Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult; a http://www.allampolgarsag.gov.hu/ címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sabin Gherman. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sabin Gherman. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 17., szombat

Sabin Gherman: Hajaj, kelj fel, Möriuka, mer’ nagy a baj!


Minden alkalommal, ami­kor fontos dolog­nak kell történnie ebben az országban, azonnal előmásznak a haza bérrettegői, hogy arra figyelmeztessék az erdélyieket: veszélyben Transzil­vánia. Egyesek szűrbe bújnak, trikolórral a hajtókán, mások buszra szállnak, és mindenképpen Székelyföldön akarják megenni kolbászos babfőzeléküket – és őket mind a stúdiókban ücsörgő kinyalt fi­gurák „elemezgetik”, arról mesélve, hogy a Facebookon azt olvasták, Erdélyben még egy veknit sem vásárolhatsz, ha nem mondod, hogy „kenyér”.

 Egy közönséges plagizáló azon kesereg, hogy a külföldiek miatt nem épül a Kárpátokon átívelő autópálya, egy másiknak azért vannak hőhullámai, mert 2018-ra már nem lesz teljes az ország. Szerinte a megoldás, hogy Románia a románoké, és büszkén felmutatja a középső ujját – digitus impudicus, hiszen Róma örökösei vagyunk! – a sorosistáknak, a nem románoknak, a báránybőrbe bújt brüssze­lieknek.
Az a baj, hogy egyikükben sem merül fel a kérdés, vajon mit érez egy erdélyi, amikor azt látja a tévében, hogy az ő Erdélye rendszeresen a katasztrófa szélére sodródik. Vajon miről beszél Iuăn és Mărie, miközben a bukaresti urak azt hangoztatják habzó szájjal, hogy a falu jegyzője lopiban iratokat állít ki, és eladja az ősi földet – hajaj, kelj fel, Möriuka, mer’ nagy a baj! Mer’ Ianoş bacsi, aki már negyven éve aprítja a ződet a deznyónak, azért vett nagyobb taligát, hogy kihordja rajta Erdélyt Debrecenbe, nem azért, hogy Iuănnak segítsen kiönteni az ól alapját.
Valójában egyes urak, bukarestiek, nem hallottak egy egyszerű dologról: Erdély már csaknem száz éve egyesült Romániával. Igen, egy sor nem román etnikai közössége volt, igen, más volt a múltja, igen, ezek az erdélyiek nem nagyon röhögtek a vicceken – de ettől még nem kell kételkedned az egyesülésben. Amit a politikus elvtársak most tesznek – igen, erdélyiek is – az, hogy kételyeket ébresztenek ezen egyesüléssel szemben. Politikailag legitimálják a feldara­bolás témáját. És nem azért teszik, mert félnek, hanem azért, hogy a szavazók féljenek.
És hogy lásd, mennyire ostobák – és itt a romániai vezetők tettei érdekelnek, nem a magyarországiaké vagy a kongóiaké, mert román vagyok, nem magyar vagy kongói, az enyéimnek fizetek különleges nyugdíjat, nem a magyaroknak vagy a kongóiaknak. Nos, csapjunk a „lecsóba”: lehet, hogy holnap az egyik fontos újság oldalain vagy a CNN-en megjelenik, na, egy riport Erdélyről. Ott láthatjuk majd Pontát, aztán Egységes Románia Pártos szövetségesét, Dragneát is, meg Tăriceanut – az egész világnak beszélnek. Az interjút lepusztulni hagyott régi templomok, átadás után néhány hónappal visszabontott autópályák, településeket jelző táblák képeivel illusztrálnák, amelyeken a hazafiak piros-sárga-kék festékkel fújták le a nem román nyelvű feliratokat – mivel mással illusztrálnának egy összeesküvést, hisz csak nem visznek kísérteteket a képernyőre? Aztán azt látjuk, hogy Ponta örömmel veszi át Moldva zászlóját, a bölényfejest, hogy Tăriceanu ünnepélyesen felvonja Máramaros zászlóját, miközben más polgármestereket bíróságokra vonszolnak, mert kitűzték a székely zászlót. Ugyancsak itt láthatjuk Opreát is, amint Kovásznába viszi a hadsereget, a szélsőjobb tapsa közepette.
