Mottó: Az Európai Unió egészét megrontó, veszélyes áramlatokra derült fény a magyarkérdés kapcsán Brüsszelben. Felszínre került az univerzális kórokozó: a „Világ Opportunistái Egyesüljetek!” szellemiség.Strasbourgi vita, brüsszeli vita, strasbourgi vita, határozat. A fókuszban ismét: Magyarország. Aki látta ezeket a vitákat, az kiábrándult Európából. Abból az Európából, melyben a tiszteletlenség, a gyűlölet és a kettős mércével operáló diktatórikus hajlam talált otthonra. Ez nem az az Európa, amit a szívembe fogadtam. Ez valami más. Valami teljesen idegen. Nem várható el egy politikai fórumtól, hogy hibamentes legyen. Emberek vagyunk, a magunk hibáival és gyengeségeivel együtt. Ha a sportszerű vitákban a gyengeségek kiütköznek, az potenciális jót jelent. De ha a hozzáállás következetesen sportszerűtlen, akkor valakinek meg kell húznia a vészharangot.
Kórkép
Miután Orbán Viktor miniszterelnök konstruktivitás, érvelés és jóindulat tekintetében egyaránt példát statuált Strasbourgban, reméltem, hogy az európai vezetők és képviselők rájönnek arra, hogy a kétharmados támogatottságot élvező magyar vezetés tekintetében látványosat hibáztak, és beismerik tévedéseiket. Szorítottam nekik, hátha ők is belátják azt, ami Brüsszeltől Erdélyig ellátszik: hogy az Európai Unió felelős képviselőiként semmibe vették az EU-s alapelveket. Mert ahol az érvek és a konstruktivitás helyét az érvhiány és a destruktív magatartás veszi át, ott baj van.
Hová vezet a tudatlanság magas rangra emelése, a „nekem megfelelő” forrásokból való egyirányú tájékozódás, a megleckéztetés imperatívusza, a kettős mérce és a kendőzetlen önkényesség (pl. Neelie Kroes holland médiabiztos asszony minősíthetetlen viselkedése a magyar miniszterelnök-helyettessel szemben) – hogy csak egy pár jellemvonását említsem a magyar téma kapcsán elénk tárulkozó brüsszeli kórokozónak? Az irány egyértelműen... a sötétség.
Hiába a nemes eszme, amikor hiteltelen emberek képviselik azt. Olyanok, akik dühkitörésektől sem mentes indulatokkal kritizálják, amit nem ismernek (például az új magyar alkotmányt), felületesen játszadoznak a nagy szavakkal (pl. sajtószabadság vagy demokrácia), hazugságokat lobogtatva kérnek példastatuálást (pl. hogy Magyarországon veszélyes méreteket öltött az antiszemitizmus és a kisebbségekkel szembeni gyűlölet), és emésztetlenül szajkózzák a nyugati sajtóorgánumok PR-laborokban gyártott szlogenjeit (pl. hogy Magyarországon a diktatúra és a zsarnokság veszélye fenyeget). Szép vagy, Európa.
De meztelenül kiábrándító. Úgy látszik, a brüsszeli képviselőkre nem jellemző a korrektség iránti igény. Összetévesztik a szúnyogot az elefánttal, a magyar ellenzéket az igazsággal, a művilágítást a napfénnyel és a sötétséget a világossággal. Nagy problémáik lehetnek, hogy ide jutottak. Gazdasági recesszió s egyéb lelki gyötrelmek...
Persze ez nem vonatkozik mindenkire. Voltak, akik – tiszteletükre legyen mondva – felszólalásaikban világos és ésszerű gondolatokat fogalmaztak meg. Csakhogy ők ma kisebbségben vannak. A többséget Góliát papjai alkotják, és az ő elvárásaik szerint mikor merre hajlik a lengedezők népes csoportja.
Függetlenek klubja
Miközben a nemzetközi sajtó a spekulatív zsarolás kiegészítéseként hajtott végre összehangolt támadást a magyar kormány lejáratására, Amerikában élő ismerősöm felhívott, hogy megkérdezze tőlem, mi folyik Magyarországon. Elmondta, mennyire meglepődött, amikor azokban a befolyásos amerikai lapokban, melyek eddig alig említették a magyarokat, most hirtelen mindenféle negatív cikk jelenik meg az országról. Ami őt zavarta, az nem a kritika volt, hanem az érvek hiánya. Ezt látjuk a román sajtóban is. Teljesen egyoldalú tájékoztatás a kettős mérce segítségével, a vegytiszta manipulációkat nem is említve. Annak a románnak, aki korrektül akarna tájékozódni a magyarkérdésben, esélye sincs helyes szemléletet kialakítani. Miért? Mert az EU szemeivel nézve Romániában a sajtó „független”.
Emlékszünk még arra a sajtóhadjáratra, amelyik az iraki beavatkozást megelőzte? Az amerikai nép nem pártolta a katonai beavatkozást, ezért ennek erkölcsi legitimitásáról meg kellett őt győzni. De hogyan? Hiszen az amerikai sajtó szabad és független! Nos, a független sajtó véletlenül egyszerre kezdte el az amerikaiakat hazugságokkal etetni. Annyira jól sikerült nekik ez a spontán akció (mert az ugye a gazdaságpolitikailag korrekt szemléletűek számára irreális, hogy a független sajtó hazájában a szabad sajtót tömegmanipulálásra használják), hogy mindössze pár hónap kellett hozzá, hogy az amerikai nép a háborús beavatkozás fontosságáról meg legyen győződve.
Sőt, egyenesen elvárja azt! Ami később kiderült, nevezetesen, hogy az amerikaiak céltudatosan kreált és irányított módon lettek megtévesztve, utólag már kit érdekel? A szabad sajtót biztosan nem. Hány és hány ilyen világméretű médiakampányról mondható el, hogy a Függetlenek Klubjához tartozó média nevéhez kötődik! Mennyi igazságborzoló intézkedést hoztak meg úgy, hogy arról a szabad sajtó mindegyike hallgatott! És tegyük hozzá, hogy ezek az elhallgatott intézkedések – például a Magyar Nemzeti Banknak megfelelő amerikai jegybank, a FED magánkézre játszásának sok évtizeden át tartó elhallgatása – kivétel nélkül a politikát is uralni akaró pénzbirtokosok malmára hajtották a vizet.
A domináns tudásformákat általában olyan közegek alakítják, melyek a pénzvilágnak megfelelő szemlélettel rendelkeznek, és amelynek tagjai – szándékosan vagy tudatlanul – főnökeik elvárása szerint manipulálják nézőik vagy olvasóik szemléletét. Erre példa többek közt a francia Le Monde, mely Magyarország miniszterelnökét és kormányát náci egyenruhába öltöztetve jelenítette meg. Üzenetük valóságértékéről annyit, hogy Orbán Viktor hozta létre Magyarországon a holokauszt emléknapját, ő tiltotta be a szélsőséges gárdákat, és lépett fel számos alkalommal a szélsőségesség ellen, miközben jó kapcsolatokat ápol a zsidó szervezetekkel.
Hát igen, ilyen szinten működnek a patinás európai intézmények (nem mind, hanem általában). De ez senkit nem kell, hogy elkeserítsen. Amíg gerinctelenek akarják a magyar kormányt lejáratni, addig ez kimondottan pozitív üzenet a magyar polgárok számára. Igazi probléma akkor volna, ha dicsérnék az Orbán-kabinetet...
De mi lenne, ha némelyek megszégyellnék magukat, és állásukat kockáztatva a magyar antiszemitizmust objektíven kezdenék el boncolgatni, összehasonlítva azt mondjuk a francia antiszemitizmussal? Ilyen esetben rögtön megértenék, hogy Magyarországon a zsidóknak nincs okuk félni. Ezt támasztja alá a zsidó elöljárók egyöntetű véleménye; sőt a Jerusalem Postban megkérdezett Köves Slomó rabbi egyenesen azt állítja, hogy tapasztalata szerint Franciaországban tízszer (képletesen) nagyobb az antiszemitizmus mértéke, mint Magyarországon! Meglepő, nem? Már csak rá kell világítani a többi EU-s tagállamra is, s rögtön természetes fénybe kerül a valóság.
A törvény szellemisége és más mesék
Elgondolkodtunk már azon, milyen hangsúlyozással tárgyalnák Brüsszelben a magyarkérdést, ha Magyarország egy kőolajban gazdag ország lenne? Vagy ha a magyar kormánypártok elfogadnák az igazságtól független média- és civil szervezetek javaslatait, melyek egyeznek a politikát is uralni akaró pénzbirtokosok akaratával? Vajon a magyar törvények szellemisége akkor sem felelne meg az európai materialisták szellemi igényeinek? A választ az olvasóra bízom. Tragikomikus látni, amint materialista axiómákon nevelkedett személyek a törvény „szellemiségéről” értekeznek.
Amikor érvek helyett „nem a törvények betűjével van a baj, hanem a szellemiségével”, vagy „a magyar törvények szellemisége nem felel meg az európai szellemiségnek” típusú kijelentésekkel indokolják (és jó eséllyel tényleg azt képzelik magukról, hogy ők materialisták...) a magyar kormányt elítélő politikai döntéseiket. Hihetetlen. És ezek a racionalista képviselők és politikai vezetőik úgy szajkózzák ezt a titoktartalmú lózungot, mint valami komoly érvet! Egy keresztény ember szájából komolyan vehető, amikor szellemiségről beszél, hiszen tudja, mit mond. De egy materialistától hallani – saját világnézetének való ellentmondás. Netán ez lenne az első lépése Isten elfogadásának irányába? Kétlem. Ennél már csak az veszélyesebb, mikor a tudatlanság langyában szendergő mikor merre lengedezők népes csoportja gondolkodás nélkül rábólint erre a szamárságra. Mert a színvonaltalanság az opportunizmus, az önkény és a zsarnokság melegágya. Mindig is az volt.
A gonosz rendőr bácsi
Nyilván vannak problémák Magyarországon. Hol nincsenek? És vannak igazságtalanságok is. De ha a problémákat nem tudjuk a súlyuknak megfelelően kezelni, akkor kommunikációs trükkökkel könnyen rászedhetőkké válunk. Vegyük például Kopiás Attila civil aktivista – akinek apja a több országból is kitiltott szcientológiai egyház befolyásos tagja – brüsszeli beszámolóját. Nagy pátosszal előadott beszédében kétségtelen tényként hallhattuk, amint hajléktalannak öltözve lefeküdt egy központi téren, majd a rövid időn belül megjelenő magyar rendőr bilincsbe verve kísérte be a rendőrségre.
Pár óra elteltével kisétált és hazament. Néhány nap múlva megismételte akcióját, de mivel egy rendőr sem törődött vele, személyesen jelentette fel magát. Sikertelenül. Mert a rendőrök már tudták, hogy egy provokátor. Nos, ilyen és ennél alacsonyabb szintű történetekkel igyekezett alátámasztani Brüsszel azokat a súlyos vádakat, melyek szerint Magyarországon végveszélybe kerültek az emberi jogok, nincs demokrácia, a hatalom zsarnokként viselkedik, a kisebbségek pedig rettegnek és üldözve vannak. Kész hollywoodi alkotás tárul elénk arról, miként tesz meg mindent a diktatórikus magyar kormány annak érdekében, hogy a levegőt is a hatalma alá vonja. Az ifjú titán büszkén zokogja világgá megható történetét, melyben a gonosz rendőr bácsi bilincset tett a kezére. És Brüsszel sír, a brüsszeli vezetők frusztráltak, a guantánamói valóság felett őrködő szabad sajtó pedig főcímként hozza le a jogaiért küzdő magyar aktivista megrendítő történetét. Nahát, ez aztán a gonosz birodalma!
Csakhogy van itt egy bökkenő. A rendőri visszaélés kapcsán akaratlanul is eszünkbe jutnak a 2006-os brutalitások. 2006-ban nem a romantikus bilincsekről szólt a történet, hanem csonttörésekről, nyolc napon túl gyógyuló sérülésekről és egyéb brutalitásokról. A román tévé riportere a rendőri erőket és akciókat látva félelemteli hangon közvetített a helyszínről. Ehhez képest ez a kis hollywoodi bilincssztori...
A kontrasztot látva kiemelhető, hogy a magyar rendőrség hatalmasat lépett előre 2006 és 2012 között az állampolgárokkal szembeni bánásmód tekintetében. De úgy tűnik, Brüsszel nem azt látja, ami van, hanem amit ő akar. Hiába a beadványok, hiába a hátborzongató valóságfilmek, Brüsszel hallgat. Mint ahogy az általa ortodoxként elismert őszödi filozófia szellemét magáénak valló korábbi magyar kabinet idején is hallgatott. És továbbra sem ismeri el a kettős mércét, amivel operál. Mert az ifjú titán romantikus bilincsei... Óh, micsoda tények! Ez aztán a bizonyíték! Követ rá! Követ a magyar kormányra! „Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ” (Jézus Krisztus).
Szabad sajtó?
A már-már mitikus magasságokba emelt független vagy szabad sajtó kifejezés gyakorlati értelemben nem fedi a valóságot. Kivételek vannak ugyan, de az összkép a politikát is uralni akaró pénzbirtokosoknak megfelelő szellemiség dominanciájáról szól. Ezért is a – széles körben félreértett – sajtószabadságról való politikai vitatkozás hamis premisszákon alapuló tévhit. A korrektség megkívánná, hogy az erkölcsi igazolást élvező „szabad sajtó” kifejezés helyett a valós háttérszándékot tükröző „a nép által választottaktól szabad” kifejezést használjuk.
Csakhogy akkor megszűnne az erkölcsi igazoltság. Mivel indokolható ugyanis az a szándék, mely szerint el kell szakítani a sajtót a nép választottaitól, miközben a domináns sajtómonopóliumokat önkényesen felhasználók ellen nem szabad fellépni semmilyen igénnyel? Aki a szabad sajtó nevében papol, az legyen szíves és a valóban szabad sajtóért harcoljon! Hol vannak a fékek és az ellensúlyok a sajtó és más monopóliumok önkényességeinek kordában tartására?
Ezt a kettős mércét erkölcsileg nem lehet igazolni. Korrekt volna informálni a népeket arról, hogy a tömegtájékoztatás monopóliumát gyakorló Free Liars Elite Club (Szabadon Hazudó Elitek Klubja) birtokosai nem bírják elviselni a néplelkület feletti egyeduralmuk elvesztését. Valós szándékaikat meg kellene, hogy jelentessék az újságok címoldalán, majd bocsássák szavazás alá... Nehéz lehet számukra az élet a mai Magyarországon. Elviselhetetlen, rettegéssel teli. Mert a fehérgalléros korrupció elleni harc komolyan vételével véget érni látszik a magyar nép jövőjét és vagyonát homályos szerződések özönével kiárusító demokratikus berendezkedés korszaka.
Nincs mit csodálni azon, hogy a fekete szemüveget viselő fehérgallérosok a világ minden kövét megmozgatva próbálják lecserélni ezt az új magyar rendszert. De ami az övék, az az övék. Zseniálisak a megtévesztésben és a manipulálásban. Ez az ő igazi specialitásuk. Univerzális jelszavuk pedig: „Világ Opportunistái, Egyesüljetek!” És ez a csatakiáltás hallatszik ma New Yorktól Brüsszelig, Párizstól Budapestig, miközben a végső harc előkészítéséhez előrángatnak minden használható őszödistát. És ez azt jelenti, hogy Magyarország jó úton jár. Mi pedig imádkozzunk európai barátainkért és ellenségeinkért. Mert: „Semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért” (2Kor 13:8).
Lőrinczi Lóránd
A szerző nagybányai mérnök
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése