Sport és nacionalizmus – a Románia–Magyarország-hokimérkőzés margójára

A csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpálya adott otthont 2011. december 14–17. között a Lengyelország, Ukrajna, Magyarország és Románia válogatottjait fölsorakoztató Challenge Cupnak. A romániai média azonban nem a sportesemény fontossága okán, hanem a december 16-án sorra került Románia–Magyarország-mérkőzés kapcsán foglalkozott intenzíven az eseményekkel. Mi volt ennek az oka? Tekintsük át röviden a történtek kronológiáját.

December 16-án, a Románia–Magyarország- jégkorongmérkőzés előtt elhangzó himnuszoknál, a román himnusz alatt a romániai válogatott játékosai némán álltak, míg a magyar himnuszt ők is a magyar válogatott tagjaival együtt énekelték. A romániai keret 26 játékosából 24 magyar nemzetiségű, egy honosított ukrán játékos és egy székelyföldi román játékos – aki szintén jól beszél magyarul. Sőt mi több, ezt követően a szurkolótábor elkezdte székely himnuszt is elénekelték. Utána meg a jégen 4-1-re legyőzték a magyar válogatottat (ez 1997 óta most sikerült először).

A lavina azonnal elindult: az esti tudósítások már arról szóltak, hogy a román válogatott tagjai a román himnuszt nem, de a magyar himnuszt lelkesen énekelték. A következő napokban mind a szaksajtó, mind a mértékadónak számító román sajtó nagy teret szentel a himnuszbotránynak, kitérve egy korábbi incidensre is: arra, hogy az U16-os ifiválogatott-keretben három magyar nemzetiségű játékos nemzetisége miatt bántalmazta román társát – méghozzá december 1-jén. December 18-án a Román Jégkorongszövetség (FRH) nyilatkozatot adott ki, melyben hangsúlyozza, hogy a romániai válogatott jól játszott ezen a nemzetközi tornán, és semmi ok nincs a játékosok megdorgálására. A nyilatkozat után Tánczos Barna, a szövetség elnöke is kritikák össztüzébe kerül, és megkérdőjeleződik a jégkorongszövetség működése. December 21-én Becze Tihamér jégkorongozó a Népszabadságnak nyilatkozott, ez újabb vehemens reakciókat váltott ki a román médiában. December 22-én pedig attól volt hangos a román sajtó, hogy a Székely Nemzeti Tanács kitüntette a himnuszt éneklő székely játékosokat. Valójában az történt, hogy a Gyergyócsomafalvi Székely Tanács felterjesztette a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díjára a himnuszt eléneklő székely jégkorongozókat. Január 4-én a Spiegel On-line is foglalkozik az üggyel, erre mind a román, mind a romániai magyar hírportálok reagálnak, más-más megközelítésben. Ezek a fontosabb momentumai a hokimeccs kapcsán kibontakozó erőteljes médiavisszhangnak. De mi az, ami az események bemutatásmódjából kiolvasható? És milyen elméleti fogódzók mentén próbálhatjuk meg az értelmezést?

Állampolgári, etnikai identitás

Induljunk ki a sport – elsősorban a futball – Közép-Kelet-Európában betöltött szerepéből, hiszen az ezzel kapcsolatos megállapítások részben más sportágakra is érvényesek. A történelem során, főként a II. világháború után a sport a totalitárius rendszerek legitimációja érdekében is fölhasználható volt, hiszen a sportesemények kapcsán megnyilvánuló érzelmek spontán kifejeződése a kollektív identitásképzetek erősítésében is fontos szerepet játszott. Bár a rendszerváltások után ezt a fajta legitimizációs funkcióját elvesztette, kétségtelen, hogy a sport gyakran a másokkal szembeni fölény/ritkábban egyenértékűség, az ellenségeskedés kifejezésének táptalaja maradt. Szintén fontos jellemzője, hogy a posztmodern társadalom „tömegembere” számára könnyen nyújtja a közösséghez való tartozás érzését/illúzióját, ennek mentén mobilizál, nemcsak a lelátókon, hanem például az interaktivitást biztosító internetes felületeken is, ahol felelősség/következmény nélkül, spontán módon megélheti/kifejezheti „hovatartozását”.

A sport ugyanakkor gyakori terepe a szimbolikus erőszak megnyilvánulásának is. Lehetőséget biztosít számos verbális akcióra, agresszióra, amely az elégedetlenségre, de akár az ellenségeskedésre is koncentrálhat. Hiszen adva van az alaphelyzet: a „mi” és „ők” dichotómiája. Jelen esetben ez nem az ellenfelet, a másik csapatot jelenti, hanem az országon belüli etnikai síkra terelt dichotómiát. És tudjuk, hogy a kultúrnemzeti fejlődés során az azonosságtudathoz gyakran szükség volt/van egy ellenségképre, amelyet valamely szomszédos nemzetben, de akár saját etnikai kisebbségében is föllelhet. Szintén gyakori jelenségnek számít a bűnbakkeresés is – igaz, ez általában elvesztett mérkőzések után jelentkezhet, ilyen értelemben érdekes, hogy egy győztes mérkőzés velejárójaként jelenik meg. Magyarázata ez esetben az, hogy az állampolgári identitás és az etnikai identitás közötti feszültség nyilvánult meg. Jelen esetben azt láthatjuk, hogyan reagál a román média arra a helyzetre, amikor egy sportesemény kapcsán megtapasztalja, hogy a nemzeti válogatott mérkőzése esetében a politika által egyedüli legitimként elismert (állam) nemzeti identitás helyett az etnikai/kultúrnemzeti identitás jelentkezik, illetve érzékeli, hogy fölerősödtek a regionális és lokális identitások – és ez a jelenség a közép-kelet-európai térségben egyre hangsúlyosabb. Az erőteljes médiafigyelemnek a maga során napirendteremtő hatása is van. Tematizálódik a hovatartozás kérdése a román–magyar–székely himnusz kapcsán, a Székelyföld kérdése, amely ezáltal egy másik dimenzión (a sporton) keresztül, de a nyilvánosság homlokterébe kerül.

Azt is tudjuk, hogy egy sportesemény sokkal nagyobb visszhangra számíthat, ha bármilyen botrány kapcsolódik hozzá, ilyenkor gyorsan politikai felhangokat is kaphat. A különböző politikai diskurzusok könnyen azonosulhatnak a sportesemény kapcsán artikulálódó véleményekkel, ezeket felhasználva propagálhatják saját politikai érdekeiket. Mindezek mentén próbáljuk meg röviden áttekinteni a „hokibotrány” sajtóvisszhangját. Az esemény mediatizálásában több kommunikációs szakaszt különíthetünk el.

Himnuszéneklés, nemzetféltés

Az első hullámban – mely himnuszokat énekelték és melyet nem a romániai válogatott tagjai – a tudósítások többsége támadó, vehemens hangnemben, provokáló címekkel ír a jégkorongmérkőzésről. Ez érvényes a sportportálokra és a mértékadó román médiumokra egyaránt. Ezeknek az írásoknak gyakori sajátossága, hogy az eredményről nem tudósítanak, kifejezetten csak a himnuszéneklésre hegyeződik ki a mondanivaló. Kivételnek számít az a Sport.ro-s rövidhír, amely azzal a címmel tudósít: A mi magyarjaink jobbak :) Szenzációs hokigyőzelem Magyarország ellen. A bűnbakkeresést illusztrálja az, ahogyan megtörténik a leleplezés, mely játékosok énekelték a magyar himnuszt. Ugyancsak elítélő, negatív hangnemben számolnak be a december 1-jei incidensről is, szintén „nemzetféltő” pozícióból. A jégkorongszövetség illetékeseinek nyilatkozataiból is többnyire a fiatalokat elítélő véleményeket közlik.
A következő hullámban a Román Jégkorongszövetséget és Tánczos Barnát, a szövetség elnökét illeti éles kritika, marad a negatív hangnem. És nagyon sok sajtóorgánum átveszi Ilie Năstase Adevărulnak adott nyilatkozatát, amelyben vehemensen elítéli a történteket. Több tudósítás teret ad C. V. Tudor szélsőséges állásfoglalásának is.

A Caţavencii.ro szatirikus lap kivételnek számít, amely üde színfoltként kikarikírozza a „botrányt”. Ugyanakkor muszáj megemlíteni Marius Cosmeanu publicisztikáját, aki a felfújt hisztériakeltés kapcsán általánosabban közelíti meg a romániai magyarok/székelyek problémáit, a politikai napirendet, valamint az erdélyi hétköznapi valóságot. Becze Tihamér Népszabadságnak adott interjúja tovább borzolta a kedélyeket, kivétel nélkül elítélő hangnemben ismertette a román média a székely jégkorongozó nyilatkozatát, mely szerint valójában a Székelyföld és nem Románia győzte le a magyar válogatottat, hogy ő csupán a helyzet adta kényszerből tagja a román válogatottnak, és hogy nem beszél jól románul.

Az utolsó mediatizálási hullámban a román médiaorgánumok arról írtak, szintén negatív hangvételű írásokban, hogy a himnuszt éneklő székely hokisokat kitüntették. Ez esetben egyértelmű ferdítéssel találkozhatunk, a hír alapját a Gyergyócsomafalvi Székely Tanács Székelyhon.ro-n megjelenő előterjesztése képezte. És ismételten fölmerült a válogatott szankcionálásának ötlete. Fontos aspektusa a médiavisszhangnak, hogy az internetes felület interaktivitást biztosított a hozzászólni vágyóknak. A népszerűbb portálokon több száz, a többi cikk után több tucat hozzászólás olvasható. Anélkül, hogy ezek elemzésére vállalkoznánk, az alkalmazott beszédmódok főbb irányvonalait megpróbáljuk fölvázolni. Dominálnak az elítélő, nemzetféltő, pozitív auto- és negatív heterosztereotípiák. Sok véleményben nem a konkrét eset kapcsán, hanem általánosságban fogalmazódnak meg a kritikák, rajzolódik ki az ellenségkép. Több esetben a megjegyzés hangneme és tartalma egyaránt szélsőséges.

Gyakran kemény szankciókat javasolnak a székely jégkorongozók számára, máskor általánosítva fogalmazódik meg az ellenségeskedés. Ugyanakkor mindig akadnak olyan hozzászólók, akik a konkrét téma kapcsán megpróbálják tárgyilagosan bemutatni az eseményeket. A névhasználat alapján megállapítható, hogy magyar hozzászólók is vannak, az ő beszédmódjuk egyértelműen elkülönül, más logika mentén történik az érvelés: megjelenik a katalán párhuzam (a Barcelona játékosai a katalán zászlóval stb.), annak hangsúlyozása, hogy egy sportszerű mérkőzés során mégis legyőzték a magyar válogatottat, a székelyföldi autonómia hangsúlyozása, a romániai jégkorong színvonalának bírálatakor a székelyföldi hoki méltatása stb.

Néhány gondolat erejéig érdemes kitérnünk korábbi sportesemények sajtóvisszhangjának jellegzetességeire, hiszen ezáltal lehetőség adódik az összehasonlításra, illetve az esetleges elmozdulások megragadására. Az 1998–1999-es futball-Eb-selejtező mérkőzések, illetve a 2001-es vb-selejtezők eklatáns példái a nemzeti válogatott meccseinek mediatizálási szokásaira. A mérkőzések sajtóvisszhangját vizsgálva (az írott szaksajtóra vonatkoztatva) azt látjuk, hogy ezeket a sporteseményeket kitüntetett figyelem övezte. Mindegyik mérkőzésnek megvolt a maga formális sajtóvisszhangja, illetve a meccs körüli „informális” kísérőeseménye.

Az 1998. október 14-i budapesti mérkőzés előzetes sajtóvisszhangja Hagi visszavonulásáról, illetve a végre várható román győzelemről szólt, amely egy hosszas átkos sorozatot törne meg. A meccs 1-1-es döntetlenje után a román médiavisszhang a magyar szurkolók meccs alatti és utáni viselkedésére fókuszált. A szélsőséges magyar szurkolói rigmusokról és a romániai rendszámú buszok megrongálásáról szólt az írások többsége.

A soron következő, 1999. június 5-i bukaresti visszavágó központi témája Hagi erre az alkalomra történő visszatérése volt. A „nemzeti ügy” fontosságát hivatott kiemelni Adrian Păunescunak kifejezetten erre az alkalomra írt buzdító dala – melyet a szaksajtó is ismertetett –, a megszólaltatott politikusok – és nem szakemberek – véleményének ismertetése, az érzelmi töltetű írások döntő többsége. A 2-0-s győzelem után lelkes hangvételű írások magasztalták a Kárpátok Maradonáját és a román focit, mely végre megtörte a magyarok elleni hosszú átkot: győzni tudott. A meccs alatti román szélsőséges szurkolói rigmusokról és a mérkőzés utáni kolozsvári (magyar konzulátus és Mátyás-szobor) és nagyváradi (református püspökség) rongálásokról nem tudósítottak.

A vb-selejtezők kapcsán is megjelentek a jól körülhatárolható témák. A 2001. június 2-i bukaresti mérkőzést megelőző sajtóvisszhang a Bölöni László körüli vitákra összpontosít elsősorban – miért vannak magyar nyelvű jegyzetei stb. A 2-0-s győzelem után ugyanaz a lelkes hangvételű, a román futballt és a románokat dicsérő diskurzus azonosítható, mint az előző mérkőzés során. A 2001. szeptember 5-i budapesti visszavágó – mely szintén 0-2-es román győzelmet eredményezett – sajtóvisszhangjának fő topikjai a válogatott edzőjeként sikeres Hagi, mint nemzetmentő, illetve nagyon gyakori a sportújságok hasábjain a mérkőzés és a státustörvény közös tematizálása.

A politika fölülírja a sporteseményt

Összességében mi mondható el? A román–magyar futballmérkőzések sajtóvisszhangja a szaklapok hasábjain elfogult, nacionalista diskurzusra koncentráló, melyet a „nemzeti hősök” és „nemzetárulók” dichotómiája, az ellenségkép, a saját dicsőség és az erőteljes politikai hangulatkeltés dominál. Jól példázza, hogy a politika hogyan tudja fölülírni a sporteseményt, a nemzeti identitás kérdése hogyan szoríthatja háttérbe a sportteljesítményről szóló diskurzust.

Amenynyiben az előbb említett jelenségeket összehasonlítjuk a jégkorongmérkőzés médiavisszhangjával, akkor azt láthatjuk, hogy a román média ábrázolási módja továbbra is tendenciózus, a nacionalizmus témájára kihegyezett, tetten érhető a bűnbakkeresés, az ellenségképgyártás, és ami a tematizálást illeti, a sajtó továbbra is megtartja azon gyakorlatát, hogy elsősorban „kényes” és „kellemetlen” eseményekről tudósítson román–magyar sportesemények viszonylatában, bár néhány esetben megragadható a tárgyilagosság irányába történő elmozdulás.

Zsigmond Csilla
A szerző csíkszeredai szociológus, politológus, a Sapientia-EMTE tanársegédje
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport

Fenyegetik a csíki hokist, plakátolgat az Új Jobboldal

Állandó fenyegetéseknek van kitéve Péter Levente, a HSC Csíkszereda jégkorongozója, amióta a bukaresti bulvársajtó felfedezte, hogy a román válogatottat erősítő székely hokis – több társával együtt – a magyar nemzeti csapat elleni, december közepén megrendezett csíkszeredai mérkőzésen nem a román, hanem a magyar himnuszt énekelte. A 25 éves sportoló a botrány kirobbantása után büszkén vállalta tettét, emiatt pedig a román nacionalisták célpontjává vált.

Péter Levente a Cívishír.hu honlapnak december végén adott interjújában elárulta, egy közösségi portálon folyamatosan érkeztek a fenyegetések, ezért korlátoznia kellett üzenőfala elérhetőségét. Ráadásul azt is kiderítették, ki a barátnője, és már őt is fenyegetik. A hokis hozzátette, hiába kérnek tőle interjút a román lapok és tévék, visszautasítja őket, mert „hozzátesznek vagy átírják az egészet, amit mond”.

A 2009-ben Mol Liga-győztes, a román felnőttválogatottban 2010-ben bemutatkozott center kilátásba helyezte, hogy ha nem marad abba a bukaresti sajtó uszítása, lemond román válogatottságáról. A HSC-ben jégkorongozó, ugyanakkor a Debreceni Egyetem közgazdasági karán tanuló Péter Levente elmondta, szívesen játszana a magyar válogatottban, ám ez nem megy könnyen. „Magyar állampolgár vagyok, tehát elméletileg játszhatnék, de csak két év múlva, mert annyit kell kihagyni két különböző ország válogatottsága között. Gyakorlatilag azonban nem hiszem, hogy lenne esélyem bekerülni. A magyar válogatott nagyon erős, minden poszton óriási a konkurencia” – nyilatkozta a Cívishír.hu-nak a hokis, aki azt is elárulta, hogy nem is ismeri a román himnuszt.

A román sajtó tegnap tálalta a maga módján a Péter Levente által elmondottakat: a botrányt kirobbantó Libertatea bulvárlap, illetve a Gsp.ro honlap szerint a hokis azt nyilatkozta a magyarországi sajtónak, hogy halálosan megfenyegették, ezért törölnie kellett adatlapját a közösségi portálon, miközben a „tiszta román” barátnője is nagyon megijedt. Az ügyben nem hallgathatott az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) sem: a magyarellenes megnyilvánulásairól hírhedtté vált, szélsőséges szervezet tagjai az év végén több erdélyi városban „Állítsátok meg a román hoki elmagyarosítását!” feliratú plakátokat ragasztgattak ki. Csíkszeredában az RMDSZ területi szervezetének, illetve Korodi Attila parlamenti képviselő irodájának ajtajára is jutott belőlük.

Utóbbi közleményben reagált a történésekre, leszögezve, hogy ezzel a lépéssel az Új Jobboldal gyakorlatilag az RMDSZ és a képviselők munkáját dicséri. „Talán nem hiba, ha a kérdéses szervezet úgy gondolja, hogy az RMDSZ és a parlamenti képviselők is fontos szerepet töltenek be a román hoki sikereinek elérésében” – áll a közleményben, amely szerint az, hogy Csíkszereda a romániai jégkorong fővárosa, és az, hogy rengeteg magyar nemzetiségű sportoló sokat elért ebben a sportágban, annak a helyi hagyománynak tudható be, hogy itt már gyerekkortól sportolnak.

Korodi Attila szerint a plakátragasztás is egyfajta sportnak tekinthető, de „sokkal jobb lenne, ha ehelyett hokiznának, síelnének, korcsolyáznának vagy kocognának az emberek”. „Mindannyian tudjuk, hogy ép testben ép lélek, egy egészséges test egészséges észt, ez pedig egészséges közösséget jelent. Talán, ha egyre többen sportolnánk a szélsőséges gondolatok megfogalmazása helyett, akkor teret nyerne az egészséges gondolkodás. Sok sikert, Románia, sportra fel!” – zárul a közlemény.

„A csíki fenyőfák nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek”

A Nemzeti Sport és Ifjúsági Hatóság nem vonta meg a román jégkorongszövetség támogatását, de a hétvégi események után a román sajtó gerjeszti a botrányt. A hokiválogatottból szinte mindenki székely, akik felvállalták magyarságukat. Tánczos Barna szövetségi elnök büszke a csapatára, Kányádi Sándort idéz.

„Reméljük, nem lesz cirkusz” – mondta Tánczos Barna, a román jégkorongszövetség elnöke arra a felvetésre, hogy hétfő délután a Steaua a Csíkszeredával mérkőzött, és a bukaresti ultrák újra ott voltak, holott az utóbbi időben nem érdekelte őket a hoki. A Steaua végül 8-0-ra kikapott a Csíkszeredától, volt pár magyargyalázó rigmus, de különösebb incidens nem történt.

Pedig a román sajtó komoly vihart kavart, mert a hétvégén a román jégkorong-válogatott 24-es keretének 22 magyarja a magyar himnuszt énekelte a meccs előtt a magyarokkal együtt, a románnál pedig csendben maradt.

A román sajtó nem is ünnepelte a magyarok 4-1-es legyőzését, noha utoljára 14 éve verték Magyarországot. Nagyobb terjedelem jutott ennek az esetnek.

„Nagyon büszke vagyok arra a jégen lévő húsz játékosra, valamint az 1500 nézőre, akik ott szurkoltak a helyszínen. A húsz játékos a pályán minden botránykeltés ellenére példát mutatott arról, hogy a belső nemzeti érzéseket összhangba lehet hozni a történelmi helyzettel, amelyben élünk. Ma a székelyek román állampolgárok, és ha nagyon sok játékos már magyar állampolgár is egyben, a történelmi helyzetnek megfelelően a román válogatottban játszottak. Romániát képviselték, Romániának nyerték meg ezt a meccset. Ismétlem: büszke vagyok rájuk. Úgy képviselték Romániát, hogy a személyes, nemzeti érzéseket tiszteletben tartották, nem féltek azok felvállalásától” – mondta Tánczos Barna.

Hozzátette: csak végig kell menni a román sporttörténelmen, és kiderül, hány olyan magyar van, akire egy életre büszkék lehetnek a románok. „Soroljam ? Balázs Jolán atléta, Bölöni László futballista, Szabó Katalin négyszeres olimpiai bajnok tornász , a világbajnok kézicsapat magyar tagjai, Kicsid Gábor, Birtalan István és Orbán István.”

Tánczos nem érti a Libertatea újságíróját, aki halálos vétekről beszél, mert a játékosok a magyar himnuszt énekelték. Ilie Nastase szavaival pedig nem kívánt foglalkozni.A korábbi kiváló teniszező azt nyilatkozta: árulás történt, amit a közvéleménynek kell a leghatározottabban elítélnie. Szerinte, ha ez így megy tovább, a románok azt is tétlenül nézik végig, hogy a magyarok kitűzik a magyar zászlót a bukaresti diadalívre.

Nastasének nem ez volt az első magyarellenes kirohanása, pár éve bukaresti romákkal töltötte volna fel a magyarlakta megyéket, hogy az etnikai egyensúly helyreálljon.

Doina Melinte, a Nemzeti Sport és Ifjúsági Hatóság elnöke a Libertatea napilapnak elmondta: a román himnusz szent kell, hogy legyen valamennyi sportolónak, aki a román címeres mezt ölti magára. Azt is kifogásolta, hogy Tánczos Barna, a Román Jégkorongszövetség elnöke a székely zászló alatt fényképezkedett a játékosokkal a mérkőzés előtt. „Magyarázatot kérünk" – jelentette ki Melinte. A szövetség támogatásának megvonása extrém megoldás lenne, de a hatóságnak megvan erre a lehetősége.

„Szó sincs róla, hogy a támogatást megvonnák tőlünk. Tisztáztuk az esetet Melinte asszonnyal, most jöttem ki az irodájából. Mert azt senki sem mondhatja, hogy ezek a srácok nem adták legjobb tudásukat a pályán. Milyen alapon is nulláznák akkor őket le?”

„A csíki fenyőfák nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek” – összegzett egy Kányádi-idézettel Tánczos.