Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult; a http://www.allampolgarsag.gov.hu/ címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.

2012. augusztus 26., vasárnap

Újjáépítenék a Rákóczi-várat




A gyimesbükki csángók újraépítenék az ezeréves határ fölött őrködő, Rákóczi-várként ismert őrtornyot. A valamikori Nagy-Magyarország legkeletibb részét jelző „vár” újraépítésének gondolata Deáky András nyugalmazott tanár ötlete. A volt iskolaigazgató, számos gyimesi emlékhely kitervelője és kialakítója szerint a romos állapotban lévő megfigyelő vámhivatal újjávarázsolásával a „végváriak” megkoronázhatnák eddigi megvalósításaikat. Az előtanulmányt végző szakemberek szerint az őrtorony újjáépítése mintegy 150 ezer euróra rúgna.

Rákóczitól Bethlenig

„Nem egy nagy várról van szó, egy módosabb magánszemély is képes volna ezt az álmot megvalósítani, nemhogy mi, magyarok összefogással. Azzal tisztában vagyunk, hogy a sovén-nacionalista román kormány támogatására nem számíthatunk. Nem tudjuk viszont, hogy a magát nemzetinek nevező magyar kormány mennyire állna az ügyünk mellé. Persze akarat kérdése az egész” – mondja Deáky András, míg a szemközti, szintén az utóbbi időben restaurált Kontumáci-kápolnából szemléljük a Monarchia legkeletibb csücskét jelző romokat.

Annak ellenére, hogy Rákóczi-várként került a köztudatba, a Gyimesek fölött őrködő toronynak sem az uralkodóhoz, sem a vár megnevezéséhez nincs sok köze. Azzal minden történész egyetért, hogy a hegytetőre, az átkelőhely védelmére tervezett építmény felhúzását nem a Rákócziak, hanem Bethlen Gábor erdélyi fejedelem rendelte el. Erről az első írásos dokumentum 1634-ből származik. És hogy mégis miért nevezik Rákóczi-várnak? Feltételezések, találgatások léteznek, azonban egyértelmű választ még senki nem adott. Egyesek szerint az évszázadok során a köztudat összemosta egy másik, valóban I. Rákóczi Ferenc által épített Erdély és Moldva közötti határátkelővel, az Ojtozi-szorosban létesített várral. Más vélemény szerint a várat akkor nevezték el a fejedelemről, amikor azt a 18. század elején a Gyimesi-szoros védelmére II. Rákóczi Ferenc megerősítette. Tény, hogy akár várnak, akár őrtoronynak nevezzük azt az erődítményt, melynek romjaihoz 96 lépcsőfok vezet, tudni kell róla, hogy csak egy kis része annak az ezeréves határon meghúzódó, mintegy 1900 kilométer hosszúságú erődláncolatnak, mely a világ egyik legnagyobb védőövezetének számított.

A várnál az 1600-as évek végéig úgynevezett őrállók teljesítettek szolgálatot, akik többnyire a környező falvak lakóiból kerültek ki. Az 1643-as lustrában, katonai összeírásban borzsovai, delnei, csíkszentmihályi, csíkszentmiklósi, vacsárcsi és csíkszépvízi férfiak neve szerepel. Az őrállók „békességes időben a határszélyben, Molduva felöl Ghemes váránál minden héten ketten-ketten szoktak őrt állni, avagy sztrázsálni. Mikor penig a hírek változnak, olyankor anynyian szoktak sztrázsálni valamint az akkor szükség” – olvasható a kor dokumentumaiban. Gyimesbükk és a valamikori Nagy-Magyarország keleti határa bő hat évtizede, 1950 óta a jelenlegi Bákó megyéhez tartozik. Az akkori párthatalom, Nagy Szilveszter néptanácsi elnök és a helyi lakosság tiltakozása ellenére, egyetlen tollvonással, Csík vármegyétől Moineşti rajonhoz csatolta.

A vár új kormányra vár

Deáky András szerint nem csupán az anyagi források megteremtésén áll vagy bukik az őrtorony újjáépítésének ügye. Az előtanulmányt végző szakemberek szerint a vár újjáépítése mintegy 150 ezer euróra rúgna. A kezdeményező szellemű pedagógus sokkal inkább a bákói és bukaresti hatóságok gáncsoskodásától tart, annál is inkább, mivel a hatósági engedélyt kibocsátó művelődési tárcát már nem magyar miniszter vezeti. „Lehet, hogy a jelenlegi magyarellenes hangulatban, ha most elkezdenénk rákóczizni, hangulatkeltésükkel a magyargyűlölők mindezt ellenünk fordítanák. Ezért egy kicsit jegeljük a tervet mindaddig, amíg ismét egy viszonylag normális kormány kerül az ország élére” – mondja Deáky.

A hatástanulmányt és a tervet készítő kis munkaközösség a bécsi levéltárból szerezte be annak az épületnek a dokumentumait, amit a Monarchia idejében az osztrákok egyszerűen csak blockhausként emlegettek, ami magyar fordításban gerendaházat jelent. „A bécsi levéltárban rendkívül segítőkész emberekre találtunk, akik olyan korabeli rajzokat, leírásokat bocsátottak a rendelkezésünkre, amelyek segítségével virtuálisan, a számítógép segítségével már fel is építettük a várat” – mondja Deáky, miközben a helyszín közelében működtetett étterme falára mutat. A számos népi motívum, emléktárgy és magyar zászló mellett ott láthatjuk a volt-leendő Rákóczi-vár képét, mely a szoros bejárata fölött őrködött és őrködhet. A Bécsből beszerzett okiratok szerint a vár alapterülete mindössze ötven négyzetméterre tehető. Alapja, néhány fala helyenként még mindig áll, ám lassú, de biztos pusztulásnak van kitéve. A tavaly csíkszeredai mérnökök elkészítették a hatástanulmányt. A kutató- és tervezőmunkával párhuzamosan Deákyék komoly lobbit is folytattak. Mint mondja, sikerült megismertetnie és elfogadtatnia a gyimesiek elképzelését Kelemen Hunorral, az RMDSZ országos elnökével, aki művelődési miniszterként támogatásáról biztosította. „A terv megvalósulását most is tudom támogatni, finanszírozását viszont már nem. Az utánam jövő új tárcavezető amúgy is csökkentette és átcsoportosította a restaurálásokra előirányzott összegeket” – sajnálkozik Kelemen. A szövetségi elnök szerint amennyiben a gyimesiek dokumentációja eleget tesz az összes követelménynek, sem a bákói, sem a bukaresti szakhatóságok nem utasíthatják vissza. „Nem tudom mi van Bákóban, de ha ott elbukik, még mindig van egy fővárosi szaktestület, melynek tagjait annak idején még jómagam neveztem ki, és akiknek szakmai korrektségéért garantálni tudok” – biztatja a kezdeményezőket a politikus.

A település, magyaroknak Görbe Vilmosként, románoknak pedig Gârbeáként bemutatkozó polgármestere nem túl bőbeszédű, amikor az újjáépítési tervről kérdezzük. Arra a kérdésre, hogy pártbeli kollégáitól meg tudja-e szerezni a bákói hatóságok engedélyét, az egykori RMDSZ-es, későbbi független és ma már román pártok színeiben politizáló Görbe–Gârbea egy „majd amikor odajutunk, megmondom” válaszszal fizet ki.

A zarándokhely megkoronázása lenne

Az elmúlt öt-hat esztendőben Deáky és segítőtársai valóságos zarándokhellyé varázsolták az egykori határt. Megvásárolták és felújították a Magyar Királyi Állami Vasutak legkeletibb, 30. számú őrházát. A vár lábánál és a Tatros-híd mellett fekvő, évekig használatlan, pusztulásra ítélt kis épületben Bilibók Ágoston rendezett be egy vasúttörténeti kismúzeumot. A 2008 pünkösdjére időzített avatásra a szervezők mintegy két-háromezer érdeklődőre számítottak; ehhez képest negyvenezer, többnyire a csíksomlyói búcsúról érkező látogató árasztotta el aznap a völgyet.

Felújították a Ferenc-rendi szerzetesek által 1782-ben, a várral szembeni dombon épített Kontumáci-kápolnát, közelében háborús emlékhelyet hoztak létre, azok tiszteletére, akik a két világháborúban a Gyimesi-szorosban folytatott ütközetekben életüket adták a hazáért. Négy évvel ezelőtt öt faragott kopjafából Füredi Gábor megalkotta az Összmagyarság Történelmi Emlékhelyét, majd rá egy évre vitéz Orbán Imre gránitba véste Wass Albert és II. Rákóczi Ferenc arcképét. Nemrég megerősítették, és zöldre festették a Tatroson átívelő, múlt század elején épült vashidat. A tavaly egy kis gőzös mozdonyt hoztak a valamikori Erdély és Moldva közti határátkelőhöz, de még mielőtt sikerült volna kipofozni, ismeretlen tettesek ellopták az ócskavasként értékesítendő öszszes kerekét. A gyimesbükki magyar érzelmű csángók remélik, hogy a Rákóczi-várnak nevezett őrtorony újjáépítésével pontot tesznek az i-re, avagy megkoronázzák eddigi alkotómunkájukat.

Szucher Ervin

2012. július 28., szombat

Orbán Viktor Tusványoson: „jól döntsenek” Románia polgárai a népszavazáson




„Jó döntés” meghozatalára biztatta Románia polgárait szombaton, Tusnádfürdőn Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján rendezett politikai fórumon tartott előadást a több mint ezer fős hallgatóság előtt. A Magyarország és Közép-Európa megújul című fórumon előadást tartott Tőkés László EP-képviselő is, aki szerint a román politikusok közül Băsescu került legközelebb a magyarokhoz. A felfüggesztett államfő az idén nem látogatott el a Tusványosra, mivel a vasárnapi népszavazást megelőző kampánycsendben nem vállalhat nyilvános szereplést.

A tusványosi fórumon, amelynek moderátora Németh Zsolt, a budapesti külügyminisztérium parlamenti államtitkára volt, Orbán Viktor hangsúlyozta, nem avatkozhat bele abba, hogy a bukaresti „bicskázás” után ki marad talpon, és „kit hoznak ki a bálteremből”, de aggodalommal tölti el, amit lát.

Arra kérném a magyarokat, hogy érezzék át a történelmi helyzet súlyát, és az ezzel kapcsolatos személyes felelősséget is. Azt kívánom a románoknak is, és az itt élő magyaroknak is, hogy jó döntéseket hozzanak, például úgy, hogy nem hoznak döntést” – jelentette ki a miniszterelnök. Ezzel a Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével közösen kiadott péntek esti állásfoglalására utalt, amelyben az erdélyi magyarságot a vasárnap tartandó népszavazáson távolmaradásra szólították fel.

Orbán Viktor és Tőkés László is fehér ingben érkezett a tusványosi fórumra: a jelenlévő újságírók közül sokan ezt is a népszavazással kapcsolatos jelzésként értelmezték. Romániában ugyanis az államfő leváltását ellenzők tábora jelképévé tette a fehér színt, és a népszavazási kampány idején fehér ingben jelentek meg a Băsescu államfőt támogató politikai rendezvényeken.

Orbán: nincs világválság



Orbán Viktor egy a gazdasági válság okairól és kezelési lehetőségeiről szóló átfogó előadás során hozta szóba Románia és Magyarország sajátos helyzetét.

Szerinte Közép-Európa sikeresebb volt a válságkezelésben, mint a Nyugat, de Magyarországnak és Romániának most erőfeszítéseket kell tennie, hogy bekerülhessen a Szlovákia, Csehország, Lengyelország alkotta sikerzónába. Orbán Viktor aggodalmát fejezte ki a romániai fejlemények miatt, amelyek szerinte kockára teszik az utóbbi tíz év felzárkózását és a költségvetés rendbetételében elért eredményeket, amelyekért a lakosság hatalmas áldozatot hozott.
Elemzésében a miniszterelnök rámutatott: nincs szó világválságról, csak Amerikában és Európában van baj.

„Ma az európai egység egy olyan nemzetközi programmá vált, amellyel kapcsolatban kritikát megfogalmazni, akárcsak érzékeny kérdéseket feltenni, a kánonon kívüli hangfekvésben beszélni, nem csak illetlenség, hanem retorzióért, sőt kiátkozásért kiáltó tett” – mondta Orbán Viktor. Ezzel szemben a miniszterelnök szerint egyedi megoldásokra van szükség egyedi problémák kezelésében, és az európai nemzetek ellenében az Európai Uniót nem lehet sikerre vinni. Rámutatott, a nemzeti érzés reneszánszát éli Európában és bebizonyosodott, hogy az európai nemzetek nem akarnak összeolvadni egymással.

„A terv az gyümölcskosárra hasonlít inkább, nem pedig egy gyümölcsturmixra, amit brüsszeli bürokraták hoznak létre. Ebből az is következik, hogy a mai európai válságra nincs központi megoldás, a nemzeteknek saját erősfeszítéseik révén, külön-külön kell megoldaniuk a saját problémáikat” – magyarázta a miniszterelnök.

Úgy vélekedett: ez a válság kedvező átrendeződés lehetőségét hordozza Közép-Európa országai számára.

„Ki kell mondanunk, hogy az európai válság lényegében Brüsszel válsága. Brüsszel az elsődleges akadálya annak, hogy nem találjuk a megoldásokat a nemzetgazdasági bajok kezelésére. Brüsszelben azzal töltenek értékes heteket, hogy a csirkeketrecek méretét módosítsák, előírják, hogy a disznóknak játékot kell betenni az ólakba, és a libák lelki állapota fontos európai politikai kérdés, miközben százezrek veszítik el munkahelyüket, omlik össze a pénzünk és érezzük, hogy egyre nehezebb megélni” – mondta a miniszterelnök.

Közép-Európa országainak lépéselőnyét Orbán Viktor annak tulajdonította, hogy nem újabb hitelek felvételével próbálták a válságot kezelni.

„Ez alól csak Magyarország a kivétel, amely a 2008-as válság után radikálisan megnövelte államadósságát és most azért harcolunk, hogy az adóssághegy ne szakadjon ránk, hanem kimászhassunk alóla” – mondta Orbán.Az eladósodásért Orbán Viktor a baloldalt okolta. „Ha jönnek a szocialisták, előbb-utóbb összedöntik az országot, és akkor előbb vagy utóbb a jobboldalhoz kell fordulnunk, hogy az hozza rendbe. Aztán ha ráununk a jobboldalra, vagy a jobboldal mindenféle hibákat vét, akkor persze visszamegyünk a baloldalhoz, aki majd megint jól összedönti az országot, és utána megint visszahívjuk a jobboldalt, hogy tegye már rendbe” – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint a válságkezelésre nincs egységes sikerrecept, és ez szerinte nem baj. „Ez összességében egy intellektuális szabadságot, egy lehetőséget is jelent. Ha bízunk magunkban, megértjük a folyamatokat, amelyekben élünk, képesek vagyunk kidolgozni a megoldásokat, és képesek vagyunk megszervezni magunkat ennek érdekében, akkor az az előnyünk, ami ma a válságkezelésben a nyugatiakkal szemben rendelkezésünkre áll, megmarad, és óriási lépést tettünk a siker irányába” – jelentette ki Orbán.

Orbán: a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták



Orbán Viktor szerint a nemzetközi kapcsolatokban a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták.
A miniszterelnök a hagyományokhoz híven a hallgatóságból érkező, írásban feltett kérdésekre is. Az új román kormánnyal való együttműködésre vonatkozó kérdésre válaszolva kitért a hazafias és az internacionalista kormányokkal való együttműködés tapasztalataira.

Kijelentette, hogy Traian Băsescu államfőt jó román hazafinak ismerte meg. „Ha jó román hazafival állok szemben, meg fogjuk találni azokat a megoldásokat, amelyek a román és a magyar hazafiaknak is megfelelnek” – jelentette ki. Hozzátette, izgalommal várja, hogy az őszi parlamenti választások után internacionalista vagy hazafias kormány alakul Bukarestben.

Orbán: „jó szerencsét” az erdélyi magyar összefogáshoz



Orbán Viktor elmondta, azért vállalt stratégiai partnerséget Tőkés Lászlóval és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), mert néhány rendíthetetlenül képviselt cél – mint például az autonómia – szövetséget hozott létre közöttük. „Stratégiai szövetségben vagyunk, és kívánok sikert számukra, de nem kívánok konfliktusba keveredni azzal a 80 százaléknyi magyarral, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ) szavaztak. Úgy tegye a miniszterelnök a dolgát, hogy a magyar eszmék irányában való elmozdulást és az itteni magyar egységet is szolgálja” – összegezte a feladatot.

Az erdélyi magyar összefogásra vonatkozó kérdésre azt hangsúlyozta, hogy az összefogáshoz erő kell. Kétségbeesettségből, szétesettségből, töredékpártokból nem jön létre erő. Azért tartotta nehéznek az Erdélyi Magyar Néppárt dolgát, mert egy erős RMDSZ-szel szemben próbál néhány ügyet győzelemre vinni. A Fidesz 1994-es dilemmáját is felidézte. Elmondta, amikor „darabokra zúzták az első magyar polgári kormányt”, a Magyar Szocialista Párt valamennyi korábbi ellenzéki pártot, így a Fideszt is meghívta a kormányba. „Ha akkor igent mondtunk volna, erkölcsileg elbukunk, és esélyünk sincs, hogy az országrontó szocialista kormányokat leváltsuk” – állapította meg. Az elmondottak alapján kívánt „jó szerencsét” az erdélyi pártoknak, hogy eldöntsék: összefognak-e vagy nem.

A hallgatóság és a miniszterelnök párbeszédét moderáló Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára összegző szavaiban az autós navigációs eszközök szótárából vett hasonlattal élve elmondta: újratervezésre van szükség, mert új helyzetbe került Európa, Közép-Európa és a határon túli magyarság. Úgy vélte, a Tusványos keretében Tőkés László és Orbán Viktor pár navigáló műholdat azonosított. Az államtitkár Bibó István gondolatát idézve megállapította: a fejődéshez a szabadság és a közösség ügye egy ügy kell, hogy legyen.

Tőkés: a román politikusok közül Băsescu jött legközelebb a magyarokhoz



A román politikusok közül Traian Băsescu felfüggesztett államfő került a legközelebb az erdélyi magyarokhoz – vélekedett előadásában Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).

Tőkés EP-képviselő a nyári olimpiára építő sportpárhuzamot vonva utalt a vasárnapi népszavazásra, amelyen a felfüggesztett államfő leváltásáról kell dönteniük a romániai választóknak. „Le akarják küldeni a pályáról Traian Băsescut. Hát jobb csapatkapitány a xenofób Crin Antonescu? Adják meg önök a választ” – mondta Tőkés.

Az EMNT elnöke a sportból vett hasonlattal írta le a romániai magyar összefogás esélyeit is. Kijelentette, a csapatszellem a politikában is fontos. Az erdélyi magyar politikai szervezeteknek az Orbán Viktor által 2010-ben meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerében kell összefogniuk. „A pártegység kényszerzubbonya nem illik az erdélyi magyarságra” – jelentette ki a volt püspök, majd az őszi parlamenti választásokra utalva hozzátette: „politikai megmérettetésre és erdélyi magyar válogatottra van szükség”.

Tőkés László nyomatékosította, „bundázókkal” nem tud egy csapatban játszani, „olyanokkal, akik Bukarestben vajazzák le a mérkőzést, és nem az erdélyi magyarságot képviselik Bukarestben, hanem Bukarestet képviselik az erdélyi magyarság előtt” – fogalmazott Tőkés. Úgy vélte, „a doppingbotrányok”, a „szabálytalanul benevezett játékosok” vezettek a politika beszennyeződéséhez. „Tisztulásra van szükség az erdélyi magyar politikában” – nyomatékosította Tőkés László. Azt is megállapította, az emberek azért fordultak el a politikától, mert a politika fordult el tőlük.

Az EMNT elnöke gazdasági kérdéseket is érintett előadásában. Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert idézve jelentette ki, az a cél, hogy a határon túli magyar vállalkozások is bekapcsolódjanak a magyar gazdaság vérkeringésébe. Azt is megemlítette azonban, hogy elszigetelten nem lehetséges a gazdasági talpra állás; ebben a kérdésben a román és a magyar érdekek egybeesnek.

Tőkés László megemlítette, hogy az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés autonómiát ígért a magyarságnak, Bukarest azonban gyarmatként tekintett a megszerzett területekre. Utalt arra, hogy a nyugat-európai területi autonómiák gazdasági fellendülést hoztak azokon a területeken, amelyeken bevezették azokat. „Dél-Tirolban nincs munkanélküliség, Katalónia pedig Spanyolország legfejlettebb tartománya” – példázta a volt püspök. „Kérjük, keressék meg annak az eszközeit, módszereit, hogy miként tudnának támogatást nyújtani az autonómiához” – szólt a mellette ülő Orbán Viktorhoz.

********
Orbán-Tőkés: az erdélyi magyarság maradjon távol a népszavazástól!

Orbán Viktor és Tőkés László ismételten kiállt Traian Băsescu államelnök mellett, a vasárnapi népszavazástól való távolmaradásra szólította fel az erdélyi magyarságot – közölte Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábját vezető helyettes államtitkár az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint Orbán Viktor péntek este Tusnádfürdőn egyeztetett határon túli magyar szervezetek vezetőivel a kormányzás eddig eltelt időszakának nemzetpolitikai eredményeiről és a következő két év tennivalóiról.

A tanácskozáson részt vett a magyar kormány részéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Németh Zsolt külügyi államtitkár, valamint Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnőke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Brenzovics László, a KMKSz alelnöke – áll a közleményben.

A közlemény kiemeli: Orbán Viktor külön megbeszélést is folytatott a Fidesz stratégiai partnerével, az EMNP vezetőségével. Megerősítették stratégiai szövetségüket a jövőre nézve. Áttekintették az erdélyi magyarság szempontjából legfontosabb problémákat, és megoldást sürgettek mind a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium mind a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű képzésének ügyében.



MTI

2012. július 16., hétfő

HIT,BECSÜLET,HAZASZERETET-Több tízezren voltak kíváncsiak a Székely Vágtára





















Lovak és székelyek népesítették be a maksai Óriáspince-tetőt, ahol a hétvégén megszervezték a budapesti Nemzeti Vágta egyetlen határon túli előfutamát, a második Székely Vágtát. A Vágta fődíját női lovas nyerte, Keresztély Beáta és Herceg nevű lova végzett az élen. Második lett Fazakas János és Pali lova, harmadikként futott be Ugron Attila és Villám lova.

A döntő futam három győztese képviseli majd a Székelyföldet a budapesti megmérettetésen. A kétnapos rendezvényre több tízezren voltak kíváncsiak, a rengeteg lovas program mellett sor került a székely székek bemutatójára, több térség jellegzetességeit felvonultató kiállítást nyitottak meg, ugyanakkor kiállították a húszéves Incitató alkotótábor idei alkotásait. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a megnyitón elmondta: „Jó hallani a lovak patájának dobogását, érezni a levegőben a versenyzők izgalmát.

Ezt az érzést és ezt a hangulatot nem veheti el senki sem tőlünk. Még azok sem, akiket zavar, hogy mi ilyen rendezvényeket szervezünk.” Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke hangsúlyozta, a Székely Vágta célkitűzéseit, üzenetét tekintve nem csupán lovasverseny, hanem hagyományőrző történelmi bemutató, Székelyföld önmagába vetett hitének, erejének, összetartozásának jelképe.

Lovasok, nem lóhasználók



Horváth László miniszterelnöki megbízott, a Nemzeti Lovasstratégia koordinátora Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üdvözletét tolmácsolta, majd kifejtette, a környező nemzetekkel ellentétben a magyarok nem csupán lóhasználók, hanem lovasok, a magyar kormány ezért indította a Kincsem nemzeti lovasprogramot, amely kiemelten foglalkozik a lovak, lovassportok hagyományának ápolásával. A Székely Vágta első napján derült ki, hogy a 38 nevező település közül végül 36 állhatott vasárnap rajthoz, Ozsdola lova az állatorvosi vizsgálatok során nem felelt meg az előírásoknak, Angyalos pedig még a sorsolás előtt visszalépett a versenyből. A szabályzat szerint tíz előfutamot szerveztek, hat előfutamban négy lovas, négy előfutamban három lovas állt rajthoz. A négyes indulóknál az első kettő, a hármas indulóknál a futamgyőztes jutott tovább a középfutamokba.

Előadások lóháton



A rendezvényen több előadást is bemutattak, az egyik fő attrakció a János Vitéz daljáték lovas előadása volt. Pintér Tibor rendező, a Sziget Színház igazgatója, a komáromi Lovas Színház művészeti vezetője elmondta: nem jelentett gondot Kacsóh Pongrác 1904-ben írt János Vitézét lovas környezetbe helyezni, hiszen minden magyar operett, a Mágnás Miskától a Cirkuszhercegnőig valami módon kapcsolódik a természethez és a lóhoz, az a csoda, hogy kőszínházban egyáltalán játsszák ezeket. Idén a kőröspataki Kálnoky-lovarda lovasai bemutatták a Szent György-legendát, a Bordás Attila rendezte produkció tavaly a vihar miatt maradt el.

A gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesület és a háromszéki barantacsapatok a Zalán futása című előadással színesítették a vágta programját. A futamokat vasárnap összesen három órában, élőben közvetítette a Duna Televízió, minden indulóról 45 másodperces kisfilmet állítottak össze, bemutatva a lovast, a paripáját, és néhány jellegzetes képet arról a településről, amely a lovast a vágtába benevezte.

Jankó Anita, a Duna Televízió élő közvetítésének felelős szerkesztője elmondta, az ötlet elnyerte a Nemzeti Vágta szervezőinek tetszését is, és valószínűleg alkalmazni fogják a szeptemberi döntőben is. A lovas rendezvény lapzárta után díjkiosztóval, a NemEz együttes koncertjével, valamint a Háromszék Táncegyüttes Táncpromenád című produkciójával ért véget.

2012. július 12., csütörtök

Viviane Reding európai bizottsági alelnökhöz fordult Tőkés László




A sepsiszentgyörgyi Román Nemzeti Bank volt székhelyének jogtalan eltulajdonítása, illetve a Székely Mikó Kollégium „visszaállamosítási” kísérlete nyomán kialakult helyzetre való fokozott odafigyelést és vizsgálatot kérve fordult Viviane Reding európai bizottsági alelnökhöz, a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős főbiztoshoz Tőkés László EP-képviselő.

Tőkés László szerint a Legfelsőbb Bíróság a közelmúltban megalapozatlan módon érvényesítette a Năstase-kormány azon 2005-ös, eleve jogtalan határozatát, mellyel a bankszékház épületét a Román Ortodox Egyháznak juttatta. Năstase akkori, ügyvivői kormányának ugyanis eleve nem állt jogában tulajdonjogi kérdésekben dönteni, mégis az ortodoxoknak ajándékozta az épületet.

Az EP-képviselő elhívta a főbiztos figyelmét arra, hogy a romániai kommunista rezsim több mint kétezer ingatlant kobozott el jogellenes módon a négy magyar történelmi egyháztól, és a rendszerváltozás óta a nemzetközi közösség többször is világosan figyelmeztette a román államot, hogy kötelessége ezen – emberi alapjogokat sértő – helyzetet orvosolni. „Két hatályos törvény, különböző kormányrendeletek, és ezek számtalan végrehajtási határideje ellenére az erdélyi magyar történelmi egyházak mind ez ideig jogos tulajdonaiknak mindösszesen felét vehették birtokukba, tulajdonképpeni használatukba pedig az ingatlanoknak csupán az egyharmada került” - írta Tőkés. Hozzátette: a román államhatalom ezzel éles ellentétben – alkotmányellenes módon – favorizálja az ortodox egyházat. A román görögkeleti egyház aránytalanul nagy támogatást kap a közpénzekből, és egyre-másra hatalmas értékű ingatlanokat juttatnak számukra a közvagyonból. Úgy véli: ilyetén körülmények között joggal beszélhetünk romániai kisebbségellenes diszkriminációról, az erdélyi magyar nemzeti és egyházi közösségek méltóságának csorbításáról.

A képviselő szerint ugyanakkor tovább súlyosbítja a kialakult helyzetet, hogy a romániai egyházi javak visszaszolgáltatására felállított Különleges Restitúciós Bizottság három tagját nemrégiben három év szabadságvesztésre ítélte a buzăui bíróság, miután a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot visszajuttatták jogos tulajdonosának, a református egyháznak. Komoly aggodalomra ad okot továbbá, hogy a bizottság két magyar nemzetiségű tagját – Markó Attila volt kisebbségügyi államtitkárt és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogtanácsosát – letöltendő, a román nemzetiségű Clim Silviut, az Igazságügyi Minisztérium volt tanácsadóját pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Tőkés László rámutatott arra, hogy Romániában tragikomikus módon éppen a jogosságot visszaállító bizottság tagjait vádolták meg „korrupcióval” és „hivatali visszaéléssel”, és aggodalmának adott hangot, hogy az ítélet veszélyes jogi precedenst teremthet további, már jogosan visszaszolgáltatott egyházi tulajdonok „újra-államosítására” nézve. „A román hatóságok ezen újabb „jogi játszmája” megerősíti a „korrupt Románia’ nemzetközi imázsát, a botrányos ítélet pedig óhatatlanul a nemzetközi közösség szégyenpadjára ülteti Romániát” – áll a levélben.

„A román hatóságok szégyenletes eljárása teljességgel ellentmond az EU Alapvető Jogok Chartája szellemének, és kifejezetten sérti annak vallási szabadságra vonatkozó 10. cikkelyét, valamint a tulajdonhoz való jogra vonatkozó 17. cikkelyét.” – áll a megkeresésben, melyben Tőkés arra kéri a főbiztost, hogy kövesse nyomon a két ügyet, és gyakorlati intézkedéseket keresve vegye védelmébe a romániai magyar nemzeti közösséghez és a kisebbségi egyházakhoz tartozó európai uniós polgárok jogait.

2012. július 10., kedd

1200 székely leány és asszony Csíksomlyón













Ha jelenünk van, lesz jövőnk is!

Csodának nevezte Borboly Csaba a szombaton, a csíkszeredai Szabadság téren az Ezer Székely Leány Napja rendezvény megnyitójára összesereglett székely ruhások látványát.

– Nem sok látvány vetekszik ezzel a csodával – szögezte le a Hargita megyei önkormányzat vezetője, mely intézmény Kovászna Megye Tanácsával együtt idén is társszervezője volt az eseménynek, amelyet Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány rendezett.
– Itt vagyunk: szépek, erősek, fiatalok, gyökereikhez ragaszkodó székely–magyar emberek. A viseletbe öltözött fiatalok látványa hirdeti ezt. S mások is látják, hallják, tapasztalják, hogy itt vagyunk, büszkék vagyunk saját értékeinkre, mindarra, ami minket meghatároz. Mások is látják, hallják, tapasztalják, hogy sok a fiatal, olyan fiatalok, akik ragaszkodnak őseik kultúrájához. Létük azt sugallja, hogy jelenünk van, s ha jelenünk van, jövőnk is lesz – mondta Borboly Csaba.
Kovászna Megye Tanácsa részéről Nagy József alelnök köszöntötte az egybegyűlteket, és meghívta őket a következő hét végi Székely Vágtára, Maksára, amely szintén a székely hagyományokat felelevenítő rendezvény.

Erdélyi „nagyüzem” Orbánnál







Az Erdélyi Magyar Néppárt, a Magyar Polgári Párt, valamint az RMDSZ vezetőségét fogadta tegnap külön-külön budapesti hivatalában Orbán Viktor kormányfő.

Az EMNP vezetőivel folytatott megbeszélésen a felek áttekintették a romániai helyzetet ,és megállapították, közös magyar érdek a demokratikus értékek megőrzése és a jogállamiság stabilitása Romániában. A tárgyaláson jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNP védnöke, Toró T. Tibor, a párt elnöke és Demeter Szilárd, aki a júniusi helyhatósági választáson az alakulat kampányfőnöke volt. A magyar kabinetet a kormányfő mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár képviselte.

Orbán Viktor ezt követően találkozott Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel és Biró Rozáliával, az SZKT elnökével. A tárgyalásról beszámoló Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke közleményében azt írta: Orbán Viktor és Kelemen Hunor alapvető fontosságúnak tartja, hogy az őszi romániai parlamenti választásokon a magyarság minél nagyobb erőt képviseljen. A felek továbbá egyeztettek „a romániai magyar iskolarendszert fenyegető, aggasztó jelenségekkel szemben szükséges lépésekről” is.

Közleményében az RMDSZ-elnöke konstruktívnak nevezte a megbeszélést, amelyen áttekintették azokat a politikai kihívásokat, amelyekkel az erdélyi magyarságnak ebben az évben szembe kell néznie, de szó esett a határ menti együttműködési lehetőségekről is. „Konstruktív megbeszélést folytattunk, amelynek végén megállapodtunk, hogy konzultáció előzi meg a nemzetpolitikai szempontból fontos ügyeket, és közösen lépünk fel minden olyan esetben, amikor ez indokolt, például a Mikó-ügyben vagy a MOGYE esetében” – jelentette ki Kelemen Hunor, aki tavalyi megválasztásakor a Fidesz és az RMDSZ viszonyának rendezését tűzte ki célul.

Eközben Kövér László házelnök a Magyar Hírlapnak adott interjúban úgy nyilatkozott, nem ért egyet Németh Zsolt államtitkárral, aki nemrég közölte: a magyar kormány kész a korábban okozott sérelmek meghaladására, s együttműködésre törekszik az RMDSZ-szel. Az Országgyűlés fideszes elnöke elmondta: „nem úgy tudja”, hogy ez lenne a magyar kormány hivatalos álláspontja. „A magyar kormány nincs abban a helyzetben, hogy bármiféle – úgymond – sérelmeket számon tartson vagy meghaladjon. A kormány a nemzetpolitikai céljaink megvalósításához szövetségeseket keres, és ezekkel érzelmek nélkül együttműködik. Más kérdés, hogy mint a Baltikumtól a Balkánig terjedő posztszovjet térség leghosszabb időt kormányon töltött pártjának, azaz az RMDSZ-nek a román politikai elithez sikeresen integrálódott „főtisztjei” felelősek az erdélyi magyarság drámai fogyásáért, gazdasági és társadalmi elsúlytalanodásáért és politikai jogainak folyamatos kétségbe vonásáért, megnyirbálásáért, az autonómia célkitűzésének elsikkasztásáért” – fogalmazott Kövér. A politikus szerint az RMDSZ vezetése „régóta az MSZP-vel ápolja a legszorosabb kapcsolatot, és mindkét párt ugyanolyan bolsevik gyökerekből táplálkozik, az erkölcseik, mentalitásuk és érdekeik is közösek”.