Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult; a http://www.allampolgarsag.gov.hu/ címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.

2012. szeptember 23., vasárnap

Visszaszolgáltatták a gyalui kastélyt







Visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának a gyalui kastélyt a Kolozs megyei hatóságok. Barcsay Tamás, a kastély örököse szerint a visszaszolgáltatás útjából már júliusban elhárultak az akadályok, amikor a Kolozs megyei tanács a megye közvagyonából a megye magánvagyonába utalta át a kastélyt, és a hozzá tartozó parkot. Az örökös tájékoztatása szerint a megyei tanács vezetői szeptember ötödikén írták alá a visszaszolgáltatási iratokat, ő azonban csak az elmúlt napokban tudott Kolozsvárra jönni, hogy birtokba vegye tulajdonát. Elmondta, jelenleg az ingatlan telekkönyvezése zajlik, az átadási-átvételi jegyzőkönyvet azután írják alá, hogy a telekkönyv is rögzíti a tulajdonosváltást.


Barcsay Tamás az MTI-nek elmondta, azt szeretné, ha az épület közösségi célokat szolgálna. Legfontosabbnak azonban az állagmegőrzési munkálatok elkezdését tekintette. Hozzátette, az épület viszonylag jó állapotban maradt meg, de az elmúlt tíz évben, míg használatlanul állt, több helyen is beázott, tetőszerkezete romlásnak indult.
Mint mondta: keresi a megoldásokat a kastély helyreállításához szükséges pénzösszeg előteremtésére. Hozzátette, arra számít, hogy előbb csak néhány termet, aztán apránként egyre nagyobb részt sikerül felújítani.

A négy sarokbástyás, négyzet alakú hatvan termes kastély államosítás előtt Bánffy Katinka grófnő tulajdonában állt. 2002-ig a gyermekvédelmi hatóság kisegítő iskolát működtetett benne, azóta üresen áll. Bánffy Katinka grófnő unokája, Barcsay Tamás Kanadában élő történész, a torontói Ryerson Tudományegyetem örökös tanára hét évig várt arra, hogy birtokba vehesse örökségét.

A kastély első írásos említése 1439-ből való. Kezdetben a nagyváradi, majd a gyulafehérvári római katolikus püspökség tulajdonát képezte, de az évszázadok során számtalanszor gazdát cserélt, míg a Bánffy család tulajdonába került. Történelmi esemény is kapcsolódik az épülethez. 1541. december 29-én Fráter György itt kötött megállapodást a Habsburgokkal arról, hogy a magyar korona és Magyarország egésze Habsburg Ferdinándra száll, ha ő kiűzi a törököket az országból. A terv meghiúsult, s Magyarország három részre szakadt.

A kastély kezdetben hadászati célokat is szolgált, a 19. században azonban lebontották a legfelső védelmi szintet, betemették az épületet körülvevő várárkokat. Az államosítás előtti utolsó tulajdonosa Barcsay Tamásné született Bánffy Katinka, a birtokot visszaigénylő Kanadában élő történész, Barcsay Tamás nagyanyja volt. A kastély viszonylag jó állapotban maradt meg. 2002-ig a gyermekvédelmi hatóság használatában állt.

2012. szeptember 22., szombat

Hargita- A Székelyek szent hegye.





A Hargitán




Bolyongok a Hargita gerincén.

Köröttem az élet megint szép.

Nevet rám a zöld hegykoszorú,

...Alszik bennem ami szomorú.



Állok, mint az Isten fenyője,

Nem gondolok múltra, jövőre.

Elcsituló kisgyerek szívemmel

Békességet kötök a jelennel.



Fejem fölött sasmadár kerengél.

Te madár, ha értem lejönnél!

Megtanítnál szárnyat bontani!

Most kellene ament mondani.



Sík Sándor

1941

2012. szeptember 21., péntek

Gál Kinga: A legmagasabb diplomáciai szinten a Tóásó-ügy


Kiemelt figyelemmel kíséri az Európai Unió Európai Külügyi Szolgálata (EKSZ) Tóásó Előd ügyét, és a legmagasabb szintű találkozók során is felvetetik a problémát - közölte Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő, ismertetve azt a választ, amelyet magyar és ír képviselők levelére adott a napokban az EKSZ.

 A fideszes politikus tájékoztatása szerint Catherine Ashton külügyi főképviselő hivatala hangsúlyozta a gyors, pártatlan és mindenre kiterjedő nyomozás, valamint a szabályszerű eljárás elveinek és a tisztességes eljárás lefolytatásának szükségességét, valamint ígéretet tett arra, hogy fel fogja vetni a kérdést a bolíviai külügyminiszter októberben esedékes brüsszeli látogatása során is.
Magyar és ír képviselők azért írtak levelet az EKSZ-nek, hogy megtudják, mit tud tenni Catherine Ashton annak érdekében, hogy biztosítsa a Bolíviában fogva tartott, magyar-román állampolgárságú Tóásó Előd méltányos bánásmódhoz való jogának tiszteletben tartását, illetve hogy a Rózsa-Flores Eduardóval és Magyarosi Árpáddal együtt 2009-ben a bolíviai Santa Cruzban kommandósok által agyonlőtt ír Michael Martin Dwyer halálának körülményeire teljes körű és független vizsgálat derítsen fényt.
 Gál Kinga üdvözölte az EKSZ válaszát, s megvitatta azt Adrián Oliva Alcazár bolíviai ellenzéki képviselővel pénteki brüsszeli találkozójuk során.
 „Sikerült mélységében átbeszélni a Tóásó-ügyben eddig megtett, illetve a továbbiakban tervezett lépéseket. Átadott egy dokumentumfilmet, amely bizonyítja a bolíviai kormány érintettségét a Tóásó-ügyben, valamint ígéretet tett arra, hogy a latin-amerikai Parlamenti Szövetség az Amerikai Demokráciáért szervezet elnökeként mindent meg fog tenni Tóásó Előd ügyének előmozdítása érdekében” - mondta el a találkozót követően Gál Kinga.
 Bolíviai elit kommandósok 2009. április 16-án hajnalban a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruváros Las Américas nevű szállodájában lőtték le a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságúRózsa Flores Eduardót, a Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. Letartóztatták a horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot és a magyar-román állampolgársággal rendelkező Tóásó Elődöt. A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy „terrorista csoportot” számoltak fel, amely Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni. Az akció két túlélőjét azóta is fogva tartják, holott a hatályos bolíviai törvények értelmében három év elteltével mindkettőjüket szabadlábra kellett volna helyezni, és le kellett volna zárni ügyüket.

2012. szeptember 9., vasárnap

Európai szintű polgári kezdeményezés az egységes kisebbségvédelemért




Az Európai Népcsoportok Föderális Uniója (FUEN) is támogatja azt, hogy európai szintű polgári kezdeményezéssel indítsák el az Európai Unióban a minden tagországra kötelező kisebbségvédelmi szabályozás megalkotását - közölte Borbély Lászlónak, az RMDSZ politikai alelnökének irodája szombati hírlevelében.

Borbély László a Bernády György Közművelődési Alapítvány elnökeként, házigazdája volt Marosvásárhelyen a Nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek az EU-ban címmel pénteken és szombaton rendezett szemináriumnak. A tanácskozáson mások mellett Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója, Frunda György RMDSZ-es szenátor, Markó Attila a román kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára, valamint a romániai német, horvát, örmény, zsidó és roma kisebbségek képviselői vettek részt.

A szeminárium szónokai egyetértettek abban, hogy az Európai Unióban ki kell dolgozni egy egységes, minden tagállamra érvényes kisebbségvédelmi szabályozást. A jogalkotási folyamat elindítására az úgynevezett európai szintű polgári kezdeményezést látják legalkalmasabbnak. Ha ugyanis hét tagország legalább egymillió polgára aláírásával támogat egy kezdeményezést, akkor az uniónak foglalkoznia kell vele.

„A kezdeményezés az RMDSZ februárban megtartott Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén fogalmazódott meg, és ehhez sikerült megnyernünk a FUEN támogatását, így együtt dolgozunk a kezdeményezés beindításán, amely jövő év elején lesz esedékes” - mondta Borbély László.

Az RMDSZ politikusa a FUEN támogatását kérte a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának megakadályozásában is. Borbély szerint rendkívül súlyos fejlemény, hogy a román Legfelső Bírói Tanács (CSM) "egy egész közösség" ellen indított vizsgálatot, amiért az Igazság napján az erdélyi magyarság tüntetni merészelt egy igazságtalan bírásági öntés ellen.

Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója elmondta, azért van szükség a nemzeti kisebbségek jogainak a szabályozására, mert amíg a most csatlakozó országoktól bizonyos elvek tiszteletben tartását megkövetelik, addig a régi tagországokban nem ellenőrzik betartásukat, így egyes közösségek helyzete egyre rosszabb lesz, és a kisebbségek védelme nem biztosított az Európai Unióban.

A FUEN Európa legnagyobb nemzeti kisebbségi ernyőszervezete. Az 1949-ben Versailles-ban megalakult FUEN az őshonos nemzeti kisebbségek több mint 90 szervezetét tömöríti 32 országból.

Az európai szintű aláírásgyűjtés megszervezését több erdélyi magyar szerezet is támogatja, ám egymással nem konzultálnak.

2012. szeptember 1., szombat

Harmincezren az Igazság Napján Sepsiszentgyörgyön




Kiáltvány elfogadásával ért véget szombaton délután Sepsiszentgyörgyön az Igazság Napja elnevezésű megmozdulás. A kiáltványt a demonstráció mintegy 30 ezer résztvevője háromszoros igen felkiáltással fogadta el, a jogállamiság elvének érvényesítését, a teljes visszaszolgáltatást, a visszaállamosítási kísérletek megszüntetését és az igazságtalan bírósági döntés orvoslását követelve. A kiáltványt a kétórás tiltakozó megmozdulás záró mozzanataként olvasta fel Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese. A kiáltványt elfogadók a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítási kísérlete ellen, Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim, az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottság tagjainak elítélése ellen tiltakoznak.

