Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult; a http://www.allampolgarsag.gov.hu/ címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.

2013. április 15., hétfő

Székelyzászló-ügy: az RMDSZ a kihallgatások leállítását követeli




Nyilatkozatban kérte Kelemen Hunor a belügyminisztérium illetékeseit, hogy állítsák le a székely zászlót kitűző polgármesterek, iskolaigazgatók kihallgatását, és „foglalkozzanak azzal, ami a dolguk”. Nyilatkozatában az RMDSZ elnöke nyomatékosította, hogy a székely zászló kitűzése nem ütközik törvénybe, ezért elfogadhatatlan „a székelyföldi intézményvezetők meghurcolása, zaklatása”. Kelemen Hunor felhívta a figyelmet arra, hogy téves az az értelmezés, amely szerint tilos az, amiről a törvény nem rendelkezik.


„A székely zászló egy nemzeti közösség szimbóluma, és annak kitűzése nem ütközik törvénybe” – jelentette írja hétfői közleményében Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke szerint a nemzeti kisebbségeknek, a helyi közösségeknek joguk van használni a saját szimbólumaikat, a saját jelképeiket. „Továbbra is bízom abban, hogy ezt a mesterségesen szított konfliktust nem fokozzák, és a közösségek a szimbólumaikat, jelképeiket használni tudják a továbbiakban is. A közösségi szimbólumok használata nem alkotmányellenes, és nem törvényellenes, nem sérti a többségi lakosok egyéni vagy közösségi érdekeit. Ilyen közösségi szimbólumokat szerte Európában láthatunk, amelyek nem tesznek mást, mint erősítik egy-egy helyi közösség identitását. A sokszínűség érték, amely gazdagítja a régiót, és végső soron az egész országot. Közösségi szimbólumainkat használni kívánjuk a továbbiakban is” - mondta.

Kelemen Hunor kijelentette, éppen ezért elfogadhatatlannak tartja a székelyföldi intézményvezetők meghurcolását, zaklatását egy olyan ügyben, amely nem törvényellenes, és határozottan kéri a belügyminisztérium illetékeseit, ennek megfelelően intézkedjenek, állítsák le az iskolaigazgatók, polgármesterek kihallgatását és foglalkozzanak azzal, ami a dolguk.

Az RMDSZ elnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy téves az olyan értelmezés, mely szerint, ha a törvény valamiről nem rendelkezik, akkor az tilos.

Nincsenek megjegyzések: