Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult; a http://www.allampolgarsag.gov.hu/ címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Új Jobboldal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Új Jobboldal. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 4., szerda

Fenyegetik a csíki hokist, plakátolgat az Új Jobboldal







Állandó fenyegetéseknek van kitéve Péter Levente, a HSC Csíkszereda jégkorongozója, amióta a bukaresti bulvársajtó felfedezte, hogy a román válogatottat erősítő székely hokis – több társával együtt – a magyar nemzeti csapat elleni, december közepén megrendezett csíkszeredai mérkőzésen nem a román, hanem a magyar himnuszt énekelte. A 25 éves sportoló a botrány kirobbantása után büszkén vállalta tettét, emiatt pedig a román nacionalisták célpontjává vált.

Péter Levente a Cívishír.hu honlapnak december végén adott interjújában elárulta, egy közösségi portálon folyamatosan érkeztek a fenyegetések, ezért korlátoznia kellett üzenőfala elérhetőségét. Ráadásul azt is kiderítették, ki a barátnője, és már őt is fenyegetik. A hokis hozzátette, hiába kérnek tőle interjút a román lapok és tévék, visszautasítja őket, mert „hozzátesznek vagy átírják az egészet, amit mond”.

A 2009-ben Mol Liga-győztes, a román felnőttválogatottban 2010-ben bemutatkozott center kilátásba helyezte, hogy ha nem marad abba a bukaresti sajtó uszítása, lemond román válogatottságáról. A HSC-ben jégkorongozó, ugyanakkor a Debreceni Egyetem közgazdasági karán tanuló Péter Levente elmondta, szívesen játszana a magyar válogatottban, ám ez nem megy könnyen. „Magyar állampolgár vagyok, tehát elméletileg játszhatnék, de csak két év múlva, mert annyit kell kihagyni két különböző ország válogatottsága között. Gyakorlatilag azonban nem hiszem, hogy lenne esélyem bekerülni. A magyar válogatott nagyon erős, minden poszton óriási a konkurencia” – nyilatkozta a Cívishír.hu-nak a hokis, aki azt is elárulta, hogy nem is ismeri a román himnuszt.

A román sajtó tegnap tálalta a maga módján a Péter Levente által elmondottakat: a botrányt kirobbantó Libertatea bulvárlap, illetve a Gsp.ro honlap szerint a hokis azt nyilatkozta a magyarországi sajtónak, hogy halálosan megfenyegették, ezért törölnie kellett adatlapját a közösségi portálon, miközben a „tiszta román” barátnője is nagyon megijedt. Az ügyben nem hallgathatott az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) sem: a magyarellenes megnyilvánulásairól hírhedtté vált, szélsőséges szervezet tagjai az év végén több erdélyi városban „Állítsátok meg a román hoki elmagyarosítását!” feliratú plakátokat ragasztgattak ki. Csíkszeredában az RMDSZ területi szervezetének, illetve Korodi Attila parlamenti képviselő irodájának ajtajára is jutott belőlük.

Utóbbi közleményben reagált a történésekre, leszögezve, hogy ezzel a lépéssel az Új Jobboldal gyakorlatilag az RMDSZ és a képviselők munkáját dicséri. „Talán nem hiba, ha a kérdéses szervezet úgy gondolja, hogy az RMDSZ és a parlamenti képviselők is fontos szerepet töltenek be a román hoki sikereinek elérésében” – áll a közleményben, amely szerint az, hogy Csíkszereda a romániai jégkorong fővárosa, és az, hogy rengeteg magyar nemzetiségű sportoló sokat elért ebben a sportágban, annak a helyi hagyománynak tudható be, hogy itt már gyerekkortól sportolnak.

Korodi Attila szerint a plakátragasztás is egyfajta sportnak tekinthető, de „sokkal jobb lenne, ha ehelyett hokiznának, síelnének, korcsolyáznának vagy kocognának az emberek”. „Mindannyian tudjuk, hogy ép testben ép lélek, egy egészséges test egészséges észt, ez pedig egészséges közösséget jelent. Talán, ha egyre többen sportolnánk a szélsőséges gondolatok megfogalmazása helyett, akkor teret nyerne az egészséges gondolkodás. Sok sikert, Románia, sportra fel!” – zárul a közlemény.

2011. november 25., péntek

Engedély nélkül vonul fel az Új Jobboldal Csíkszeredában










Nem kért engedélyt a csíkszeredai városházától az Új Jobboldal a román nemzeti ünnepre Csíkszeredába tervezett rendezvényére – közölte Antal Attila alpolgármester. A szélsőséges román szervezet ismét a Székelyföldön készül megünnepelni december 1-jét.

Idén december 1-én Csíkszeredába készül az Új Jobboldal. A szélsőséges román szervezet hivatalos honlapján arra szólítja fel a „büszke románokat, hogy ha elegük van a szeparatista magyarok alkotmányellenes megnyilvánulásaiból, ha nem közömbös számukra a Hargita, Kovászna és Maros megyében élő románok sorsa, azoké akik idegenekké váltak a saját hazájukban, a román nemzeti ünnepen menjenek Csíkszeredába”. Aki ír a szervezet címére, megkapja a szállításra vonatkozó információkat.

A román szélsőségesek emlékeztetnek, hogy két évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön, tavaly pedig Marosvásárhelyen ünnepeltek.

Ugyanakkor egy magánszemély kért és kapott engedélyt a csíkszeredai önkormányzattól, hogy december 1-én a Hősök temetőjében a Kolozsváron 1918. december 1-én megalakult Székely Hadosztályra emlékezzenek. A felhívás szerint „a betolakodó román hadsereg ellen egyedüli, szervezett formában ellenállást kifejtő hadosztály hősies cselekedeteire” emlékeznek, a megemlékezés dátuma és időpontja nem válasz az Új Jobboldal nevű szélsőséges román szervezetnek a sajtóban december 1-re Csíkszeredába beígért provokációjára.

Antal Attila csíkszeredai alpolgármester a Krónikának kifejtette, tudomása szerint az Új Jobboldal nem kért engedélyt a városházától felvonulásra vagy rendezvényre. A Székely Hadosztályra való megemlékezést a helyszín és az időpont szabályozása mellett engedélyezték. Kérdésünkre, hogy a két szervezet találkozhat-e, az alpolgármester kifejtette, ha keresik a balhét, minden lehetséges.

Az alpolgármester hangsúlyozta, a rendőrség feladata a közrend biztosítása. Az Új Jobboldal az elmúlt években sem kért engedélyt az önkormányzatoktól, egyszerűen csatlakoztak a román nemzeti ünnepre szervezett rendezvényhez.

Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette, két évvel ezelőtt talán nem kellett volna eltűrni, hogy a román szélsőségesek felvonuljanak a városban.

„Ha akkor szerveztünk volna egy tízezer fős tüntetést, talán elment volna a kedvük, hogy a következő években Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is felvonuljanak” – mondta a polgármester.

Antal Árpád szerint az Új Jobboldal provokál, erre pedig a magyar-román együttélés szempontjából semmi szükség. A polgármester egyben bírálta azokat az intézményeket, amelyek közvetve vagy közvetlenül támogatják az Új Jobboldal rendezvényeit.

„Ezek a szélsőségesek leginkább a helyi románoknak ártanak, hiszen életükben egyszer jönnek Székelyföldre, de aki itt marad, annak szembe kell néznie az általuk szított rossz hangulattal” – fogalmazott.

2010. március 28., vasárnap

Feljelentette az Új Jobboldalt a Kolozs megyei RMDSZ



Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete büntető feljelentést tett csütörtökön az Új Jobboldal nevű román szélsőséges szervezet ellen, mivel az egyesület tagjai náci jelvényeket használtak és uszító jellegű magyarellenes szlogeneket skandáltak március 14-én, egy általuk szervezett rendezvényen, Kolozsvár belvárosában. A szövetség helyi képviselői elfogadhatatlannak tartják, hogy a kolozsvári rendőrség kettős mércét alkalmazott a különböző szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben – nyilatkozta a Krónikának Molnos Lajos, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöke.

Emlékeztetett: míg a március 15-én szervezett kincses városi rendezvények alkalmával a rendőrség több résztvevőt is megbírságolt, a román szélsőséges szervezet hatósági beavatkozás nélkül bonyolíthatta le megnyilvánulásait.

„Az Új Jobboldal tagjai közül többen is náci jelvényeket viseltek, és uszító jellegű magyarellenes szlogeneket skandálva vonultak fel Kolozsváron. Az ilyen jelvények használatát a törvény tiltja. Nagyon sok függ a jogalkalmazástól: úgy gondoljuk, mindennemű szélsőséggel szemben egyenlő mércével kell fellépni, ellenkező esetben a törvény alkalmazása diszkriminatívvá válik” – mondta a Krónikának az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke.

Mint ismeretes, a március 15-i kolozsvári ünnepségen a rendőrség három diáklányt bírságolt meg, miután az 1848-as eseményeket illusztráló, Nagy-Magyarország térképét ábrázoló plakátot próbáltak kifüggeszteni egy szabadtéri program keretében. Talpas Botond KMDSZ-elnök elmondta: jogorvoslathoz folyamodnak az ügyben, mert úgy vélik, a rendőrség és a román sajtó is félreértette a kezdeményezésüket.

A rendezvényen részt vevő Új Magyar Gárda Székely Szakaszának egyik képviselője ellen büntetőjogi eljárás indult fasiszta jelképek viselése miatt. A rendőrség szerint a férfi karján halálfej volt látható, és egy gót betűkkel írt német nyelvű felirat: „Meine Ehre heißt Treue” (Becsületem a hűség – az SS jelmondata). Egy nappal korábban az Új Jobboldal nevű szélsőséges szervezet mintegy száz tagja és támogatója vonult fel, a Románia „szétdarabolását” célzó RMDSZ-es regionalizációs tervek ellen tüntetve.

A résztvevők elmondása szerint akciójukkal fel akarták hívni a figyelmet annak veszélyére, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye „magyar adminisztráció” alá kerülhet. Az egyik szónok „agressziónak” nevezte a szövetség regionalizációs tervezetét, amelynek alapján a három megye „külön szerveződik, a magyar pedig hivatalos nyelv lesz a térségben”.

2009. december 2., szerda

Román bőrfejűek érkeztek

Mintegy negyven-ötven, román zászlókkal és az Új Jobb­oldal szélsőséges szervezet jelképeivel felszerelkezett fiatal árasztotta el hétfőről keddre virradó éjszaka Sepsiszentgyörgyöt — két óra múlva azonban kiutasították őket a városból.


A városban autózó Antal Ár­pád sepsiszentgyörgyi pol­gármester éjszaka fél tizenkettő körül a villanyrendőröknél egy román zászlókkal tűzdelt bukaresti rendszámú autóbuszt vett észre, igencsak meglepődött, ezért kezdte követni a járművet, és kiderült: a Mihai Viteazul Kollégiumba tartanak a kopaszra borotvált fejű, kigyúrt testű fiatalok.
A helyszínre érkező polgármester megtiltotta, hogy az önkormányzat által támogatott tanintézményben kapjanak szállást. Mint mondta, a buszsofőrrel is szóba állt, aki meglehetősen mérges volt, mert a fiatalok telehányták az autóbuszt. Felhívta az intézmény igazgatónőjét, aki szintúgy meglepődve értesült a történtekről, a csoportot ugyanis Ioan Lăcătuşu szervezte be, de az iskola vezetője úgy tudta, teológusok érkeznek. Boz­gorozás, szidalmazás, üvöltözés következett, a ,,vendégek” azt kiabálták, hogy ,,Székelyföld román föld”, azt állították, Mongóliából származunk. Az elszállásolásuk ellen határozottan kiálló igazgatónő is megkapta a magáét, a bőrfejűek szerint őt is megvásárolták a magyarok. Az üvöltő tömeg láttán maga Lăcătuşu is megszeppent, magyarázkodni kezdett, mondván, nem ismeri őket, nem vállal felelősséget értük.
Antal Árpád előbb a közösségi rendőrséget, majd a rendőrséget hívta ki, így sikerült betuszkolni a szélsőségeseket az autóbuszba, és éjszaka két órakor kitenni őket a városból — igaz, nem sokáig, reggel kilenckor már a Petrom-kútnál gyülekeztek, hogy méltó módon ünnepelhessék Románia nemzeti ünnepét.

Szélsőjobb-provokáció Sepsiszentgyörgyön !!!!



Minden rendőrségi ígéret ellenére sikerült felkavarni a kedélyeket tegnap Sepsiszentgyörgyön: a szélsőséges román fiatalokat tömörítő Új Jobboldal szervezet hangos, kihívó menetben vonult végig a városközponton, és bár a lakosság bölcsen kitért útjukból — csak néhány odatévedt járókelő szörnyülködött magatartásukon —, a Hatvannégy Vár­megye Ifjúsági Mozgalom felvette a kesztyűt, és egyfajta ellendemonstrációt tartott.

A két tábor között két sor csendőr állt, adott pillanatban a rohamsisakosok is megjelentek, de közbelépniük nem kellett, a felek beérték az egymásra kiabálással. Az Új Jobboldal tagjai több busszal és kisko­csival érkeztek délelőtt — mintegy 150-en lehettek —, egyenesen a parkba terelték őket a csendőrök. Az unitárius és a katolikus templom között sorokba rendeződtek, kelta­keresztes zöld zászlajukat és a román trikolórt, valamint több Nagyrománia-térképet lobogtatva, jelszavakat skandálva, énekelve vonultak az ortodox templomig.
A járdán vonultak, de nem éppen civil város­látoga­tó­ként. Székely­föld román föld, nemzeti egység kell, mi románok vagyunk, Hargita és Ko­vászna Ro­mánia része — ilyeneket ismételgettek. Kicsit odébb, a parkban mintegy kéttucatnyi ma­gyar fiatal próbálta lehurrogni őket, és bár világos volt, hogy a címzettek nem értik, többször elhangzott, hogy Vesszen Trianon. A Lábas Ház előtt egy ideig farkasszemet néztek az út két oldaláról a keresetten elegáns, piros-sárga-kék nyak­kendős román és a terepnadrágos, ba­kancsos magyar fiatalok, és közölték a sajtóval, hogy nekik állampolgári joguk akárhol ünnepelni, ez nem politikai, hanem nemzeti akció az elnyomott románok és elmagyarosított székelyek támogatására — illetve, hogy itt a szélső­ségeseknek semmi keresnivalójuk nincs, csak a provokálás és a megalázás céljával jöttek, jobb lenne az energiáikat saját szűkebb környezetük felvirágoztatására fordítani, hiszen a magyarság nem megy oda rendet teremteni. A hívatlan, a helybeli magyar és román politikusok és hatóságok által is nemkívánatosnak ítélt vendégek ezután bementek a templomba, és mikor kijöttek, újra megpróbálták túlkiabálni a kis létszámú székely fiúkat, majd az ünneplő, közel 300 fős tömeg mögött, nem elvegyülve, skandálva és énekelve, egy tízméteres zászlót is kibontva indultak a Mihai Viteazul-szo­borhoz. A menet elején a hangszórók más dalokat sugároztak, úgyhogy középtájon elég nagy volt a hangzavar; a ma­gyar fiatalok ezalatt a ’48-as emlékmű előtt a székely himnuszt énekelték el. Az ünnepségre tartó békés polgárokat görög­keleti lelkészek vezették, templomi zászlókkal és fakereszttel, a téren pedig néhány népviseletbe öltözött lovas és több katonai alakulat parádézott. Beszé­det mondott Codrin Munteanu prefektus, felidézte az 1918-as egyesülés eseményeit, és kitért a gyulafehérvári gyűlésen ígért nemzetiségi jogokra is: szerinte az akkori ígé­reteket fényesen teljesítette Románia, és ezzel az egyik legmagasabb mércét állította fel Euró­pá­ban, a hazai modell pél­daértékűnek számít. Utá­na Rodica Pîrvan városi tanácstag olvasott fel egy igen dagályos szöveget a nagy egyesülés jelentő­ségéről, majd megkez­dődött a koszo­rúzás: mintegy ötven különböző intézmény és hivatal, párt és civil szervezet, de még a fellépő népi együttesek is letették a maguk virágait. A sorban az Új Jobboldal több megyébõl összegyűlt hívei mellett buzăui, szebeni, brassói, suceavai küldöttek is szerepeltek, magyar intézményvezetőt azonban György Ervin alprefektus kivételével nem lehetett látni. A hazafias román fiatalok a rendezvény közepén viszonylag csendben, csendőri kísérettel eltávoztak, a közönség azonban kivárta a folklórműsort, jó néhányan ott is ebédeltek a három bódé kínálatából; legjobban a paszulyfőzelék fogyott. Két óra múlva csak pár eldobott papírzászló jelezte, hogy nem akármilyen hétköznapot élt meg 2009. december 1-jén Háromszék központja.

2009. november 25., szerda



Nem vonulhatnak fel tömegesen az utcán, csak kisebb csoportokban közlekedhetnek a járdákon az Új Jobboldal hívei december elsején Sepsiszentgyörgyön.


A legionárius mozgalom utódjaként létrejött szélsőséges szervezet a román egyesülés ünnepén Háromszék központjába toborozza híveit, hogy úgymond támaszt nyújtsanak az itt élő románoknak a magyar szeparatisták ellen, és fellépésükkel bebizonyítsák, hogy Székelyföld mindig is román föld volt, és az is lesz. A provokatív jellegű kezdeményezéstől a helybeli magyarok és románok képviselői is elhatárolódtak, ezért a rendőrség nem adott engedélyt a máshonnan jövők felvonulására — ha jönnek, legfeljebb nézőként, a közönségben elvegyülve vehetnek részt az ünnepségen. A hatóságok fokozott készültséggel próbálják megelőzni a rendezvényt beárnyékoló esetleges konfliktusokat.

2009. november 19., csütörtök

Provokációra készül az új jobboldal

Akadályozzák meg, hogy engedély nélkül felvonuljon az Új Jobboldal Sepsiszentgyörgyön, vegyék elejét az esetleges provokációknak — erre kéri a Román Hírszerző Szolgálatot, a rendőrséget és a csendőrséget Antal Árpád polgármester.

Amíg ő vezeti a várost, ez a szélsőséges szervezet semmilyen megmozdulásra nem kap engedélyt — mondotta. A város polgárai is jelezték felháborodásukat, és kérték, akadályozza meg a december elsejére tervezett nacionalista felvonulást.

Antal Árpád üdvözölte a román pártok helyi vezetőinek elhatárolódását az Új Jobboldal akciójától. Elmondta, már a múlt héten tudomást szerzett a kezdeményezésről, a szervezet október végén keltezett, tagjainak szóló belső levelét juttatták el hozzá. Vezetőjük, Tudor szeretettel és bajtársi üdvözlettel hívja fel a tagság figyelmét, hogy minden pénzt és energiát a sepsiszentgyörgyi felvonulásra kell fordítaniuk, résztvevőket kell toborozniuk, megszervezniük a szállítást, hogy december elsején 10 óráig Brassóba jussanak, majd innen Sepsiszentgyörgyre utazzanak. Jelzi azt is, lehetőleg Brassóban biztosítsanak legfeljebb 15 lejért ebédet, nehogy Sepsiszentgyörgyön megmérgezzék őket. A vezér kiosztja a feladatokat, kinek, mekkora bannert kell beszereznie, honnan tegyenek szert nemzetiszínű sálakra, lobogókra, keresztekre, majd felszólítja ,,bajtársait", ne egyszerű résztvevőként jöjjenek, kis motorjai legyenek a felvonulásnak.

Romániában a törvény tiltja a volt kommunista párt és a fasiszta párt, mozgalom jelképeinek használatát, továbbéltetését — jelentette ki Tamás Sándor, aki szerint, az Új Jobboldal, amely bevallottan a legionárius mozgalom utódja, ez utóbbi kategóriába illeszkedik. ,,Az a gyanúm, a román hatóságok támogatják működésüket, ha nem lenne megfelelő hátországuk, most nem ünnepelhetnék tízéves évfordulójukat" — hangsúlyozta Antal Árpád, hozzátéve: elképzelhető, valakinek érdeke, hogy itt összetűzésre kerüljön sor, és a választások két fordulója között felléphessen majd a probléma megoldásáért. ,,Kötelességünk elkerülni az összetűzést, de azt sem engedhetjük meg, hogy boldog-boldogtalan itt randalírozzon. Jelentenünk kell az illetékes szerveknek, hisz ez a provokáció a nemzetbiztonságot is veszélyezteti, és a leendő kormányfőt, államelnököt is cselekvésre szólítjuk" — fejtette ki Sepsiszentgyörgy polgármestere.

2009. november 18., szerda

A románoknak sem kellenek a szélsőségesek

Nem értenek egyet az Új Jobboldal december elsejére tervezett sepsiszentgyörgyi felvonulásával a román pártok fiatal vezetői. Dan Manolăchescu, a D-LP sepsiszentgyörgyi elnöke elzárkózik a szélsőséges szervezet kezdeményezésétől, úgy értékeli, egy ilyen akció sem az itt élő románságon, sem a román—magyar viszonyon nem segít.


„Nem akarom, hogy bukarestiek jöjjenek ide, megmondani nekünk, hogyan éljünk, megtanítani bennünket, akik itt születtünk, hogy kié ez a föld" — mondta a Háromszéknek Dan Manolăchescu, aki szerint az Új Jobboldal felvonulásával elrontja a nemzeti ünnepüket. „Idén megpróbáltunk összefogni, fiatalokat toboroztunk, és igyekeztünk egy nacionalista felhangok nélküli, szép ünnepséget tervezni. Ha idejönnek felvonulni, ezt rontják el, mert akkor mi kénytelenek leszünk távol maradni, illetve más időpontban szervezni a megemlékezést" — hangsúlyozta Manolăchescu.

Elfogadhatatlannak tartja az Új Jobboldal sepsiszentgyörgyi rendezvényét Mădălin Guruianu, a liberálisok helyi vezetője is. A december elsejei ünnepség szervezőbizottsága nevében arra kérték Antal Árpád polgármestert, ne adjon engedélyt a felvonulásra. Nem tilthatják meg az Új Jobboldal képviselőinek, hogy részt vegyenek a nemzeti ünnepen, de a külön felvonulást ilyen módon megakadályozhatják — fejtette ki Guruianu.

A szélsőséges nacionalista, az önmagát a legionárius mozgalom utódjaként meghatározó Új Jobboldal szervezet honlapján tette közzé, hogy sepsiszentgyörgyi felvonulásra várja tagjait és támogatóit december elsejére, a román nemzeti ünnepre. Így akarnak tiltakozni a „szeparatista magyarok nyomásgyakorlása ellen", bebizonyítani, hogy „az úgynevezett Székelyföld mindig is román föld volt, és az is lesz".

2009. november 17., kedd

Felvonulnak a román szélsőségesek



Sepsiszentgyörgyre toborozza tagjait és támogatóit december elsejére, a román nemzeti ünnepre az Új Jobboldal szélsőséges nacionalista szervezet.


Honlapjukon közzétett felhívásukban ez áll: ,,Ha eleged van a szeparatista magyarok nyomásgyakorlásából, ha nem közömbös számodra a ,Hargita és Kovászna megyei románok sorsa, akik idegenné váltak saját hazájukban, ha román vagy, és ez büszkévé tesz, gyere el felvonulásunkra december elsején Sepsiszentgyörgyre, Erdély szívébe, hogy bebizonyítsuk, az úgynevezett Székelyföld mindig is román föld volt, és az is lesz."

Az Új Jobboldal egyértelműen a legionárius mozgalom utódjaként határozza meg magát, 2005-ben már levonultak Sepsiszentgyörgyre koszorúzni, igaz, akkor csak egy kisebb csapat jelent meg fellobogózva a megyeközpontban. 2007-ben Marosvásárhelyen és Brassóban osztogattak szórólapokat, 2008. március 15. környékén városunkban is megjelent néhány, melyeken az állt, Székelyföld mindig román föld volt és lesz. Tavaly március 15-én felvonulást szerveztek Kolozsváron, és híveik megvertek egy magyar fiatalt, mert magyar zászló volt nála. Bukaresti és más városokban szervezett nagygyűléseik általában szélsőséges, nacionalista hangnemben zajlanak, nagyon erős magyarellenes retorikával. Ez a többnyire fiatalokból álló társaság készül most Sepsiszentgyörgyre, az Új Jobboldal vezetői szerint legalább kétszázan jönnek majd. Képviselőjük leszögezte, nem kívánnak senkit provokálni, csupán az itt élő románoknak akarnak támaszt nyújtani.


Ezeknek a semmiháziaknak mindig is viszketett a börük de hát Romániában ők a töbségi nemzet !!!!!!! ....még hogy senkit nem provokálnak. !!!!!!!!!! NEM TUDOM HOGY MÉG MEDDIG KELL EZT TŰRNI .!!!!!!!!!