Erdély földrajzi neve időben és térben változó kiterjedésű területet jelöl. Vofkori László Erdély közigazgatási és etnikai földrajza című munkáját idézem: „a történelem folyamán volt országrész, önálló ország (Erdélyország, Erdélyhon), majd kerület, hol önállóan, hol unióban, ide-oda csatolva. Erdélyről beszélhetünk tágabb és szűkebb értelemben, földrajzilag (akár a Kárpát-medence részeként), államigazgatásilag, jogilag vagy éppen történelmi-néprajzi-etnikai megközelítésben".
A történelmi, illetve a földrajzi Erdély a történelmi Magyarország keleti tájegysége volt az Árpád vezette második honfoglalástól, 895-től egészen 1918-ig, illetve közjogilag az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátumig, amikor e terület hivatalosan (is) román uralom alá került. A román uralom Erdély területére való kiterjesztése után is fennmaradt e tájegység földrajzi megnevezése, de a hivatalos helyeken, ennek felejtésére, igyekeznek más megnevezéseket is bevinni a köztudatba, így például Nyugat-Románia stb.
Erdély az Erdélyi-középhegység, a Keleti- és a Déli-Kárpátok által közrefogott medence, a Székelyföldet, a Szászföldet és hét (magyar) vármegye területét foglalta magában. Ennek szakszerű földrajzi meghatározására ismét Vofkori László írását idézzük: „A szűkebb értelemben vett Erdély (történeti Erdély, tulajdonképpeni Erdély, Belső-Erdély, Királyhágóntúl; románul Ardeal, Transilvania; németül Siebenbürgen) fogalma alatt »Erdély belseje«, vagyis az Erdélyi-középhegység (Munţii Apuseni), a Keleti-Kárpátok (Carpaţii Orientali) és a Déli-Kárpátok (Carpaţii Meridionali) közti táj értendő 57 813 négyzetkilométer területtel. Tehát a »történeti Erdély« voltaképpen az Erdélyi-medencét (Depresiunea Transilvaniei) és közvetlen hegységperemét jelenti. Ez a földrajzi-táji keret felöleli a Szamos, a Maros, az Olt és mellékfolyóik völgyeit, medencéit, valamint az azt körülvevő dombságokat és hegyeket. Keleten és délen a Kárpátok gerince, nyugaton a Ruszka-havas (Munţii Poiana Ruscăi) tömbje, majd a Maros jobb partján az Erdélyi-érchegység (Munţii Metaliferi), a Bihar-hegység (Munţii Bihorului) és a Meszes (Munţii Meseşului), végül északon a Kővár (Munţii Preluca), a Lápos (Munţii Lăpuşului), a Széples (Munţii Ţibleşului) és a Radnai-havasok (Munţii Rodnei) képezik a határt."
Erdélynek a Marostól délre eső területeit, melyeket István király 1003-ban fegyveres úton szállt meg, anyai nagybátyjának, Gyula vezérnek a legyőzése után mint különálló királyi tartományt, birtokot szervezett újjá s csatolt országához. E terület évszázadokon keresztül különálló közigazgatással rendelkezett, vezetője szélesebb hatáskörrel bírt, mint a megyés ispánok. A megyés ispánnál magasabb beosztású vezetőjét, vajdáját egy 1111-ben keltezett oklevél „princeps ultrasilvanus"-ként említi.
Az 1097-ben említett „Mercurio comes Bellegrate", azaz a fehérvári ispán az 1111-ben és 1113-ban keltezett okmányokban mint „Mercurius princeps ultrasilvanus" jelenik meg. Tehát a fehérvári vajda azonos a fehérvári ispánnal. Témánk szempontjából minket ez alkalommal Erdély nevének okleveles használata érdekel. Amint láttuk, Erdély neve legtöbbször „ultrasilvanus". Nevét a 11. századi őskrónika, a Gesta Hungarorum említi először Erdeueluként (Erdelw). Az 1077/1083 tájáról fennmaradt korabeli latin szöveg erre vonatkozó része — „ad Albam Transilvanam", azaz az erdélyi Fehérvárra — nemcsak Erdély latin megnevezését használja, hanem egyértelműen megkülönbözteti az erdélyi Fehérvárt, Gyulafehérvárt a dunai Fehérvártól, Nándorfehérvártól. 1150-ben Erdőelve Erdeueluként szerepel. Egy 1138-ban keltezett adománylevélben is Erdőelvét említenek.
A fenti példák alapján egyértelműen megállapítható, hogy a kora középkori magyar oklevelekben általánosan ismert Erdély fogalma, politikai és földrajzi értelemben is. Kiss Lajos etimológiai szótára szerint a magyar erdő főnévből és a régi magyar nyelvben ismert elü ~ elv, azaz valamin túli terület szóösszetételből alakult ki. A név a magyar Alföld felől tekintve egyértelmű. Olyan régió, amely az „erdőn túl" van. E földrajzi név létrejötte könnyen érthető, ha a történelmi Magyarország domborzati térképére tekintünk. Meg lehet figyelni, hogy a Kárpát-medencét a hatalmas kiterjedésű Erdélyi-középhegység két részre tagolja, egy erdőn túli és egy erdőn inneni területre.
A történelmi, illetve a középkori Erdély hatszáz éven keresztül, 1526-ig azonos a földrajzi Erdéllyel. Tény, hogy a 14. századig Erdély csupán földrajzi fogalom, még akkor is az, ha a hatalmas kiterjedésű magyar királyság keretében bizonyos fokú — közigazgatási — önállósággal rendelkezett. Ennek a különállásnak azonban semmi köze az utóbbi évszázadokban kiagyalt dákoromán nép létéhez, hisz Erdélyben az 1300-as évekig csak egyetlen szláv közvetítésű román településmegnevezésről van tudomásunk, nem igazolt a románok tömeges jelenléte, tehát Dél-Erdély területi közigazgatási egységének — bizonyos fokú különállásának — nincs etnikai háttere. A románok betelepedése csak a 13. század második felében kezdődött, jelenlétük, számuk jelentéktelen. Annak alapja, hogy Erdélyt bizonyos fokig „különálló területnek tekintették", ,,a vajda kivételes hatásköre" — állapítja meg, igen helyesen, az 1988-ban kiadott Erdély története.
Az Erdő-elu, az Erdőn-túl, vagyis az Erdély névfejlődés nem egyedi, nem elszigetelt jelenség. Ehhez hasonló módon alakult ki — az Árpád-korban — a Havaselve, Havason-túl földrajzi megnevezés, amely Magyarország, illetve Erdély felől nézve, a Havason, a Déli-Kárpátokon túli magyar hűbéres tartományok helymeghatározása. A szóösszetétel szerint: Havas + elve, vagyis Havason túli terület. 1330 táján, amikor Basarab, az Aranyhorda tatár hercege a blak―kun türk kenézek élén megszervezte a Balkán-félszigetről vándormozgalommal érkező vlachok (románok) vajdaságát (államát), e földrajzi régió neve politikai állapot megnevezése (is) lesz. A korábbi, inkább földrajzi helymeghatározó funkciójú Havaselve helyett a szóhasználatban egyre inkább elterjedt a Havasalföld (Muntenia) megnevezés. A Havaselve név értelme fokozatosan elhomályosult, helyét elfoglalta a föld, azaz tartomány szó, amely ország jelentéssel (is) párosult. A szóösszetétel alapján Havasalföld a havas és az alföld szavakból formálódott. Erdélyből tekintve nekünk, magyaroknak mindkét név, a Havaselve és a Havasalföld használata is helyes, de az első kétségkívül magyar képzésű, és korábbi névadás eredménye.
A magyarországi latin nyelvű forma, az Ultrasylvania, illetve az ennél elterjedtebb Transsylvania „Erdély" jelentésű. Az Ultrasylvanus, transilvanus, transilvaniensis jelzős alakot 1195-ben említik az oklevelek. Az Ultrasylvanus Kiss Lajos földrajzi, etimológiai szótára szerint: „magyar mintára, tükörfordítással keletkezett". A hazai, a magyarországi latin nyelvből származik a román Transilvania név, míg Erdély másik román megnevezése, az Ardeal a magyar megnevezés, az Erdély átvétele, helytelen kiejtés révén képződött. Ma a románság mindkét megnevezést használja.