A kiáltvány felkéri a román hatóságokat, akadályozzák meg Székely Mikó Kollégium törvénytelen visszaállamosítását, a diplomáciai közösséghez, a nemzetközi intézményekhez, az emberjogi szervezetekhez fordulva kérik, kísérjék figyelemmel a romániai visszaszolgáltatási folyamatot, és felhívják a figyelmet, hogy a Mikó visszaállamosítása veszélyes precedenst teremthet, leállhat a restitúció, több ezer egyházi és közösségi ingatlan nem kerülhet vissza jogos tulajdonosához, és a visszaszolgáltatott ingatlanok is veszélybe kerülhetnek.

Erdélyből, Partiumból és Magyarországról érkeztek a tüntetők



Szombaton délelőtt már folyamatosan érkeztek a tüntetők, a szervezők ásványvizet, Mikó-jelvényeket osztogattak, a város különböző pontjain gyűjtötték a tiltakozó aláírásokat. A tömeg tiltakozó táblák százait emelte magasba, ezeken magyar, román és angol nyelven írta, hogy Igazságot!, Igazságot a Mikónak! A székely és magyar zászlók mellett a települések neve is megjelent a táblákon, jelezve honnan érkeztek a tüntetők, így látni lehetett, hogy Erdély és Partium szinte minden magyarok lakta településéről, de Magyarországról is voltak az Igazság Napján.

A Székely Mikó Kollégium épületén hatalmas transzparensekre a református egyház tulajdonjogát igazoló dokumentumokból származó idézetek kerültek: 1928-ból a román tanügyminisztérium működési engedélye, amelyben az egyház szerepel tulajdonosként, valamint az 1948-as államosítási törvény, amely szerint a kollégium épületét a református egyháztól vették el. Az iskola épületével szemben felépített színpadon a mikós véndiákok és a másfél évszázados iskola jelenlegi tanulóinak képviselői ültek.

A tiltakozó nagygyűlés résztvevőit Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese köszöntötte, majd felszólalt Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Jakubinyi György, a gyulafehérvári Római katolikus Főegyházmegye érseke, Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Fehér Attila, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházkerület főtanácsosa, majd Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Antal Árpád: nyílt támadás a buzău-i ítélet



„A mi létünket tagadják, a mi közösségünk tagjait fenyegetik börtönnel, a mi a javainkat akarják jogtalanul elvenni. Ma nekünk kell kiállni és kiáltani, hogy létezünk, tagjainkat megvédjük és javainkat nem adjuk” – fogalmazott köszöntő beszédében Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta, a magyarság az elmúlt kilencven évben azt mondta, lojális tagja a román államnak, de elvárja, hogy kultúráját, nyelvét és identitását tiszteletben tartsák, hiszen az elmúlt száz évben szülőföldünkön maradt, a határok jöttek-mentek.

„Mi dolgozó, adózó anyagi és kultúr-értékeket termelő polgárai vagyunk Romániának, inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek, de csak azzal a feltétellel, ha megadatik a minimum, amely kultúránk, ősi szokásaink, nemzeti öntudatunk, szociális érzéseink, gazdasági fejlődésünk szempontjából nélkülözhetetlen.” – mondta Antal Árpád, aki szerint a buzău-i per a magyar közösség elleni nyílt támadás.

„Itt nem két embert, hanem az egész erdélyi magyar közösséget ítélték három év börtönre. De legyen világos mindenki számára, hogy másfél millió magyart nem lehet börtönbe hurcolni!” – mondta az elöljáró.

Csűry: Románia szégyenfoltja a visszaszolgáltatás mértéke



Pap Géza református püspök emlékeztetett: 1948-ban egyetlen nap alatt lebonyolították az államosítást, az egyház teljes ingó és ingatlan vagyonát átírták az állam nevére, viszont az egyházaknak éveket kell pereskedniük jogos tulajdonukért, sőt a visszaszolgáltatási folyamat le is állt.

„Hidegzuhanyként ért az elsőfokú bírósági döntés, amely azt hozta a tudomásunkra, hogy mi loptuk el a Székely Mikó Kollégiumot a román államtól” – mondta a püspök, aki szerint ez a döntés az egyházaknak azt üzeni, jogi keretet kell teremteni a visszaszolgáltatásra, az EU-nak azt üzeni, Románia nem jogállam, nem tiszteli a tulajdonjogot, a polgároknak meg azt, hogy lehet lopni, mert politikai akarattal, jogi csűrés-csavarással el lehet odázni a jóvátételt.

„Tartsák tiszteletben az egyházi és a magántulajdonhoz való jogot, szűnjön meg az igazságszolgáltatás politikai és a titkosszolgálatok általi befolyásolása” – szögezte le Pap Géza.

Huszonkét évvel ezelőtt Tőkés László kezdeményezésére megalakult az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak Állandó Értekezlete, amelynek célja volt a közös harc az elkobozott javakért, a felekezeti iskolákért, ám az elvárásaiknak csak egy hányada valósult meg – mondta beszédében Jakubinyi György érsek.

Az állam és az egyházak viszonya Romániában rendezetlen, és az is marad, amíg nem történik meg a teljes visszaszolgáltatás, a felekezeti iskolák és az egyházak közösségi szolgálatainak állami támogatása, mondta Bálint-Benczédi Ferenc. Az unitárius püspök hangsúlyozta: „minden magyarellenes megnyilvánulás ellen ki kell állnunk, ne küldjenek el bennünket mindig ebből az országból, amikor jussunkat akarjuk megvédeni”.

Csűry István református püspök kifejtette, „mielőtt megvádolnának, hogy nyomást gyakorolunk a gyenge lábakon billegő igazságszolgáltatásra, mondjuk ki, hogy a bukaresti irányítás alatt álló igazságszolgáltatás gyakorolt nyomást az erdélyi magyarságra”. A romániai visszaszolgáltatás mértéke Románia és Európai Unió szégyenfoltja, az EU szemet hunyt a csatlakozáskor tett ígéretek elmaradása miatt, mondta Csűry István.

Tőkés: Nem lehet lankadni



„Jelenlétünk eleven cáfolata Ponta miniszterelnök kijelentésének, hogy Székelyföld nem létezik” – mondta Tőkés László hozzátéve, őseink jogán szólalunk fel, amikor nem hagyjuk veszendőbe, amit őseink ránk hagytak. Az európai parlamenti képviselő elmondta, fenyegető telefonos üzenetet kapott, megpróbálták elijeszteni a sepsiszentgyörgyi tüntetésen való részvételtől, a megfélemlítés még működik. Románia teljesítse az EU-s csatlakozáskor vállalt ígéreteit a teljes visszaszolgáltatást, vessen véget a politikai és a gazdasági korrupciónak és biztosítsa az igazságügy teljes függetlenségét, mondta Tőkés László, aki azzal zárta a beszédét, hogy ne érjen véget ez a tüntetés, hiszen semmire sem megyünk, ha ellankadunk, ha kell, legyünk ott Marosvásárhelyen, Zilahon, Nagyváradon vagy Kolozsváron.

Kelemen: el a kezekkel a magyarságtól



„El a kezekkel az egyházi tulajdontól, a közösségünk vagyonától” – mondta Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnöke szerint ma a református egyházat éri támadás, holnap bárki sorra kerülhet, ma két embert zárnak be ártatlanul, holnap kétszázat.

A nemzeti minimum a megmaradásunk kulcsa a tulajdonjog megőrzése, mondta Kelemen Hunor, aki szerint a lopakodó visszarendeződés versenyre kelhet a diktatúrával. Nemcsak a múltunktól, a jövőnktől is meg akarnak fosztani a történelem-rablók, nemcsak egy épület visszaállamosítására készülnek, szellemi vagyonunkat is veszélyeztetik.

A szövetség elnöke szerint a tét nagy, hiszen Marosvásárhely polgármestere is szemet vetett a református és a katolikus egyházak tulajdonában levő iskolákra, a nagyváradi polgármester pedig el akarja venni a katolikus egyháztól a pénzügyi palotát. Huszonhárom év alatt 800 ezer hektár közbirtokossági erdőt adtak vissza, de még nem kerültek vissza a csíki magánjavak, az egyházak 1028 ingatlant kaptak vissza, de több száz épület sorsa még bizonytalan, és a visszaállamosítás kísértete járja be Erdélyt, mondta Kelemen Hunor hozzátéve, hogy a szombati tiltakozás üzenete eljut Bukarestbe, Budapestre, Brüsszelbe, Berlinbe és Washingtonba is.

A bekiabálások hatására színpadra szólították Sánta Imre bikfalvi református lelkészt, aki megköszönte mindazoknak, akik 57 napig álltak vele együtt a Mikó előtt, és elmondta, hogy a rendőrség bekísért néhány fiatalt, mert fegyvernek minősítette a zászlórúdjaikat. A színpadra hívták Markó Attilát és Marosán Tamást is, majd a tüntetés a kiáltvány elfogadásával, himnuszénekléssel ért véget.

2012. augusztus 26., vasárnap

Újjáépítenék a Rákóczi-várat




A gyimesbükki csángók újraépítenék az ezeréves határ fölött őrködő, Rákóczi-várként ismert őrtornyot. A valamikori Nagy-Magyarország legkeletibb részét jelző „vár” újraépítésének gondolata Deáky András nyugalmazott tanár ötlete. A volt iskolaigazgató, számos gyimesi emlékhely kitervelője és kialakítója szerint a romos állapotban lévő megfigyelő vámhivatal újjávarázsolásával a „végváriak” megkoronázhatnák eddigi megvalósításaikat. Az előtanulmányt végző szakemberek szerint az őrtorony újjáépítése mintegy 150 ezer euróra rúgna.

Rákóczitól Bethlenig

„Nem egy nagy várról van szó, egy módosabb magánszemély is képes volna ezt az álmot megvalósítani, nemhogy mi, magyarok összefogással. Azzal tisztában vagyunk, hogy a sovén-nacionalista román kormány támogatására nem számíthatunk. Nem tudjuk viszont, hogy a magát nemzetinek nevező magyar kormány mennyire állna az ügyünk mellé. Persze akarat kérdése az egész” – mondja Deáky András, míg a szemközti, szintén az utóbbi időben restaurált Kontumáci-kápolnából szemléljük a Monarchia legkeletibb csücskét jelző romokat.

Annak ellenére, hogy Rákóczi-várként került a köztudatba, a Gyimesek fölött őrködő toronynak sem az uralkodóhoz, sem a vár megnevezéséhez nincs sok köze. Azzal minden történész egyetért, hogy a hegytetőre, az átkelőhely védelmére tervezett építmény felhúzását nem a Rákócziak, hanem Bethlen Gábor erdélyi fejedelem rendelte el. Erről az első írásos dokumentum 1634-ből származik. És hogy mégis miért nevezik Rákóczi-várnak? Feltételezések, találgatások léteznek, azonban egyértelmű választ még senki nem adott. Egyesek szerint az évszázadok során a köztudat összemosta egy másik, valóban I. Rákóczi Ferenc által épített Erdély és Moldva közötti határátkelővel, az Ojtozi-szorosban létesített várral. Más vélemény szerint a várat akkor nevezték el a fejedelemről, amikor azt a 18. század elején a Gyimesi-szoros védelmére II. Rákóczi Ferenc megerősítette. Tény, hogy akár várnak, akár őrtoronynak nevezzük azt az erődítményt, melynek romjaihoz 96 lépcsőfok vezet, tudni kell róla, hogy csak egy kis része annak az ezeréves határon meghúzódó, mintegy 1900 kilométer hosszúságú erődláncolatnak, mely a világ egyik legnagyobb védőövezetének számított.

A várnál az 1600-as évek végéig úgynevezett őrállók teljesítettek szolgálatot, akik többnyire a környező falvak lakóiból kerültek ki. Az 1643-as lustrában, katonai összeírásban borzsovai, delnei, csíkszentmihályi, csíkszentmiklósi, vacsárcsi és csíkszépvízi férfiak neve szerepel. Az őrállók „békességes időben a határszélyben, Molduva felöl Ghemes váránál minden héten ketten-ketten szoktak őrt állni, avagy sztrázsálni. Mikor penig a hírek változnak, olyankor anynyian szoktak sztrázsálni valamint az akkor szükség” – olvasható a kor dokumentumaiban. Gyimesbükk és a valamikori Nagy-Magyarország keleti határa bő hat évtizede, 1950 óta a jelenlegi Bákó megyéhez tartozik. Az akkori párthatalom, Nagy Szilveszter néptanácsi elnök és a helyi lakosság tiltakozása ellenére, egyetlen tollvonással, Csík vármegyétől Moineşti rajonhoz csatolta.

A vár új kormányra vár

Deáky András szerint nem csupán az anyagi források megteremtésén áll vagy bukik az őrtorony újjáépítésének ügye. Az előtanulmányt végző szakemberek szerint a vár újjáépítése mintegy 150 ezer euróra rúgna. A kezdeményező szellemű pedagógus sokkal inkább a bákói és bukaresti hatóságok gáncsoskodásától tart, annál is inkább, mivel a hatósági engedélyt kibocsátó művelődési tárcát már nem magyar miniszter vezeti. „Lehet, hogy a jelenlegi magyarellenes hangulatban, ha most elkezdenénk rákóczizni, hangulatkeltésükkel a magyargyűlölők mindezt ellenünk fordítanák. Ezért egy kicsit jegeljük a tervet mindaddig, amíg ismét egy viszonylag normális kormány kerül az ország élére” – mondja Deáky.

A hatástanulmányt és a tervet készítő kis munkaközösség a bécsi levéltárból szerezte be annak az épületnek a dokumentumait, amit a Monarchia idejében az osztrákok egyszerűen csak blockhausként emlegettek, ami magyar fordításban gerendaházat jelent. „A bécsi levéltárban rendkívül segítőkész emberekre találtunk, akik olyan korabeli rajzokat, leírásokat bocsátottak a rendelkezésünkre, amelyek segítségével virtuálisan, a számítógép segítségével már fel is építettük a várat” – mondja Deáky, miközben a helyszín közelében működtetett étterme falára mutat. A számos népi motívum, emléktárgy és magyar zászló mellett ott láthatjuk a volt-leendő Rákóczi-vár képét, mely a szoros bejárata fölött őrködött és őrködhet. A Bécsből beszerzett okiratok szerint a vár alapterülete mindössze ötven négyzetméterre tehető. Alapja, néhány fala helyenként még mindig áll, ám lassú, de biztos pusztulásnak van kitéve. A tavaly csíkszeredai mérnökök elkészítették a hatástanulmányt. A kutató- és tervezőmunkával párhuzamosan Deákyék komoly lobbit is folytattak. Mint mondja, sikerült megismertetnie és elfogadtatnia a gyimesiek elképzelését Kelemen Hunorral, az RMDSZ országos elnökével, aki művelődési miniszterként támogatásáról biztosította. „A terv megvalósulását most is tudom támogatni, finanszírozását viszont már nem. Az utánam jövő új tárcavezető amúgy is csökkentette és átcsoportosította a restaurálásokra előirányzott összegeket” – sajnálkozik Kelemen. A szövetségi elnök szerint amennyiben a gyimesiek dokumentációja eleget tesz az összes követelménynek, sem a bákói, sem a bukaresti szakhatóságok nem utasíthatják vissza. „Nem tudom mi van Bákóban, de ha ott elbukik, még mindig van egy fővárosi szaktestület, melynek tagjait annak idején még jómagam neveztem ki, és akiknek szakmai korrektségéért garantálni tudok” – biztatja a kezdeményezőket a politikus.

A település, magyaroknak Görbe Vilmosként, románoknak pedig Gârbeáként bemutatkozó polgármestere nem túl bőbeszédű, amikor az újjáépítési tervről kérdezzük. Arra a kérdésre, hogy pártbeli kollégáitól meg tudja-e szerezni a bákói hatóságok engedélyét, az egykori RMDSZ-es, későbbi független és ma már román pártok színeiben politizáló Görbe–Gârbea egy „majd amikor odajutunk, megmondom” válaszszal fizet ki.

A zarándokhely megkoronázása lenne

Az elmúlt öt-hat esztendőben Deáky és segítőtársai valóságos zarándokhellyé varázsolták az egykori határt. Megvásárolták és felújították a Magyar Királyi Állami Vasutak legkeletibb, 30. számú őrházát. A vár lábánál és a Tatros-híd mellett fekvő, évekig használatlan, pusztulásra ítélt kis épületben Bilibók Ágoston rendezett be egy vasúttörténeti kismúzeumot. A 2008 pünkösdjére időzített avatásra a szervezők mintegy két-háromezer érdeklődőre számítottak; ehhez képest negyvenezer, többnyire a csíksomlyói búcsúról érkező látogató árasztotta el aznap a völgyet.

Felújították a Ferenc-rendi szerzetesek által 1782-ben, a várral szembeni dombon épített Kontumáci-kápolnát, közelében háborús emlékhelyet hoztak létre, azok tiszteletére, akik a két világháborúban a Gyimesi-szorosban folytatott ütközetekben életüket adták a hazáért. Négy évvel ezelőtt öt faragott kopjafából Füredi Gábor megalkotta az Összmagyarság Történelmi Emlékhelyét, majd rá egy évre vitéz Orbán Imre gránitba véste Wass Albert és II. Rákóczi Ferenc arcképét. Nemrég megerősítették, és zöldre festették a Tatroson átívelő, múlt század elején épült vashidat. A tavaly egy kis gőzös mozdonyt hoztak a valamikori Erdély és Moldva közti határátkelőhöz, de még mielőtt sikerült volna kipofozni, ismeretlen tettesek ellopták az ócskavasként értékesítendő öszszes kerekét. A gyimesbükki magyar érzelmű csángók remélik, hogy a Rákóczi-várnak nevezett őrtorony újjáépítésével pontot tesznek az i-re, avagy megkoronázzák eddigi alkotómunkájukat.

Szucher Ervin

2012. július 28., szombat

Orbán Viktor Tusványoson: „jól döntsenek” Románia polgárai a népszavazáson




„Jó döntés” meghozatalára biztatta Románia polgárait szombaton, Tusnádfürdőn Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján rendezett politikai fórumon tartott előadást a több mint ezer fős hallgatóság előtt. A Magyarország és Közép-Európa megújul című fórumon előadást tartott Tőkés László EP-képviselő is, aki szerint a román politikusok közül Băsescu került legközelebb a magyarokhoz. A felfüggesztett államfő az idén nem látogatott el a Tusványosra, mivel a vasárnapi népszavazást megelőző kampánycsendben nem vállalhat nyilvános szereplést.

A tusványosi fórumon, amelynek moderátora Németh Zsolt, a budapesti külügyminisztérium parlamenti államtitkára volt, Orbán Viktor hangsúlyozta, nem avatkozhat bele abba, hogy a bukaresti „bicskázás” után ki marad talpon, és „kit hoznak ki a bálteremből”, de aggodalommal tölti el, amit lát.

Arra kérném a magyarokat, hogy érezzék át a történelmi helyzet súlyát, és az ezzel kapcsolatos személyes felelősséget is. Azt kívánom a románoknak is, és az itt élő magyaroknak is, hogy jó döntéseket hozzanak, például úgy, hogy nem hoznak döntést” – jelentette ki a miniszterelnök. Ezzel a Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével közösen kiadott péntek esti állásfoglalására utalt, amelyben az erdélyi magyarságot a vasárnap tartandó népszavazáson távolmaradásra szólították fel.

Orbán Viktor és Tőkés László is fehér ingben érkezett a tusványosi fórumra: a jelenlévő újságírók közül sokan ezt is a népszavazással kapcsolatos jelzésként értelmezték. Romániában ugyanis az államfő leváltását ellenzők tábora jelképévé tette a fehér színt, és a népszavazási kampány idején fehér ingben jelentek meg a Băsescu államfőt támogató politikai rendezvényeken.

Orbán: nincs világválság



Orbán Viktor egy a gazdasági válság okairól és kezelési lehetőségeiről szóló átfogó előadás során hozta szóba Románia és Magyarország sajátos helyzetét.

Szerinte Közép-Európa sikeresebb volt a válságkezelésben, mint a Nyugat, de Magyarországnak és Romániának most erőfeszítéseket kell tennie, hogy bekerülhessen a Szlovákia, Csehország, Lengyelország alkotta sikerzónába. Orbán Viktor aggodalmát fejezte ki a romániai fejlemények miatt, amelyek szerinte kockára teszik az utóbbi tíz év felzárkózását és a költségvetés rendbetételében elért eredményeket, amelyekért a lakosság hatalmas áldozatot hozott.
Elemzésében a miniszterelnök rámutatott: nincs szó világválságról, csak Amerikában és Európában van baj.

„Ma az európai egység egy olyan nemzetközi programmá vált, amellyel kapcsolatban kritikát megfogalmazni, akárcsak érzékeny kérdéseket feltenni, a kánonon kívüli hangfekvésben beszélni, nem csak illetlenség, hanem retorzióért, sőt kiátkozásért kiáltó tett” – mondta Orbán Viktor. Ezzel szemben a miniszterelnök szerint egyedi megoldásokra van szükség egyedi problémák kezelésében, és az európai nemzetek ellenében az Európai Uniót nem lehet sikerre vinni. Rámutatott, a nemzeti érzés reneszánszát éli Európában és bebizonyosodott, hogy az európai nemzetek nem akarnak összeolvadni egymással.

„A terv az gyümölcskosárra hasonlít inkább, nem pedig egy gyümölcsturmixra, amit brüsszeli bürokraták hoznak létre. Ebből az is következik, hogy a mai európai válságra nincs központi megoldás, a nemzeteknek saját erősfeszítéseik révén, külön-külön kell megoldaniuk a saját problémáikat” – magyarázta a miniszterelnök.

Úgy vélekedett: ez a válság kedvező átrendeződés lehetőségét hordozza Közép-Európa országai számára.

„Ki kell mondanunk, hogy az európai válság lényegében Brüsszel válsága. Brüsszel az elsődleges akadálya annak, hogy nem találjuk a megoldásokat a nemzetgazdasági bajok kezelésére. Brüsszelben azzal töltenek értékes heteket, hogy a csirkeketrecek méretét módosítsák, előírják, hogy a disznóknak játékot kell betenni az ólakba, és a libák lelki állapota fontos európai politikai kérdés, miközben százezrek veszítik el munkahelyüket, omlik össze a pénzünk és érezzük, hogy egyre nehezebb megélni” – mondta a miniszterelnök.

Közép-Európa országainak lépéselőnyét Orbán Viktor annak tulajdonította, hogy nem újabb hitelek felvételével próbálták a válságot kezelni.

„Ez alól csak Magyarország a kivétel, amely a 2008-as válság után radikálisan megnövelte államadósságát és most azért harcolunk, hogy az adóssághegy ne szakadjon ránk, hanem kimászhassunk alóla” – mondta Orbán.Az eladósodásért Orbán Viktor a baloldalt okolta. „Ha jönnek a szocialisták, előbb-utóbb összedöntik az országot, és akkor előbb vagy utóbb a jobboldalhoz kell fordulnunk, hogy az hozza rendbe. Aztán ha ráununk a jobboldalra, vagy a jobboldal mindenféle hibákat vét, akkor persze visszamegyünk a baloldalhoz, aki majd megint jól összedönti az országot, és utána megint visszahívjuk a jobboldalt, hogy tegye már rendbe” – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint a válságkezelésre nincs egységes sikerrecept, és ez szerinte nem baj. „Ez összességében egy intellektuális szabadságot, egy lehetőséget is jelent. Ha bízunk magunkban, megértjük a folyamatokat, amelyekben élünk, képesek vagyunk kidolgozni a megoldásokat, és képesek vagyunk megszervezni magunkat ennek érdekében, akkor az az előnyünk, ami ma a válságkezelésben a nyugatiakkal szemben rendelkezésünkre áll, megmarad, és óriási lépést tettünk a siker irányába” – jelentette ki Orbán.

Orbán: a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták



Orbán Viktor szerint a nemzetközi kapcsolatokban a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták.
A miniszterelnök a hagyományokhoz híven a hallgatóságból érkező, írásban feltett kérdésekre is. Az új román kormánnyal való együttműködésre vonatkozó kérdésre válaszolva kitért a hazafias és az internacionalista kormányokkal való együttműködés tapasztalataira.

Kijelentette, hogy Traian Băsescu államfőt jó román hazafinak ismerte meg. „Ha jó román hazafival állok szemben, meg fogjuk találni azokat a megoldásokat, amelyek a román és a magyar hazafiaknak is megfelelnek” – jelentette ki. Hozzátette, izgalommal várja, hogy az őszi parlamenti választások után internacionalista vagy hazafias kormány alakul Bukarestben.

Orbán: „jó szerencsét” az erdélyi magyar összefogáshoz



Orbán Viktor elmondta, azért vállalt stratégiai partnerséget Tőkés Lászlóval és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), mert néhány rendíthetetlenül képviselt cél – mint például az autonómia – szövetséget hozott létre közöttük. „Stratégiai szövetségben vagyunk, és kívánok sikert számukra, de nem kívánok konfliktusba keveredni azzal a 80 százaléknyi magyarral, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ) szavaztak. Úgy tegye a miniszterelnök a dolgát, hogy a magyar eszmék irányában való elmozdulást és az itteni magyar egységet is szolgálja” – összegezte a feladatot.

Az erdélyi magyar összefogásra vonatkozó kérdésre azt hangsúlyozta, hogy az összefogáshoz erő kell. Kétségbeesettségből, szétesettségből, töredékpártokból nem jön létre erő. Azért tartotta nehéznek az Erdélyi Magyar Néppárt dolgát, mert egy erős RMDSZ-szel szemben próbál néhány ügyet győzelemre vinni. A Fidesz 1994-es dilemmáját is felidézte. Elmondta, amikor „darabokra zúzták az első magyar polgári kormányt”, a Magyar Szocialista Párt valamennyi korábbi ellenzéki pártot, így a Fideszt is meghívta a kormányba. „Ha akkor igent mondtunk volna, erkölcsileg elbukunk, és esélyünk sincs, hogy az országrontó szocialista kormányokat leváltsuk” – állapította meg. Az elmondottak alapján kívánt „jó szerencsét” az erdélyi pártoknak, hogy eldöntsék: összefognak-e vagy nem.

A hallgatóság és a miniszterelnök párbeszédét moderáló Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára összegző szavaiban az autós navigációs eszközök szótárából vett hasonlattal élve elmondta: újratervezésre van szükség, mert új helyzetbe került Európa, Közép-Európa és a határon túli magyarság. Úgy vélte, a Tusványos keretében Tőkés László és Orbán Viktor pár navigáló műholdat azonosított. Az államtitkár Bibó István gondolatát idézve megállapította: a fejődéshez a szabadság és a közösség ügye egy ügy kell, hogy legyen.

Tőkés: a román politikusok közül Băsescu jött legközelebb a magyarokhoz



A román politikusok közül Traian Băsescu felfüggesztett államfő került a legközelebb az erdélyi magyarokhoz – vélekedett előadásában Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).

Tőkés EP-képviselő a nyári olimpiára építő sportpárhuzamot vonva utalt a vasárnapi népszavazásra, amelyen a felfüggesztett államfő leváltásáról kell dönteniük a romániai választóknak. „Le akarják küldeni a pályáról Traian Băsescut. Hát jobb csapatkapitány a xenofób Crin Antonescu? Adják meg önök a választ” – mondta Tőkés.

Az EMNT elnöke a sportból vett hasonlattal írta le a romániai magyar összefogás esélyeit is. Kijelentette, a csapatszellem a politikában is fontos. Az erdélyi magyar politikai szervezeteknek az Orbán Viktor által 2010-ben meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerében kell összefogniuk. „A pártegység kényszerzubbonya nem illik az erdélyi magyarságra” – jelentette ki a volt püspök, majd az őszi parlamenti választásokra utalva hozzátette: „politikai megmérettetésre és erdélyi magyar válogatottra van szükség”.

Tőkés László nyomatékosította, „bundázókkal” nem tud egy csapatban játszani, „olyanokkal, akik Bukarestben vajazzák le a mérkőzést, és nem az erdélyi magyarságot képviselik Bukarestben, hanem Bukarestet képviselik az erdélyi magyarság előtt” – fogalmazott Tőkés. Úgy vélte, „a doppingbotrányok”, a „szabálytalanul benevezett játékosok” vezettek a politika beszennyeződéséhez. „Tisztulásra van szükség az erdélyi magyar politikában” – nyomatékosította Tőkés László. Azt is megállapította, az emberek azért fordultak el a politikától, mert a politika fordult el tőlük.

Az EMNT elnöke gazdasági kérdéseket is érintett előadásában. Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert idézve jelentette ki, az a cél, hogy a határon túli magyar vállalkozások is bekapcsolódjanak a magyar gazdaság vérkeringésébe. Azt is megemlítette azonban, hogy elszigetelten nem lehetséges a gazdasági talpra állás; ebben a kérdésben a román és a magyar érdekek egybeesnek.

Tőkés László megemlítette, hogy az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés autonómiát ígért a magyarságnak, Bukarest azonban gyarmatként tekintett a megszerzett területekre. Utalt arra, hogy a nyugat-európai területi autonómiák gazdasági fellendülést hoztak azokon a területeken, amelyeken bevezették azokat. „Dél-Tirolban nincs munkanélküliség, Katalónia pedig Spanyolország legfejlettebb tartománya” – példázta a volt püspök. „Kérjük, keressék meg annak az eszközeit, módszereit, hogy miként tudnának támogatást nyújtani az autonómiához” – szólt a mellette ülő Orbán Viktorhoz.

********
Orbán-Tőkés: az erdélyi magyarság maradjon távol a népszavazástól!

Orbán Viktor és Tőkés László ismételten kiállt Traian Băsescu államelnök mellett, a vasárnapi népszavazástól való távolmaradásra szólította fel az erdélyi magyarságot – közölte Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábját vezető helyettes államtitkár az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint Orbán Viktor péntek este Tusnádfürdőn egyeztetett határon túli magyar szervezetek vezetőivel a kormányzás eddig eltelt időszakának nemzetpolitikai eredményeiről és a következő két év tennivalóiról.

A tanácskozáson részt vett a magyar kormány részéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Németh Zsolt külügyi államtitkár, valamint Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnőke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Brenzovics László, a KMKSz alelnöke – áll a közleményben.

A közlemény kiemeli: Orbán Viktor külön megbeszélést is folytatott a Fidesz stratégiai partnerével, az EMNP vezetőségével. Megerősítették stratégiai szövetségüket a jövőre nézve. Áttekintették az erdélyi magyarság szempontjából legfontosabb problémákat, és megoldást sürgettek mind a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium mind a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű képzésének ügyében.



MTI