Ne játsszunk a székelyekkel-Román újságíró méltatja a székely menetelést

          

Mi a rossz abban, ha egy hagyományaiban, kulturális értékeiben, műveltségi szintjében egységes közösség egy adott pillanatban bizonyos fokú autonómiát óhajt a központtal szemben?

Az ő autonómiájuk több embert vonz, mint a mi ereklyéink. Több mint százezer ember alkotott ötvenvalahány kilométeres élőláncot, ezeket a számadatokat, tényeket, akár tetszik, akár nem, figyelembe kell vennünk. Azon egyének Románia állampolgárai számát képviselik, akik Székelyföld autonómiáját támogatják.

 A ma­gyarok ismét feladták a leckét nekünk hazafi­ságból és összefogásból Nem egyszerű feladat ekkora tömeget összegyűjteni egy cél köré.

 A tavalyi megatüntetéseken, melyek a Boc- és az Ungureanu-kabinet bukásához ve­zettek, or­szágszerte alig három-négyezer ember vett részt, s a Szociál-Liberális Unió legnagyobb kampánygyűléseire sem tudtak nyolc­ezernél több személyt mozgósítani az egész országból. A manapság divatos környezetvédelmi tüntetésekre sem tudnak a Kovászna megyei felvonulók tíz százalékánál többet összetoborozni. Hasonlítsák össze Miticăék Szent Piroska ereklyéje vagy Szent Demeter koporsója előtt kígyózó két-három kilométeres sorait, a múlt hét végi háromszéki több mint 50 kilométeres élőlánccal.

 Mindezt annak az érvnek az alátámasztásaként soroltam fel, hogy nem játszadoz­hatunk a székelyekkel és életterük köz­igazgatási autonómiájára való törekvésükkel.

Egy ilyen szervezőképességgel rendelkező etnikumot nem lehet ignorálni. Továbbá, üzene­tüket nem lehet félremagyarázni, és kizárólag nacionalista szemszögből értelmezni. Amikor közigazgatási autonómiáról beszélünk, úgy hiszem, a székelyek bizonyos elveit az egész ország területén alkalmazni kellene. Nehogy azt gondoljuk, hogy a székely vezetők kerekekre akarják helyezni, majd a Pannon-síkságig gu­rítani Kovászna, Hargita megyét és Maros egy részét.

Alapvető dolgot akarnak. Szeretnék, hogy saját portájukon ők legyenek az urak. Maguk döntsenek saját érdekeikről, és ne a buka­resti bárók, hogy szabadon rendelkezhes­senek és gazdálkodhassanak erőforrásaikkal, hogy ne nekik kelljen eltartaniuk a teleormani vagy a vaslui-i szociális gondozottakat. Szóval, hogy jövedelmeiket maguk kezelhessék annak a közösségnek a javára, amely megtermelte.

Úgy gondolom, követeléseik ésszerűek, és nem értem, miért nem kérjük mindannyian, erdélyiek, bánságiak, dobrudzsaiak, moldvaiak, oltyánok, munténiaiak, bukovinaiak ugyanezt? Mi a rossz abban, ha egy adott pillanatban a hagyományai és kulturális értékei által összekötött közösség a központtól való függetlenséget óhajtja? 

Nyilvánvaló, hogy ilyen helyzetben Bukarest sokat veszítene, hisz nem a pártbárók és a pártklientúra érdekei szerint oszthatná szét a közpénzeket. A régiók maguk határoznák meg prioritásaikat. A képviselet sokkal jobb lenne, a politika és üzleti szféra összefonódása átláthatóbbá válna.

 Így szemlélve a dolgokat el kell ismernünk, hogy a székelyek nem valami nyomorult szeparatisták, akik ki akarnak tépni egy darabot az ország „szent testéből”, inkább úttörők, akik jóval a környezetvédők és ereklye­csókolgatók előtt megértették a regionális autonómia előnyeit.

Ui.: Egyúttal a székelyek is megszabadulhatnának azoktól a korrupt vezetőiktől, kik el­dambovicásodtak a hol szervezetként, hol pártként működő RMDSZ-ben és a belőle kiszakadt pártocskákban...

ŞTEFAN CIOCAN
(Glasul Hunedoarei)