„Kifelé, kifelé a magyarokkal az országból” – ez hangzik a háttérben, amit persze lefordítva feliratoznak. A stúdióban ülő meghívottak kiguvadt szemmel nézik, hogy Kolozsvár bejáratánál kínaiul is üdvözlet fogad, csak a magyar közösség nyelvén nem, pedig a román többség mellett csak ez maradt még meg a capital of Transylvaniában. Dan Puric is felbukkan, habzó szájjal védelmezve azt, ami szerinte egy ország, meg persze van mânz/barză/rânză is (a dákopaták állítólagos dák szavai – a szerk.). Hangsúlyosan szóba kerül az antiszemitizmus is.
Az ellenérvek már nem is számítanak, mert nem számítanak a 64 vármegyések hülyeségei sem, már nem számít, hogy Iuăn meg Ianoş bacsi elképedve nézi, miként kerültek be a tévébe csak azért, mert együtt vannak, amióta világ a világ – a bolygó éppen most tudta meg a román politikusoktól, hogy valami gond van Erdélyben, és hogy Bukarest képtelen azt másképp kezelni, mint erőszakkal és megfélemlítéssel. Ohó, meg ne feledkezzem róla: a riporter megemlíti, hogy a „Románia a románoké” a Ştefan Tătărescu ezredes által vezetett Nemzeti-Szocialista Párt (Nemzeti-Szocialista, Fasiszta és Keresztény Acélpajzs) szlogenje volt a 30-as években. A képernyőn nagyban megjelenik e párt jelképe és zászlója: fehér és vörös alapon fekete horogkereszt, körülötte a már említett szlogen: „Románia a románoké.”
Az eszmék? Tegnap is, ma is ugyanazok: forrásainkat elorozzák tőlünk, gyarmattá váltunk, tehát a nemzeti büszkeségnek muszáj legyőznie a külföldi senkiháziakat.
A két világháború közötti román nácizmus könnyen párhuzamba állítható Tăriceanu, Ghiţă vagy Ponta beszédeivel – és ennél több nem is kell. A riportot aztán több ezer jelentős újság és több száz tévé átveszi, Bukarestben és Erdélyben megjelennek az első állandó külföldi tudósítók, a diskurzusok élesednek, felemelkednek az első öklök, itt az idő, hogy… Ahaj, kelj fel, Möriuka, mer’ nagy a baj! Tetszik? Amikor már teljesen elveszett a történelmi idő érzékelése, egyesek csak azért kerülnek be a politikába, mert azt hiszik, ahhoz nem kell semmilyen képzettség. Ezek az emberek éhen halnak, ha elkobozod pénzüket, és bedobod őket a való életbe.
Tedd fel magadnak a kérdést. Válaszolj magadnak. Még egyszer. És még egyszer.
Mihez is értenének ezek? Több milliárdról rendelkezhettek, és autópályák – fityisz, kórházak – fityisz, iskolák – fityisz. A nemzeti sors körvonalazását várjuk el tőlük, miközben még nekik sincs sorsuk? Már attól boldogok, hogy állami „állásuk” van, boldogok, hogy milliókat kereshetnek csak beszélve. Hamar megtanulták, hogy az ostobaság gyorsabban visz sikerre, mint a munka, pontosan úgy, mint a hajdani bukováriak, az utolsó padban tanyázó csavargók.
Nem maradt évismétlő Antonescu is kétszer, hogy aztán ideiglenes elnök, Románia fadörje meg madörje legyen belőle? Zgoneából, Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) kollégájából – szintén megbukott vagy háromszor – nem lett az állam harmadik legfontosabb embere? Na és Tăriceanu, szintén bukott, a második legfontosabb? Mind hazafi a bajsza alatt…
Olyan lett a hazafiság, mint egy étkezési jegy – nem kérnek érte semmit, sem autópályát, sem iskolát, sem kórházat, elég egy kicsit azon pörögnöd, hogy Erdély rrromán föld, és kész. Nem számít, hogy egy évtizede nem olvastál el egy könyvet, teljesítetted a kötelességed, nesze egy kis repeta, mert maradt némi kolbász a fazék alján.
(România liberă/Főtér)

2013. november 22., péntek

Tőkés László: elegem van az ellenem zajló hajtóvadászatból!




