Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kivánok !

Merry Christmas and Happy New Year!

Frohe Weihnachten und ein glückliches Neues Jahr!

Joyeux Noël et bonne année.

A határon túli magyarok választójoga a Velencei Bizottság jelentése tükrében

A határon túli magyarok választójogának kérdése a kedvezményes honosításról szóló törvény elfogadását követően vált aktuálissá.
Az 1949-es magyar alkotmány 70. §-a a választói jogosultságot és a választhatósági jogot a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező magyar állampolgárok körére szűkítette, az új alaptörvény azonban nem tartalmaz ilyen kitételt, így az új választójogi törvény dönthet arról, hogy a magyar állampolgárok milyen feltételek mellett gyakorolhatják a választójogot. (A törvényről várhatóan pénteken vagyis ma szavaz az Országgyűlés.)

Az új törvény tervezete, melyet 2011. november 20-án iktatott tíz fideszes országgyűlési képviselő önálló képviselői indítványként, 199 képviselői helyben határozza meg a parlament nagyságát. Közülük 106 képviselőt magyarországi egyéni választókerületben választanak meg, 93-at pedig országos listán. A tervezet szerint a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok csak valamelyik párt országos listájára szavazhatnak; a pártok pedig ezeken a listákon állíthatnak határon túli magyar jelölteket.

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) december 2-ai ülésén foglalkozott a törvényjavaslattal; többen a tervezet olyan módosítását kérték, hogy azáltal a határon túli magyarok is saját választókerületeik jelöltjeire szavazhassanak, a Székely Nemzeti Tanács pedig még azt is javaslatba foglalta, hogy a Székelyföld külön határon túli választókerületként jelenjen meg. A módosító indítványokat a november 20-án iktatott törvényjavaslathoz Kövér László házelnök maga terjesztette be.
A határon túli állampolgárok szavazati jogáról a Velencei Bizottság is készített jelentést. Az alábbiakban az új magyar választójogi törvény határon túli szavazókra vonatkozó alternatíváit elemezzük a jelentés tükrében, melyet 2011. június 24-én tettek közzé CDL-AD(2011)022 számmal.

Ez összegzően úgy fogalmaz, hogy bár a határon túli állampolgároknak biztosított szavazati jog nem vezethető le egyetemes jogként az európai polgári jogi és emberjogi örökségből, gyakorlatként rendkívül elterjedt a demokratikus államok körében, és ezt a gyakorlatot ösztönözni kell. A jelentés szerint a határon túli állampolgárok hazájuk többféle választásán is részt vehetnek. A mellékelt táblázat e gyakorlat elterjedtségét mutatja országok és a választások típusa szerint (az „Elnökválasztás”–, illetve EP-választások -oszlopok aszerint olvasandók, hogy az illető államban van-e közvetlen államfőválasztás, illetve EU-tag-e).

A határon túli állampolgárok választásokon való részvétele az egyes országokban eltérő törvényi megalapozást kapott. Olaszországban, Franciaországban, Portugáliában vagy Svájcban alkotmányos előírások biztosítják, más országokban a választási törvény tartalmazza ezt. Végül jónéhány államban semmilyen törvényi rendelkezés nem létezik a határon túliak szavazati jogára vonatkozóan, csupán kialakult gyakorlatok vannak (Albánia, Andorra, Ciprus, Málta).

Természetesen vannak államok, amelyek nem teszik lehetővé külhoni állampolgáraik számára a választásokon való részvételt (Örményország, Írország, Izrael, Chile stb.) Az Európa Tanács 1459(2005)-ös határozatával és az 1714(2005)-ös ajánlással arra bátorította tagállamait, hogy biztosítsák a külhoniak számára a szavazati jogot.
Fontos része e kérdéskörnek, hogy kik tekinthetők külhoniaknak. A jelentés a „külhoni szavazók” (out-of-country voters) három kategóriáját különbözteti meg:
– azok a szavazók, akik a szavazás napján épp külföldön tartózkodnak (személyes, üzleti stb. ügyekben)
– akik tanulmányi, munkavállalói stb. okokból ideiglenesen, de huzamosabb ideig külföldön tartózkodnak
– akik már hosszabb ideje külföldön élnek, ott állandó lakhellyel rendelkeznek, és talán kettős állampolgárok is.
Bár a külhoni szavazást lehetővé tevő államok többsége nem tesz különbséget e három kategória között, néhány állam csak az ideiglenesen külföldön tartózkodó polgárainak teszi lehetővé a külhoni szavazást (Bosznia-Hercegovina, Liechtenstein). Mindazonáltal az „ideiglenesen külföldön tartózkodó” és az „állandó külhoni lakhellyel rendelkező” kategóriáknak nincs egységes meghatározása. Különösen az „állandó külhoni lakhellyel rendelkező” kategória az, amely nagyon különböző eseteket foglal magába. A sajátos magyar helyzetet is figyelembe véve, úgy gondoljuk, hogy a jelentés e kategóriája legalább három alesetet tartalmaz:
c1) a kivándorlások nyomán létrejövő diaszpórák (pl. a külhoni olaszok);
c2) a gyarmatbirodalmak szétbomlása nyomán az újonnan létrejövő, független államokban maradó egykori birodalmi állampolgárok (pl. a portugálok);
c3) a nemzeti szállásterületek egyes részeinek elvesztésével kisebbségi sorsba kerülő egykori állampolgárok (pl. magyarok). Az utóbbi két esetben előfordul, hogy a választójog az egykori állampolgárságnak a leszármazók számára való megadása nyomán kerül előtérbe.

A jelentés szerint az „állandó külhoni lakhellyel rendelkező” állampolgárok választójogával szemben felhozott kifogások általában a következők: x) feltételezhető, hogy az otthoni állandó lakhely nélküli állampolgárok kevésbé érintettek és érdekeltek az „otthoni dolgokban”; y) a külhoniak jóval kisebb befolyással vannak a jelöltállításra; z) a külhoni szavazatban rejlő befolyás aránytalanul nagy ahhoz képest, hogy a parlamenti döntéshozatalnak mekkora befolyása a külhoniak életére. A sajátos magyar helyzetben emellett felmerül még az is, hogy a külhoniak választójoga „mértéken felül” befolyásolhatja a magyarországi, közvetlen pártpolitikai viszonyokat.

Ez azonban fordítva is érvényes (talán még inkább): a külhoni szavazati jog hatással van a külhoni magyarok politikai szervezeteire, az azok közötti politikai viszonyokra. A nemzeti kisebbségi helyzetben levő és külhoni szavazatra szert tevő magyarok a Magyarországgal szomszédos országokban létrehozták a saját politikai szervezeteiket, pártjaikat. Ezek mára olyan kis „kvázi pártrendszereket” alkotnak az egyes országokban, amelyben a pártok közötti viszonyt az etnikai szavazóbázis, az elitek közötti konfliktusok és a parlamenti jelenlét, majd (esetleg) a kormányzati szerepvállalás határozza meg. A külhoni állampolgárok választójoga egy újabb tényezőt jelent e politikai viszonyok meghatározóinak sorában.

Belső vagy speciális választókerületek?

A másik fontos kérdés a regisztráció kérdése. Legtöbb állam esetében a külhoniak választásokon való részvételének kötelező előfeltétele a választói névjegyzékbe vétel. Ez leggyakrabban a diplomáciai kirendeltségek, konzuli hivatalok feladata (Algéria, Belgium, Brazília, Franciaország, Grúzia, Olaszország, Lettország, Marokkó, Nagy-Britannia stb.), de van ettől eltérő gyakorlat is. Norvégiában, Hollandiában a helyi önkormányzati hatóságokra hárul e feladat, Svédországban pedig az adóhivatalokra. A külhoni választói névjegyzékbe vétel a választó kérésére történik, törvényben meghatározott módon.

Egyes országok (pl. Horvátország, Spanyolország) a választói névjegyzékbe vétel esetén különbséget tesznek az „ideiglenesen külföldön tartózkodók” és az „állandó külhoni lakhellyel rendelkezők” között. Az előbbi kategória (a külhoni szavazók fentebbi „a” és „b” kategóriája) választói névjegyzékét a diplomáciai kirendeltségek vezetik, az utóbbit (a fentebbi „c” kategória) pedig valamelyik országos hatóság.
Valószínű, hogy a határon túli magyarok esetében is ez a kettős megoldás a legkézenfekvőbb, és az állandó külhoni lakhellyel rendelkező magyarok levélben szavazhatnak a központi nyilvántartás alapján. Egyébként a levélben történő szavazás a jelentés szerint az egyik legelterjedtebb szavazási mód a külhoniak esetén.

Nagyon sok ország alkalmazza: Ausztria, Németország, Írország, Olaszország, Liechtenstein, Luxemburg, Mexikó, Szlovákia, Spanyolország, Belgium, Észtország, Lettország, Litvánia, Szlovénia, Svédország, Svájc stb. Emellett a személyesen leadott szavazat a másik gyakran alkalmazott módszer, és jó néhány állam kombinálja a kettőt (Belgium, Svédország, Portugália, Szlovénia). Főleg azokban az országokban célszerű a levél útján való szavazást is biztosítani, ahol az államnak sok külhoni szavazója van. További lehetséges, de kevésbé alkalmazott módszerek: megbízott útján történő szavazás és az internetes szavazás (ún. e-szavazás). Ez utóbbit Észtországban és Hollandiában vezették be.

A külhoniak választójoga tekintetében a rendszer leglényegesebb eleme – a nemzeti parlamentek megválasztása esetén – az, hogy kiket és hogyan juttatnak a parlamentbe a határon túli szavazók. Az alapvető kérdés az, hogy szavazataik a létező, belső választókerületek valamelyikében eredményeznek-e mandátumot, vagy külön, speciális választókerületekben. Az egyik megoldás: a külhoni szavazatok a belső („szokványos”) választókerületek valamelyikében hasznosulnak. Ekkor a kérdés az, hogy miképpen választják ki ezeket a választókerületeket. Két modell terjedt el.

Az egyik szerint a külhoniak számára hazai származási helyük szerint állapítják meg azt a választókerületet, ahova szavazatuk kerül; ezt a gyakorlatot követte például Ausztria vagy Finnország. E gyakorlat hátránya azonban, hogy azon külhoniak esetében, akiknek nincs „származási helyük” az anyaországban, nem állapítható meg ily módon a választókerület. A másik modell egyetlen kijelölt körzetbe – ezek általában a fővárosok – „gyűjti be” a külhoniak szavazatait (ilyen körzetek: Tbiliszi Grúziában, Varsó Lengyelországban, Vilnius Litvániában, Riga Lettországban, de ilyen körzet volt Bukarest is 2004-ig).

Ugyanebbe a megoldástípusba sorolható az új magyar törvényjavaslat is, mert a vegyes választási rendszer egyéni körzetei mellett létező, egyetlen országos (többmandátumos) körzetbe – melynek mandátumaiért pártlisták versenyeznek – „gyűjti be” a listákra leadott külhoni szavazatokat. Ennek az az előnye, hogy technikailag könnyebben kivitelezhető, hiszen minden külhoni állampolgárt egyetlen választói névjegyzékbe kell felvenni függetlenül állandó lakhelyétől. Hátránya viszont jelentős, és politikai jellegű, ugyanis a külhoni magyarok képviselőit a magyar pártok saját belátásaik szerint veszik – befutó vagy nem befutó helyre – a jelöltlistájukra. Ezzel a külhoni magyarok képviselete lényegében a magyar pártpolitikai viszonyoknak rendelődik alá, ugyanis valószínűsíthető, hogy az egyes szomszédos országokban létező, egymás közötti viszonyaikat tekintve „kvázi pártrendszereket” alkotó kisebbségi pártok arra kényszerülnek, hogy magyarországi partnereikkel egyfajta választási koalícióra lépjenek. Tehát a külhoni állampolgárok választójoga e pártokat a magyar pártpolitikai viszonyrendszerbe tagolja be.

A másik megoldás külön választókerületeket biztosít a külhoni szavazóknak. Több ország is ezt alkalmazza, köztük Horvátország, Franciaország, Olaszország, Portugália vagy Románia. Franciaországban 6 szenátori és 11 képviselői választókerületben szavazhat a kb. 2,5 millió külhoni francia, a külhoni horvátoknak egyetlen külhoni választókerületük van, a külhoni olaszoknak 2001 óta 6 szenátori és 12 képviselői mandátum jut, a románoknak pedig 2, illetve 4. E megoldás esetében a fő kérdés a választókerületek megfelelő kijelölése és az, hogy ezek mekkorák a belső választókerületekhez képest. A felül- vagy alulreprezentálásra vonatkozó döntés politikai természetű: annak mérlegelése, hogy az adott történelmi előzmények alapján az állam milyen politikai súlyt kíván biztosítani a külhoni szavazóknak.

A 2011 november 20-án iktatott magyar törvényjavaslat eredeti változata, illetve a hozzá benyújtott módosító javaslat is az előbbi két megoldástípus közötti választás elé állít. Az országos pártlistákra leadott külhoni szavazatok esetén probléma lehet az, hogy – Jakab András alkotmányjogász szerint – a külhoni szavazók csak pártlistára szavazhatnak, tehát csak egy „fél szavazattal” rendelkeznek. Ez ellen ugyanis jogorvoslattal élhetnek, és akár a strasbourgi bíróság elé is vihetik az ügyet. A külhoni magyarok számára megállapított választókerületek esetén a kérdés formai értelemben eltűnik, azonban a szavazati jog egyenlőtlensége továbbra is fennmarad, ha a külső és belső választókerületek nem maradnak azonos nagyságúak a képviseleti norma tekintetében.

Következtetések

1. Az új magyar választójogi törvényben a határon túli magyar állampolgároknak biztosított választójog megfelel annak a nemzetközi gyakorlatnak, amelyet nemzetközi normák ugyan nem írnak elő, azonban az Európa Tanács több határozatban és ajánlásban is bátorít
2. Ha a külhoni szavazók csupán az országos pártlistákra szavazhatnak, az sérti a szavazati jog egyenlőségének elvét, és – emellett – hátránya ennek a megoldásnak az is, hogy a külhoni magyarok jelöltjeinek állítása és maga a külhoniak képviselete a magyar pártpolitikai viszonyoknak rendelődik alá.
3. A törvényjavaslathoz benyújtott módosítás, a határon túli magyar szavazók számára kialakított külhoni választókerületekre vonatkozó javaslat meghatározott számú mandátumot biztosít a külhoni magyarok képviseletére, azonban az arányos képviselet ez esetben is nehezen biztosítható. Nem tudható, hogy az így kialakított választókerületekben hogyan alakul a külhoni állampolgárok száma, és a részvétel adatai is eltérőek lehetnek a belső választókerületek adataitól. A belső választókerületekkel szembeni alul- vagy felülreprezentáltság kialakítása körültekintő mérlegelést igénylő politikai döntés, amely annak függvénye, hogy mekkora súlyt akar biztosítani a magyar politikai elit a magyar parlamentben a külhoni magyarok képviseletének.
4. A külhoni választókerületek számára pontosan szabályozott módon választói névjegyzék állítandó össze, melybe a választók egyéni kérés alapján kerülnek be.
5. A választás módja tekintetében a diplomáciai képviseleteken személyesen leadott szavazat és a levél útján történő szavazás módszerének a kombinációja lehet a legmegfelelőbb. Az ideiglenesen külföldön tartózkodók a diplomáciai kirendeltségen szavazhatnak, míg az állandó külhoni lakhellyel rendelkezők (a „kettős állampolgárok”) levélben, egy központilag vezetett választói névjegyzék alapján.
6. A külhoni szavazati jog hatással van a külhoni magyarok politikai szervezeteire és azok viszonyaira, beépíti a magyarországi politikai verseny konzekvenciáit a magyar kisebbségi szervezetek közötti kapcsolatrendszerbe. A választójogi megoldás (főleg annak pártlistás része) az egyes szomszédos országokban létező, kisebbségi pártokat arra kényszeríti, hogy magyarországi partnereikkel egyfajta választási koalícióra lépjenek, amelynek hosszabb távon politikai konzekvenciái is vannak. Így a határon túli magyarok képviselete lényegében a magyar pártpolitikai viszonyoknak rendelődik alá, és a kisebbségi pártok erőteljesen betagolódnak a magyar pártpolitikai viszonyrendszerbe.

Mensura Transylvanica politikai elemzőcsoport


Határon túli állampolgárok szavazási jogának elterjedtsége országok és a választások típusa szerint Ország Elnökválasztás,Parlamenti választások,Népszavazás ,EP-választások,Helyi önkormányzati választások.

Algéria • • • •
Azerbajdzsán • •
Belarusz • • • •
Belgium • •
Brazília •
Bulgária • •
Csehország •
Észtország • •
Finnország • • •
Franciaország • • • •
Grúzia • •
Hollandia • •
Horvátország • • • •
Kirgizisztán • • •
Korea • •
Lengyelország • • •
Lettország • •
Liechtenstein • • •
Litvánia • • • •
Luxemburg • • •
Macedónia • •
Magyarország • • •
Marokkó •
Mexikó •
Moldova • • •
Monaco • •
Nagy-Britannia • •
Németország • •
Olaszország • •
Oroszország • • •
Peru • • •
Portugália • • • •
Románia • • • •
Spanyolország • • •
Svájc • • •
Svédország • • • •
Szerbia • •
Szlovákia •
Szlovánia • • •
Tunézia • •
Ukrajna • • •
A Velencei Bizottság CDL-AD (2011)022. számú jelentése alapján

„A csíki fenyőfák nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek”

A Nemzeti Sport és Ifjúsági Hatóság nem vonta meg a román jégkorongszövetség támogatását, de a hétvégi események után a román sajtó gerjeszti a botrányt. A hokiválogatottból szinte mindenki székely, akik felvállalták magyarságukat. Tánczos Barna szövetségi elnök büszke a csapatára, Kányádi Sándort idéz.

„Reméljük, nem lesz cirkusz” – mondta Tánczos Barna, a román jégkorongszövetség elnöke arra a felvetésre, hogy hétfő délután a Steaua a Csíkszeredával mérkőzött, és a bukaresti ultrák újra ott voltak, holott az utóbbi időben nem érdekelte őket a hoki. A Steaua végül 8-0-ra kikapott a Csíkszeredától, volt pár magyargyalázó rigmus, de különösebb incidens nem történt.

Pedig a román sajtó komoly vihart kavart, mert a hétvégén a román jégkorong-válogatott 24-es keretének 22 magyarja a magyar himnuszt énekelte a meccs előtt a magyarokkal együtt, a románnál pedig csendben maradt.

A román sajtó nem is ünnepelte a magyarok 4-1-es legyőzését, noha utoljára 14 éve verték Magyarországot. Nagyobb terjedelem jutott ennek az esetnek.

„Nagyon büszke vagyok arra a jégen lévő húsz játékosra, valamint az 1500 nézőre, akik ott szurkoltak a helyszínen. A húsz játékos a pályán minden botránykeltés ellenére példát mutatott arról, hogy a belső nemzeti érzéseket összhangba lehet hozni a történelmi helyzettel, amelyben élünk. Ma a székelyek román állampolgárok, és ha nagyon sok játékos már magyar állampolgár is egyben, a történelmi helyzetnek megfelelően a román válogatottban játszottak. Romániát képviselték, Romániának nyerték meg ezt a meccset. Ismétlem: büszke vagyok rájuk. Úgy képviselték Romániát, hogy a személyes, nemzeti érzéseket tiszteletben tartották, nem féltek azok felvállalásától” – mondta Tánczos Barna.

Hozzátette: csak végig kell menni a román sporttörténelmen, és kiderül, hány olyan magyar van, akire egy életre büszkék lehetnek a románok. „Soroljam ? Balázs Jolán atléta, Bölöni László futballista, Szabó Katalin négyszeres olimpiai bajnok tornász , a világbajnok kézicsapat magyar tagjai, Kicsid Gábor, Birtalan István és Orbán István.”

Tánczos nem érti a Libertatea újságíróját, aki halálos vétekről beszél, mert a játékosok a magyar himnuszt énekelték. Ilie Nastase szavaival pedig nem kívánt foglalkozni.A korábbi kiváló teniszező azt nyilatkozta: árulás történt, amit a közvéleménynek kell a leghatározottabban elítélnie. Szerinte, ha ez így megy tovább, a románok azt is tétlenül nézik végig, hogy a magyarok kitűzik a magyar zászlót a bukaresti diadalívre.

Nastasének nem ez volt az első magyarellenes kirohanása, pár éve bukaresti romákkal töltötte volna fel a magyarlakta megyéket, hogy az etnikai egyensúly helyreálljon.

Doina Melinte, a Nemzeti Sport és Ifjúsági Hatóság elnöke a Libertatea napilapnak elmondta: a román himnusz szent kell, hogy legyen valamennyi sportolónak, aki a román címeres mezt ölti magára. Azt is kifogásolta, hogy Tánczos Barna, a Román Jégkorongszövetség elnöke a székely zászló alatt fényképezkedett a játékosokkal a mérkőzés előtt. „Magyarázatot kérünk" – jelentette ki Melinte. A szövetség támogatásának megvonása extrém megoldás lenne, de a hatóságnak megvan erre a lehetősége.

„Szó sincs róla, hogy a támogatást megvonnák tőlünk. Tisztáztuk az esetet Melinte asszonnyal, most jöttem ki az irodájából. Mert azt senki sem mondhatja, hogy ezek a srácok nem adták legjobb tudásukat a pályán. Milyen alapon is nulláznák akkor őket le?”

„A csíki fenyőfák nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek” – összegzett egy Kányádi-idézettel Tánczos.

Tőkés László: tanúsíthatom, a forradalom az ajtóm előtt kezdődött

Szánalmasnak és nevetségesnek nevezte Tőkés László a jászvásári demokrata-liberális párti honatyák azon törekvését, hogy Temesvártól elvitassák az 1989-es népfelkelés kitörését. Az EP-alelnök, egykori temesvári lelkipásztor, akinek parókiája körül 1989 decemberében a forradalom szikráját kirobbantó tömeg összegyűlt, azt mondja, a törvényjavaslat a Romániában uralkodó korrupció újabb példája: ezúttal a történelmet próbálják megmásítani egyesek, ami arra szolgálhat bizonyítékul, hogy az országban mindent meg lehet vásárolni.

Tanúsíthatom, hogy a forradalom ott kezdődött a kapum előtt” – jelentette ki az EP-alelnök, aki pénteken Nagyváradon tartott sajtótájékoztatót a 22 esztendővel ezelőtti események évfordulójának alkalmából. Hozzátette: nem politikai diverziónak, hanem korrupt képviselők próbálkozásának tartja a jászvásári ügyet.
Tőkés László visszaemlékezett az igazi hősökre és mártírokra, az egyszerű emberekre, akik 1989 karácsonya tájékán életüket áldozták a szabadságért. „Káini átok sújtja a román társadalmat” – fogalmazott az EP-alelnök, hiszen, mint mondja, 1989-ben testvér ölt testvért, és Mózes könyve szerint Isten megátkozza a gyilkosokat. Az átok mindaddig nem oldható fel, amíg a bűnösök tetteikért nem vezekelnek, és az áldozatoknak nem szolgáltat igazságot a társadalom. „Tartozunk a gyilkosok felelősségre vonásával. A meggyilkolt testvér vére az égre kiált” – utalt Tőkés László a bibliai testvérgyilkosságra, Káin és Ábel történetére.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület csaknem két évtizeden keresztül szolgáló püspöke háromféleképpen osztályozta az egyház lelkipásztorait annak függvényében, milyen magatartást tanúsítottak az elnyomás idején. Az első kategóriába azok tartoznak, akik hallgattak – ők voltak a legtöbben, és Tőkés László szerint nem is vethetünk követ rájuk, hiszen a diktatúra megfélemlítő hatalma miatt nem mertek szólni. Kevesebben voltak, de léteztek a második kategóriába tartozó lelkészek is: azok, akik együttműködtek a hatalommal, és ezzel nemcsak Krisztust, hanem saját népüket is elárulták. A harmadik csoportba azok tartoznak, akik bátran felemelték a szavukat az elnyomás ellen. Újságírói kérdésre Tőkés azt is kijelentette: nem ért egyet a forradalmárok juttatásainak megvonásával, de „igazolvány nélküli forradalmárként” felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában jelenleg mintegy 19 ezren rendelkeznek forradalmárigazolvánnyal, ám közülük mindössze nagyjából 8000 az, aki valóban tevőlegesen részt vett az 1989-es eseményekben.

Újraavatták Kratochvil Károly síremlékét

Amikor megállunk, és erre a síremlékre tekintünk, eszünkbe fog jutni: vannak olyan emberek a múltunkban, akiknek a példájából érdemes tanulnunk! – mondta Orosz Zoltán altábornagy december 13-án, kedden Budapesten, az Új köztemetőben. A Honvéd Vezérkar főnökének helyettese azon az ünnepségen vett részt, amelyet Kratochvil Károly síremlékének újraavatása alkalmából rendeztek.

„Itt nyugszik a Székely Hadosztály parancsnoka, szentkereszthegyi Kratochvil Károly ny. altábornagy. 1869. 12. 13. – 1946. 09. 19.” – olvasható azon a síremléken, amelyet december 13-án, kedden avattak újra Budapesten, az Újköztemetőben. Az egykori katonatisztnek és hitvesének 16-os parcellában található sírkövén nyomot hagytak az elmúlt évtizedek, így felújítása szükségessé vált. A síremlék rekonstrukcióját és a két új márványtábla elhelyezését a HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály rendelte meg.

A felújított sír újraavatását a nyugállományú tábornok születésének 142. évfordulójára időzítették. Az ünnepségen – amelyen Háromszék képviseletében megjelent Demeter László, Kovászna megye kulturális bizottságának elnöke is – Orosz Zoltán altábornagy emlékezett a Székely Hadosztály parancsnokára.

„Most, amikor megállunk egy kitűnő katona, szentkereszthegyi Kratochvil Károly síremléke előtt, hogy tisztelettel adózzunk emlékének, tudnunk kell: komoly tétje van az emlékezésünknek. Az altábornagy pályafutása a legfontosabb és legalapvetőbb kérdéseket állítja elénk, amelyekkel magyar katona valaha is szembekerült és szembekerülhet. Ő a legjobb válaszokat adta meg, amennyire az erejéből és a tehetségéből telt. Ez pedig a legtöbb, amit katonaember tehet a hazájáért” – mondta ünnepi beszédében Orosz altábornagy.

A Honvéd Vezérkar főnökének helyettese ezután részletesen ismertette Kratochvil altábornagy katonai pályafutását. Beszélt arról, hogy édesapja nyomdokaiba lépve ő maga is katonatiszt lett. Elvégezte a bécsi Hadiiskolát, majd 1909-ben a Habsburg-ház magyarországi ágánál a főhercegek nevelője lett. Itt érte a Nagy Háború kitörésének híre, amely után jelentkezett a frontra. Az összeomlás utáni nagy kavarodásban is összefogta csapatait, díszmenetben vonult be Nagyváradra és felajánlotta szolgálatait az új kormánynak.

Orosz tábornok kiemelte: Kratochvil Károly 1919 novemberének végén kapott kinevezést az Erdélyi Kerületi Parancsnokság élére. A rendkívül kényes helyzetben nagy eréllyel látott neki a rend helyreállításához, a hadsereg normális életének megszervezéséhez, az etnikai konfliktusok békés úton történő elsimításához. Megtalálta azokat az embereket, akik öt év háborúban eltöltött esztendő után hajlandóak voltak fegyverrel a kézben szolgálni. Majd amikor a fegyvereké lett a szó, ezekkel az emberekkel megszervezte és harcba vitte a Székely Hadosztályt. Vezetésével elállták az Alföldre vezető szorosokat, hogy mindaddig védekezzenek, amíg a magyar állam kellő energiát fordíthat a hadsereg megszervezésére és felszabadíthatja szülőföldünket.

Nem győzött, de megtett mindent, amit tehetett. Nyolc hónapnyi börtönre ítélték. Miután visszatért Magyarországra, egy rövid ideig a debreceni vegyes dandár parancsnoka lett, ezt követően pedig a Hadimúzeum megszervezésében szerzett elévülhetetlen érdemeket. Nyugállományba helyezése után is hű maradt mindahhoz, amit végzett. Egyesületbe gyűjtötte embereit, segítette őket az életben. Elfeledve, komoly nélkülözés közepette halt meg 1946-ban – hangsúlyozta az altábornagy.

„Amikor megállunk, és erre a síremlékre tekintünk, eszünkbe fog jutni: vannak olyan emberek a múltunkban, akiknek a példájából érdemes tanulnunk! Akik nem néztek félre, akik nem jelentettek beteget, nem kerestek kifogásokat, nem sértődtek meg, hanem a legnehezebb körülmények között is megtették, amit kellett” – fogalmazott beszéde végén Orosz Zoltán altábornagy.

A vezérkarfőnök-helyettes beszéde után Berta Tibor ezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke áldotta meg a felújított síremléket. Az ünnepség koszorúzással folytatódott – a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar nevében Orosz Zoltán altábornagy helyezte el a kegyelet koszorúját a sírnál –, majd a Magyar Takarodó hangjaival ért véget.

Magyarok kálváriája a román haláltáborban

Sipotele neve még a történelem iránt érdeklődők számára is többnyire ismeretlenül cseng. Holott egykor ennek a román településnek a közelében létesült az első világháború egyik legembertelenebb hadifogolytábora, ahol a foglyok jelentős része ráadásul magyar volt.

Az első világháború közepén, 1916 nyarán a mindaddig fegyveres semlegességet választó Románia megtámadta szövetségesét, az Osztrák–Magyar Monarchiát. Az Erdélybe betörő csapatok a katonák mellett ezrével hurcolták el a civil lakosságot, akiket különféle táborokban gyűjtöttek össze. Sipotele község az akkori román–orosz határ közelében volt található a Prut folyótól nyolc kilométerre, Iașitól pedig 40 kilométerre délre. A falu egy kis mocsaras völgyben feküdt. A településen alig 500-600 ember élt, egy jelentéktelen kis román falu volt szegény, nyomorgó lakossággal.

A hadifogolytábor a község mellett lévő hatalmas domb lapos tetején létesült 1916 szeptemberében, korábban román lovassági gyakorlótérként szolgált. Ekkor még lényegében nem is lehet kiépített táborról beszélni. Néhány barakk volt csupán, valamint pár roskadozó vályogház és a hozzájuk tartozó istállók, melyeknek nem volt oldalfaluk, a tetőkről pedig aláhullott a rothadó nád. A barakkokba a tisztek kerültek, a legénység tagjai az oldalfalak nélküli istállókat kapták, ahol a puszta földön aludtak, még szalmát sem kaptak, amire fekhettek volna.

A tábor létszáma néhány ezer fő lehetett ez idő tájt. A hadifoglyok összetétele vegyes volt: bolgárok, törökök, zsidók, bosnyákok és nagyon sok magyar, ráadásul nemcsak katonák, hanem civilek is voltak itt, akiket az erdélyi betörés során fogtak el és hurcoltak el hadifogságba. A civilek között akadtak bankárok, köszörűsök, színésznők, pénzügyőrök, vasutasok, telefonkezelők, postáskisasszonyok és sok polgári személy. Közöttük volt például Lőrinc István vámtisztviselő és családja is. A tisztviselő teljesen váratlanul, szmokingban esett hadifogságba, a családjával éppen vendégségben volt, mikor a határon átkelő és Erdélybe nyomuló románok betörtek vendéglátóikhoz, és Lőrinc Istvánt családjával a terített asztal mellől elhurcolták. Annyi időt sem engedtek nekik, hogy megfelelő ruhákat és pénzt vegyenek magukhoz.

Istállókban és vermekben

A román tisztek kezdetben még hitegették a Sipotelébe beérkező foglyokat, hogy meglesz mindenük: fürdő, szabad séta, levelezés, korszerű épületek. „Majd adunk” – mindig ezt mondták a foglyoknak. A valóság azonban pont az ellenkezője volt. Az elhelyezés mellett az étkeztetés is silány volt. A foglyok naponta egy kiló kenyeret és hetente háromszor húst kaptak. Mikor már nem volt hús, akkor 400 emberenként két liter (!) napraforgóolajat osztottak. A napi egyszeri étkezések ideje is hektikusan változott, az ebédet sokszor oly későn osztották, hogy már vacsorának számított.

1916. október során az időjárás zordabbra fordult, és bár kaptak szalmát az emberek, még mindig a nyitott fal nélküli istállókba voltak bezsúfolva. Amikor panaszra fordultak az elhelyezés körülményei miatt, azt a választ kapták, hogy „aki nem akar megfagyni, az építsen magának hajlékot”.

Végső elkeseredésükben a foglyok három-négy fős csapatokba álltak össze, és elkezdtek maguknak ásókkal és lapátokkal vermeket ásni. A vermekre viszont tető is kellett, de az ehhez szükséges faanyagot már csak a meglévő épületekből, bontással tudták megszerezni. A vermek pedig egyre szaporodtak, és lassan föld alatti utcák keletkeztek. Nem minden verem sikerült azonban jól, és az első esőzések beálltakor több is beomlott, maga alá temetve az ott lévőket.

1916 novemberére a tábor létszáma már elérte az ötezer főt. Decemberben, karácsony előtt megindult az összes román hadifogolytábor központosítása. Ennek jegyében pél­dául a tecuci táborban lévők jelentős része is Sipotelére került. Tecuci-ból december 14-én indult meg a hadifogolyoszlop. Indulás előtt minden fogoly kapott két penészes kétszersültet, egy retket és két vöröshagymát. A fogolymenetet Erősd község papja, a 86 éves Csulak Zsigmond református lelkész zárta. Őt is elfogták a románok sok más civillel együtt, de a 280 kilométer hosszú utat nem bírta, már az első nap kidőlt a sorból. Valóságos halálmenet volt, ostorral verték a lemaradókat, és nem volt irgalom annak, aki nem bírta a tempót – arra a halál várt. A menet végül tíz napig tartott minimális élelmezés mellett, mire végre megérkeztek Sipotelébe.

A várható újabb fogolytranszportokra azonban Sipotele nem készült fel. Nem bővítették a tábort, és semmilyen előkészület nem történt a növekvő számú fogolytömeg élelmezésének megoldására. A táborparancsok nem foglalkozott a foglyokkal, a növekvő létszám pedig gyorsan előre látható élelmezési és elhelyezési problémákhoz vezetett. Decemberben a foglyoknak már nem osztottak teát, káposztát, burgonyát, sót.

A vermekben szinte csak magyarok voltak, akik „családokat” alkottak. Egy-egy verem közössége volt egy „család”, ők egymást támogatták, és megosztották a napi munkát egymás között. A barakkokban lévő viszonyok itt ismeretlenek voltak. Az itt lévők minden héten kimosták a ruhájukat, nem úgy, mint a barakkok lakói. Egymáson segítettek, és ismeretlen fogalom volt a lopás is. Még a román zsandárok sem mertek a vermek körül ólálkodni. Sokszor ki akarták telepíteni az ott lakókat, a táborparancsok utasításait azonban a veremlakók nem vették komolyan, a zsandárok pedig nem merték erővel kitelepíteni őket. A vermek „családjai” egymásnak is segítettek, ha szükség volt rá, összetartott a magyar közösség.

Tél, hó, járványok és halál

1917 januárjában a hideg és a hó újabb csapást mért a foglyokra. A táborban nem volt elég fa a fűtésre, és a föld alatti vermekben didergő foglyoknak már fáért sem volt erejük menni. Sokaknak olyan szakadt és hiányos volt a ruházatuk, hogy egyszerűen megfagytak. A rettenetes állapotok ellensúlyozására a táborparancsok engedélyezte, hogy mindenki hazaírhasson egy levelezőlapon. A románok azonban megszabták, hogy mit és mennyit lehet írni. Hat sort írhatott minden fogoly, és csak azt, hogy élnek, és jó soruk van! A levelek elkészültek, persze a románok sosem adták fel őket.

A gyenge élelmezés, a hideg és a fűtés hiánya kezdte kikezdeni a foglyok egészségét. Megjelentek az első betegségek: kezdetben hasmenés, később vérhas. A nagy hidegben az emberek megpróbálták összebújva melegíteni egymást, de ez sem mindig segített. Sok volt a fagyási sérülés, amelyet nem kezeltek, az elfagyott végta­gok pedig elüszkösödtek.

Mindez csak a kezdete volt azoknak a megpróbáltatásoknak, amelyek ezután következtek. Nem véletlenül kapta Sipotele a haláltábor nevet. Megjelent a tífusz is, kezdetben csak egy-két, majd tíz-húsz ember halálozott el benne, végül már az egész táborban tombolt a járvány. A táborlakókról az alábbi szemléletes jellemzést írta a járvány kitörése után Pilch Jenő Hadifogoly magyarok története című könyvében: „Egy tábor, ahol ezrek sínylődnek… egy tábor, ahol mindenki tífuszos, lázbeteg. A betegek arca szennyes, rongyosak, alig-alig vánszorognak, de mégis ott lődörögnek a hóban, sárban. Hajtja őket a láz, a betegség! Csontjaikra valósággal rászáradt a bőr, külsejük ijesztő. Fogukat vicsorítják, mert annyira soványak, hogy ajkuk nem ér össze, egész fogazatuk állandóan szabadon van. Szemük beesett, de ragyogó, ragyogóvá teszi a láz. Mintha a halál vigyorogna a sötét, mély szemüregekből. Még járkálnak, mormolnak, beszélnek, szónokolnak, kiabálnak, fütyülnek, dalolnak. Nem értik a helyzetüket… Csodálkoznak a napsugáron, mely a hótömegekből időnként térdig érő habarékot varázsol.”

Az életben maradt foglyok közül sokan az iszonyatos állapotok és az átéltek hatására megőrültek. Az óriási mértékű halálozás miatt a holttestek összegyűjtése és temetése is súlyos problémát okozott. Két rögtönzött hullahegy keletkezett a táborban, az egyik a segélyhely épülete mellett, a hóban, a korábbi betegek tetemeiből. A másik hullahegy a temető melletti hullaház előtt alakult ki, miután a hullaház megtelt. Reggelenként a még élők húzták ki a holtakat a barakkokból és vermekből hordágyon cipelve. Sokszor már két fogoly is alig bírta el halott társukat, annyira legyengültek. A hullahalmok pedig egyre csak nőttek, néha két-háromszáz holttest is feküdt egymáson.

A sipotelei táborban uralkodó állapotokról szóló hírek a tábor falain kívülre is eljutottak. A román parlamentben is foglalkoztak a témával, sőt a román király kitüntetésre terjesztette fel dr. Pásztor Sándort a táborban folytatott kiváló orvosi munkájáért. Pásztor Sándor doktor azonban a kitüntetést ugyanúgy visszautasította, mint Iașiba szóló későbbi meghívást. Végig a táborban maradt, és ott dolgozott annak kiürítéséig.

Több mint tízezren pusztultak el

A tábort már annak idején is haláltábornak nevezték. Noha a későbbi haláltáborokkal ellentétben nem volt a tábor kimondott célja fizikailag megsemmisíteni annak lakóit, az embertelen körülmények végül mégis ezt idézték elő. Ezrek haltak meg a rossz ellátás, a hideg és a járványok miatt. Pontos adatok nincsenek az áldozatok pontos számáról. A tábort meglátogató svájci küldött információi szerint 1917 elején 17 ezer fő volt a sipotelei táborban, ebből hatezer fő halt meg. A hadifoglyok feljegyzései alapján azonban 15 ezer fő körüli lehetett a halottak száma.

A Monarchia már 1917 januárjában követelte a járványok leküzdését a románoktól. Később azzal fenyegetőzött, hogy ha a semleges svájci megfigyelők működését korlátoznák, vagy javaslataikat nem teljesítenék a románok, úgy a Monarchia megtorlással lesz kénytelen élni. Mackensen német vezértábornagy még ennél is tovább ment, kijelentette, hogy ha a hadifoglyokkal való bánásmód nem javul, akkor a megszállt román területeken 500 román előkelőséget fogat le túszként. A román kormány ezek után már intézkedett, és fokozatosan javultak a táborban uralkodó viszonyok. 1917 áprilisában Sipotele egy román tábornok személyében új parancsnokot kapott, s a viszonyok a korábbiakhoz képest megváltoztak.

1917. december 9-én Románia fegyverszünetet kötött, majd megindultak a tárgyalások a hadifoglyok hazahozataláról. A megállapodást 1918. már­cius 23-án írta alá Románia és a Monarchia, majd 1918. április 10-én az utolsó hadifogolytranszport is hazatért. Ezzel véget ért a Sipotelében raboskodók kálváriája.

I. P. BRATIANU: Egy román tudós vallomása -A marxista szocializmustól a nemzeti szocializmusig Ceausescu alatt

Büszkén vallom magamat románnak, de még büszkébb vagyok erdélyi román voltomra. Őseim oláhok voltak, ami annyit jelent, "pásztorok", akik több mint ezer évvel ezelőtt elindultak északra valahonnan a mai Albánia közeléből nyájaikat legeltetve és maguknak békés, biztonságos életet keresve.
Helytelen és történelmileg megalapozatlan, hogy román tudósaink politikai
okokból olyan származási elméletet találtak ki, mely szerint Erdély földjén
őshonosok volnánk. Mi csak körülbelül hat évszázada élünk e földön, és
büszkék vagyunk rá, hogy a már régebben itt élt magyarokkal, németekkel
együtt átvettük a nyugati kultúrát és az európai népek közösségének tagjai
lettünk, így alakult ki az a sajátos erdélyi kultúra, mely egyedülálló a
világon. Az itt élő népek adták ebbe a kultúrközösségbe a maguk sajátos
értékeit, s így jött létre az erdélyi kultúra. Mindig azt reméltem, hogy
egyszer a három nép véglegesen egymásra találásából megvalósul az álom:
Erdély, mint a keleti Svájc. Sajnos, ez a remény eddig nem teljesült be. A
II. világháború előtt a hitleri Németország tüzelte egymás ellen az erdélyi
nemzetiségeket, hogy azután így megosztva őket, kihasználhassa a nemzeti
gyűlöletet. A háború után - habár az un. "szocialista alkotmány" a nemze-
tiségeknek a legszélesebb egyenjogúságot biztosította - a rendszer
fokozatosan rátért a legkegyetlenebb elnyomási politikára. Ez különösen
1956 után kezdődött el Erdélyben a legdrasztikusabb eszközökkel, amikor az
erdélyi magyarságot az 1956-os magyar forradalommal való szimpatizálással vádolták.

Ez volt az ürügy, melynek leple alatt megindult az erdélyi magyarság elnyomási folyamata. Az első lépés a kolozsvári önálló Bolyai Egyetem megszüntetése volt, melyet beolvasztottak a román Babes Egyetembe.

A beolvasztásnál én is ott voltam és együtt szenvedtem magyar egyetemi
kollegáimmal, amikor Ceausescu brutálisan elvágott minden vitát, mely a
Bolyai Egyetem önállóságát próbálta megvédeni. Akkor lett kollegám és jó
barátom, Szabédi László költő öngyilkos, mert nem bírta lelkileg azt a
meghurcoltatást, amellyel azért sújtották, mert védte a Bolyai Egyetem
önállóságát. Azóta sok száz magyar tanárt és diákot juttatott Ceausescu
börtönbe, kergetett öngyilkosságba, olyanokat, akik fel merték emelni
szavukat a kegyetlen nemzetiségi elnyomás ellen.

1959-1962 között több mint 2000 magyar iskolát olvasztottak be román
iskolákba, mint azok tagozatait. 1955-ben a X. párt­kongresszuson már
nyiltan kimondta, "Románia nemzeti állam, melynek egész területét az
egységes román nemzet foglalja el." Ezzel az un. "szocialista" Románia
nyiltan nemzeti­szocialista állammá vált Ceausescu diktátorral az élén. A
soviniszta diktatúra módszerei is hasonlóak a hitlerizmuséhoz. A
légbőlkapott dákoromán elmélet alapján csak románoknak, "az uralkodó
fajnak" van joga ehhez a földhöz, a többi nemzetiség (több mint 5 millió)
csak jövevények, betolakodók, akik örülhetnek, hogy egyáltalán megtűrik
őket.

Hogy az erdélyi magyarság ezeréves történelmének és kultúrájának nyoma se maradjon,Ceausescu rendszere elrendelte az összes egyházi és magánkézben lévő irattár államosítását. A pótolhatatlan történelmi értékű levéltári anyagot összeszedték és ismeretlen helyre szállították. A soviniszta düh kiterjedt a magyar temetőkre is, melyeket felszámoltak, nehogy kopjafák és sírkövek hirdessék Erdély múltját.

Mindezt mint humanista román írom le, akinek fáj a mai román rendszer
népgyilkosságot súroló magatartása. Mint olyan erdélyi román írom a
fentieket, akit mélyen megrendített Szikszai Jenő és Kuthi Lajos brassói
tanárok tragédiája, akiket meggyilkoltak a titkosrendőrség pincéiben,mert védték az erdélyi magyarság jogait.
Minden tiszteletem Király Károlyé, aki vállalva minden áldozatot, kiállt az erdélyi magyarság védelmére és segélykiáltását eljuttatta nyugatra.

Végül: hiszek Erdély jövőjében, hiszem, hogy egyszer a három nemzet, a magyar, a román és német megtalálja egymás kezét, és vállvetve megteremtik az önálló Erdélyt, mely a nagy európai rendezés után a Középeurópai Egyesült Államok méltó tagja lesz.

I. P. Bratianu írása, mely először angol nyelven a "Transylvania and the
Hungarian-Romanian problem" című amerikai kiadványban (Danubian Press) jelent meg, majd a torontói Magyar Elet 1980. március 1-i számában magyarul is napvilágot látott, egy nagyon tisztességes, európai műveltségű, humanista román tudós álláspontját tükrözi. Ezekkel a jóérzésű,emberséges románokkal kell összefognunk, hogy létrejöhessen az önálló Erdély, e szomorú sorsú tündérország valamennyi lakója javára.

Székely termékek Jerzy Buzeknek

Székely termékeket kapott karácsonyi ajándékként Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnöktől december 5-én. A székelyföldi elöljáró december 5–7. között Brüsszelben tartózkodik, és ennek során szakmai találkozókon vett részt, amelyeket Sógor Csaba európai parlamenti képviselő készített elő, és ezekre el is kísérte a tanácselnököt.

Borboly Csaba bemutatta Jerzy Buzeknek a székely termékeket, illetve azok népszerűsítésének koncepcióját.

Martin Kamp, az Európai Néppárt főtitkára szintén ajándékcsomagot kapott a tanácselnöktől, aki meghívta a főtitkárt a jövő évi csíksomlyói búcsúra. Martin Kamp elmondta, jó kezdeményezésnek tartja a székelyföldi iroda megnyitását Brüsszelben, hiszen az egy adott kultúrát, illetve történelmet ismertet meg az Európai Unió fővárosában. A főtitkár megköszönte a székely termékeket, mint mondta, ez volt idei első karácsonyi ajándéka.

A látogatás második napján, december 6-án a Hargita megyei tanácselnök találkozott Bauer Edit és Mészáros Alajos felvidéki EP-képviselőkkel, akiknek felvázolta, hogy a székelyföldi iroda egyik feladatköre lehet annak előkészítése, hogy a székelyföldi megyék szlovákiai megyékkel együtt pályázzanak direkt brüsszeli pénzforrásokra, hiszen számos uniós kiírás négy-öt tagállam partnerségét írja elő, így megyéknek vagy térségeknek szóló kiírás esetében közösen pályázhatna egy székelyföldi, egy felvidéki és egy magyarországi megye, más országbeli partnerek bevonásával. A tanácselnök szerint együtt, egymás értékeinek felvállalásával könynyebb lenne a projektek lebonyolítása.

Felemelték szavukat a Kárpát-medencében élő magyarság által elszenvedett jogsértésekkel szemben

A Kárpát-medencei magyarok emberi méltóságát ért jogsértésekről tartott sajtótájékoztatót budapesti képviselői irodájában 2011. december 3-án Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke.

A sajtótájékoztatón részt vett Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke, Boldoghy Olivér, a szlovák állampolgárságától jogtalanul megfosztott felvidéki színművész, valamint Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke és Antal János külügyi szakértő, a Transylvanian Monitor főszerkesztője. A sajtótájékoztató apropója a szombat délután Budapesten megrendezett III. Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozó volt, melynek célja az aggasztó méreteket öltött magyarellenesség valamennyi formájával és megnyilatkozásával szembeni tiltakozás.
Tőkés László és Lomnici Zoltán nem először szólalt fel közösen a Kárpát-medencében élő magyarság által elszenvedett jogsértések ellen. Mint ismeretes, idén már jártak Marosvásárhelyen, ahol a romániai magyarellenes megnyilvánulások ellen emelték fel szavukat. Tőkés László hangsúlyozta, Boldoghy Olivér jelenléte is jelzi, hogy a nagytalálkozó az egész Kárpát-medence magyarságának ügyét felkarolja. A felvidéki színművészt Tőkés László úgy jellemezte, mint aki a polgári bátorság és a keresztyén erkölcsiség jegyében megtette azt, amit száz politikus együtt nem tudna elérni olyan hatékonyan, mint ő. Az EP alelnöke kifejtette: Szlovákiában szükségállapotot hirdettek az egészségügy terén előállt helyzet miatt, de Szlovákia nem azt érdemli, hogy mindig csak Meciar vagy Slota botrányai kapcsán emlegessék, mint ahogy Románia sem, hogy Vadim Tudorral vagy Funarral kössék össze a nevét. „Ideje, hogy az emberek és a népek méltóságát restauráljuk” – mondta Tőkés László.
Lomnici Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt időszakban megnövekedett a magyarellenes atrocitások száma és még sok más jogsértés történt, amelyekkel szemben az Európai Unió nem emelte fel szavát. „Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök a közelmúltban az EU hitelességi és bizalmi válságáról beszélt. Ennek fontos jele, hogy több, hazánkkal szomszédos ország nyíltan magyarellenes, az Európai Unió jogát durván sértő magatartást tanúsít a magyar kisebbséggel szemben. Ezt az Unió szó nélkül tűri, s a nemzetiségek jogaival nem hajlandóak foglalkozni” – hangoztatta az EMT elnöke. Hozzáfűzte: „Én úgy tapasztaltam az elmúlt időszakban, hogy a legnagyobb visszhangot a legmagasabb uniós tisztséget betöltő magyar ember felszólalásai váltották ki, s az egész világon az ő tiltakozása nyomán figyeltek fel Boldoghy Olivér történetére.”
A sajtótájékoztatón Boldoghy Olivér megrendülve számolt be arról, hogy pénteken a szlovák államhatalom egy 99 éves felvidéki magyar tanárnőtől, Tamás Aladárné Ilonkától is megvonta állampolgárságát. „Csak azért, mert vállalta azt, hogy magyar állampolgárként térjen majd vissza Istenhez, ahogy annak idején megszületett. Amikor pedig élete utolsó napjait békességben szeretné tölteni, jön egy belügyminiszter és embertelen, érzéketlen módon belerúg, megalázva és megkeserítve hátralevő életét” – fogalmazott Boldoghy, majd arra kérte a sajtót, hogy hívja fel a nemzetközi közösség figyelmét a Szlovákiában tapasztalható jogsértő intézkedésekre.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke arról szólt: miközben szerte a Kárpát-medencében atrocitások történnek a magyar közösségekkel szemben, politikai érdekképviseleti szerveink tehetetlenül nézik és olyan megoldásokban gondolkodnak, amelyek eseti kezelések, de nem ragadják meg a problémát a gyökerétől. Az erdélyi politikus szerint Boldoghy Olivérék az egész nemzet nevében teszik azt, amit cselekednek, és küzdelmüknek csak akkor van értelme, hogyha az egész társadalom is az ügy mellé áll. Toró felhívta a figyelmet a romániai hatalom packázásaira is az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények működtetését illetően. „Az igazi kulcsszó a magyar szolidaritás, a Kárpát-medencei magyar közösségek szolidaritása, amelyről az Ökumenikus Nagytalálkozó is szól” – mondta Toró T. Tibor.
Ezt követően Antal János főszerkesztő bemutatta a Transylvanian Monitort, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács angol nyelvű figyelőszolgálatának kiadványát, amely különszámmal jelentkezett a budapesti Ökumenikus Nagytalálkozó alkalmából, Magyarellenesség a Kárpát-medencében címmel. Antal János elmondta, hogy 2011-es összesítésük szerint a Kárpát-medencei magyarsággal kapcsolatban 75 tételben foglalható össze a nemzettársainkat ért atrocitások krónikája. Mint fogalmazott, a leggyakoribb igék ebben a krónikában a „megverték”, „meggyalázták” és a „megalázták”.
A sajtótájékoztató végén Lomnici Zoltán kifogásolta, hogy miközben az Európai Unió szótlanul tűri, hogy magyarokat emberi és nemzeti méltóságukban megalázzanak, a világ távolabbi pontjain történő jogsértéseket elítélik. „Rendkívül súlyosnak érzem a nemzetközi emberjogi szervezetek hallgatását, amelyek szintén hallatják a hangjukat minden más ügy érdekében, Boldoghy Olivér mellett mégsem állnak ki” – mondta az EMT elnöke.

Budapest, 2011. december 3.

Két szavazatot adna a külhoni magyaroknak Kövér László

A határon túli magyaroknak is két szavazatuk lenne az eredetileg tervezett egy helyett, ha az Országgyűlés elfogadja Kövér László erre vonatkozó módosító indítványát. A parlament és a Fidesz választmányának elnöke hétfőn nyújtotta be módosító javaslatát az új választójogi törvényhez.

Indítványa szerint a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok egy külhoni egyéni választókerületben választhatnának képviselőket, emellett - ahogy az eredeti kormánypárti tervben is szerepel - pártlistára voksolhatnának. A külhoni egyéni kerületben kiosztott mandátumok száma a jelöltekre leadott szavazatok számától függene.

Kövér László javaslata alapján a határon túli magyarokra vonatkozó külön szabályok értelmében a külhoni egyéni választókerületben független jelöltként az a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező jelölt indulhatna, aki legalább 1500, magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgár ajánlását megszerzi. Mandátumhoz pedig az jutna, aki legalább annyi szavazatot gyűjt, mint a legkevesebb szavazatszámmal magyarországi egyéni képviselői helyet szerző jelölt.

Az indítvány alapján a parlament tervezett 199-es létszámába nem számítanának bele a külhoni egyéni választókerületben megválasztott képviselők, ahogyan a nemzetiségi listán megválasztottak sem.

A házelnök ugyanis a nemzetiségi választópolgárokra vonatkozó szabályokat is módosítaná, mégpedig úgy, hogy az országos nemzetiségi önkormányzatok egy közös nemzetiségi listát állítanának. A listára az a nemzetiségi jelölt kerülhetne fel, akit valamely országos nemzetiségi önkormányzat vagy 1500, a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választó ajánl.

A listáról az kapna mandátumot, aki megszerzi a pártlistákon elnyerhető mandátumok kiosztásához elegendő szavazatot. A nemzetiségi listán a mandátumot nem nyerő jelöltekre leadott szavazatokat összesíteni kellene, majd el kellene osztani a pártlistákon a mandátumok kiosztásához elegendő szavazatszámmal. Az így nyert hányados egész számának megfelelő mandátumot a nem nyertes jelöltek között a rájuk leadott szavazatok sorrendjében osztanák ki. Aki így sem jut mandátumhoz, de kapott szavazatot, nemzetiségi szószólóként vehetne részt az Országgyűlés munkájában.

Kövér László indoklása szerint az indítványa megnöveli a nemzetiségi listán induló jelöltek esélyeit a más listán egyébként elvesző töredékszavazatok beszámításával. Így a legtöbb szavazatot összegyűjtő nemzetiségi listás jelöltek a sajátjukon kívül képviselhetik más, mandátumot nem szerző nemzetiségek érdekeit is - írta.

A házelnök a határon túli magyarok esetében javasolt megoldás melletti érvként hozza fel: azzal, hogy a választókerületben független jelöltek indulhatnak, lehetőség nyílna, hogy a külhoni magyarság saját soraiból küldjön képviselőket az Országgyűlésbe, emellett pedig elkerülhetővé válik a szavazatok egyenlőségének elvét sértő szabályozás.

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) pénteki ülése után Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnöke bejelentette: módosító javaslatot fogalmaztak meg, hogy a határon túli magyarok ne csak listára voksolhassanak, hanem egyéni választókörzetben is szavazhassanak. Az akkor elhangzottak szerint a módosító indítványt bizottsági javaslatként az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága terjeszti be.

Kövér László a Duna Televízió Heti hírmondó című műsorában vasárnap este azt mondta: egyetért azzal a felvetéssel, hogy a határon túl élő magyar állampolgárok ne csak pártlistára, hanem egyéni jelöltre is szavazhassanak, csakúgy, mint a Magyarországon élők.