Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult; a http://www.allampolgarsag.gov.hu/ címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ion Iliescu. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ion Iliescu. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. december 1., kedd

Mégis választok!

Az első forduló után azt mondtam magamban: elég volt a választásból, nem megyek többet potyára szavazni! Jobb ülni, mint állni, jobb állni, mint járni. Ülök itthon.

De aztán, amikor jobban belegondoltam, akkor a jobbik énem azt mondta: mégis menjek el választani a második fordulóban. Ez a két elnökjelölt ugyanis be fogja tartani a nekünk, magyaroknak tett ígéreteit, mivel egyikük sem ígért semmit. Ez már valami! Ezt könnyen be lehet tartani. Nekünk ilyen elnökök kellenek, akik ugyan semmit nem ígérnek, de azt legalább be tudják tartani. És úgy gondolom, hogy mindkettejükre szavazok, hogy harag ne legyen. Két elnökjelöltünk van. Egyik jobb, mint a másik. Elmegyek a választókörzetbe, és megmondom, hogy én, kérem, a két kitűnő elnökjelölt miatt tudathasadásos állapotba kerültem. Adjanak nekem két rend szavazócédulát! Az egyik jobbik énem azt mondja: Băsescura szavazzak. A másik jobbik énem meg azt mondja, hogy Geoanăra pecsételjek. Így, lehet, az én sorsom is meg lesz pecsételve. De ha nem adnak két szavazócédulát, akkor elutazom Bukarestbe, az Északi pályaudvarra, és megpróbálok ott választani. Ha annyian lesznek, mint az első fordulóban, a kutyának sem lesz ideje azzal foglalkozni, hogy lemostam a felragasztott VOTAT vinyettát a személyi kártyámról. Tudom, hogy ha rájönnek, akkor még börtönbe is kerülhetek. De ez a két jelölt megérdemli, hogy személyes szabadságomat kockáztassam értük. Különben is jövőre sok embernek sokkal jobb lesz a börtönben, mert ott sóra, fára nem lesz gondja, mint idekinn. Meg is indokolom. Először is itt van Băsescu az autonómia ígéretével. Olyant ígért Székelyudvarhely­nek is, mint Caracalnak. Ez egészen biztos, jó lesz, másképp Szász Jenő, aki most éppen Udvarhely alpolgármestere, nem buzdítana arra, hogy rá szavazzak. És én hallgatok az okos szóra, főleg, ha egy ilyen (nagy)okos mondja. Aztán meg hálával tartozunk a még fungáló elnökünknek, mert jó pedagógus, és alaposan (ki)oktatott minket alkotmánytanból. Addig ismétli az alkotmány első cikkelyét, amíg meg nem tanuljuk. Azt tudniillik, hogy Románia egységes nemzetállam. Elnökünknek rendkívüli sikerei voltak az előbbi mandátuma alatt is. Mert például mivel kampányolt nagyban most öt éve? A korrupcióval. Ez olyan sikeres volt, hogy korrupcióban már elsők vagyunk Európában. Még van két-három mogul, de azokkal könnyedén elbánik majd. Mert egy igazi küzdő, aki a harcot még tengerész korában szerethette meg. Sőt, azután érdemeket szerzett olyan harcművészeti ágakban is, mint az ökölvívás, amit már öt évvel ezelőtt is gyakorolt, de csak most láttuk bemutatni a tévében. Ennek jó hasznát veheti most, a második fordulóban az övön aluli ütések alkalmazásánál. De legalább ilyen jó Geoană is. Ő kitűnő neveltetésben részesült nagy barátunk, a szegény, de becsületes Iliescu részéről. Ezt a szerény neveltetést aztán azzal kompenzálja, hogy előkelő körökben: a vörös bárók társaságában mutatkozik. De végül is döntő érv az, hogy Klaus Johannist javasolja majd miniszterelnöknek, és ettől minden jó lesz. Pedig neki most megszorításokat kell eszközölnie, annak ellenére, hogy sokan abban reménykednek: ettől arrafelé csupa dal lesz az életünk. És ebben van valami. Azt gyanítom ugyanis, hogy ez a német meg fog minket tanítani jódlizni. De igazán jól jódlizni és herélt hangon elvonítani úgy tudja valaki a lauri-lauri-lauri-juhút, ha jó erősen megszorongatják a tojáskáit.

2009. november 20., péntek



A félig lerombolt Bodok Szálló — döglődő turisztikai potenciál — olvasom minap a Háromszékben. Viszont amint a cikkhez mellékelt ábra is mutatta, tökéletes kampányfelület a megboldogult Román Kommunista Párt frusztrált, évtizedekig kispadot koptató, harmadrangú politikusaiból összeverbuvált Szociáldemokrata Párt elnökjelöltjének.


Miután a városközpont szinte összes villanyoszlopán Mircea Geoană rózsaszínűre sminkelt, sápadt arcképe felváltotta a korai fagy által veszélyeztetett, azóta sötét pincék mélyére került muskátlikat (mondhatnám, rózsák kerültek helyükre...), egy napon arra ébredtünk, hogy a politikai berkekben — Ion Iliescu ,,jóvoltából" — ostobának gúnyolt politikusunk arrogánsan mosolyog ránk a döglődő turisztikai potenciállá degradálódott megyeszékhelyi szálloda frontjáról.

Gondolom, a hosszú évekig Washingtonban diplomatáskodó politikusnak (micsoda ellentét!) nincs tudomása arról, hogy pofalemeze egy felismerhetetlenségig romos háromszéki szállodán ékeskedik, közös győzelmet hirdetve (Învingem împreună), de ha mégis, sebaj, ez nem holmi PR-baklövés, ugyanis a választási kampány ilyen formája sokkal hatékonyabb, mint egy rajzszögekkel felfogatott plakát valamelyik ialomiţai fabudi oldalán... Még akkor is, ha egy olyan, közel 15 éve romokban heverő épületről ,,szónokolva" butítja (mondhatnám hülyíti) a békés sepsiszentgyörgyi polgárokat — minden választási ciklusban alaptalanul fűt-fát, tejet-vajat ígérgetve —, amelynek a mindenkori város-, megye- vagy akár országvezetés, az inkább kevésbé, mint többé potens üzletemberekkel karöltve képtelen volt városunknak megtisztelő külsőt adni. Mire megoldódni látszott a helyzet, érthető okokból ismét ráhúzták a ,,redőnyt" városunk arculatát jelentősen rongáló épületre (reméljük, ideiglenesen) — de micsoda redőnyt! Mert, amíg nincs pénz a Bodok Szálló zűrzavaros ügyeinek tisztázására, amíg a költségvetés nem enged a Romtelecom régi, szintén városunk központját ,,díszítő" romhalmazáig nyújtózkodni, addig csillagászati összegeket költenek épületnagyságú arcképekre, extravagáns, de bénán koreografált népgyűlésekre, külföldi tanácsadókra, kampánylogisztikára. Lehet, hogy az ezervalahány kilométernyi autópálya helyett ugyanolyan hosszúságban arcképeket nyomtattak a ,,kliens-nyomdák"... De miközben városunk különböző betonépítményein Geoană ezerrel nyomul, addig Kelemen Hunor egyenes beszédjét alig ,,látni"... Annak ellenére, hogy érdekvédelmi szövetségünk csak azért állít államelnökjelöltet, hogy begyűjtött szavazatainkat saját üzlet-politikai érdekei szerint árverezze a második fordulóban, mégis szívesebben vettem volna tudomásul, hogy a muskátlikat nem rózsák, hanem tulipánok váltották fel. Mintha jobban illett volna a városképbe...