnöke, Bogdan Diaconu Semjén Zsolt magyar kormányfő-helyettes, illetve a kettős állampolgárság ellen annak kapcsán, hogy a magyar politikus hétfőn arról beszélt: a könnyített honosítás hozzájárul a magyar nemzet újjáegyesítéséhez.


A parlamentbe a Szociáldemokrata Párttal (PSD) választási szövetségben bekerült PC politikusa szerint a határon túli magyarok számára biztosított magyar állampolgárság révén „a magyar szélsőségesek az ünnepek idején sem ülnek a babérjaikon”, és úgy véli, a könnyített honosítás „területi és politikai igények megfogalmazásához” vezet majd. „Ha újra akarják egyesíteni a nemzetet, a budapesti politikusoknak hívják minden alattvalójukat a magyar állam határai közé, de ne terjesszék ki igényüket a szomszédos államokra. Romániának el kell utasítania a budapesti kormány agresszív politikáját, amely 2011-ben csak erősödni fog, miután Magyarország az Európai Unió soros elnöki tisztségének átvételét is kihasználhatja annak érdekében, hogy egész Európában terjessze revizionista nézeteit” – áll a nacionalista ellenzéki politikus közleményében.

Diaconu szerint a bukaresti külügyminisztériumnak bocsánatkérésre kell felszólítania a magyar kormányt, és magyarázatot kell követelnie az ügy kapcsán, hogy bebizonyítsa, „Románia nem hajlandó lenyelni bármit, ami a budapesti revizionisták agyán átvillan”.

Mint ismeretes, a magyar kormány illetékesei több ízben is hangsúlyozták, hogy a könnyített honosításról szóló, idén májusban elfogadott törvény mintájául az ugyanilyen tartalmú román jogszabály szolgált, amely nyomán eddig több tízezernyi moldáv állampolgár kapott román állampolgárságot és útlevelet.
*********


Nem akartam irni csak majd januárba de egy ilyen megnyilvánulást nem hagyhatok szó nélkül.


Sajnos most kezdem megérteni a kormányzásban résztvevö politikusainkat, bár egyértelmü hogy téves úton járnak.


Mert mi is lenne a sorsunk nekünk Erdélyi magyaroknak ha mi lennénk ellenzékben és Romániát ezek a kárbament kis hitlerek vezetnék a zsebpártjaikkal és náci tagjaival az élen ?.




Erre gondolni sem akarok mert ezek a semmiháziak gondolkodás nélkül a bosnyákok sorsára itélnének a balga beteges rettegésüktől vezényelve hogy elveszithetik Erdélyt,amit 90 éve bitorolnak.Nem tudom mit hoz a jövő de szerintem nehéz idők várnak ránk ebben a balkáni összetákolt országban. Sajnos.!!!!!!!

2010. december 20., hétfő

A nagyváradi Tolvai Renáta a Megasztár ötödik kiadásának győztese










Siker, csillogás, rajongó közönség – Tolvai Renáta péntek este belekóstolhatott abba milyen a sztárok élete. A 19 éves nagyváradi lány kisebb meglepetésre a nézők szavazatai alapján megnyerte a TV2 televíziós csatorna tehetségkutató versenye, a Megasztár ötödik kiadását, és ezzel ő lett az Év hangja.

Az elismerés mellé nem csak egy aranyozott mikrofon jár, de egy lemezszerződés, egy autó, egy nyaralás, valamint egy évig egy budapesti lakás kulcsa is. Tolvai Renáta a fináléban Kökény Attilát győzte le – az időközi eredményismertetések alapján nagyon szoros versenyben, hiszen többször is előfordult, hogy 50-50 százalék volt a szavazatarány.

A fiatal énekesnő hosszú utat járt be ahhoz, hogy Tóth Vera, Molnár Ferenc Caramel, Rúzsa Magdolna és Király Viktor után övé lehessen a dicsőség a TV2 show-jában. Az első válogatások márciusban indultak és a magyarországi helyszínek mellett a történelmi Magyarország területén, így Marosvásárhelyen is zajlottak castingok. A 20 ezer körüli jelentkezőből válogatták ki azt a 24 énekest, akinek sorsáról már a nézők és zsűri határozott. A kéttucatnyi tehetség ugyanis párbajt vívott egymással, az egy-egy „viadal” győzteséről a telefonon keresztül szavazó nézők döntöttek. A finálé 13. tagját pedig a zsűri jelölte ki a vesztes párbajozók közül – így bár Tolvai Renáta elvesztette az első kört, az Eszenyi Enikőt, Friderikusz Sándort, Mester Tamást és Presser Gábort felvonultató zsűri a vigaszágon továbbjuttatta a nagyváradi lányt. Az élőben sugárzott finálékban minden adás után egy versenyző távozott – a legkevesebb szavazatot kapó két előadó közül a zsűri döntötte el, ki mehet tovább és ki búcsúzik. Renátát ebben a szakaszban is több alkalommal megmentette a szakmai grémium – a nagydöntő előtti két adásban először Kállay-Saunders Andrással, majd a közönség-kedvenc Szíj Melindával szemben is.

A drámai végkifejletek drámai reakciókat hoztak: Renáta könnyes szemmel búcsúzott az amerikai magyar fiútól. A pénteki finálé során a műsorvezetők, Liptai Claudia és Till Attila kérdésére elárulta, szerelmi szálak fűzik Kállay-Saunders Andráshoz. Hogy ez mennyiben járult hozzá a végső sikerhez, nyitott kérdés, tény viszont, hogy a zsűri valamennyi produkcióját nagyra értékelte.

Renáta Cristina Aguilera egy lírai számával kezdett, majd egyik korábbi nagy sikerét, egy Karády-dalt adott elő. Az utolsó két fellépése már duettekben történt: Molnár Ferenc Caramellel, majd riválisával, Kökény Attilával énekelt. Bár a nagydöntőben szoros volt a szavazatok állása, a korábbi műsorokban Kökény Attilát mindig jóval többen támogatták, mint Renátát - ezért okozott meglepetést, hogy a szavazás lezárását követő feszült csendet Tolvai Renáta nevének bekiabálása törte meg.

A sikerről a román média is beszámolt, szinte valamennyi fontos sajtóorgánum honlapján megjelent a győzelem híre. Igaz, a vegyes családból származó, a nagyváradi Emanuil Gojdu Főgimnáziumban érettségizett Tolvai Renáta neve nem most tűnt fel először a román médiában: 2009-ben második helyen végzett a Mamaia Táncdalfesztiválon .

Visszakerült a Krisztus-szobor Doberdóba






Meghitt hangulatú megemlékezés keretében adták át azt márvány Krisztus szobrot, amelyet ezelőtt 90 évvel mentett ki egy Doberdó-környéki leomló templomból egy honvéd alezredes. Úgy fogalmazott: a szobor jelképezi, hogy a “nagy háborúban” itt szenvedtek a haza keresztjén magyar katonáink, majd rövidesen Trianonban “keresztre feszítették” az egész nemzetet. “Ma már viszont nem a halál és az öldöklő gyűlölet, hanem a nemzetek közösségében való megbékülés szava a döntő” – mondta Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke pénteken.

Tőkés László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében egy 1660-ban (a török ostrom alatt) nyomtatott Károli Gáspár-féle nagyváradi Bibliát is átadott a kápolnának. A kápolnában elmondott beszédében hangsúlyozta: ami folklorizálódik, az biztos értékítéletet jelent a történelemben. Utalva a doberdói katonáról szóló népdalra hozzátette: Doberdó emléke is folklorizálódott.

Az Emberi Méltóság Tanácsa által kezdeményezett, az olaszországi Doberdónál elesett katonák emlékére szervezett zarándokút Budapestről péntek reggel indult, és a csata emlékműveként állított Szent Benedek kápolnában ért véget. Az építményt még a magyar katonák kezdtek építeni, de már nem tudták befejezni. Szunai Miklós építész a saját költségén felújította a kápolnát. Tőkés László, Kiss-Rigó László, Lomnici Zoltán és Szunai Miklós mellett olaszok és szlovének is megemlékeztek az elesett katonákról.

A doberdói fennsík az isonzói csaták egyik fontos helyszíne volt. Az első világháború olasz frontján zajló támadások ugyanis főként e területen zajlottak az Osztrák–Magyar Monarchia és Németország, illetve Olaszország csapatai között. A Doberdóért megvívott 2-6. isonzói csaták mindkét féltől aránytalan véráldozatot követeltek. A híres 1. honvéd gyalogezred a 3. isonzói csatában állományának felét, a hatodik csatában háromnegyedét veszítette el. A közös hadsereg halottakban, sebesültekben, hadifoglyokban 179 ezer katonát veszített, 50 százalékuk magyar volt.

2010. december 16., csütörtök

Tőkés: közömbös, ki lesz az RMDSZ elnöke



Az Erdélyi Magyar Néppárt »olyan befogadó gyűjtőpárt« kíván lenni, mely nem más (zsákmány-)pártok ellenében, hanem mindenekfölött a romániai magyar nemzeti közösség érdekében szerveződik” – olvasható Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének közleményében.

Ebben az EP-alelnök Markó Béla azon kijelentésére kíván reagálni, mely szerint a leköszönő RMDSZ-elnök kizártnak tartja az új párttal való együttműködést. Tőkés kifejti, az általuk bejegyzendő új politikai alakulat „valamennyi más – demokratikus – párttal és szervezettel kész összefogni, és velük együttműködni végveszélybe jutott magyarságunk ügyének hatékony és hiteles képviseletére”.

Az EMNT-elnök úgy véli, amennyiben ez az RMDSZ demokratikus pluralizmushoz való hozzáállása, szinte teljességgel közömbös, hogy februárban ki kerül a párt élére. „A megválasztandó elnök személye az erdélyi magyarság számára csupán annyiban érdekes, hogy vezetésével posztkommunista nemzeti érdekszövetségünk képes lesz-e – másokkal együtt – az 1989-ben elkezdődött, majd hosszú időre visszahanyatlott belső magyar politikai rendszerváltozást munkálni. Ez ügyben – nemzeti közösségünk szolgálatában – bizton számíthat partnerségünkre” – szögezi le a dokumentum.

Eközben a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezete úgy véli, hogy a harmadik erdélyi magyar párt megjelenése valóssá teheti az eddigi látszatösszefogást, erősítheti a kompromisszumkészséget. Fazakas Tibor, az MPP országos alelnöke szerint az új párt bejegyzésével megszűnik az RMDSZ nyomasztó fölénye, hiszen összefogás nélkül egyik alakulat sem juthat be az ország parlamentjébe. Úgy vélte, ha sikerül megegyezni a nemzeti minimumban, a helyhatósági választásokon elért eredmények függvényében összeállhat az országos választásokra a közös lista. Az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulása után egy ideig tülekedés lesz a jobboldalon, identitásmeghatározásra, program-újragondolásra lesz szükség, azonban az autonómia iránti elkötelezettség lehet a kiindulópont az együttműködésre, tette hozzá.

Fazakas szerint az RMDSZ-ben az elnökváltás után sem várható átalakulás, az eddigi jelöltek – Kelemen Hunor és Eckstein-Kovács Péter – valószínű, megtartják a bukaresti irányultságot. A politikus nem tartja kizártnak, hogy jelentkezik egy újabb székelyföldi jelölt is az RMDSZ-elnöki tisztségre, aki közelít a jelenlegi magyar kormányhoz.

Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke rossz üzenetnek tartja, hogy Antal Árpád helyi RMDSZ-elnök korábbi nyilatkozatában kihagyta az erdélyi magyar összefogásból a polgári pártot. Az MPP a helyi megméretkezést és az országos összefogást szorgalmazza, de nem nézi tétlenül, ha kizárják, mondta Bálint. Hozzátette, a párton belül már 2008-ban sokan szorgalmazták, hogy az MPP indítson jelölteket a parlamenti választásokon is, és azóta ezek tábora csak nőtt.

A székelység története is tantárgy lehet Erdélyben



Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel együttműködve, A székelység története című alternatív tankönyv elkészítését tervezi VI–VII. osztályos diákok számára. Az alakulóban lévő munkacsoport tevékenységét Ferencz Salamon Alpár főtanfelügyelő koordinálja, a tudományos szakirányító szerepét dr. Hermann Gusztáv Mihály történész látja el.

– A Hargita és Kovászna megyei szakemberek bevonásával megírandó alternatív tankönyvön kívül a tanárok számára módszertani segédkönyvet, valamint a tárgy könnyebb elsajátítása érdekében a tanulók számára munkafüzet létrehozását is tervezzük – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. – Terveink között szerepel egy híres székelyeket megelevenítő, arcképcsarnokszerű kiadvány és egyéb didaktikai segédanyagok megjelentetése is. Reményeink szerint a székelyföldi tanintézetek élni fognak az új oktatási törvény nyújtotta lehetőségekkel, és a kiadványaink elkészülte után, egyelőre opcionális tantárgyként ugyan, de tanítani fogják a székelység történetét.

Ferencz Salamon Alpár főtanfelügyelő szerint példaértékű az együttműködés és rendkívüli módon hasznos a kezdeményezés, hisz az új tanügyi törvény lehetőséget ad helyi érdekeltségű tantárgyak, tananyagok kidolgozására és meghirdetésére, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak székely közösségeink hagyományainak, múltjának még jobb megismeréséhez, szellemi értékeinek ápolásához, átadásához, nemzeti identitástudatunk megerősítéséhez.

2010. december 7., kedd

Mit ígértek a románok Gyulafehérváron 1918-ban?



1914-ben, az első világháború kitörésekor Románia politikusai már évtizedek óta álmodoztak, gondolkoztak, terveket készítettek Magyarország keleti területeinek megszerzéséről. Tisza István gróf magyar miniszterelnök, látva Oroszország katonai erejét és a román szövetséges magyarellenes terveit, egy ideig el akarta halasztani a katonai összecsapást. Románia 1916-os támadása tette egyértelművé a helyzetet: a románok a magyaroknak nemcsak legkevésbé jellemes ellenségei, hanem a legveszélyesebbek is.

A Monarchia katonai veresége, majd 1918. őszi összeomlása Magyarországra húzta összes ellenségeit, a románok mellett a cseheket és a szerbeket is. A magyar integritásnak csak akkor lehetett volna esélye, ha céltudatos, a lelki és katonai erőket összpontosító kormány került volna hatalomra. Budapesten azonban Károlyi Mihály gróf szabadkőműves és szocialista barátai lettek miniszterek és államtitkárok, akik a saját fölfogásuk szerint intézték az ügyeket. Jászi (Jakobovics) Oszkár, Szende (Schwartz) Pál és Kunfi (Kohn) Zsigmond miniszterek, valamint Diener-Dénes József államtitkár, valamennyien az 1908-ban alakult legradikálisabb, leginkább egyház- és magyarellenes Martinovics-páholy tagjai voltak. A céltudatos, magát győztesnek hirdető, hadseregét francia tisztekkel és fegyverekkel megerősítő román Brătianu-kormány állt szemben a gyönge morálú, kormányzási gyakorlattal nem rendelkező, pacifista, a katonaságtól idegenkedő Károlyi-kormánnyal. Az eredmény borítékolható volt.

Erdély elszakítására akkor nyílt lehetőség, amikor a Károlyi-kormány 1918 novemberében nem mutatott erőt, s a román vezetők látták a magyar állam számukra örömteli meggyöngülését. 1918. november 15-én az erdélyi Központi Román Nemzeti Tanács összeült, ahol egy aradi román fiatalember, Iustin Marsieu azt javasolta, hogy ott azonnal mondják ki Erdély és Románia egyesülését. Ezt Vasile Goldiş erdélyi román politikus elutasította, ugyanis éppen akkoriban indítottak két küldöttséget Romániába, hogy tisztázzák az egyesülés föltételeit. Az egyik delegációnak a román miniszterelnök azt mondta, hogy ne csináljanak forradalmat az erdélyi románok, mert azzal nehezítenék a román kormány tevékenységét. A másik küldöttség Constantin Prezan tábornokot, a román nagyvezérkar főnökét arra kérte, hogy a román hadsereg mielőbb vonuljon Erdélybe. Az egyik küldöttség Csernovicba is elutazott, ahol egy november 28-án tartott román nagygyűlésen kikiáltották Bukovina és Románia “örök időkre” történő egyesülését. Ez volt a minta.

A november 15-i román gyűlésen ugyan elhalasztották az egyesülés azonnali kimondását, de meghatározták a várost, ahol azt majd megteszik. Nagyszeben mint román kultúrközpont, illetve Balázsfalva (az 1848-as román gyűlések színtere) helyett azért esett a választás Gyulafehérvárra, mert ott volt megfelelő nagyságú a vasútállomás, amely a várt tömeget fogadni tudta.

A gyulafehérvári nagygyűlés meghívóját az Aradon megjelenő román lapban, a Romanulban tették közzé 1918. november 21-én. Eközben az erdélyi Román Nemzeti Tanács román gárdákat szervezett, amelyek felfegyverzését a magyar kormánytól kérték. Azt is kérték, hogy a román fiataloknak ne kelljen bevonulniuk a magyar hadseregbe. Ezt a kormányülésen Diener-Dénes államtitkár terjesztette elő, s a kormány a kérést elfogadta. Ezzel a magyar integritást ténylegesen föladták. Pedig a kormány előtt köztudott volt, hogy november 15-én Jászinak Aradon Iuliu Maniu négyszemközt megmondta, hogy ők nem akarnak „keleti Svájcot” formálni, hanem el akarnak szakadni Magyarországtól. Eközben elkészült az a (román és francia nyelvű) röpirat, amelyet A világ népeihez! címmel mindenhova elküldtek. Ebben, régi szokás szerint, a magyarokat „barbárnak” nevezik, viszont a Tiszáig terjedő ősi román földről kijelentik, hogy azt „Traján császár foglalása óta mind a mai napig a mi karjaink munkálták meg, a mi vérünk áztatta”. Ez a hangnem előrevetítette a gyulafehérvári döntéseket.

November utolsó napjaiban tízezrek indultak Gyulafehérvár irányába. A Károlyi-kormány a Hadtörténelmi Levéltár forrásai és a Világ című szabadkőműves napilap jelentései szerint különvonatokat bocsátott a románok rendelkezésére, a vasútvonalak biztonságát pedig magyar vasútbiztosító egységekkel őriztették.

Eközben a román hadsereg nagy erőkkel nyomult előre a Tisza felé. A román kormánytól azt az üzenetet hozta Octavian Goga költő testvére, hogy Erdély feltétel nélküli egyesülését kell kimondaniuk. Ennek megfelelően, bár a gyűlés előtt különböző álláspontokat képviseltek a román szervezetek, kimondták Erdély “örök időkre” történő egyesítését Romániával. Mintegy százezer erdélyi román paraszt vett részt a nagygyűlésen, ahol üdvözölték a volt Monarchia minden népét – a magyarokat kivéve.

Fontos döntések születtek: megalakították az erdélyi román parlamentet, a Román Nemzeti Nagytanácsot, amely másnap ülésezett először. Kinevezték az erdélyi román kormányt, a Consiliul Dirigentet (kormányzótanácsot), amelynek helyi minisztériumai voltak. Hattagú küldöttséget indítottak Ferdinánd román királyhoz, hogy az örömteli eseményről tudósítsák.

A gyulafehérvári határozatok

I: Erdély, Bánság és Magyarország összes románjainak meghatalmazott képviselői 1918. november 18-án (december 1-jén) nemzetgyűlésbe gyűlve Gyulafehérvárott, kimondják a románoknak s az általuk lakott területeknek egyesülését Romániával. A nemzetgyűlés külön is kijelenti a román nemzet elidegeníthetetlen jogát a Maros, Tisza és Duna között elterülő egész Bánságra. A nemzetgyűlés az általános választójog alapján választandó alkotmányozó gyűlés összeüléséig ideiglenes autonómiát tart fenn e területek lakosai számára.”

Ennek megfelelően az alábbi jogokat ígérik:
– Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára.
– Egyenlő jog és teljes felekezeti autonóm szabadság az állam összes felekezetei számára.
– Korlátlan sajtó, gyülekezési és egyesülési jog.
– Radikális földbirtokreform.

Ezeknek az ígéreteknek az ellenkezője valósult meg: az Európában példátlan nemzeti elnyomás, a magyar földbirtok és vagyon elkobzása, a magyar egyházak és iskolák üldözése és bezárása. Hemingway, a nagy amerikai író írta 1923-ban: Romániát csak óriási hadsereggel lehet összetartani, vagy még azzal sem, mert „újrománjai” nem akarnak románná válni.

1918. december 24-én (Kolozsvár elfoglalásának napján) a Román Királyság hivatalos lapjában, a Monitorul Oficialban két királyi dekrétum jelent meg. Az egyikben törvénybe iktatták Erdély és Románia egyesülését, a másikban viszont (az erdélyi románok keserűségére) lényegesen lecsökkentették Erdély Románián belüli autonómiáját. Megkezdődött a Románia által megszállt új területek: Erdély, Bukovina és a Bánság teljes körű beolvasztása.

Raffay Ernő

2010. december 6., hétfő

Új politikai erő alakul Erdélyi Magyar Néppárt néven






Egy új politikai erő, az autonomista törekvésű Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséről döntött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Országos Küldöttgyűlése szombaton, Székelyudvarhelyen. A gyűlésen elhangzott: szükség van az új pártra, ugyanis a másik két romániai magyar politikai alakulat, az RMDSZ és az MPP – különböző okoknál fogva – keveset tett azért, hogy a széleskörű autonómia megvalósuljon, miközben a magyar közösségnek ez biztosítaná a megmaradást és az itthon boldogulás lehetőségét.

A Székelyudvarhelyen megtartott eseményen összesen 225 küldött vett részt: 205 területi (a 210-ből), négy szakbizottsági küldött, valamint a 15 tagú elnökség, és végül mindössze 8 tartózkodással döntöttek az új politikai alakulat létrehozásáról, továbbá az alapelvekről, amelyek mentén működnie kell majd az Erdélyi Magyar Néppártnak.

A határozat megtekinthető itt:

Autonómiát, politikai érdekképviseletet, nemzeti közösséget

Határozat az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásáról

Mi, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Országos Küldöttgyűlése,
azon meggyőződés által vezérelve, hogy népünk számára az önmegvalósítás és a teljes érték emberi élet kerete a nemzet, mint megtartó és értékadó közösség,

fontosnak tartva azt, hogy közösségünk értékei megmaradjanak, gyermekeink saját nyelvünk, kultúránk, hagyományaink szellemében nevelkedjenek, hogy nemzeti közösségként létezzünk és fejlődjünk,

tudatában annak, hogy ezen célok megvalósításához elengedhetetlen a közösségi –kulturális és területi alapú – autonómia intézményrendszere, amely által magunk dönthetünk a sorsunkat, létünket érintő kérdésekben.

megállapítva ugyanakkor azt, hogy az elmúlt húsz esztendő kevéssé vitt bennünket közelebb ehhez a célhoz, mivel a közösségünk politikai képviseletét ez ideig ellátó szervezetek egyike sem töltötte be kellő módon az erdélyi magyarság önrendelkezésének kivívását célzó,
elsőrendü hivatását és feladatát

Választmányunk indítványa alapján szerint elhatározzuk:

1. Egyetértünk a Választmány azon álláspontjával,hogy az erdélyi magyar nemzetiközösségpolitikai érdekképviseleteként szükség van egy új politikai szervezet – az Erdélyi
Magyar Néppárt– létrehozására.

2. A létrehozandó Erdélyi Magyar Néppártnak a jelen határozat preambulumában megfogalmazott értékrend fundamentumára kell épülnie.

3. Az Erdélyi Magyar Néppártnak olyan befogadó gyüjtőpártnak kell lennie, amelyben minden, az említett értékeket magáénak valló, közösségi szerepvállalása során nem kompromittálódott, az erdélyi és az egész Kárpát-medencei magyarság sorsa iránt elkötelezett magyarnak meg kell találnia a helyét, függetlenül attól, hogy korábban melyik magyar szervezet keretében tevékenykedett.

4. Felhatalmazzuk a Választmányt arra, hogy 2011. január végéig döntsön a szervezet bejegyzését kezdeményezö testület összetételéről, továbbá adjon mandátumot és támogatást ezen testület tagjainak a bírósági bejegyzéshez szükséges lépések megtételére.

5. Megbízzuk az Elnökséget,hogy kezdeményezzen tárgyalásokat az erdélyi magyar politikai és civil szervezetekkel az
Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum újraszervezéséről,
hogy az valóban a Magyar Összefogás: a párbeszéd, a konszenzuskeresés és az autonómiaformák kivívása érdekében történ közös cselekvés intézménye lehessen.

6. Megbízzuk az Elnökséget azzal is, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt bírósági bejegyzéséig, a magyar történelmi egyházak és a civil társadalom bevonásával kezdeményezzen tárgyalásokat egy olyan jövöbeli választási együttmködés kialakításának lehetőségéről, amely a veszélybe került magyar parlamenti és helyenként az önkormányzati képviselet biztosítását hivatott szolgálni.

Székelyudvarhely, 2010. december 4.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Országos Küldöttgyűlése

*******

Bár néhányan a halasztást szorgalmazták, a többség mégis egyetértett abban, hogy most van a megfelelő pillanat, amikor meg kell alakulnia egy új politikai erőnek, amely az autonómia elérését tartja a legfőbb céljának. „Erdélyben politikai irányváltásra van szükség” – mondta Tőkés László, az EMNT elnöke, aki úgy véli: a magyarországi változások megérlelték a nemzetpolitikai rendszerváltozás idejét, amelynek a határok feletti nemzetegyesítést és a határon túli magyar közösségek önrendelkezését kell szem előtt tartania.

Az EMNT elnöke rámutatott: hatalmas a kiábrándultság az erdélyi magyarság körében, a sorozatos szavazatvesztések mutatják, hogy egyesek egyenesen apolitikussá váltak. „Le kell mosni a gyalázatot”, amit az elmúlt években „rákentek” a „felelősség nélküli” politikusok, hogy újból legyen jó magyarnak lenni – emelte ki Tőkés László. A megtisztuláshoz viszont szükséges az elszámoltatás (határon átnyúló módon), illetve az átvilágítás is, hogy végérvényesen megszabadulhassunk a kommunista múlt zárványaitól.

Az Erdélyi Magyar Néppárt munkanevű politikai szereplő az Európai Néppárt nemzeti leágazása lehetne – hangsúlyozta Tőkés, mindenki megtalálhatná a helyét benne, aki közösségéért és az egész Kárpát-medencei magyarságért tenni kíván.


Tőkés kifejtette: az új párt, egy korszerű, európai értékrendre épülő, „sokhangú” erő kíván lenni, beszélt ugyanakkor az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum kudarcáról, majd hozzátette, az RMDSZ-nek muszáj lesz figyelnie az új politikai alakulatra, az MPP-nek pedig rendeznie kell a vezetése körüli legitimitási problémákat. Az EMNT elnöke a továbbiakban egy pluralitásra épülő választási együttműködésben látja a parlamenti képviselet, illetve az autonómiáért folytatott eredményes küzdelem zálogát. Tőkés nem tart a magyar közösség megosztásának veszélyétől, mondván: szakítani kell ez egységesség elvével.

Az EMNT-elnök azt mondta: az érdekképviseletet kisajátítani akaró Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) gazdaságpolitikája a „gyurcsányi szinten” rekedt, a válságra hivatkozva cselekvően asszisztál a bukaresti kormány népnyúzó intézkedéseihez – oda kerültünk, mutatott rá az erdélyi képviselő, hogy Románia lakosságának többsége nem jön ki a fizetéséből, a létminimum szintjén tengődik. „Kiket választottunk? – tette fel a retorikai kérdést Tőkés. Az RMDSZ-nek el kellene döntenie végre, hogy Bukarestet képviseli az erdélyi magyarság előtt, vagy a választói, az erdélyi magyarság érdekeit érvényesíti a román fővárosban”.

„Itt az ideje, hogy megértsük: ha a magyar nemzet összefog, nagy dolgokra képes” – mondta a küldöttgyűlésen Répás Zsuzsanna, a budapesti kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára. Kifejtette: a nemzeti célok elérésében egyaránt fontos a politikai pluralizmus és az összefogás, az anyaországnak pedig kötelessége a magyarok összefogását segíteni határon innen és túl.

Az új párt létrehozásáról szóló döntést követően a szervezet választmányának január végéig kell határoznia a párt bejegyzését kezdeményező testület összetételéről, amelynek meg kell majd tennie a bejegyzéshez szükséges lépéseket. Romániában ugyanis egy párt bejegyzéséhez huszonötezer támogató aláírást kell összegyűjteni az ország tizennyolc megyéjéből és a fővárosból, megyénként minimum hétszázat. Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke abban bízik, hogy a jövő nyári Bálványosi Nyári Szabadegyetemen elmondhatják, hogy új magyar párt született Erdélyben.

Az Országos Küldöttgyűlésen ugyanakkor döntöttek a Magyarnak lenni jó című program elindításáról is, amelynek lényege a gyorsított honosítási eljárás igénybevételére buzdítani a romániai magyar közösséget, valamint felkészülni a jövőben esedékes európai népszámlálásra.

Ismertették a demokráciaközpontok működését és szerepét, majd egyhangú szavazással meghosszabbították a jelenlegi elnökség mandátumát. Az EMNT 15 tagú elnökségében személyi csere nem történt, a küldöttek újabb egy éves mandátumra bizalmat szavaztak nekik, így az EMNT elnöki tisztségét továbbra is Tőkés László, az ügyvezetői pozíciót pedig Toró T. Tibor tölti be.

********


EMNT: ne december 1. legyen Románia nemzeti ünnepe !!!!!!!!!

Az EMNT Országos Küldöttgyűlése elfogadott egy határozatot, amelyben kérik az ország hivatalos vezetését, hogy módosítsa Románia nemzeti ünnepének dátumát. A módosítást szorgalmazó javaslatot Jakab István, az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke tette, aki szerint az ország nemzeti ünnepét egy olyan napon kell tartani, amellyel a magyarok is azonosulni tudnak. „Tekintettel arra, hogy a másfél milliós romániai magyarságnak soha nem lesz oka az ünneplésre december 1-jén, felszólítjuk az ország hivatalos vezetését, hogy jelöljön ki egy olyan napot a nemzeti ünnepre, amellyel románok és magyarok is azonosulni tudnak” – mondta Jakab István .

2010. december 3., péntek

Eltérő módon lép fel a rendőrség a Székely Gárdával és a Noua Dreaptával szemben






Ismét kettős mércét alkalmaztak a hatóságok a román és a magyar szélsőjobboldali szervezetek megnyilvánulásaival szemben december elsején: míg Kolozsváron a Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület képviselőit bekísérték a rendőrségre, majd megbírságolták őket, a Marosvásárhelyen engedély nélkül felvonuló, a „magyar szeparatizmus ellen” skandáló Noua Dreaptă és a Vatra Românească szélsőségesen nacionalista szervezetek ellen sem a rendőrség, sem a csendőrség nem folytat eljárást.

Csütörtökön kiderült, összesen húszezer lejes bírságot rótt ki a kolozsvári rendőrség arra a nyolc magyar fiatalra, akik szerda este a székely hadosztály megalakulásáról akartak megemlékezni a kincses városban. A magukat a Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület tagjainak valló fiatalokat – köztük négy magyar és egy szlovák állampolgárságút – még a megemlékezést megelőzően az utcáról kísérték be a rendőrségre, ahol közel négy órán keresztül hallgatták ki, illetve nyilatkozatokat írattak velük.
Ilie Milici csendőrségi szóvivő szerda este még úgy nyilatkozott, a fekete egyenruhába öltözött fiatalokat azért kísérték be, mivel a városközpont felé tartva a Magyar Gárda, illetve Magyarország zászlaját bontották ki. A hatóságok végül két személyt engedély nélküli köztéri gyülekezés megszervezése, a többieket pedig az ezen való részvétel miatt bírságoltak meg.

Jogorvoslatot kér a Székely Gárda

A gárdisták korábban jelezték a polgármesteri hivatalban a felvonulást, az intézmény azonban a román nemzeti ünnep alkalmával szervezett rendezvényekre hivatkozva leszögezte: nem értenek egyet a megemlékezés lebonyolításával. Tudni kell ugyanakkor, hatályos jogszabály rendelkezik arról, hogy a megemlékező jellegű rendezvényeket nem kötelező bejelenteni.

A Székely Gárda a Szent Mihály-templomtól a Farkas utcai Szent György-szoborig vonult volna, ahol verses megemlékezésre került volna sor az egykori székely hadosztály tiszteletére, amely 1918. december 1. után még harcolt a román csapatok ellen. Erre azonban nem kerülhetett sor, ugyanis a szélsőjobboldali magyar alakulat nyolc tagját már a városba való érkezésük után, a Szentegyház utcai Agapé vendéglő előtt „lekapcsolta” a rendőrség.

A fiatalokkal jegyzőkönyvet írattak, ujjlenyomatot vettek tőlük, lefényképezték őket, és csütörtökön kibocsátott közleményük szerint „többféle verbális és fizikai megaláztatásnak” vetették alá őket. Az egyesület közölte: tiltakozik „az emberi jogok ilyenfajta megsértése ellen, és tagjai a törvény által kívánják igazukat bizonyítani, valamint a hazai és nemzetközi fórumokon és törvényszékeken sérelmeikre jogorvoslatot keresni”.

Mint ismeretes, tavaly december elsején kommandósok vitték el Kolozsváron az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalja Székely Szakaszának tagjait, amikor azok koszorút akartak elhelyezni a Mátyás-szobor előtt. Ezzel szemben az ellenük tüntető Noua Dreaptă (Új Jobboldal) nevű ultranacionalista szervezet képviselőinek semmi bajuk nem esett, bár sértő és rágalmazó, a magyarságot gyalázó és Trianont éltető szlogeneket skandáltak.

A rendezvény szervezőjét, Balázs Pál Gergelyt 50 ezer lejjel bírságolta meg a rendőrség, a szervezet azonban fellebbezett az ügyben. A kolozsvári bíróság később úgy döntött, a jegyzőkönyv megalapozottság hiányában érvénytelen, ugyanakkor a felperes Kolozs megyei rendőrségnek nem sikerült bebizonyítania, hogy a szóban forgó rendezvény veszélyeztette volna a közrendet és közbiztonságot.

Békén hagyják a román szélsőségeseket !!!!!!!!

Eközben Marosvásárhelyen sem a rendőrség, sem a csendőrség nem folytat eljárást a Noua Dreaptă és a Vatra Românească szélsőségesen nacionalista szervezetek ellen, amelynek mintegy kétszáz tagja vonult fel ugyancsak szerdán a „magyar szeparatizmus ellen”, noha a Maros-parti város önkormányzata visszavonta korábban kibocsátott engedélyét. Daniel Manea őrnagy, a Maros megyei csendőrség szóvivője a Krónikának elmondta: a városháza tévedett, amikor csak 24 órával az esemény előtt döntött a román szervezetek akciójának betiltásáról, holott az esemény előtt legkevesebb 48 órával meg kellett volna tennie.

„Nekem nem áll hatáskörömben, hogy felhívjam a polgármesteri hivatal munkatársainak figyelmét a törvény előírásaira” – válaszolta a szóvivő kérdésünkre, miszerint a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal tiszteletben tartotta-e a jogszabályokat. Daniel Manea hozzátette: nincs információja arról, hogy a csendőrség bármiféle eljárást folytatna a szervezőkkel szemben. Tudor Ionescu, a Noua Dreaptă vezetője különben korábban úgy nyilatkozott: a felvonulást azért rendezik meg, mert a marosvásárhelyi városházától semmiféle hivatalos átiratot nem kaptak az akció „lefújásáról”, és szerinte különben sem lehet valakinek megtiltani, hogy megülje Románia nemzeti ünnepét.

2010. december 2., csütörtök

Magyarellenes ünneplés



Magyarellenes jelszavakat skandáltak tegnapi marosvásárhelyi tüntetésükön az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) tagjai, akik „a magyar szeparatizmus” ellen vonultak utcára Románia nemzeti ünnepén. Frunda György RMDSZ-es szenátor felszólította Marius Paşcan kormánybiztost, hívja ki a „SRI-t, a milíciát és a katonaságot” a magyarellenes jelszavakat skandálók ellen. Kolozsváron a Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint száz tagja vonult a Magyar Köztársaság főkonzulátusa elé, ahol egy levelet adtak át egy hivatalnoknak, melyben az ellen tiltakoztak, hogy a budapesti hatóságok nem engedélyezték, hogy a román diplomácia a Nemzeti Színházban ünnepeljen. Eközben az Új Magyar Gárda Székely Szakaszának kolozsvári rendezvényét megakadályozták a rendőrök, akik az alakulat nyolc tagját bevitték a rendőrőrsre igazoltatás végett.

Magyarellenes jelszavakat skandáltak tegnapi marosvásárhelyi tüntetésükön az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) tagjai. Az akció hatására Frunda György RMDSZ-es szenátor felszólította a maros megyei prefektust, hogy hívja ki a „SRI-t, a miliciát és a katonaságot” a tüntetők ellen.

A szélsőjobboldali román szervezet annak ellenére szervezett tiltakozó megmozdulást Marosvásárhelyen, hogy az önkormányzat visszavonta a számukra korábban kiadott engedélyt. Az Új Jobboldal vezetői a honlapjukon közzétett felhívásukban azt írták, hogy „a magyar szeparatizmus” ellen fognak utcára vonulni. Tudor Ionescu, a szervezet elnöke hangsúlyozta: ők Erdély Romániával való egyesülésének 92. évfordulóját, Románia nemzeti napját ünneplik, felvonulásuk senki és semmi ellen nem irányul.

Arra a kérdésre, miért tartották meg engedély nélkül a felvonulást, elmondta: szerinte törvénytelenül járt el a polgármesteri hivatal, hiszen 24 órával a rendezvény előtt nem vonhatták volna vissza a két héttel korábban kiadott engedélyt, ezt legalább 48 órával korábban kellett volna megtenniük. Ionescu szerint erre a helyi hatóságok is rájöttek, ezért tarthatták meg normális körülmények között a felvonulást.

A járdán haladó mintegy 200 tüntetőt végig népes csendőri kordon kísérte, a zömében fiatal résztvevők a szervezet zászlajával és román nemzeti lobogókkal, valamint Avram Iancu arcképével vonultak végig a városközponton, egyebek közt azt skandálták, hogy „Hargita és Kovászna román föld!”, „Nagy-Románia újból a régi határok közé!”, és a román nyelv „egyeduralmát” szorgalmazták. A tüntetést korábban jóváhagyta az önkormányzat illetékes bizottsága, de a polgármesteri hivatal a rendezvény uszító jellegére hivatkozva visszavonta az engedélyt. Erre többek között Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke kérte a hivatalt, kifejtve, hogy nem kellene pártolni az Új Jobboldal „ócska és meghaladott nacionalizmusát”. A szervezet tagjai egyébként a főtéri hivatalos december elsejei ünnepségen is részt vettek, ahol elhelyezhették koszorújukat.

Frunda a katonaságot kérte

Az Új Jobboldal tüntetése nyomán kisebb botrányra került sor a Maros megyei prefektúra székhelyén, ahol a szélsőjobboldaliak megérkeztekor Frunda György RMDSZ-es szenátor is tartózkodott. A honatya felszólította Marius Paşcan kormánybiztost, hívja ki a „SRI-t, a miliciát és a katonaságot” a magyarellenes jelszavakat skandáló tüntetők ellen, a prefektus azonban úgy vélte, az akcióban nincs semmi törvényellenes. Frunda György „elfogadhatatlannak” nevezte, hogy a tiltakozók a román nyelv egyeduralmát szorgalmazzák, a prefektus azonban kijelentette: semmit sem tehet, hogy meggátolja őket ebben. A honatya ekkor felszólította, hogy a törvényes rend őrzőjeként hívja ki a rendvédelmi szerveket. Erre azonban nem került sor, a tüntetés incidensek nélkül ért véget.

A szélsőjobboldali szervezet tiltakozó megmozdulását figyelemmel kísérte Vitus Örs, a Jobbik erdélyi baráti körének elnöke is, aki korábban tiltakozást akart szervezni az Új Jobboldal felvonulása ellen. Azt tervezték, hogy az 1989-es forradalom vásárhelyi magyar és román áldozatainak emlékművénél gyertyát gyújtanak, ami – mint mondta – azt jelképezte volna, hogy a sovinizmus a kommunizmus egyik öröksége. Erről a szándékukról azonban letettek, miután a polgármesteri hivatal visszavonta az Új Jobboldal tüntetésére vonatkozó engedélyt. A Jobbik-szimpatizánsok közleményükben örömüknek adtak hangot, hogy „idén december 1-jén, Marosvásárhelyen nem lehet majd magyarellenes szlogeneket hallani”.

Elmaradt a gárdisták megemlékezése

Eközben Kolozsváron a Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint száz helyi tagja vonult a Magyar Köztársaság főkonzulátusa elé, ahol egy levelet adtak át az egyik hivatalnoknak, melyben az ellen tiltakoztak, hogy a budapesti hatóságok nem engedélyezték, hogy a román diplomácia a Nemzeti Színházban ünnepelje december 1-jét.

A felvonulók egy csokor vörös szegfűt is át akartak adni, azonban a hivatalnok nem fogadta el, így azt a diplomáciai székhely kapuja előtt hagyták. Mircea Jorj megyei PSD-elnök szerint a virágokkal azt szerették volna elérni, hogy „újra kinyíljon a románok orrára csapott ajtó”. Mint mondta, a levelet ma Magyarország bukaresti nagykövetségére is elküldik.

Tegnap délutánra az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalja Székely Szakasza is összejövetelt hirdetett a kincses város Főterére, ahol a Székely Hadosztály megalakulásáról akartak megemlékezni. Erre azonban nem kerülhetett sor, ugyanis a szélsőjobboldali magyar alakulat nyolc tagját már a városba való érkezése után, a Szentegyház utcai Agapé vendéglő
előtt „lekapcsolta” a rendőrség. Ilie Milici csendőrségi szóvivő szerint a fekete egyenruhába öltözött fiatalokat azért kísérték be, mivel a Magyar Gárda, illetve Magyarország zászlaját bontották ki, miközben a városközpont fele tartottak.A hatóságok végül két személyt engedély nélküli köztéri gyülekezés miatt, a többieket pedig az ezen való részvétel miatt bírságolták meg.

Csiszér Lóránt, az egyik megbírságolt tájékoztatása szerint két személyre ezer-ezer lejes bírságot róttak, egy kolozsvári társuk, valamint a négy magyar és egy szlovák állampolgárságú személyt pedig 500 és 800 lej közötti összeggel büntettek. "Lefényképeztek, újlenyomatot vettek tőlünk, úgy érzem emberi méltóságomban sértettek meg" - magyarézta Csiszér. Mint mondta: kihallgatásuk után visszavitték őket az Agape étterem elé - ahonnan bekísérték -, a rendőrök itt feldúlták küldöldi társaik autóját. "Nemzeti jelképeink dobálták a földre majd elkoboztak egy az Új Magyar Gárda ismertetőjeleit hordozó pólót" - mondta.

A gárdisták korábban kérték ugyan a polgármesteri hivatal engedélyét a felvonulásukhoz, az intézmény azonban ezt a román nemzeti ünnep alkalmával szervezett rendezvényekre hivatkozva visszautasította. Ezért úgy döntöttek, hogy a Szent Mihály templomtól a Farkas utcai Szent György szoborhoz „sétálnak”, ahol verses megemlékezést tartanak az egykori Székely Hadosztály tiszteletére, amely 1918. december 1. után harcolt még a román csapatok ellen.

Az íjászklub edzőjét is bekísérték

Ugyancsak szerda este az Apáczai Csere János gimnázium elől a rendőrségre bekísértek egy kolozsvári lakost is – akinek egyébként semmi köze nem volt a gárdista megemlékezéshez. Tunyogi Béla a gimnáziumban tartott volna edzést valamivel több mint egy tucatnyi résztvevőnek, ám még az épület előtt igazoltatták, majd bekísérték.

„A céltábláim történetesen piros-fehér-zöld vászonba vannak csomagolva, erre mondták azt, hogy áthágtam a törvényt és kövessem őket a rendőrségre” - tájékoztatta a Krónikát Tunyogi. Tizenkét rendőr és hat álarcos rohamrendőr érkezett a helyszínre. Mint mondta: három és fél órát töltött a rendőrségen ahonnan végül bírság nélkül távozhatott. A jegyzőkönyvbe már az került be, hogy azért kísérték be mivel nem hasonlít a személyi igazolványban levő képre – most ugyanis már bajuszt visel – így nem tudták igazoltatni. „Erőszakosak voltak, lökdöstek, mindenképp peres útra terelem az ügyet, mert megengedhetetlen ez a viselkedés” - mondta Tunyogi.

Míg a fiatalokkal jegyzőkönyvet írattak, a Szent Mihály-templom előtt a csendőrség több autója, illetve tucatnyi rendőr várakozott. Megjelent a helyszínen az Új Jobboldal néhány tagja is, ám incidens nem történt.

A gárdisták korábban kérték a felvonulásuk engedélyezését a polgármesteri hivataltól, amit az intézmény elutasított azzal az indokkal, hogy a városközpontban a román nemzeti ünnep alkalmával szervezett rendezvények zajlanak.

A szervezet tagjai a Szent Mihály-templomtól a Farkas utcai Szent György-szoborhoz indultak volna, ahol verses megemlékezést akartak tartani. Az Új Magyar Gárda „székely szakasza” múlt év december elsején is megemlékezést szervezett a kincses város Főterén, ahhonnan akkor álarcos rohamrendőrök vitték el őket.

Bukarestben is kisebb – igaz, politikai természetű – incidens árnyékolta be a hivatalos állami megemlékezéseket. Az asztanai EBESZ-konferencián részt vevő Traian Băsescu államfő távollétében ugyanis nem az alkotmány szerint őt követő szenátusi elnököt, az ellenzéki Mircea Geoanát fogadták katonai tiszteletadással, hanem Emil Boc kormányfőt, akit viszont a tömeg kifütyült. Geoană közleményben követelt vizsgálatot az „incidens” miatt, Boc ugyanakkor azzal védekezett: az államfő őt jelölte ki képviselőjeként az ünnepségre.

******
Markó Béla: veszteség december 1.

Markó Béla a parlament hétfői, a román nemzeti ünnep alkalmából tartott díszülésén mondott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarság 1918. december 1-jét „veszteségként, az államiság elvesztéseként élte meg”.

Rámutatott, a magyarok számára ez a nap mást jelent, mint a románoknak, akiknek ez „hatalmas győzelem”. Emlékeztetett, hogy az akkori magyarok nagyon sokat vártak a Gyulafehérvári Kiáltványtól, mely kimondta, hogy „Erdély valamennyi népe saját nyelvén tanulhat és igazgathatja magát, a soraiból kikerülő személyek révén”.

Ezeknek az ígéreteknek csupán egy része valósult meg, a többit ezután kell gyakorlatba ültetni, vélte a szövetségi elnök a magyarnyelvű oktatás körüli vitára utalva. Mint hangsúlyozta, az RMDSZ tiszteletben tartja más népek ünnepeit, és képviselői részt vesznek a december 1-i ünnepségeken.

********
Értelmiségiek vádolják az RTV-t

Történelmi valótlanságok hangoztatásával, a romániai holokausztért is felelős egykori fasiszta szervezet, a Vasgárda egyik volt vezérének a népszerűsítésével vádolja a román közszolgálati televíziót hatvan romániai értelmiségi egy tiltakozó levélben, amelyet romániai vezető politikusoknak és nyugat-európai államok nagyköveteinek is elküldtek.

Az értelmiségiek azt kifogásolják, hogy a Román Televízió november 21-én olyan adást sugárzott, amelyben Ion Cristoiu neves újságíró „romantikus hősnek és erkölcsös személynek” nevezte Corneliu Zelea Codreanu egykori vasgárdista vezért. A levél aláírói szerint Cristoiu figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az említett politikai csoportosulás fasiszta eszméket vallott, közreműködött a romániai holokauszt előkészítésében, a szervezetet és magát Codreanut is felelősség terheli több román politikai és kulturális személyiség meggyilkolásáért.

Codreanut 1938-ban kivégezték. A tiltakozók felszólították Alexandru Lăzescut, a Román Televízió vezérigazgatóját, határolódjék el az adásban elhangzottaktól. Hangsúlyozták, az újságíró kijelentései nemcsak „valótlan történelmi adatoknak az elfogadtatására irányuló törekvések”, hanem súlyosan sértik a vasgárdista mozgalom áldozatainak az emlékét is. Az aláírók azt is kérik a vezérigazgatótól, hogy büntesse meg a televízió munkatársait, akik az aláírók szerint szakmailag felelősek az adás elkészítéséért és sugárzásáért.

***

Hamarosan beindulhat az egyszerűsített honosítás



December közepére minden készen áll az egyszerűsített honosítási eljárás januári bevezetéséhez - mondta el Wetzel Tamás miniszteri biztos az MTI-nek, hozzátéve: a legtöbb fejlesztés jobban áll, mint ahogyan azt eredetileg tervezték. Eddig Csíkszeredában volt a legnagyobb az érdeklődés, de sokan jelentkeztek Kolozsvárott és Szabadkán is.

A miniszteri biztos kiemelte: minden személyügyi, infrastrukturális és informatikai fejlesztés ütemtervszerűen halad, sőt, a legtöbb fejlesztés jobban is áll, mint ahogyan azt eredetileg tervezték. Így semmi akadálya nincs annak, hogy december közepére minden készen álljon az egyszerűsített honosítási eljárás január 1-i indulásához.

Elmondta: a magyar kormány 830 millió forintot biztosított az idei fejlesztésekre. A várhatóan nagyszámú kérelmek gyors elbírálása miatt pedig 170 embert vettek fel különböző szervezetekhez, akiknek természetesen a munkavégzéshez szükséges feltételeket is biztosítani kellett. Emellett az egyes külképviseletek bővítése is szükségessé vált. Ráadásul a gyors adattovábbítás és elbírálás érdekében a jelenlegi informatikai rendszereket is fejleszteni, illetve bővíteni kellett.

Jelenleg a "finomhangolásnál" tartanak, az egyes képzések ugyanis a napokban fejeződnek be, az informatikai rendszerek már a tesztelési folyamatban vannak, illetve a nagy érdeklődésre való tekintettel újabb ingatlanok átalakítása is szükség három külképviselet (Csíkszereda, Kolozsvár, Szabadka) esetében.

A miniszteri biztos kitért arra is, hogy jövőre összesen, a három érintett tárcánál (Külügyminisztérium, Belügyminisztérium, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) mintegy 2,4 milliárd forint áll rendelkezésre az egyszerűsített honosítási eljárásra. Hozzátette: minden fejlesztés ideiglenes jellegű, hiszen az első évben várható a legtöbb kérelem. Az igények függvényében pedig megtakarítások is elképzelhetők.

Wetzel Tamás elmondta, hogy december 8-10 között Erdélyben három tájékoztatót tart az Erdélyi Demokrácia Központok Hálózatának, amelyek helyben segítik az egyszerűsített honosítást.

A legnagyobb érdeklődés idáig Csíkszeredán volt, ahol már hétezren kértek időpontot, hogy a jövő évben beadhassák az állampolgársági kérelmüket. Még Kolozsváron és Szabadkán volt kimagasló az érdeklődők száma, de szinte mindenütt van érdeklődés. Az első évben 250-400 ezer kérelmezővel számolnak.

December 1-től a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ügyfélszolgálatain http://www.bmbah.hu/teruleti_szervek.php is lehet az internet segítségével időpontot foglalni az állampolgársági kérvények leadásával kapcsolatban.

Közölte: az eljárással kapcsolatos tudnivalókról indított honlapot www.allampolgarsag.gov.hu november 30-áig már több mint 50 ezren keresték fel.

Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló törvény a magyar nemzeti ünnepen, augusztus 20-án lépett életbe, a kérelmeket 2011. január 1-jétől lehet majd benyújtani. A magyar állampolgárságot azok az egykor magyar állampolgársággal rendelkező emberek vagy az ő leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1940 és 1945 között magyar állampolgársággal rendelkeztek, beszélnek magyarul, és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok. Az esetleges visszaélések elkerülése végett az állampolgárságot csak személyesen lehet majd kérelmezni, de a minél rövidebb sorban állás érdekében mindenképpen a lehető legtöbb helyen elérhető igénylést támogatja a kormány.

Az állampolgársági kérelmet a külképviseleteken, az anyakönyvvezetőknél, illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal igazgatóságainál lehet majd leadni 2011. január 1-től. Az ügyintézési határidő három hónap, de ebbe nem számít bele az esetleges hiánypótlási időszak, illetve a közbiztonsági és nemzetbiztonsági véleményezés időtartama, tehát amikor nem lehet dönteni. Így várhatóan a kérelem benyújtásától számított 4-5 hónap után várható a válasz.

Az eljárás során elsőként egy formanyomtatványt kell kitölteni, amelyben az igénylő megadja személyes adatait, igazolja büntetlen előéletét, valamint kifejti, mire alapozza kérelmét.

A szükséges iratokat, dokumentumokat, így jellemzően a felmenők egykori magyar állampolgárságát igazoló okiratokat is csatolni kell.

Ehhez bármilyen hivatalos vagy egyházi irat, például anyakönyvi kivonat, keresztlevél, plébánosi igazolás vagy akár volt magyar katonakönyv is elég lesz. A fordítások tekintetében minden hiteles fordítást elfogadnak, amit az adott országban hitelesnek tekintenek. Ez jóval szélesebb kör mint a jelenlegi rendszer és jóval olcsóbb is. Romániában például a közjegyzői fordítás esetén 2000-2500 forintba kerül egy anyakönyvi kivonat lefordítása.

2010. december 1., szerda

Tőkés László: máig hatnak Trianon következményei



Máig hatnak Trianon következményei, ezért szükség van a gyógyításra - hangsúlyozta Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerdán Budapesten. A Kempinski Szállodában tartott sajtófogadás a kilencven évvel ezelőtt történtekre emlékezve harangzúgással kezdődött.

Az erdélyi magyar politikus felidézte a szállodában nyolc éve e napon, az akkori román és magyar kormányfő részvételével tartott koccintást, és azt mondta: „azért jöttünk össze, hogy erkölcsi értelemben lemossuk a gyalázatot”. „Le akarjuk zárni azt az időszakot, ami december 5-ével kezdődött” - fogalmazott, utalva a hat évvel ezelőtti, a kettős állampolgárságról szóló sikertelen népszavazásra is.

Tőkés László rámutatott arra, hogy Trianon következményei máig hatnak; a magyarországi lakosságszám az idén tízmillió alá csökkent, és vészes a határon túli magyarság népességfogyatkozása is. Az utóbbi húsz évben mintegy egymillióval csökkent a Kárpát-medencei magyarság lélekszáma – mondta. Hozzátette: egészen drámai Trianon utóélete. Csaknem egy évszázad alatt Romániában a többségi románság és a kisebbségek kezdeti 55-45 százalékos, kiegyensúlyozott aránya - a mesterséges asszimiláció, az erőltetett betelepítési politika és a kisebbségiek elvándorlásának szándékos gerjesztése következtében - 80-20 százalékra torzult.

Az EMNT elnöke a szomszédos románságnak nemzeti ünnepük alkalmából őszinte jókívánságát fejezte ki, ugyanakkor kiemelte: a feltétlen jószándék és szolidaritás sem feledtetheti, hogy örömünnepük számunkra gyásznap, hiszen kilencven évvel ezelőtt „Nagyrománia Magyarország feldarabolásával jött létre”.

Tőkés László utalt 1918. december 1-jére, „az első koccintásra”, amikor a román csapatok birtokukba vették Erdélyt, megszállták Brassót, Kolozsvárt, Csíkszeredát és Nagyváradot. Mint mondta, ezt követte nyolc évvel ezelőtt a Kempinski Szállodában tartott „második koccintás”, amikor Adrian Nastase akkori román és Medgyessy Péter akkori magyar miniszterelnök részvételével tartottak ünnepséget, „konstruktív vigassággal ünnepelvén az erdélyi magyarság mohácsi nagyságrendű trianoni tragédiáját”.

Az EMNT elnöke kitért egy „harmadik koccintásra” is, arra, hogy egy évvel ezelőtt Szász Jenő, a romániai Magyar Polgári Párt általa illegitimnek nevezett elnöke is részt vett Traian Băsescu államfő meghívására a Bukarestben ez alkalomból tartott rendezvényen.

Úgy fogalmazott: fájdalmas, hogy az RMDSZ mindmáig nem képes szakítani kettős, kétes múltjával, olyan vezető képviselői, mint Seres Dénes, Derzsi Ákos parlamenti képviselők, Fekete András, Frunda György szenátorok megtagadják a szervezetük által egyébként támogatott külhoni magyar állampolgárságot.

„Felszólítjuk a nemzetük rovására koccintókat, a hazai szociálliberálisokat, valamint az erdélyi opportunistákat, hogy magatartásukért kövessék meg a nemzetet, álljanak az oldalára” - fogalmazott nyilatkozatában Tőkés László. A politikus az európai egyesülésben jelölte meg a magyarság egyesülésének keretét és távlatát.

Tőkés László és Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke szerdai nyilatkozatában azzal a felhívással fordult a világ magyarságához, hogy magától értetődő természetességgel vállalja mindenki önazonosságát a Kárpát-medence több, magyarok lakta országában a közeljövőben tartandó népszámlálások során.

Toró T. Tibor kifejtette: széles körű összefogást szorgalmaznak, amely a társadalom minden területét átfogja, s szükségesnek tartanak külön stratégiákat a tömbmagyar területek és a szórványvidékek magyarságának minél teljesebb „mozgósítására”.

„A szószékeken és a mikrofonok előtt, az iskolai katedrákon és az internetes közösségi oldalakon is legyen egy és ugyanaz a jelszó: Magyarnak lenni jó” - írták felhívásukban. Az elképzelések megvalósítására cselekvési tervet dolgoznak majd ki.

Toró T. Tibor kitért arra is, hogy a magyar nemzettel való közjogi viszony rendezése az állampolgárság intézményén keresztül valósulhat meg. E téren áttörés valósult meg ez évben az egyszerűsített honosítás elfogadásával.

Balkáni birodalom – megjelent Raffay Ernő új könyve



A Nagy Magyarország Könyvek második köteteként megjelent Raffay Ernő Balkáni birodalom című könyve, amely Nagy-Románia megteremtésének történetét mutatja be 1866–1920 között.

A mai magyar–román viszony megértéshez elengedhetetlen a román kül-, bel- és nemzetiségpolitika elmúlt több mint egy évszázada legelemibb összefüggéseinek, céljainak, a román nemzetté válás folyamatainak, eseményeinek az ismerete. Raffay Ernő könyvének első fejezete betekintést nyújt a modern Románia politikai, jogi, közigazgatási alapjainak megalkotásába, áttekinti a belpolitikai helyzetet és a külpolitikai tájékozódást a XIX. század utolsó évtizedeiben. A román irredenta mozgalmak megerősödését, a gróf Tisza István által kezdeményezett magyar–román tárgyalásokat, a világháborús részvételt, valamint Nagy-Románia megteremtését ismerhetjük meg a második fejezetből. Végül Románia mezőgazdasági, ipari termeléséről és kereskedelméről nyerhetünk átfogó képet az 1866–1920 közötti időszakban. A 272 oldalas könyv A vajdaságoktól a birodalomig (1989) átdolgozott, kibővített kiadása.

A könyv szerzője, dr. Raffay Ernő a szegedi József Attila Tudományegyetemen történelem–Kelet-Európa története szakán végzett. 1994-től a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, tudományos rektorhelyettese, a Bölcsészettudományi Kar dékánja, az Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék tanszékvezetője. Az általa alapított Balkanisztikai Kutatócsoport vezetője. Országgyűlési képviselő (1989–1994), a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára (1990–1993), a Magyar Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának alelnöke (1990), az Erdélyi Szövetség társelnöke (1988–1990), a Trianon Társaság elnöke, majd tiszteletbeli elnöke (1997). 2007-ben egyik alapítója a Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítványnak és szerkesztője a 2009 januárjában indult Trianoni Szemle című tudományos szakfolyóiratnak. Kutatási területe a 19–20. századi magyar történelem és a balkáni népek története, főként a magyar–román kapcsolatok, Erdély és a trianoni békediktátum története.

**********
Raffay Ernő Balkáni birodalom című könyvének bemutatója Nagyváradon

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete könyv-, naptár- és lapbemutatót szervez folyó év december 3-án, pénteken 17 órától a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban, az Ezredévi Emléktér 38. szám alatt. Raffay Ernő történész mutatja be Balkáni birodalom, Nagy-Románia megteremtése 1866–1920 című kötetét.

Szakács Árpád, az Erdélyország című történelmi magazin lapigazgatója a folyóirat legfrissebb számát mutatja be ezt követően, majd Nagy József Barna, az EMNT Bihar megyei ügyvezető elnöke a Bihar visszatér 1940 című naptárat ajánlja az érdeklődőknek. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők a rendezvényre.