Miközben a lefejezett rétyi honvédszobor kőtestét kiásták a múzeumkertben, egyik filozófus-történész ismerősünk a maga szakmája területén ugyancsak ,,ásott”, és olyan dokumentációs iratcsomóköteget hantolt ki a történelmi süllyesztőből, amely 1918. december 1. és 1919. december 9. — utóbbi a Szövetséges és Társult Főhatalmak és Románia között Párizsban aláírt szerződés — kisebbségi jogokat garantáló passzusait, valamint ezek államjogi és nemzetközi jogi értelmezését tartalmazza.
Az alábbi dokumentumok azért fontosak, mert a romániai államelnök-választási nemtelen politikai gerjedelmek közepette a román nagy és kis ártok kivétel nélkül meg nem történteknek tekintik ezeket, és elhallgatják. A közéletben eluralkodott útszéli hang, a közbeszéd témavilágát az egymásra vicsorgó indulatok hisztériás kavalkádja, a napok óta manipulált közbeszéd uralja, amelynek tárgya például az, hogy a kulturáltságáról nem éppen elhíresült jelenlegi államelnök egy, a támadó kígyón is túltevő villámgyors öklözéssel öt évvel ezelőtt megütött-e egy gyermeket, vagy ez is csupán a komcsi bajkeverő kurzusok odakozmált közéleti zacca?
Eközben szó sem esik arról, hogy ezeknek a fényességes államelnök-jelölteknek van-e kisebbségi programjuk, azonkívül, hogy a székelyföldi területi autonómia ellen rittyegtették a trikolórbojtos béres ostort, néhány esetleges kormány közeli állás biztosítása mellett van-e egy, az 1919. december 1-jei gyulafehérvári fogadalom utólag hazugnak, alattomosnak bizonyult ígéretéhez méltó, bennünket, erdélyi magyarokat szédítő ígérete?
Még ilyen sincs.
Arról nem is szólva, hogy az 1919. december 9-én elfogadott és Romániára nézvést kötelező érvényű szerződés milyen mennyei jogokat helyezett kilátásba. Mircea Geoană kirak-e bennünket, mint a macskát valamiért, ahogyan ezt a D-LP-vel összebújó politikai párválasztás idején tette?
Mi pedig ahelyett, hogy az egyik kutya, másik eb elnökjelölt határidőnaplójába íratnók elvárásainkat, mindenféle pótcselekvésekbe menekülünk, hol Elena Udrea asszony szoknyaráncát figyeljük, hol Geoană mester posztkomcsi garnitúrájának a feje fölött nézünk el, és nem érzékeljük, mert kényelmetlen, hogy ezek mit is műveltek velünk.
Végül is, ha nem ügyelünk, nem annyira azt a tízéves legénykét verték szájon, hanem velünk művelik ezt. Legalább az utolsó pillanatban ébredezzünk, és hallassuk szavunkat nemcsak egy elénk dobott álláscsontért, hanem valós követeléseinkért is.
1919. december 9-én a Szövetséges és Társult Főhatalmak és Románia között létrejött Párizsi Kisebbségi Szerződés 11. szakasza a következő rendelkezést tartalmazza: ,,Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek a Román Állam ellenőrzése mellett vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen.”
Az 1920. június 4-én aláírt Trianoni Békeszerződés (Diktátum) 45. szakasza értelmében ,,azon területeket, amelyek a 27. szakaszban Magyarország számára megállapított határokon kívül esnek, jelen Szerződés Romániához tartozóknak ismer el”.
A szövetséges és társult főhatalmak és Románia 1919. december 9-i párizsi kisebbségi szerződését Románia részéről Constantin Coandă tábornok, hadtestparancsnok, királyi hadsegéd, volt miniszterelnök írta alá.
I. FEJEZET
1. CIKK
Románia kötelezi magát, hogy a jelen fejezet 2—8. cikkeiben foglalt rendelkezéseket alaptörvényekül ismeri el; hogy semminemű törvény, rendelet vagy hivatalos intézkedés ezekkel a rendelkezésekkel nem lesz ellentmondásban vagy ellentétben, s hogy ezekkel szemben semmiféle törvény, rendelet vagy hivatalos intézkedés nem lesz hatályos.
2. CIKK
A román kormány kötelezi magát, hogy az ország minden lakosának születési, állampolgársági, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül az élet és szabadság teljes védelmét biztosítja.
Románia minden lakosát megilleti az a jog, hogy bármely hitet, vallást vagy hitvallást, nyilvánosan vagy otthonában, szabadon gyakoroljon, amennyiben ezeknek gyakorlata a közrenddel és a jó erkölcsökkel nem ellenkezik.
3. CIKK
Az alább említett szerződések különös rendelkezéseinek fenntartásával Románia román állampolgároknak ismeri el jogérvényesen és mindennemű alakiság nélkül mindazokat a személyeket, akik a jelen szerződés életbelépésének idejében Románia részét alkotó bármely területen — ideértve az Ausztriával és a Magyarországgal kötött békeszerződések által Romániához csatolt, valamint esetleg a jövőben hozzá csatolandó területeket — állandóan laknak, kivéve, ha az illető személyt ebben az időpontban más, mint az osztrák vagy magyar állampolgárság illet meg.
Mindazonáltal a 18 évesnél idősebb osztrák vagy magyar állampolgároknak joguk lesz, az említett szerződésekben meghatározott feltételek mellett, minden más olyan állampolgárság javára optálni, amely számukra elérhető. A férj opciója maga után vonja a feleségét, és a szülőké a 18 évesnél fiatalabb gyermekeikét.
Azok a személyek, akik a fent jelzett opciójogot gyakorolták, az ezt követő tizenkét hónapon belül kötelesek abba az államba áttenni állandó lakhelyüket, amelynek állampolgárságát optálták. Joguk van azonban megtartani azokat az ingatlanokat, amelyeket román területen birtokolnak. Magukkal vihetik bármi néven nevezendő ingó vagyonukat. E címen semminemű kilépési díjakkal nem terhelhetők.
4. CIKK
Románia román állampolgároknak ismeri el jogérvényesen és mindennemű alakiság nélkül mindazokat az osztrák vagy magyar állampolgárságú személyeket, akik az Ausztriával és a Magyarországgal kötött békeszerződések által Romániához csatolt vagy esetleg a jövőben hozzácsatolandó területeken születtek állandóan ott lakó szülőktől, még abban az esetben is, ha ők maguk a jelen szerződés életbelépésének idejében nem laknak is ott állandóan.
Mindazonáltal a jelen szerződés életbelépését követő két éven belül ezek a személyek lakóhelyük országában az illetékes román hatóságok előtt kinyilatkoztathatják, hogy a román állampolgárságról lemondanak, s ilyenkor már nem lehet őket többé román állampolgároknak tekinteni. Ebből a szempontból a férj nyilatkozata érvényes lesz a feleségre és a szülőké a 18 évesnél fiatalabb gyermekekre nézve is.
5. CIKK
Románia kötelezi magát, hogy semmi akadályt sem gördít a Szövetséges és Társult Hatalmak által Ausztriával vagy Magyarországgal kötött vagy kötendő szerződésekben meghatározott s az érdekelteknek a román állampolgárság megszerzését vagy meg nem szerzését megengedő opciójog gyakorlása elé.
6. CIKK
A román területen való születés puszta tényével jogérvényesen megszerzi a román állampolgárságot minden személy, akit születésénél fogva valamely más állampolgárság nem illet meg.
7. CIKK
Románia kötelezi magát, hogy román állampolgároknak ismeri el jogérvényesen és mindennemű alakiság nélkül mindazokat a zsidókat, akik Románia területén laknak, és akiket valamely más állampolgárság nem illet meg.
8. CIKK
Minden román állampolgár faji, nyelvi vagy vallási különbség nélkül a törvény előtt egyenlő, és ugyanazokat a polgári és politikai jogokat élvezi.
Vallási, hitbeli vagy felekezeti különbség a polgári és politikai jogok élvezete, így nevezetesen: nyilvános állások, hivatalok és méltóságok elnyerése vagy a különféle foglalkozások és iparok gyakorlása tekintetében egyetlen román állampolgárra sem lehet hátrányos.
Egyetlen román állampolgár sem korlátozható bármely nyelv szabad használatában a magán- vagy üzleti forgalomban, a vallási életben, a sajtó útján történő vagy bármilyen közzététel terén vagy a nyilvános gyűléseken.
A román kormánynak a hivatalos nyelv megállapítására vonatkozó intézkedését nem érintve, a nem román nyelvűt román állampolgárok nyelvüknek a bíróságok előtt akár szóban, akár írásban való használata tekintetében méltányos könnyítésekben fognak részesülni.
9. CIKK
Azok a román állampolgárok, akik faji, vallási vagy nyelvi kisebbségekhez tartoznak, jogilag és ténylegesen ugyanazt a bánásmódot és ugyanazokat a biztosítékokat élvezik, mint a többi román állampolgár. Nevezetesen hasonló joguk van saját költségükön jótékonysági, vallási vagy szociális intézményeket, iskolákat és más nevelőintézeteket létesíteni, igazgatni és azokra felügyelni, azzal a joggal, hogy azokban saját nyelvüket szabadon használhatják és vallásukat szabadon gyakorolhatják.
10. CIKK
Olyan városokban és kerületekben, ahol nem román nyelvű román állampolgárok jelentékeny arányban laknak, a román kormány a közoktatásügy terén megfelelő könnyítéseket fog engedélyezni avégből, hogy ily román állampolgárok gyermekeit az elemi iskolákban saját nyelvükön tanítsák. Ez a rendelkezés nem akadályozza a román kormányt abban, hogy a román nyelv oktatását az említett iskolákban kötelezővé tegye.
Azokban a városokban és kerületekben, ahol jelentékeny arányban laknak faji, vallási vagy nyelvi kisebbségekhez tartozó román állampolgárok, ezeknek a kisebbségeknek méltányos részt kell biztosítani mindazoknak az összegeknek élvezetéből és felhasználásából, amelyek a közvagyon terhére állami, községi vagy más költségvetésekben nevelési, vallási vagy jótékony célra fordíttatnak.
11. CIKK
Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek a román állam ellenőrzése mellett vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen.
12. CIKK
Románia hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben az előző cikkek rendelkezései oly személyeket érintenek, akik faji, vallási vagy nyelvi kisebbséghez tartoznak, ezek a rendelkezések nemzetközi érdekű kötelezettségek, és a Nemzetek Szövetségének védelme (garanţie) alatt fognak állni. Ezek a rendelkezések a Nemzetek Szövetsége Tanácsa többségének hozzájárulása nélkül nem változtathatók meg. Az Észak-amerikai Egyesült Államok, a Brit Birodalom, Franciaország, Olaszország és Japán kötelezik magukat, hogy nem tagadják meg hozzájárulásukat az említett cikkeknek egyetlen olyan módosításától sem, amelyet a Nemzetek Szövetsége Tanácsának többsége megfelelő formában elfogadott.
Románia hozzájárul ahhoz, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa minden egyes tagjának meglegyen az a joga, hogy a Tanács figyelmét e kötelezettségek valamelyikének megsértésére vagy megsértésének veszélyére felhívja, és hogy a Tanács oly módon járhasson el és oly utasításokat adhasson, amelyek az adott esetben alkalmasaknak és hathatósaknak mutatkoznak.
Románia hozzájárul azonkívül ahhoz, hogy abban az esetben, ha ezekre a cikkekre vonatkozó jogi vagy ténykérdésekről a román kormány és valamely Szövetséges és Társult Főhatalom vagy bármely más oly hatalom között merülne fel véleménykülönbség, amely hatalom a Nemzetek Szövetsége Tanácsának tagja, ez a véleménykülönbség a Nemzetek Szövetségéről szóló Egyezségokmány 14. cikke értelmében nemzetközi jellegű vitának tekintendő. Románia hozzájárul ahhoz, hogy minden ilynemű vitás kérdés, ha a másik fél kéri, a Nemzetközi Állandó Bíróság elé terjesztessék. Az Állandó Bíróság döntése ellen fellebbezésnek nincs helye, s a határozat ugyanolyan erejű és érvényű, mint az Egyezségokmány 14. cikke értelmében hozott határozat.
— — — — — — — — — — —
Ennek hiteléül a fent nevezett meghatalmazottak, kiknek meghatalmazásai jó és kellő alakban találtattak, a jelen szerződést aláírták.
(ALÁÍRÁSOK)
Továbbá:Gyulafehérvári kiáltvány (Részlet)
Az új román állam megalakításának alapelveiként a Nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. A teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára.
Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezetének. (1918. december 1.)
Erröl ennyit mert Románia soha nem tartotta be.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tehát igaza volt Thomas Woodrow Wilson(1856-1924)
az Egyesült Államok elnökének : ...Trianon a történelem legnagyobb tévedése volt........!!!!!!!!