               

„Elegem van Romániából” – írta tizenöt évvel ezelőtt Sabin Gherman. A Steaua României érdemrend ürügyén való meghurcoltatásom nyomán én is ezt mondhatnám  de magyar létemre ugyanezt nem mondhatom, mert szavaimat rögtön félremagyaráznák, és „románellenesnek” nyilvánítanák. Hadd mondja tovább tehát Sabin Gherman és az a három-négy millió népi román, aki megelégelte a posztkommunista Románia nyomorát, és a túlélés érdekében a Nyugat fejlettebb országaiba költözött...

Nekem magamnak is elegem van azonban abból, hogy közel egy negyed századdal a Ceauşescu-diktatúra bukása után ugyanazok az elvtársak, ugyanazokkal a módszerekkel folytatnak hajtóvadászatot ellenem, és pártutasításra, pártfeladatként törnek pálcát a fejem felett. 

November 20-án kísérteties élményben volt részünk Bukarestben. Huszonnégy év után ugyanaz a Kincses Előd ügyvéd vett védelmébe Victor Ponta pártvezér és miniszterelnökkel szemben, aki 1989-ben, Temesváron Nicolae Ceauşescu kondukátor ellenében látta el védelmemet.

Ceauşescu hírhedt titkosszolgálata visszaüt. Egykor a Securitate 2. Ügyosztályának 3. csoportfőnöksége keretében működött a „Német nacionalisták és fasiszták” elnevezésű alosztály, mely Herta Müller és német sorstársai megfigyelésével foglalkozott. A „Magyar irredentákra” szakosodott igazgatóság viszont velünk szemben volt hivatott megvédeni a nacionálkommunista román rezsimet. Oly hosszú idő után egyenesen hátborzongató, hogy a kétharmados többséggel regnáló Ponta-kormány megintcsak az „irredenta magyaroktól” félti Erdélyt – ez esetben pedig engem vádol azzal, hogy „románellenes” magatartásommal és cselekedeteimmel veszélyeztetem Románia területi egységét és integritását.

A Steaua României érdemrend becsületbíróságának szerdai ülése és döntése híven jelzi a romániai demokrácia jelenlegi állapotát. Egyedi voltában is hiteles indikátora annak, hogy országunkban egy posztcseaususzkánus és egy posztszekurista rezsim van hatalmon, mely a rendszerváltozás temesvári örökségével együtt a kisebbségi magyarság jogainak biztosítását is megtagadja.

Elegünk van abból az antiszemita és xenofób típusú magyarellenességből, mely a Ceauşescu-féle homogenizációs politika gyakorlatának megfelelően országunk egyre súlyosbodó válságáról a „magyar kártya” – ismételt – bevezetésével akarja elterelni a figyelmet.

Elegünk van a kommunizmusból, melynek jogutódai a román nemzeti érdek védelme ürügyén éppen a nemzet jövőjét áldozzák fel korrupt hatalmi pártpolitikájuk oltárán.

Hol voltak 1989-ben Victor Ponta, Corina Creţu és Mircea Geoană, valamint vádaskodó és bíráskodó elvtársaik, akik most, ahelyett hogy a kommunizmus és a forradalom idején elkövetett tömeggyilkosságok tetteseit vonnák felelősségre, mondvacsinált vádak és okok alapján csúfolják meg Temesvár szellemét, és próbálják a magyarok ellen fordítani a románokat?

Ami november 20-án történt Bukarestben, az része és egyenes folytatása annak a jogállami és alkotmányos válságnak, amely miatt 2012-ben az Európai Unió ismételten elmarasztalta Romániát. Az Alkotmány által biztosított szólásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás és a védelem alapvető emberi joga szenvedett sérelmet a Steaua României becsületbíróságának eljárása rendjén. Ezzel együtt a romániai magyarság jogainak legitim védelmezése miatt büntet a Párt és a Securitate.

Idén nyáron, Tusnádfürdőn, Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében Magyarország védhatalmi szerepvállalását kértem az erdélyi magyarság érdekében. A történtek után az eddiginél is indokoltabb, hogy kérésem megismételjem. A nacionalista, posztkommunista hatalom represszív magatartása, általános magyarellenessége és autonómia iránti visszautasítása láttán nemcsak Magyarország, hanem Európa törvényes védelmére is igényt kell tartanunk – részeként az Unió és földrészünk valamennyi kisebbségi nemzeti közösségét megillető demokratikus jogvédelemnek.
„Románia csillaga” elvörösödőben…


Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája 

2012. október 25., csütörtök

Sabin Gherman: Torkig vagyok Romániával, Erdélyemet akarom!




                                
Torkig vagyok Miticával, a széltolással, a cigánykodással, ami hozzátapad ehhez az országnévhez, hogy Románia. A hatalmat gyakorló mindenféle politikussal beszélgetek, de csak azt hallom: “Már nincs semmi esélyünk”. Olvasom az újságokban, hogy a kormánynak volt gondja a ’98-as költségvetésből Bukarestnek nagyobb összeget leosztani, mint egész Erdélynek. Utazom gépkocsival délen és keleten, és látom a különbséget: délen jobbak az utak, minduntalan beruházásokat eszközölnek. Sorban állok a fináncnál, a CEC-nél, bárminél, ami az államé, és mindenütt csúszópénzt adnak. Csubukot, harácsot. Török szokások, ami nélkül nem megy. És akkor?


Torkig vagyok Romániával. A szinonimáival. Hősködéseivel, amelyeknek semmi közük a történelemhez. Mások Michelangelóval vagy Da Vincivel dicsekednek, miközben nekem a campulungi Neacsu levelét mutogatják. Ha valamit most, harmincéves koromban sajnálok, az az, hogy itt születtem, hogy egyike vagyok azoknak, akik azt tanulták az iskolában, hogy ez a nép, “a néb” (boborul), uraim, szüntelen erekcióban állt a történelemmel szemben. Melyik nép? Mi, akik még legalább egyszer sem tanúsítottunk virilitást, mi, akik a hadak beözönlésekor szedtük magunkat, és az erdőkbe futottunk, mi, akik elájultunk azokban a szalonokban, ahol a történelemről döntöttek, mi, akik egy darab kenyérért szarakodunk, és akik nem tudjuk, még milyen szélhámosságot találjunk ki. Ezek vagyunk, foltos ülepüek, rongyos könyökűek; úgy lépünk be a történelembe, mint egy mocskos külvárosi csehóba. Két böffentés és egy káromkodás között, a nép (néb, uraim) magát kihúzva szónokol Posadáról, Vitéz Mihályról, arról, hogy “éljen és virágozzék Moldva, Erdély és Havasalföld”. És ismét egy győztes böffentés.

Torkig vagyok azzal, hogy szégyelljem magam. Éppen ezért nyugati barátaimnak azt mondom, hogy Erdélyből való vagyok. Más országból. Altra paese. Other country. L’autre pays. Torkig vagyok azzal, hogy az összes nem-erdélyi azt mondja: itt Erdélyben gondjaim vannak a magyarokkal. Mert ha ők nem lennének… Hogy a föderalizálás lenne a legnagyobb veszély, ami rám leselkedik a tömbház sarka mögül, mint egy tyúktolvaj, akiért fizetem az adót. A román nép “egysége”, “felvirágzása” nevében. Én pedig tíz éve várom a valódi egységet, az erdélyi honatyák egységét, a civil offenzívát ama kevés megmentéséért, ami még megmaradt.

Néhány ember megvalósította a ’918-as Egyesítést. Mások svájci típusú, Magyarországgal, Csehországgal és Ausztriával való konföderációban reménykedtek. Megint mások, mint Slavici, azt mondták, hogy Erdély egyesülése Romániával disznóság, és börtönbe kerültek. Most látni, mi lett belőle. A komolyságot, eleganciát és fegyelmet, amelyek Erdély jellemzői, elárasztotta a “miticaság”, az ordináré balkániság, a tökmag-civilizáció. Romániának esély volt az Erdéllyel való egyesülés, hogy megtanuljon valamit annak szervezettségéből, értékrendszeréből.

Nem így történt: Románia elnyelte Erdélyt - éppen ezért a nagy sugárutakon háromméterenként elcsúszol a flegmákon. Nem én mondom, hanem az, aki egyenlő az Úrral, Cioran. Sokan szöknek majd az égig, hogy cáfolják a fennebb mondottakat. De: hányan nem mentetek Bukarestbe tele szatyorral, a híres-neves rafiaszatyorral, amelyben pálinkásüvegek szorongtak? És nem barátaitoknak vittétek, hanem igazgatóknak, a minisztériumokba, a bezárt magas portákra. És, ha együgyű módra nem vittétek azokat a szatyrokat, hányszor figyelmeztettek rá, hogy Bukarestben fejjel kell ajtót nyitni, mert kezeidet lehúzzák a “csomagok”.

Bukarest, ez a hely, ahol a tébécés zseni puszilózik az analfabéta milliárdossal, megtanította az egész országot, hogy valamit osztanak. “Húst osztanak”, “Tojást osztanak”. Osztanak. Puhatestűek magatartása. Itt nincsenek jogok, csak hajlongások. Itt tökmagot esznek, és úgy beszélnek, hogy “sokan van”, és az utca népe úgy általában megszületik, szaporodik és meghal. Nem tanultak semmit a magyaroktól, nem tanultak semmit az osztrákoktól, nem tanultak semmit a németektől. Túl hamar tértek át a furculitionról a “Román zászlóaljak, törjetek át a Kárpatokon”-ra. Meglehet, ezért is van az, hogy Erdély legvitézebb “védelmezői” a Kárpátokon túl születtek. Lehet, ezért is ér véget Európa valahol Brassó mellett. Ott ér véget Erdély is. Mivel a nyelvet és a rossz utakat leszámítva nincs semmi, ami közös lenne.

Fel kell ébrednünk. Be kell ismernünk, hogy az, ami most történik, nem más, mint komédia. Méghozzá egy olyan, amelyben a gyermekek csokoládét kérnek, te meg vállvonogatással válaszolsz. Amelyben reszketve keresel támogatót. És olyan, amelyben az utcasarkon susorogsz a rendőrök és a honatyák villáiról. Egy olyan világ, amely arra van ítélve, hogy egyik fizutól a másikig kölcsönből éljen. Rá kell döbbennünk, hogy lehet ez másként is. Hogy mások vagyunk. Hogy minden igazán rossz Bukarestből jön, a luxusvillákból, amelyekben a politikusok szégyentelenül marakodnak a koncon.Meg kell látnunk, hogy nem a magyarok, a németek vagy a burundiak az ellenségeink, hanem mi magunk, az egyik napról másikra élők, akik arra vagyunk ítélve, hogy lopjunk és szitkozódjunk az utcasarkon. Nincs mit egymásnak mondanunk; 75 év alatt elmondtunk mindent, és 75-ször szegényebbek vagyunk.

Egyébként további jó napokat - torkig vagyok Romániával, Erdélyemet akarom!

Sabin Gherman

A szöveg román nyelvű változata: Sabin Gherman M-am saturat de Romania