Százhatvan esztendeje, ezen a napon végezték ki a kapituláló magyar honvéd hadsereg elfogott tábornokait.
Noha a végső győzelemben elvitathatatlan szerepet vállaló cári csapatok főparancsnoka elérte, hogy a magyar seregek fővezérét, Görgey Artúrt ne állítsák hadbíróság elé, a cár pedig kifejezetten óvta az ifjú s ambiciózus császárt a méltatlan bosszútól, a nemes egyszerűséggel csak hiénának nevezett Haynau táborszernagy kérlelhetetlen volt, s a tizenhárom tábornokot — tisztelgésül soroljuk fel: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagy-Sándor Józsefet, Pöltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt — kivégezték. Emlékük él a magyar szívekben, árnyalakjuk ott a magyar panteonban, ám az igazságnak tartozunk annyival, hogy újra meg újra megismételjük, rajtuk kívül még számtalan főtisztet és politikust végeztek ki, október 6. előtt és után is tombolt a terror. Így Batthyány Lajos miniszterelnököt, Csányi László kormánybiztost. Még 1849. augusztus 22-én akasztották fel Ormai-Auffenberg Norbert honvédezredest, de megölték, többek között — a lista hosszú, fájdalmasan hosszú lenne — Kazinczy Lajos tábornokot, Peter Giront, a német légió parancsnokát, Woronieczki Mieczyslav honvédezredest és Abancourt Károly honvédszázadost. Számtalan tiszt s katona került a várbörtönök kazamatáiba. Így próbálta meg a fiatal császár egyszer és mindenkorra megfékezni a lázadás magyar szellemét.
De nem sikerült, a tragikus árnyak visszajártak az emlékezetbe, Klapka, az egyetlen honvédtábornok, aki csatatéren soha nem szenvedett vereséget, tízezer emberével szabadon vonulhatott el a bevehetetlen Komáromból, Bem tábornok és számtalan honvédtiszt s katona ment át Törökországba, hogy onnan szétrajozva a nagyvilágba, az Amerikai Egyesült Államoktól Kubáig, Mexikóig, Argentínáig harcoljon a világszabadságért. Tíz évvel Világos után Klapka tábornok tízezer honvédtisztet és közlegényt öltöztethetett egyenruhába, megalakítva a magyarokkal rokonszenvező Itáliában a magyar légiót. A helyzet pattanásig feszült, sajnos, a solferinói, a császárra megalázó békekötés után a légió hazatérésére, bevetésére nem került sor, viszont az események hatása alatt a bécsi udvar rádöbbent, tárgyalnia kell a magyarokkal, s így 1867-ben létrejött a kiegyezés, Deák Ferenc politikai főműve, a távollétükben halálra ítélt tisztek, honvédek nagy része is szabadon hazatérhetett… Megkezdődött egy új korszak. De ez már egy másik történet!
Noha a végső győzelemben elvitathatatlan szerepet vállaló cári csapatok főparancsnoka elérte, hogy a magyar seregek fővezérét, Görgey Artúrt ne állítsák hadbíróság elé, a cár pedig kifejezetten óvta az ifjú s ambiciózus császárt a méltatlan bosszútól, a nemes egyszerűséggel csak hiénának nevezett Haynau táborszernagy kérlelhetetlen volt, s a tizenhárom tábornokot — tisztelgésül soroljuk fel: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagy-Sándor Józsefet, Pöltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt — kivégezték. Emlékük él a magyar szívekben, árnyalakjuk ott a magyar panteonban, ám az igazságnak tartozunk annyival, hogy újra meg újra megismételjük, rajtuk kívül még számtalan főtisztet és politikust végeztek ki, október 6. előtt és után is tombolt a terror. Így Batthyány Lajos miniszterelnököt, Csányi László kormánybiztost. Még 1849. augusztus 22-én akasztották fel Ormai-Auffenberg Norbert honvédezredest, de megölték, többek között — a lista hosszú, fájdalmasan hosszú lenne — Kazinczy Lajos tábornokot, Peter Giront, a német légió parancsnokát, Woronieczki Mieczyslav honvédezredest és Abancourt Károly honvédszázadost. Számtalan tiszt s katona került a várbörtönök kazamatáiba. Így próbálta meg a fiatal császár egyszer és mindenkorra megfékezni a lázadás magyar szellemét.
De nem sikerült, a tragikus árnyak visszajártak az emlékezetbe, Klapka, az egyetlen honvédtábornok, aki csatatéren soha nem szenvedett vereséget, tízezer emberével szabadon vonulhatott el a bevehetetlen Komáromból, Bem tábornok és számtalan honvédtiszt s katona ment át Törökországba, hogy onnan szétrajozva a nagyvilágba, az Amerikai Egyesült Államoktól Kubáig, Mexikóig, Argentínáig harcoljon a világszabadságért. Tíz évvel Világos után Klapka tábornok tízezer honvédtisztet és közlegényt öltöztethetett egyenruhába, megalakítva a magyarokkal rokonszenvező Itáliában a magyar légiót. A helyzet pattanásig feszült, sajnos, a solferinói, a császárra megalázó békekötés után a légió hazatérésére, bevetésére nem került sor, viszont az események hatása alatt a bécsi udvar rádöbbent, tárgyalnia kell a magyarokkal, s így 1867-ben létrejött a kiegyezés, Deák Ferenc politikai főműve, a távollétükben halálra ítélt tisztek, honvédek nagy része is szabadon hazatérhetett… Megkezdődött egy új korszak. De ez már egy másik történet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése