A Román írók a székelyek között rendezvénysorozat első állomásaként szervezett író-olvasó találkozót a Romániai Hungarológiai Társaság kezdeményezte, az est házigazdájaként Szonda Szabolcs, a megyei könyvtár igazgatója köszöntötte a meghívottakat.
A kortárs román írók képviselőivel — Simona Popescu, Mircea Dinescu, Filip Florian és Dan Lungu — Ion Bogdan Lefter irodalomtörténész beszélgetett, aki kijelentette, a szerzők egymást követő hullámokban váltak ismertté, a csoport rangidős képviselője pedig Mircea Dinescu, aki negyven évvel ezelőtt, tizenhét éves korában dicsőséggel, egyfajta Rambóként lépett színre. Mindannyiuk irodalmi pályafutása látványos, belföldön és külföldön egyaránt ismertek, műveiket több nyelvre (magyarra is) lefordították.
A szerzők műveikből olvastak fel, írói hitvallásukról beszéltek. Filip Florian úgy vélekedett, az irodalomkritikusok esetében a klisék ereje nagyon erős, Dan Lungu a valós, reális élet hatását körvonalazta írásaiban, Simona Popescu pedig megjegyezte, amikor ír, sosem gondol olvasóira, ám különös embereket pillantva meg arra gondol, mennyire szeretné, ha azok olvasnák a műveit (Simona Popescu Vedlések című kötetét Szonda Szabolcs fordította magyarra).
Mircea Dinescu kijelentette, írótársaival most abban a helyzetben van, mint a Titanic zenészei, akik akkor is muzsikáltak, amikor már süllyedt a hajó, mert miközben most megbukott a kormány, itt irodalomról beszélgetnek. Verseket (havonta megjelenik egy-egy új költeménye a Plai cu boi című lapban), pamfleteket olvasott fel, majd kérdésre válaszolva elmondta: abban a hazai kapitalizmusban, melyet volt pártaktivisták és szekusok teremtettek, a Duna partjára ,,szökött", nagyon megszerette a mezőgazdálkodást, de újabban inkább bortermesztéssel foglalkozik. S ismét megjött a kedve a versíráshoz, év vége felé három kötete jelenik meg egyszerre, vers, pamflet és egy szakácskönyv. Végül újságírói kérdésekre válaszolva Dinescu elmondta: Romániában mindig történik valami, és ezáltal külföldön folyamatosan érdekessé válik, miközben az lenne jó, ha ebben a tekintetben unalmas ország lehetne, de ez lehetetlen, mert mindennap bekövetkezik egy zagyva politikai szerencsétlenség, s húsz év után még mindig érezhető a kollektív neurózis mind a vasútállomáson, mind az értelmiségiek körében. A választásokkal kapcsolatosan megjegyezte, reméli, hogy Băsescu eltűnik a politikai életből, sajnos, ellenjelöltjei eléggé haloványak, ,,hiányzik belőlük a klorofill". Valószínűleg újra támogatni fog egy jelöltet, ,,azt mondtam, ha idén csak egy kenguru lesz Băsescu ellenjelöltje, bebújok az erszényébe, és onnan integetek majd ", de vélhetően Crin Antonescu mellett áll ki. Szerinte a szélsőségeseket leszámítva a magyar kérdés már nem érdekes a román politikában, az autonómiával kapcsolatosan pedig úgy vélekedett, egész Romániában szükséges a kulturális és a gazdasági autonómia, ,,én is arra gondoltam, hogy Cetaten (Duna melletti birtoka — szerk. megj.) kikiáltom az ottani független köztársaságot". A németországi tartományok mintájára egyetértene azzal, hogy Románia húsz kis autonóm köztársaságból álljon. Ami pedig a területi autonómiát illeti, Dinescu úgy látja, ha valakinek jó az, hogy egy kerítést emeljen udvara köré, akkor váljék egészségére.
A kortárs román írók képviselőivel — Simona Popescu, Mircea Dinescu, Filip Florian és Dan Lungu — Ion Bogdan Lefter irodalomtörténész beszélgetett, aki kijelentette, a szerzők egymást követő hullámokban váltak ismertté, a csoport rangidős képviselője pedig Mircea Dinescu, aki negyven évvel ezelőtt, tizenhét éves korában dicsőséggel, egyfajta Rambóként lépett színre. Mindannyiuk irodalmi pályafutása látványos, belföldön és külföldön egyaránt ismertek, műveiket több nyelvre (magyarra is) lefordították.
A szerzők műveikből olvastak fel, írói hitvallásukról beszéltek. Filip Florian úgy vélekedett, az irodalomkritikusok esetében a klisék ereje nagyon erős, Dan Lungu a valós, reális élet hatását körvonalazta írásaiban, Simona Popescu pedig megjegyezte, amikor ír, sosem gondol olvasóira, ám különös embereket pillantva meg arra gondol, mennyire szeretné, ha azok olvasnák a műveit (Simona Popescu Vedlések című kötetét Szonda Szabolcs fordította magyarra).
Mircea Dinescu kijelentette, írótársaival most abban a helyzetben van, mint a Titanic zenészei, akik akkor is muzsikáltak, amikor már süllyedt a hajó, mert miközben most megbukott a kormány, itt irodalomról beszélgetnek. Verseket (havonta megjelenik egy-egy új költeménye a Plai cu boi című lapban), pamfleteket olvasott fel, majd kérdésre válaszolva elmondta: abban a hazai kapitalizmusban, melyet volt pártaktivisták és szekusok teremtettek, a Duna partjára ,,szökött", nagyon megszerette a mezőgazdálkodást, de újabban inkább bortermesztéssel foglalkozik. S ismét megjött a kedve a versíráshoz, év vége felé három kötete jelenik meg egyszerre, vers, pamflet és egy szakácskönyv. Végül újságírói kérdésekre válaszolva Dinescu elmondta: Romániában mindig történik valami, és ezáltal külföldön folyamatosan érdekessé válik, miközben az lenne jó, ha ebben a tekintetben unalmas ország lehetne, de ez lehetetlen, mert mindennap bekövetkezik egy zagyva politikai szerencsétlenség, s húsz év után még mindig érezhető a kollektív neurózis mind a vasútállomáson, mind az értelmiségiek körében. A választásokkal kapcsolatosan megjegyezte, reméli, hogy Băsescu eltűnik a politikai életből, sajnos, ellenjelöltjei eléggé haloványak, ,,hiányzik belőlük a klorofill". Valószínűleg újra támogatni fog egy jelöltet, ,,azt mondtam, ha idén csak egy kenguru lesz Băsescu ellenjelöltje, bebújok az erszényébe, és onnan integetek majd ", de vélhetően Crin Antonescu mellett áll ki. Szerinte a szélsőségeseket leszámítva a magyar kérdés már nem érdekes a román politikában, az autonómiával kapcsolatosan pedig úgy vélekedett, egész Romániában szükséges a kulturális és a gazdasági autonómia, ,,én is arra gondoltam, hogy Cetaten (Duna melletti birtoka — szerk. megj.) kikiáltom az ottani független köztársaságot". A németországi tartományok mintájára egyetértene azzal, hogy Románia húsz kis autonóm köztársaságból álljon. Ami pedig a területi autonómiát illeti, Dinescu úgy látja, ha valakinek jó az, hogy egy kerítést emeljen udvara köré, akkor váljék egészségére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése