"Nemessé a király tehet valakit, de székellyé csak az Isten..." – mondta Ön egykor, sok évtizede. Ha megengedi Kegyelmed, én kiegészíteném eme igazságát: Nem csak székellyé, de igaz magyarrá is csak Isten tehet.
Ezzel szemben persze sokan vallják magukat magyarnak manapság is, ám ez a „magyarnak vallás” sokaknál erőst hibádzik. Mert a politika belepiszkít a legnemesebb emberi érzésekbe, a hitbe, a magyarságtudatba, és mindenbe, ami érték, és ami az emberi faj, a magyarság, székelység, a kereszténység féltett kincse. Ilyen kincsnek számít kegyelmed is mindazoknak, akik magyarok. Mert „magyar az, akinek fáj Trianon” – mondta Illyés Gyula. Aki átérzi a magyarok, a székelyek fájdalmát, amelyet az elnyomás, az idegen hatalom, a megszálló harácsolók szánnak osztályrészül mindazoknak, akik hűek maradtak a szülőföldhöz…
Szülőföld… vajon hányan érzik ma e szó csodálatos terhét, súlyát és felelősségét, édességét és megnyugtató voltát? Nem sokan Nyirőuram, - nem sokan. Mert e fogalomba, annak gyönyörűségébe is belepiszkított a politika, az ilyen-olyan eszme és pártelkötelezettség. S még valami: az a kommunista diktatúra, amelyet Kegyelmed nem ért meg itt, de hallhatott róla 1953-ig. A népet elbutította a proli ideológia, a gyűlölködés, az értékek szisztematikus rombolása, az elnemzetietlenítés sötét korszaka. Ezért hőbörög Kegyelmed porhüvelyének szülőföldjén való eltemetése ellen a sok, magát magyarnak – mi több! – magyartanárnak nevező oktalan egyed. Én szerencsés vagyok e kérdést illetően, mert sokat emlegetett magyartanárom, Kegyelmed kollégája, Benedek Elek unokája abban a kommunista esztelenségben is volt olyan bátor, és nyolcadik osztályban beszélt Uz Bencéről, s az ő „keresztapjáról”… és olvastuk a Szépmíves kiadásában azokat a részleteket is Kegyelmed könyvéből az órán, amely részleteket magam is elolvastattam fiaimmal.
Nos, most itt állunk s pezseg a köz, mert van, aki Kegyelmedtől sajnálja a szülőföld édes súlyát, mások foggal-körömmel harcolnak azért, hogy Udvarhely temetője legyen Kegyelmed végső otthona. Mert e kérdésbe is belepiszkított a politika. Szégyenteljes tiltakozások, lángoló szózatok pro és kontra. És látom magam előtt, hogy kegyelmed ott ül a Mennyei kávéház teraszán, s együtt mosolyog ezeken a földi ostobákon Wass Alberttel, Benedek Elekkel, Tamási Áronnal és sokakkal, akiktől távol állna e vita és e politikai elmebaj. Kegyelmedék ott fenn talán csudálkoznak is mindezen, mert az Önök korában bizony nem voltak efféle félbolond, nemzetellenes és aljas viták. Ha voltak, voltak olyanok is, akik leállították az eszementeket…
Politika. Igen, ez az, amely miatt és által háborúzik ma magyar a magyarral. Politika, amelynek áldozata sok értékes ember, ami miatt Kegyelmed csodálatos írásait sem olvashatta és ismerhette meg több generáció. Mondják, Ön nyilas érzelmű volt. Kit érdekel… Ön írt. Ön egy olyan korban lett kényszerből politikus, amely kor bármelyik oldalát nézzük is, ártott, mert az emberség és az emberiesség háttérbe szorult. Háború volt, s egy megcsonkított, sárba taposott ország érdekeiért az ördöggel is érdemes volt szövetkezni. Ön megtette… De csak így magunk között kérdem Kegyelmedet Nyirőuram: - mennyivel jobbak azok a gazemberek, akik az ország értékeit önszántukból és jobbára saját boldogulásuk érdekében eladták, a „nagy szövetéség” parlamentjében Magyarország ellen acsarkodnak, s „moslékzabálónak” titulálják a nemzetet… és használati utasítást írnak „hogy bánj a magyaroddal”… címmel. Milyen magyarok és milyen írók, milyen eszmét szolgáló senkik azok, akik ma Kegyelmed végső nyugalma ellen hadakozva ártanak a magyarságnak, hazudozásaikkal köpködik a nemzetet, az országot, s Erdélyt? Bolondéria ez az egész Nagyuram! Az Ön nyilassága és ennek a söpredéknek a hazaárulása között olyan a különbség, hogy azt meghatározni sem lehet. Ég és Föld…
Ha ott van épp a mennyei kávéházban Márton Áron, Boros Fortunát vagy Teleki Pál Gróf, akiről máig hazudják, hogy öngyilkos lett, beszéljék meg Kegyelmetek milyenné lett Magyarország, s milyenné lett Székely udvarhely polgármestere. S ha tudnak odafentről, hát segítsenek nekünk, mert Kegyelmeddel együtt lassan-lassan az egész nemzetet kitiltják a Kárpátok gyűrűjéből, s lesznek olyan „magyarok”, akik ennek örvendezni fognak, mert hát a magyar „fasiszta, antiszemita, nacionalista és gyűlölködő” és még a sírhantja is zavarja a szabadosság és a beteges hajlamok elvbarátait. Tény persze, hogy a nem kommunista és liberális söpredéken kívül van egy másik söpredékünk is e csonkává vált hazában… s ez a söpredék is az Ön nevével harcol amolyan igazi gyűlölködő és nyilas hangvételben, zsidózva, de éppen olyan keresztényellenesen, mint az előbbi kettő. Ők azok, akik Önt, Horthy Miklóst, Zadravecz Istvánt vagy Márton püspököt is lejáratják, hiszen írásaikban és beszédeikben a saját pallérozatlan és primitív stílusban emlegetik Kegyelmeteket, s nyitott kapukat döngetve, mint a részeg prolik ordítozzák, skandálják azokat a jelszavakat, amelyek már a maguk idejében is szalonképtelenek voltak. Ezek nem látják, nem akarják látni, hogy ők a haza és a nemzet legnagyobb ellenségei, mert nincs diplomáciai felkészültségük, s erre igényük sincsen. Nekik a gyűlölet és az erre épített politikai előmenetel számít. Ők a legjobb partnerei a kommunista és liberális hazaárulóknak.
A normális ember viszont nem pártoskodik, nem ideologizál, mert a normális magyar, keresztény embernek egyetlen ideológiája van: a Máriának felajánlott ország és az abban élők békessége, egymás iránti szeretete. A normális keresztény-magyar ember nem keresi a múltban gyökerező és régen semmivé vált ellentéteket, nem acsarkodik, hanem az érték múltbéli mezsgyéjén igyekszik új és új értéket teremteni a nemzet és a haza javára.
Művész, író, költő ne legyen politikus! Mert a politika - mint ma Kegyelmeddel kapcsolatban is -, ok lehet a hazugok, a hazaárulók és a megszálló ideiglenes főhatalom kezében. (Mindaddig ideiglenes, amíg van, akinek fáj Trianon!)
Megszálló főhatalom… igen, Nyirő Nagyuram… még mindig ott vannak, s egyre jobban hígítják a még megmaradt székelységet, s felvásárolják a gyenge, magyarnak alkalmatlan árnyékszékelyeket is, akik aztán, mint a féreg rágják a múltat, a jelent és a jövőt. Ma Bukarest is hisztériázik, mert az Ön hamvainak szülőföldbe helyezése számukra politikai rendezvény. Ezt sugallták oda a magyarországi árulók, s Udvarhely gyalázatos szellemiségű és nemzetét rugdosó, kollaboráns polgármestere. Kegyelmed nyilas volt és antiszemita – hazudják immár ott is, miközben Isten tudja hány műhelyükben faragják állami megrendelésre Julius Maniu új szobrait. Ők tudják… mi nem foglalkozunk velük, mert lelkünkben nem vesszük tudomásul az 1920-as döntést. Erdélybe hazajárunk mai is, és hazajárnak majd unokáink is. Azonban jó érzés, hogy félnek Kegyelmedtől. Egy halott géniusztól, akinek szelleme éppen úgy él Erdélyben és az egész Kárpát-medencei magyar hazában, mint amennyire bizonyos, hogy Ön odafentről mosolyog ezeken a balga és erkölcsileg minősíthetetlen emberi korcsokon. Kegyelmed mosolyog… mert mindent leírt, minden megmondott előre. Ön tudja, hogy csak egy kávét kell kérnie ama csillogó mennyei kávéházban, s mire Tamásival való vitája közben kiissza, addigra Magyarország és a magyar nemzet ismét bokrétává lesz Isten kalapján. Mert amit 1945. óta kapunk a Fennvalótól, az bíz’a jogos büntetés… de a büntetés egyszer lejár. S azt, hogy lejár már érzik az Ön ellen balgán acsarkodók, érzi az ideiglenes bukaresti főhatalom, s megérzi a kollaboráns, tanulatlan hűbéres is, az udvarhelyi polgármester… aki legelőször érzi majd meg, mi jár a nemzetárulónak.
Most egy időre búcsúzom kegyelmedtől, s kérem, hogy toborozzon odafönn, s adjon jelet Kegyelmed, ha megvan az égi sereg, amely nekünk idele’ erőt és tisztánlátást küld. S ha Kegyelmed rávenné a fentieket, hogy imádkozzanak is e megmaradt, és ezer oldalról szorongatott, megalázott nemzetért… hát bíz’ az sem ártana…
Stoffán György főszerkesztő helyettes – Európai Idő - Sepsiszentgyörgy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése