Román trikolór a sepsiszentgyörgyi SIC-Székelyföld táblán –Állóháború Sepsiszentgyörgyön

                                
Jó ürügy egy nemzeti ünnep, hogy piros-sárga-kék trikolórral takarják el a november elején a prefektúra elé felállított SIC feliratú, Székelyföld jelképének szánt óriástáblát. Ez történt december elsején, és megismétlődött csütörtökön , amikor Moldva és Havasalföld egyesülését ünnepelték a Mihai Viteazul-szobor előtti téren.A kormánymegbízott kijelentette, a román fejedelemségek egyesülésének ünnepe lejártával sem távolítja el a trikolórt a területi RMDSZ által felállított Székelyföld-tábláról. Munteanu az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, nincs szüksége a polgármesteri hivatal engedélyére ahhoz, hogy kitűzze a trikolórt.


Érdeklődő, ünneplő tömeg ezúttal nem nagyon gyűlt, katonákat, csendőröket vezényeltek ki, hogy ne üres téren koszorúzzanak a hivatalosságok. A kék-arany tábla „eltüntetése” azért is időszerű lehetett, mert Tamás Sándor alig két napja jelentette be, a pannó marad, újabb egy hónapra, február 20-ig meg­hosszabbították a területfoglalási engedélyt. Megvásárolta az RMDSZ a prefektúra előtt álló kis utánfutót is, melyre felszerelték a Székelyföld-táblát. Azért döntöttek a vásár mellett, hogy megvédjék a prefektus zaklatásaitól az utánfutó korábbi tulajdonosát, egy brassói vállalkozót – mondta el Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnök.

„A román zászlót minden ünnepre ki kell tenni, de bárhova kitűzhető akkor is, ha nincs ünnep. A román fejedelemségek egyesülésének ünnepén büszkén tettem ki Románia zászlóját, és az ott is marad, ameddig nem születik más döntés” – mondta Codrin Munteanu.
A prefektus beiktatása óta eddig 18 pert indított a magyar nyelvhasználat és a székely szimbólumok kapcsán. Az RMDSZ már jelezte a kormánynak, hogy rossz döntés volt Munteanu prefektusi kinevezése, mert nemzetiségi ellentéteket szít.

A 12 négyzetméteres óriáspannót SIC Terra Siculorum felirattal novemberben állítatta a háromszéki RMDSZ a prefektúra székháza elé, szembe a prefektus ablakával. Codrin Munteanut zavarta az óriáspannó, több kifogással megpróbálta eltávolítani, sugallatára a tulajdonos brassói reklámcéget pénzügyi ellenőrök zaklatták.

Azóta az RMDSZ megvásárolta a brassói cégtől az utánfutót, amire a táblát állították, és február 20-áig meghosszabbította a közterület-foglalási engedélyt is.

*****************************
                                                  
Hivatalosan még meg nem erősített, de hiteles források szerint távozik Codrin Munteanu a Kovászna megyei prefektúra éléről, a jövőben Bukarestben bíznak rá „sokkal jelentősebb” feladatot, a Honvédelmi Minisztériumban Mircea Duşa tárcavezető nevezi ki államtitkárnak.


A döntés már megszületett, de Codrin Munteanu távozása akkor válik bizonyossá és hivatalossá, ha az erről szóló kormányrendelet megjelenik a Hivatalos Közlönyben – erősítették meg a nevüket nem vállaló források.

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a kormány Ko­vászna megyei megbízottjának a volt előpataki polgármestert, Dumitru Ma­rinescut nevezik ki. Őt támogatják a szociáldemokraták, de nem nyerte még el teljes mértékben szövetségesük, a liberálisok tetszését, ezért kinevezése még nem borítékolható teljes bizonyossággal.

Codrin Munteanu tavaly tavasszal történt kinevezése óta számos konfliktust gerjesztett Háromszéken, több ízben nyílt összetűzésbe került a helyi és megyei hatóságokkal, árgus szemekkel figyelte a tanácsok által elfogadott határozatokat, és megtámadta mindazokat, amelyek a székely jelképek használatára vonatkoztak, belekötött a magyar feliratokba, az utcák, intézmények elnevezésébe, legutóbb, pár nappal ezelőtt a székely zászló kitűzése ellen indított nyílt háborút.

Miskolctól Kolozsvárig

                  

         Álláspont

Miskolcon a helyi szocialista korifeusok ismételten románozásba kezdtek. Nem hiszik? Pedig igaz.


Egészen pontosan az történik Miskolcon, hogy a szocialista frakció vezetője felszólította a polgármestert, nevezze meg, a városházán dolgozók, illetve a helyi közigazgatásban és kulturális életben tevékenykedők közül ki született a határon túl, egészen konkrétan Romániában. Ezután azt is hozzátette ez a minősíthetetlen gazember, hogy a miskolci önkormányzati ülések már román nyelven zajlanak – ezzel nyilván arra utalva, hogy akik a határon túl (értsd: Erdélyben) születtek, azok románul beszélnek, hiszen románok.

Bontsuk ki ezt a gusztustalan csomagot.

Ma a miskolci szocialisták vezetője emberek születési helyére, ezzel tehát konkrétan emberek származására kíváncsi. Ma a miskolci szocialisták vezetője embereket a származásuk alapján listáz.

Ma a miskolci szocialisták vezetője annyira tudatlan, ostoba barom, hogy azt gondolja, aki Erdélyben született, az szükségképpen román, és románul beszél.

Ma a miskolci szocialisták vezetője numerus clausust óhajt bevezetni Miskolcon, ugyanis aljas listázásának egyetlen indoka az lehet, hogy a születési hely és a származás alapján meghatározza, hány itt vagy ott született, ilyen vagy olyan származású ember dolgozhat a városi önkormányzat kötelékében.

Ma a miskolci szocialisták vezetője nyilván hangosan és obligát módon elítéli Gyöngyösi Márton zsidólistára vonatkozó elmebeteg ötletét, majd hazamegy, és odvas vackának félhomályában listákat készít a határon túl született magyarokról.

Ma a miskolci szocialisták vezetője ott folytatja, ahol dicstelen és nyomorult elődei, Kovács Lászlóval és Gyurcsány Ferenccel az élen, abbahagyták: a huszonhárommillió román aljasságánál, a kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor a NEM melletti undorító kampányolásnál. A miskolci szocialisták vezetője éppoly érzéketlen, tahó, nyomorult alak, mint amilyenek azok voltak. A miskolci szocialisták vezetője gyékényen árulja a nemzetet és a hazát az ilyesmire fogékony lumpenproliknak. A miskolci szocialisták vezetője Ron Werber utasításait hajtja végre, mert nincs sem önálló gondolata, sem önálló világnézete, sem meggyőződése, sem becsülete.

A szocialisták országos vezetője mindeközben Kolozsvárra ruccan álságos Canossa-járásra. A szocialisták országos vezetője azért teszi ezt, mert Ron Werber ezt tanácsolta neki. Hiszen a szocialisták országos vezetőjének önmagától fogalma sincs a határon túli magyarokról, Erdélyről, s a szocialisták országos vezetője azt sem tudta eddig, hol van Kolozsvár. A szocialisták országos vezetőjének az égvilágon semmit sem jelent az erdélyi magyarság, a felvidéki magyarság, a délvidéki magyarság, a kárpátaljai magyarság, a burgenlandi magyarság. A szocialisták országos vezetője annak a Gyurcsány Ferencnek volt a famulusa, kávéfőzője, sunyi kis talpasa, ócska segédje, aki levezényelte a 2004-es nemzetáruló gyalázatot. És kilenc esztendőn át nem jutott eszébe bocsánatot kérni. Most, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kaptak, Ron Werber szólt neki, hogy kell a voks, menni kell oda is kampányolni. Kiment hát Mesterházy Kolozsvárra utcafelelősnek, háztól házig vérdisznónak, s a legtökéletesebben egy helyi fiatal foglalta össze a nagy zarándoklat lényegét: „Gyalázat, hogy egy ilyen szarembert küldenek ide!”

Ehhez nincs is mit hozzátenni.

Miskolc és Kolozsvár így ér össze a szocialisták és Ron Werber rothadt agyában.

És még csak másfél év múlva lesznek a választások!

BAYER  ZSOLT-  MAGYAR HIRLAP

„Ne mosdassuk a nemzetárulókat” – tüntetők fogadták az MSZP vezetőit Kolozsváron

Új alapokra kívánja helyezni a külhoni magyarsággal kapcsolatos politikáját a Magyar Szocialista Párt, amely szerdán „történelmi jelentőségűnek” nevezett elnökségi ülést tartott Kolozsváron. Mesterházy Attila MSZP-elnök elnézést kért azoktól a határon túli magyaroktól, akiket alakulata megsértett a 2004. december 5-i népszavazáskor a kettős állampolgárságot elutasító álláspontjával. A kincses városban kora este rendezett fórumon mintegy félszáz tiltakozó állta el az MSZP-s politikusok útját, akiknek csak rendőri kísérettel sikerült bejutni a rendezvénynek otthont adó épületbe.



Botrányba fulladt tegnap Kolozsváron a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kihelyezett elnökségi ülését követő nyilvános fórum, amelynek helyszínén az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a CFR labdarúgócsapat magyar szurkolótáborának tagjai fogadták az ellenzéki párt vezetőségét.

A Mesterházy Attila MSZP-elnök által a Minerva-házba meghirdetett, nemzetpolitikai tárgyú előadás kezdetén mintegy félszázan próbálták megakadályozni, hogy az alakulat elnöksége bejusson az épületbe. A szocialisták külhoni magyarsággal kapcsolatos politikája, valamint kolozsvári jelenléte ellen tiltakozók „mocskos gazembereknek, nemzetárulóknak” nevezték az MSZP vezetőit, ugyanakkor többek között „Nem bocsátunk meg 2004. december 5-ért, nem felejtünk”, „Ne mosdassuk a nemzetárulókat” feliratú transzparenseket mutattak fel.

Az anyaországi politikusoknak végül csak rendőri kísérettel sikerült bejutniuk a fórumnak otthont adó épület szárazkapuján, miközben a tiltakozókat már nem engedték be a rendezvényre: a rendőrség kizárólag azok számára biztosított bejárást, akikre a szervezők rámutattak. Különben az EMI közleményében az arcátlanság netovábbjának nevezte, hogy „az elmúlt nyolc évben semmiféle megbánást nem tanúsítva”, az MSZP elnöke a nemzetpolitikáról kíván előadást tartani Erdély fővárosában. A szervezet felszólította Mesterházyt és fóruma házigazdáját, Markó Béla volt RMDSZ-elnököt: előadásukkal „ne szennyezzék az erdélyi közéletet”.

A barátságosnak egyáltalán nem nevezhető fogadtatást megelőzően Mesterházy a kincses város egyik legdrágább szállodájában, az ötcsillagos City Plaza Hotelben rendezett sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az MSZP szemléletváltást kíván végrehajtani a külhoni magyarsággal kapcsolatos politikáján. Elismerte, hogy a nemzetpolitika sem a szocialista kormányok, sem az MSZP politikájában nem kapott kellő hangsúlyt, ezért jogosan kritizálták a baloldalt Magyarországon és a határon túl. „2004. december 5-én az MSZP egy rossz politikai kérdésre rossz választ adott, kárt okozva ezzel a magyar-magyar kapcsolatoknak és olyan érzést keltve, amely joggal sértette a határon túl élő honfitársainkat. Ez téves politikai döntés volt, amiért elnézést szeretnék kérni mindenkitől, akit ezzel megsértettünk” – jelentette ki Mesterházy. Hozzátette: nem véletlenül került az MSZP kihelyezett elnökségi ülése a kincses városba: a magyarság kulturális központjaként számon tartott Kolozsvár szerinte önmagában is szimbolizálja az esemény „történelmi jelentőségét”.

Az ülésen elfogadott, egyelőre nem nyilvános nemzetstratégiai programból Mesterházy azt emelte ki, hogy pártja nem fogja a határon túli régiókba „exportálni” a magyarországi belpolitikai vitákat, az egyenlőség elvét akarja érvényesíteni a határon túli magyarság legitimen választott képviselőivel, szervezeteivel, a be nem avatkozás elvét követve pedig nem kíván belefolyni a határon túli magyarok életét alapvetően meghatározó országok belpolitikai viszonyaiba.

A célok között a külhoni magyarság törekvéseinek támogatását, a szülőföldön való boldogulás segítését említette, emellett közölte azt is, hogy hosszú távú stratégiát kívánnak kidolgozni egy tíz évre szóló kárpát-medencei fejlesztési program elkészítésének céljával. Különben kérdésre válaszolva Mesterházy cáfolta, hogy az MSZP a 2014-es magyarországi választásokra tekintettel próbál közeledni a határon túliakhoz. „Nagy a lemaradásunk, sokat kell tennünk azért, hogy elnyerjük a magyarok bizalmát. De realisták vagyunk, és nem gondoljuk, hogy hirtelen tömegesen fognak ránk szavazni a külhoni magyarok” – jelentette ki a szocialista pártelnök.

Böjte Csaba testvér-Gondolatok egy új év hajnalán

                           
Csodálom Jézus Krisztust, ahogyan a földre jön, és saját kezébe veszi a dolgokat. Nem mást küld, hogy Ő fáradt cinizmussal a mennyei trónusán ülve szemlélje és kommentálja az emberiség vergődését. Ő közénk jött, és szembe ment az akkori világ sodrásával, az erőszakos, kapzsi, lusta, élvhajhász semmittevéssel.


Utat keres, építkezik, társakat gyűjt, megtanítja őket csendben lenni, befelé fordulva imádkozni, felfedezni a mennyei Atya vágyaink által szívünkbe írt álmait. Naponta útra kel, bejárja a szülőföldjét, bátran nyíltan szóba áll az emberekkel, meghallgatja őket, vigasztal, bátorít, segít. Egyetlen kérdés, egyetlen gond se jelent számára akadályt, lendületesen vállalja azokat és megoldja. Keresztelő Szent János lefejezése, egy-egy kudarc, nem bénítja le, nem ül félre duzzogva, hanem kitartó szívóssággal megy a szeretet útján előre. Nem gyűjt kincseket, vagyont, nem áll be egyetlen politikai irányzatba sem, szabadon száll, hiszi, hogy jósága, szeretete az egész világot megmozgatja. Egyszóval Jézus él, alkot és szeret, megy előre! Már önmagában ezért a tevékeny, lendületes életéért, én Jézus Krisztus mellé állok.

Olyan döbbenetes látni, hogy sok-sok ember csak a saját pitiáner szórakozásáért mozdul meg. Csak korlátolt létének a fenntartását vállalja, önmagáért él, és nagyon sokan még azt is csak ímmel-ámmal teszik... Annyira szeretném ezeket az embereket felrázni, rádöbbenteni arra, hogy drága, egyetlen életüket pocsékolják el. Hogy lehetne az embereket a félénk, helyben tipegő, önzés burkában besavanyodott életükből kimozdítani? Felszabadítani a szeretet, az alkotás, a valós létezés csodálatos szép világára? Hogy tudnám elmondani érthetően, megmutatni azt a tiszta örömet, mely melyet a szeretet útján, botladozva is, de elinduló ember megtapasztalhat?

Lehet, hogy izgalmas egy számítógép előtt ülve vezetni egy autót, szimulált hajtűkanyarokat bevenni, de mennyivel izgalmasabb becsületes munkád gyümölcseként megvásárolt autódat vezetve családodnak megmutatni gyermekkorod szép, mesés tájait. Lehet bekeseredve, szárnyszegetten reménytelenségbe ostorozni ezt a világot, de mennyivel jobb leülni és megfogalmazni egy verset, egy gondolatot, mely mind egy langyos szellő belekapaszkodik embertársad csüggedten logó vitorlájába, és elindítja őt a reális létezés hatalmas óceánján. Jó dolog megérezni a kis magban feszülő élni akarást és azt szelíden jó földbe tenni, a szerető szolgálat alázatával öntözgetni. Jó dolog meghallani egy kis gyermek ki sem mondott panaszát és egy otthon, intézményecske létrehozásával, óvodával, gyermekvédelmi központtal válaszolni a kibontakozás utáni néma vágyra. Jó dolog mint egy láthatatlan angyal e világon keresztül suhanni, itt ott csendesen megállva, az életet szolgálni, szeretni az alkotás Istenét. Nagyon jó dolog élni és alkotni! Ha az Isten maga mondaná, hogy nincs túlvilág, és nem tartják számon a szeretetből adott pohár vizet, a jó szót, a lehajló gyöngédséget, a másokért végzett munkát, én akkor is ezen az úton mennék tovább, mert jó dolog a létezés örömét megosztani embertársaiddal. Jó dolog a kis homokból várat építeni, a téglából templomot az Istennek, otthont az embereknek. Jó dolog a földet feltörni, és tarka virágot, hatalmas fákat ültetni csak úgy, hogy legyenek, hogy létükkel tanúskodjanak az élet, a kibontakozás, a folyamatosan mozgásban lévő Isten irántunk való végtelen szeretetéről. Megéri? Építed, szépíted a világot, és észre se veszed: magadat építed, bontakoztatod ki, minden egyes kapavágás nemcsak a földet teszi lakhatóbbá, hanem magadat is. Mindennapjaid szeretetének tüzében kiégő tégláidból nemcsak kint a világban épül ház, otthon a családodnak, hanem belülről építkezve megszületik benned, a családjáért felelős felnőtt, az apa, ki életet ad. Csodálatos életet adni, gyermeket szülni, és azt becsülettel, türelemmel az öntudatra ébredésig felnevelni, majd imádságos szeretettel az útját mindvégig egyengetni, és öreg fejjel az általad ásott kútból felbuggyanó tiszta vízben megmosakodni.

Te ástad a kutat, de annak életet adó tiszta vizét nem te teremtetted, általad születik valami, ami nem te vagy, mely életet ad sokaknak, s melynek tükrében megláthatod végre te is az igazi, szép arcodat. Persze, hogy megéri a teremtő Istennek társává válva magadat e világban kiteljesíteni. Semmiből a végtelen létbe felnőni, úgy lenni hatalmas fává, hogy forró nyarakban érett magvaid ezreiben, erdővé válsz.

Minden egyes perc, óra mit Isten jóságosan neked adott, s melyet te jó szándékú munkával, alkotással nem kamatoztatsz, melyet a semmittevés, az önsajnálat, a meddő poénkodás, a helyben topogás céltalan kocsonyájában töltesz, elvesztett, soha vissza nem térő lehetőség. Tiszta szívemből sajnállak téged, ki évekig célozgatsz, de nem mered meghúzni a ravaszt. Igen sajnállak téged, ki olyan szellemi, lelki, anyagi erőket gyűjtesz, melyekből nem épül, vers, szerelem, ház, haza, melyek csak poros raktárrá teszik életed, s téged értelmetlen lim-lomjaid őrzőjévé, egy karikás szemű, betörőktől rettegő éjjeliőrré. Mi vagy te?

Egy szárnyatlan sas, a porban kapirgáló tyúkok között? Nem haragszom rád, csak szánlak, mind azt a vándort, ki balgán megáll és tikkadtan szomjazik az életadó kút mellett. Izgalmas, érdekes az élet, és ne azért buggyanjon ki szívedből a dal, mert általa unatkozó emberek sztárja lehetsz, hanem csak azért mert jó énekelni, társa lenni a korán kelő pacsirtának, ki dalával ébreszti a hajnalt, és a vándort. Jó alkotni, a vásznon megragadni egy mozdulatot, egy csak általad megsejtett hajlatát a tájnak, és azt amit csak te egyedül látsz, alkotó munkáddal alázatosan láthatóvá tenni az egész világnak. A mozgásban lévő Istennek szolgája vagyok. És mint a gyermekkorod játékában a szaladó gyermek, szeretnélek életadó simogatással megérinteni, hogy életed legyen, és te is mozgásba lendülj, hogy merj magadba fordulva álmokat látni, és azokat társakat keresve bátran megvalósítani. Megtapasztalni azt, hogy milyen csodálatos társa lenni a világot, tiszta, szép vágyaid által beléd irt irányban tovább teremtő Istennek.

Krisztus Isten reális válasza volt az emberiség évezredes adventjére. Jézus léte örök válasz, nem csak a megannyi miértre, hogyanra, hanem a te alapvető örök kérdéseire is. Az élő hit, az erőt adó remény válságban van, és persze ez újabb és újabb politikai, gazdasági kríziseket szül. Hogyan tovább? A kérdés az, hogy mersz-e magadba nézni, mered kimondani, megfogalmazni a végtelen utáni tiszta sóvárgásaidat? Mered félrelökni a kufár, csak a vagyonukat halmozni akaró kereskedők csillogó reklámjait, és kimondani mindazt miért érdemes élned, dolgoznod, meghalnod? Mered alázatos partnerségben Istennel tovább teremteni ezt a szép világot? Mersz a gondolkodó, kereső embertársaid sorába állni, hogy te is akár egyetlen dallammal gazdagabbá tedd magadat, és társaidat? Mersz a holnapban nézni, és talán milliók által, a csendes adventi imában kértekre, Isten simogató válasza lenni?

Karácsony után mersz szeretetből mások számára megtestesülni? Újból útra kelni? Mosolyogva az emberek kérdéseire, kéréseire, megnyugtató válasz lenni?

Egyetlen dolgot kívánok az újesztendőre: Merj ezekre a kérdésekre bátran IGENT mondani.

Szeretettel,

Csaba testvér

A „madéfalvi veszedelem”-1764. január 7.

                

1764. január 7-én hajnalban támadta meg a Carato alezredes vezette császári katonaság az erőszakos besorozás ellen fellázadó székelyeket Madéfalvánál, a falu ostroma során pedig körülbelül 200 – nagyrészt fegyvertelen – embert ölt meg. Ez volt az úgynevezett „madéfalvi veszedelem”, mely során nem csak férfiak, de nők és gyermekek is a vérengzés áldozatául estek, és aminek következtében a székelyek később tömegesen vándoroltak ki az Oszmán Birodalom területére.

Miután a 18. század során fokozatosan gyengülő Török Birodalom katonai ereje még Mária Terézia (ur. 1740-1780) uralkodása idején is komoly fenyegetést jelentett a Habsburg Birodalomra nézve, a királynő 1761–62 során elrendelte, hogy – a Délvidék és Horvátország mintájára – a Kárpátok hegyláncai által jól védett Erdélyben is szerveződjön határőrség. A Naszód környékén élő románok – akik zömmel jobbágysorban éltek – készségesnek is mutatkoztak az ottani ezredek létrehozásakor, a székelyek azonban, akik számos privilégiummal rendelkeztek, igyekeztek szabotálni a királynő terveit. A Mária Terézia által teljhatalommal felruházott Adolf Buccow tábornok, katonai főparancsnok amúgy sem örvendett túl nagy népszerűségnek a fejedelemségben, mindezt azonban tetézték az 1762-es összeírásokkal kezdődő zaklatások, melyek rövid úton lázadáshoz vezettek volna. Miután a királynő belátta az erőszakos sorozás veszélyeit, 1763 tavaszán „felfelé buktatta” Buccow-t, vagyis kinevezte Erdély főkormányzójának, a katonai főparancsnoksággal pedig a látszólag körültekintőbb Siskovics József bárót bízta meg, aki Lázár János gróf társelnökségével egy bizottság segítségével folytatta a toborzást. Mint kiderült, a látszat csalóka volt, ugyanis Mária Terézia határozott kérése ellenére a székelyeket továbbra is a megtörés eszközével igyekeztek besorozni, ez pedig érthető módon feszültséget szült.

1763–64 fordulójára általános jelenséggé vált, hogy amelyik székben megjelentek a császáriak, a székely férfilakosság jelentős része – esetenként a nőkkel, gyermekekkel együtt – a közeli erdőségekbe menekült, a bujdosók pedig idővel tömegekbe szerveződtek. Fontos megemlíteni, hogy a madéfalvi gyászos események előtt nem történtek fegyveres atrocitások, a gyülekező székelyek petíciókkal, küldöttségek útján igyekeztek lebeszélni a császári tiszteket az összeírásokról. Valószínűleg ez Madéfalva esetében sem történt volna másként, a Csíkban található falucskához érkező csapatok vezetője, Carato alezredes azonban arra kapott utasítást a sorozást koordináló bizottságtól, hogy erőszakkal verje le a – háromszékiek és kászonszékiek által is támogatott – helyi ellenállást. A Siskovics bárótól érkező parancs nyomán a katonatiszt 1764. január 7-én hajnalban körbezárta a falut, majd ágyútűz kíséretében rohamot indított a székelyek ellen. A császári katonák órákon át üldözték, és gyilkolászták a védtelen falusiakat, köztük nőket és gyermekeket is. A házak java részét kifosztották, majd felgyújtották, a menekülők közül pedig sokakat a mezőkön vagdostak le Carato huszárjai. A madéfalvi vérengzés mérlege körülbelül 200 halott és kétszer ennyi fogoly volt; utóbbiakat Talócára, vagy a csíkszeredai várba hurcolták, ahol embertelen körülmények között őrizték őket. A január 7-én elfogottakat néhány nap után szabadon engedték, áprilisban azonban megkezdődött az események kivizsgálása, ennek során pedig számos székely vezetőt – főleg plébánosokat – ismét börtönbe vetettek.

A brutális fellépés mindazonáltal megtette hatását, ugyanis a többi szék lakossága az ágyúkkal felvonuló császári katonaság előtt végül letette a hűségesküt, az összeírók pedig 1764 során felállították a királynő által kért ezredeket. Mindennek dacára a „madéfalvi veszedelem” nem maradt következmények nélkül: a következő hetekben, hónapokban több ezren keltek útra a Székelyföldről a Kárpátok túloldalán fekvő Moldvába, hogy a Török Birodalom fősége alatt megmeneküljenek a katonai szolgálattól. Ahogy a székely nyelv mondja, a kitelepülők „elcsángáltak” Erdélyből, ezért a későbbiekben csángóknak nevezték azokat az emigránsokat, akik új otthonukat végül nem Moldvában, hanem attól északabbra, Bukovina területén találták meg. Az újabb vándorlás arra vezethető vissza, hogy a ma Romániához tartozó terület 1775-től Habsburg uralom alá került, ezt követően pedig a tartomány magyar kormányzója, Hadik András gróf intézkedett a moldvai székelyek áttelepítéséről, akik – például Istensegíts, Hadikfalva és Józseffalva településeken – ma is jelentős magyar közösséget képeznek.

„A királyi parancsra a bűnvizsgáló bizottság mindent elkövetett, hogy a lázadás főbűnöseit kiderítse. A foglyok nyomorgatása elérte a tetőpontját, de a kínzások hiába voltak. A foglyoknak már alig volt emberi formájuk, de semmi főben járó bűnt nem lehetett kihúzni belőlük. A vizsgáló biztosok úgyszólván a székekhez nőttek az éjjel-nappal tartó kihallgatások, tanácskozások alatt. Roth tábornok különösen az urakat, nemeseket igyekezett bajba rántani, főképpen Bornemisza főkirálybírót és a szépvizi tiltakozó szék-gyűlés résztvevőit, s mikor látták, hogy semmi törvénytelenséget nem sikerült rájuk bizonyítani, azon igyekeztek, különösen a katonák, hogy legalább a vizsgálatra fordított költségeket megvegyék rajtuk.”


(Részlet Nyírő József: Madéfalvi veszedelem című regényéből)

BOLDOG ÚJ ÉVET KIVÁNOK ! -2013-