Német nyelven Erdélyt Siebenbürgennek, azaz Hétvárországnak mondják. Ennek értelme a XI. századi hét vármegye, hét ispáni vár: Doboka, Dés, Kolozsvár, Torda, Küküllő, Hunyadvár és Fehérvár nevével függ össze. Az őskrónika és más magyar krónikák Erdély német nevét összekötik a honfoglalás korával. Eszerint a honfoglalók, miután átkeltek a hegyeken, megpihentek Erdélyben, ahol hét földvárat emeltek, egy ideig ott is tartózkodtak. „Ezért a németek ettől a naptól kezdve ezt a tartományt Siebenbürgennek, azaz hét »vár«-nak nevezték." Ennek kiemelése azért fontos, mert az a tény, hogy Erdély német megnevezése a 11. századi őskrónikában is szerepel, bizonyítja azt, hogy — a köztudattal ellentétben — e nevet nem a 12. század derekán érkező szászok adták.
A történeti Erdély területe 57 813 km2, míg a szélesebb értelemben használt Erdély fogalma a Romániához csatolt teljes magyar területre, 103 093 km2-re terjed ki. Tehát a mai értelemben használt Erdély alatt értjük: az erdélyi vajdaság, a Partium és a Bánság nagyobb részét (is). Mivel a történeti Erdély 44 százalékkal kisebb területű, mint a mai Erdély, ezt tükrözni kell a szóhasználatban is. Ennek egyszerű módja az, ha az Erdély megnevezés elé odatesszük a történeti, illetve a jelenkori jelzőt. Ha a történeti Erdélyről beszélünk, akkor érthető módon a 600 éven át fennálló erdélyi vajdaságra, illetve a 172 évig jól működő keleti magyar államra, az erdélyi fejedelemségre utalunk. E névhasználat jogos 1867-ig, amikor Erdélyt egyesítik Magyarországgal, mivel az osztrák függőség idején e két magyar hazát külön kormányozták. A köztudatban azonban mindig egynek tekintették, azaz Erdélyt Magyarország szerves részének tartották, míg az osztrák függés miatti különkormányzást ideiglenesnek. Bocskai István fejedelem 1606-os végrendelete tükrözi a legjobban e két ország korabeli megítélését. „Valameddig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb németségnél lészen, és a magyar királyság is németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani." De ha „a korona Magyarországban magyar kézbe kerülne, egy koronás király alá, úgy az erdélyieket is intjük…segéljék tehetségük szerint és egyenlő értelemből, az korona alá az régi mód szerént adják magukat."
Kádár Gyula
A történelmi, illetve a földrajzi Erdély a történelmi Magyarország keleti tájegysége volt az Árpád vezette második honfoglalástól, 895-től egészen 1918-ig, illetve közjogilag az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátumig, amikor e terület hivatalosan (is) román uralom alá került. A román uralom Erdély területére való kiterjesztése után is fennmaradt e tájegység földrajzi megnevezése, de a hivatalos helyeken, ennek felejtésére, igyekeznek más megnevezéseket is bevinni a köztudatba, így például Nyugat-Románia stb.
Erdély az Erdélyi-középhegység, a Keleti- és a Déli-Kárpátok által közrefogott medence, a Székelyföldet, a Szászföldet és hét (magyar) vármegye területét foglalta magában. Ennek szakszerű földrajzi meghatározására ismét Vofkori László írását idézzük: „A szűkebb értelemben vett Erdély (történeti Erdély, tulajdonképpeni Erdély, Belső-Erdély, Királyhágóntúl; románul Ardeal, Transilvania; németül Siebenbürgen) fogalma alatt »Erdély belseje«, vagyis az Erdélyi-középhegység (Munţii Apuseni), a Keleti-Kárpátok (Carpaţii Orientali) és a Déli-Kárpátok (Carpaţii Meridionali) közti táj értendő 57 813 négyzetkilométer területtel. Tehát a »történeti Erdély« voltaképpen az Erdélyi-medencét (Depresiunea Transilvaniei) és közvetlen hegységperemét jelenti. Ez a földrajzi-táji keret felöleli a Szamos, a Maros, az Olt és mellékfolyóik völgyeit, medencéit, valamint az azt körülvevő dombságokat és hegyeket. Keleten és délen a Kárpátok gerince, nyugaton a Ruszka-havas (Munţii Poiana Ruscăi) tömbje, majd a Maros jobb partján az Erdélyi-érchegység (Munţii Metaliferi), a Bihar-hegység (Munţii Bihorului) és a Meszes (Munţii Meseşului), végül északon a Kővár (Munţii Preluca), a Lápos (Munţii Lăpuşului), a Széples (Munţii Ţibleşului) és a Radnai-havasok (Munţii Rodnei) képezik a határt."
Erdélynek a Marostól délre eső területeit, melyeket István király 1003-ban fegyveres úton szállt meg, anyai nagybátyjának, Gyula vezérnek a legyőzése után mint különálló királyi tartományt, birtokot szervezett újjá s csatolt országához. E terület évszázadokon keresztül különálló közigazgatással rendelkezett, vezetője szélesebb hatáskörrel bírt, mint a megyés ispánok. A megyés ispánnál magasabb beosztású vezetőjét, vajdáját egy 1111-ben keltezett oklevél „princeps ultrasilvanus"-ként említi.
Az 1097-ben említett „Mercurio comes Bellegrate", azaz a fehérvári ispán az 1111-ben és 1113-ban keltezett okmányokban mint „Mercurius princeps ultrasilvanus" jelenik meg. Tehát a fehérvári vajda azonos a fehérvári ispánnal. Témánk szempontjából minket ez alkalommal Erdély nevének okleveles használata érdekel. Amint láttuk, Erdély neve legtöbbször „ultrasilvanus". Nevét a 11. századi őskrónika, a Gesta Hungarorum említi először Erdeueluként (Erdelw). Az 1077/1083 tájáról fennmaradt korabeli latin szöveg erre vonatkozó része — „ad Albam Transilvanam", azaz az erdélyi Fehérvárra — nemcsak Erdély latin megnevezését használja, hanem egyértelműen megkülönbözteti az erdélyi Fehérvárt, Gyulafehérvárt a dunai Fehérvártól, Nándorfehérvártól. 1150-ben Erdőelve Erdeueluként szerepel. Egy 1138-ban keltezett adománylevélben is Erdőelvét említenek.
A fenti példák alapján egyértelműen megállapítható, hogy a kora középkori magyar oklevelekben általánosan ismert Erdély fogalma, politikai és földrajzi értelemben is. Kiss Lajos etimológiai szótára szerint a magyar erdő főnévből és a régi magyar nyelvben ismert elü ~ elv, azaz valamin túli terület szóösszetételből alakult ki. A név a magyar Alföld felől tekintve egyértelmű. Olyan régió, amely az „erdőn túl" van. E földrajzi név létrejötte könnyen érthető, ha a történelmi Magyarország domborzati térképére tekintünk. Meg lehet figyelni, hogy a Kárpát-medencét a hatalmas kiterjedésű Erdélyi-középhegység két részre tagolja, egy erdőn túli és egy erdőn inneni területre.
A történelmi, illetve a középkori Erdély hatszáz éven keresztül, 1526-ig azonos a földrajzi Erdéllyel. Tény, hogy a 14. századig Erdély csupán földrajzi fogalom, még akkor is az, ha a hatalmas kiterjedésű magyar királyság keretében bizonyos fokú — közigazgatási — önállósággal rendelkezett. Ennek a különállásnak azonban semmi köze az utóbbi évszázadokban kiagyalt dákoromán nép létéhez, hisz Erdélyben az 1300-as évekig csak egyetlen szláv közvetítésű román településmegnevezésről van tudomásunk, nem igazolt a románok tömeges jelenléte, tehát Dél-Erdély területi közigazgatási egységének — bizonyos fokú különállásának — nincs etnikai háttere. A románok betelepedése csak a 13. század második felében kezdődött, jelenlétük, számuk jelentéktelen. Annak alapja, hogy Erdélyt bizonyos fokig „különálló területnek tekintették", ,,a vajda kivételes hatásköre" — állapítja meg, igen helyesen, az 1988-ban kiadott Erdély története.
Az Erdő-elu, az Erdőn-túl, vagyis az Erdély névfejlődés nem egyedi, nem elszigetelt jelenség. Ehhez hasonló módon alakult ki — az Árpád-korban — a Havaselve, Havason-túl földrajzi megnevezés, amely Magyarország, illetve Erdély felől nézve, a Havason, a Déli-Kárpátokon túli magyar hűbéres tartományok helymeghatározása. A szóösszetétel szerint: Havas + elve, vagyis Havason túli terület. 1330 táján, amikor Basarab, az Aranyhorda tatár hercege a blak―kun türk kenézek élén megszervezte a Balkán-félszigetről vándormozgalommal érkező vlachok (románok) vajdaságát (államát), e földrajzi régió neve politikai állapot megnevezése (is) lesz. A korábbi, inkább földrajzi helymeghatározó funkciójú Havaselve helyett a szóhasználatban egyre inkább elterjedt a Havasalföld (Muntenia) megnevezés. A Havaselve név értelme fokozatosan elhomályosult, helyét elfoglalta a föld, azaz tartomány szó, amely ország jelentéssel (is) párosult. A szóösszetétel alapján Havasalföld a havas és az alföld szavakból formálódott. Erdélyből tekintve nekünk, magyaroknak mindkét név, a Havaselve és a Havasalföld használata is helyes, de az első kétségkívül magyar képzésű, és korábbi névadás eredménye.
A magyarországi latin nyelvű forma, az Ultrasylvania, illetve az ennél elterjedtebb Transsylvania „Erdély" jelentésű. Az Ultrasylvanus, transilvanus, transilvaniensis jelzős alakot 1195-ben említik az oklevelek. Az Ultrasylvanus Kiss Lajos földrajzi, etimológiai szótára szerint: „magyar mintára, tükörfordítással keletkezett". A hazai, a magyarországi latin nyelvből származik a román Transilvania név, míg Erdély másik román megnevezése, az Ardeal a magyar megnevezés, az Erdély átvétele, helytelen kiejtés révén képződött. Ma a románság mindkét megnevezést használja.
Német nyelven Erdélyt Siebenbürgennek, azaz Hétvárországnak mondják. Ennek értelme a XI. századi hét vármegye, hét ispáni vár: Doboka, Dés, Kolozsvár, Torda, Küküllő, Hunyadvár és Fehérvár nevével függ össze. Az őskrónika és más magyar krónikák Erdély német nevét összekötik a honfoglalás korával. Eszerint a honfoglalók, miután átkeltek a hegyeken, megpihentek Erdélyben, ahol hét földvárat emeltek, egy ideig ott is tartózkodtak. „Ezért a németek ettől a naptól kezdve ezt a tartományt Siebenbürgennek, azaz hét »vár«-nak nevezték." Ennek kiemelése azért fontos, mert az a tény, hogy Erdély német megnevezése a 11. századi őskrónikában is szerepel, bizonyítja azt, hogy — a köztudattal ellentétben — e nevet nem a 12. század derekán érkező szászok adták.
A történeti Erdély területe 57 813 km2, míg a szélesebb értelemben használt Erdély fogalma a Romániához csatolt teljes magyar területre, 103 093 km2-re terjed ki. Tehát a mai értelemben használt Erdély alatt értjük: az erdélyi vajdaság, a Partium és a Bánság nagyobb részét (is). Mivel a történeti Erdély 44 százalékkal kisebb területű, mint a mai Erdély, ezt tükrözni kell a szóhasználatban is. Ennek egyszerű módja az, ha az Erdély megnevezés elé odatesszük a történeti, illetve a jelenkori jelzőt. Ha a történeti Erdélyről beszélünk, akkor érthető módon a 600 éven át fennálló erdélyi vajdaságra, illetve a 172 évig jól működő keleti magyar államra, az erdélyi fejedelemségre utalunk. E névhasználat jogos 1867-ig, amikor Erdélyt egyesítik Magyarországgal, mivel az osztrák függőség idején e két magyar hazát külön kormányozták. A köztudatban azonban mindig egynek tekintették, azaz Erdélyt Magyarország szerves részének tartották, míg az osztrák függés miatti különkormányzást ideiglenesnek. Bocskai István fejedelem 1606-os végrendelete tükrözi a legjobban e két ország korabeli megítélését. „Valameddig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb németségnél lészen, és a magyar királyság is németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani." De ha „a korona Magyarországban magyar kézbe kerülne, egy koronás király alá, úgy az erdélyieket is intjük…segéljék tehetségük szerint és egyenlő értelemből, az korona alá az régi mód szerént adják magukat."
Kádár Gyula
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése