A szerda esti hőbörgéshez képest visszafogottabban, de tegnap is folytatódott a tévesen Orbán Viktornak tulajdonított üzenet körüli cirkusz: Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét bekérette a román külügyminisztérium, és felszólították, határolódjék el a magyar kormányfő köszöntőjét kiegészítő mondatoktól.
Amit igencsak nehezen lehetett volna megtenni, hiszen, mint kiderült, a nagykövet feleségének szavaival, valamint Petőfi Sándor Nemzeti dalának soraival tévesztették, avagy mosták össze a magyar miniszterelnök üzenetét egy pontatlan román hírügynökségi tudósítás alapján.
Csakhogy kit érdekeltek egyáltalán a tények? Hiszen azok számára, akik a bizalmatlansági indítvány vitája során a leghangosabban kiáltották, hogy veszélyben az ország szuverenitása, területi egysége, akik a leghevesebben ostorozták a magyar állam vezetőit, és a két ország kapcsolatainak megromlásáról beszéltek, tegnapra mintha tét nélkülivé vált volna a játszma. Lejárt a bizalmatlansági indítványról szóló szavazás, nem sikerült a magyar—román ügy kapcsán összeugrasztaniuk a hatalmon levő pártokat, kudarcba fulladt a kormánybuktatási kísérlet. Meg aztán ország-világ láthatta, mily nagyon védelmezik ők Erdélyt az irredenta magyaroktól — és ez bizony Romániában még mindig szavazatokat hoz a konyhára. És minden bizonnyal éppen ez a legelkeserítőbb tanulsága a szerda esti történéseknek: húsz évvel a rendszerváltás után még mindig eredményesen lehet kijátszani a magyar kártyát, a román pártok pedig még mindig csak a pillanatnyi érdekeiknek megfelelően viszonyulnak a magyar kérdéshez, politikai helyzetük függvényében egyik nap kisebbségbarátnak, másik nap nemzetféltő nacionalistának mutatkoznak.
De azon azért az RMDSZ régi-új vezetőinek sem ártana elgondolkodniuk, eredményes-e a kormányzati szerepvállalást mindenek fölé helyező, a román partnereket igen gyakran váltogató, ide-oda simuló, gyakran kettős kommunikáción alapuló politizálás, amelyet az elmúlt időszakban folytatott az érdekvédelmi szövetség, és amely, ismét bebizonyosodott, csöppet sem tette megértőbbé, érzékenyebbé a romániai pártokat az erdélyi, a magyar kérdés iránt. A román politikusok ugyanúgy üvöltöznek, ha autonómiáról hallanak, mint évekkel ezelőtt, és változatlanul nem tudják, mit jelent az önrendelkezés, a szövetség politikusai pedig továbbra is kínos magyarázkodásra kényszerülnek, valahányszor erről kérdezik őket Bukarestben.
Pedig rajtuk is múlik, hogy meddig él még Romániában a nacionalizmus szelleme.
********
Orbán Viktornak a határon túli magyarokhoz intézett üzenete fejezi ki Magyarország hivatalos álláspontját, de a március 15-i erdélyi ünnepségeken elhangzott összes többi felszólalásban, beszédben, szavalatokban sem hangzott el a román nemzet méltóságára vagy Románia szuverenitására nézve sértő megállapítás — mondta Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet, akit tegnap bekérettek a román külügyminisztériumba, miután szerdán a parlamentben többórás vita robbant ki a magyar miniszterelnöknek tévesen tulajdonított mondatok miatt.
Bajtai Erzsébet, a nagykövet felesége ugyanis a csíkszeredai ünnepségen szó szerint felolvasta az üzenetet, majd attól jól elkülönítve megosztotta néhány gondolatát az ünneplőkkel. "Más országok ármányos szövetségén múlott, hogy elbukott a szabadságharc. És ez az, ami elvette tőlünk Erdélyt. De most lehetőségünk van arra, hogy békésen és demokratikus úton egyesítsük nemzetünket. Ez a legfontosabb célunk" — ezt a mondatot idézte a nagykövet feleségétől az Agerpres, amelynek tudósítója azt hitte, hogy az még az Orbán-üzenet része volt. A román ellenzéki pártok e forrás — nem pedig az eredeti Orbán-szöveg — alapján támadták a magyar miniszterelnök személyét. Az ügy tisztázása érdekében kérették be a magyar nagykövetet, aki később elmondta, hogy egy államtitkár fogadta őt, aki hangsúlyozottan szívélyes és baráti légkörben úgy fogalmazott: a magyar vezetőknek tulajdonított nyilatkozatok egészen magas körökig hullámokat vertek Romániában. Az államtitkár egyebek között azt kérte, hogy Magyarország tegye közzé Orbán Viktor üzenetének eredeti szövegét. Füzes Oszkár közölte, hogy ez már meg is történt. Hozzáfűzte: Orbán Viktor nyilatkozata fejezi ki a Magyar Köztársaság hivatalos álláspontját.
A nagykövet azt is elmondta: tudomása szerint a marosvásárhelyi ünnepségen elhangzott összes többi felszólalásban, beszédben, szavalatokban sem volt olyan megállapítás, gondolat, amely sértő lett volna a román nemzet méltóságára vagy Románia szuverenitására nézve. "Az államtitkár megértette és elfogadta ezt a magyarázatot, felhívta azonban a figyelmet arra, hogy bizonyos szavaknak — noha formálisan ugyanazt jelentik — más a »kicsengésük« magyarul és románul" — mondta Füzes Oszkár. A román külügyi államtitkár ugyanakkor biztosította a nagykövetet arról, hogy Magyarország és Románia kiváló bizalmi, stratégiai együttműködését ez az eset nem fogja hátrányosan befolyásolni, ez az ügy voltaképpen le is zárult, hiszen a nyilatkozatok tényleges tartalmát tekintve tulajdonképpen "ki sem nyílt" igazából. Hasonlóan nyilatkozott tegnap Teodor Baconschi külügyminiszter, aki előbb egyértelmű elhatárolódásra szólította fel a magyar diplomatát, majd — miután elolvasta Orbán Viktor üzenetének eredeti szövegét, amelyet nem hivatalos román fordításban is közzétett a tárca — kijelentette, hogy a román sajtóban "kiegészítésekkel" jelent meg. A parlament külügyi bizottságai ennek ellenére úgy vélik, hogy további magyarázatot kell kérniük magyar kollégáiktól. Újságírói kérdésre Füzes Oszkár megerősítette: megérti a románság érzékenységét, de nem gondolja úgy, hogy bármitől is el kellene határolódnia, hiszen felesége egyrészt nem mondott semmi olyasmit, ami irredenta állításnak minősülne, másrészt világosan elkülönítette saját mondanivalóját Orbán Viktor üzenetétől. Neje a Nemzeti dalból idézett, emellett saját beszéde is — amelyről felvétel készült — azt bizonyítja, hogy békés, demokratikus úton, a románsággal együttműködve képzeli el az erdélyi és a Kárpát-medencei magyarság megmaradását.
******
Az ellenzék szerda esti magyarellenes megnyilvánulása jól kigondolt diverzió volt, az Orbán Viktor üzenetét elítélő nyilatkozattal akarták összeugrasztani az RMDSZ-t és a DLP-t, így próbálták elérni, hogy a magyar képviselet megszavazza a bizalmatlansági indítványt — véli Édler András képviselő.
A liberális Puiu Haşotti bejelentése valóban nagy felzúdulást váltott ki, ám a várt hatást nem sikerült elérniük, mivel a bizalmatlansági indítvány voksát nem tudták elhalasztani. Ha előbb szavaznak a magyar miniszterelnököt elítélő nyilatkozatról, megtörténhet, hogy a demokrata-liberálisok többségében is felébred a nemzeti érzés, az igen gombot nyomják meg, és elveszítik az RMDSZ bizalmát, a szövetség emberei pedig bosszúból szintén igennel voksolnak az ellenzéki indítványra — fejtette ki Édler András, hozzáfűzve: szerencsére nem ez történt.
Azóta is sokan találgatják azonban, honnan származik az idézet, amelyet Orbán Viktor üzeneteként olvastak fel a román parlamentben. A magyar miniszterelnök által kiadott hivatalos dokumentumban nincs olyan passzus, amely bár hasonlítana a szociáldemokraták által felolvasottakra: "Legyen Erdély, a magyar nemzet olyan, amilyen régen volt. Erdélyt olyan nagyhatalmak, országok vették el tőlünk, amelyeknek jól meghatározott céljuk volt összeugrasztani a nemzeteket, olyan országhatárokat rajzolni, melyeket ők irányíthatnak" — ezeket a szavakat tulajdonították Orbán Viktornak, ezek váltották ki az ellenzéki honatyák felháborodását.
**********
Mit lehet még mondani. ? ... Talán anyit hogy ami történt azt sovinizmusnak hivják és az egyenlő a szélsőséges nacionalizmussal......!!!!!!! .
"A patrióta jogot véd, a soviniszta jogot sért" -
dr. Jeszenszky Géza ----vajon mond ez valamit a frusztrált sovinista ellenzéki politikusainknak ...????????????????????