Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult; a http://www.allampolgarsag.gov.hu/ címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.

2012. október 12., péntek

A románok újra büszkélkednek Budapest megszállásával






                          
Visszahelyezik a bukaresti diadalívre azt az emléktáblát, amely a román hadsereg 1919-es budapesti bevonulásának állított emléket – közölte a bukaresti művelődési minisztérium. A bukaresti műemlékek gondozásával megbízott hatóság ehhez kapcsolódó szerdai közleménye szerint a táblát a kommunizmus idején, 1953-ban tüntették el, a műemlékgondozó hatóság és a művelődési minisztérium szerint viszont a tábla a diadalív restaurálása során visszakerül a helyére.


A diadalíven olyan táblák kaptak helyet, amelyeken a hadsereg hivatalos román történetírás szerinti dicsőséges szereplése helyszíneinek nevét örökítik meg. A Budapest feliratú tábla 1936-ban került fel, annak emlékére, hogy 1919 nyarán a román királyi hadsereg az antant felkérésére Budapest ellen vonult, hogy leverje Kun Béla bolsevik rendszerét.

A hadjáratot – amelynek során a Tanácsköztársaságot ugyan leverték, de a román megszálló seregek ezt követően kifosztották a fővárost, számos üzem gépeit szerelték le és szállították a Kárpátokon túlra – a román történetírás Budapest felszabadításaként emlegeti. A tábla eltüntetéséről viszont azért döntött 1953-ban a sztálinista bukaresti vezetés, mert a kommunizmus fölötti győzelemnek állított emléket. Egyes források szerint a magyar főváros nevét le kellett volna vésni a tábláról, hogy soha ne lehessen helyreállítani, azonban végül csupán levakolták.Ez a restaurálás során derül ki bizonyosan.

Az ügy múlt héten kapott nyilvánosságot, amikor az Adevărul című bukaresti napilap magyarellenes hecckampányra próbálta felhasználni az emléktábla kérdését. A lap szerint ugyanis azt nem az ötvenes években, hanem valamikor 2005 és 2009 között vakolták le a magyarok kérésére, amikor az RMDSZ volt kormányon, és a magyaroknak nem tetszik az a felirat".A műemlékvédelmi hatóság ezt most határozottan cáfolta, rágalomnak minősítve az állításokat.

 Egy későbbi cikkben azonban a lap a bukaresti főpolgármesteri hivatal álláspontját is közölte, amely szerint a feliratot 1953-ban vakolták be, és az utóbbi hat évben, amióta a főváros átvette a diadalívet a műemlékvédelmi ügynökségtől, semmilyen átalakítást nem végeztek rajta.


A bukaresti városháza tájékoztatása szerint Sorin Oprescu főpolgármester idén februárban írt alá 6,5 millió euró összköltségvetésű szerződést a fejlesztési minisztériummal a diadalív restaurálásáról: a munkálatok kétharmadát uniós támogatásból fedezik.
A román művelődési tárca szerdai közleménye rámutat arra, hogy a felújítási tervben a "Budapest" felirat helyreállítása is szerepel, amely a "román katonák dicsőségét hirdeti".

Nincsenek megjegyzések: