Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult; a http://www.allampolgarsag.gov.hu/ címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.

2011. július 26., kedd

A Duna Televízió közvetíti a Székely Vágtát




Több mint két és fél órás műsorfolyamban ad hírt a Székely Vágta rendezvénysorozat legizgalmasabb eseményeiről a Duna Televízió július 30-án. A verseny győztesei egyébként Budapesten, a szeptemberi Nemzeti Vágtán szállhatnak versenybe.

A Háromszéki Magyarok Világtalálkozója után Kovászna megye egy újabb nagyszabású rendezvényre, a Székely Vágtára készül. A lovassport hagyományteremtő versenye ezúttal túlmutat a megye határain, mivel az egész Székelyföldről érkeznek résztvevők. Az első alkalommal megrendezendő seregszemle egyben a budapesti Nemzeti Vágta hivatalos előfutama, így tétje a magyar fővárosban való bemutatkozás is. A Székely Vágta versenyzői a Maksa község határában lévő Óriáspince-tetőn szombaton mérik össze tudásukat. A galoppverseny mellett díjlovaglás, díjugratás, fogathajtás, huszár- és lovasíjász-bemutató színesíti az eseményt. A kísérő rendezvények közé tartozik a székelyföldi székek bemutatója, amelyen az adott régió jellegzetességeit ismerhetik meg az érdeklődők. Az esti kulturális program fénypontja a komáromi Magyar Lovas Színház Honfoglalás című rockoperája, a helyi lovasok és hagyományőrzők a lovas jelenetekben, a néptáncosok a látványos koreográfiában segítenek a magyarországi társulatnak.

A Székely Vágtára eddig 17 település (Kovászna megyéből 10, Hargita megyéből 5, Maros megyéből 2) nevezett be, valamint további 10 település jelezte részvételi szándékát. A Székely Vágta közel 50 fős szervezőcsapattal dolgozik együtt. „A székely lovas virtus legnemesebb tradíciói elevenednek fel szombaton – értékeli az esemény jelentőségét Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester, a rendezvény főszervezője. – Az egészséges versenyszellem felbuzdítása mellett a bemutató igazi célját a közösség öszszetartó erejének erősítésében látom.”

A Duna Televízió július 30-án, 10 és 18.00 óra között összesen öt alkalommal, több mint két és fél órás adásidőben kapcsolódik be a gazdag programsorozatba. A nézők megismerkedhetnek a jeles nap előkészületeivel, az ünnepélyes megnyitóval, a versenyekkel, s általános képet kaphatnak Székelyföld lovaséletéről. A székelyföldi székek gazdag hagyományainak részletes bemutatása sem hiányzik a helyszíni közvetítésből. A hagyományteremtő verseny a közmédiában is kiemelt szerepet kap. A július 25-ei Ma Reggel (7.20, m1, m2), és Kívánságkosár (12.00, Duna Televízió), a július 26-ai Kárpát Expressz (5.29, m1, m2) és a július 27-ei Határok Nélkül (18.30, MR1-Kossuth Rádió) vendége Sztakics Éva lesz. A Kárpát Expressz augusztus 2-án eleveníti fel a verseny legérdekesebb részeit (12.30, m1, m2). A Duna Tv szombati közvetítésének műsorvezetője Száva Enikő és Borsa Miklós lesz.

Új sportág a Nemzeti Vágtán

A szeptember 14–18. között megrendezendő Nemzeti Vágta egy történelmi hangulatú lovasverseny, amelyre az indulók heteken, hónapokon át készülnek lovukkal, lovasukkal és azokkal a helyi jellegzetes tárgyakkal, étkekkel, hagyományokkal, amelyeket a budapesti Andrássy úton, a Vágta Korzón mutatnak be országnak-világnak. A Hősök terén 2011-ben egyben új sportág születik: speciálisan a Hősök terén felállított pályájára fejlesztették ki azokat a kettesfogatokat, amelyek versenyét a világon először láthatják a nézők. Az 56-osok terén, a Széchenyi pályán további lovasbemutatókat rendeznek. Az Országkonyhán a vidék jellegzetes magyar ételeit kóstolhatják meg az érdeklődők. A különleges homokpályán az ország számos településéről érkező versenyzők vágtáznak egy vándordíjért, az 1840-es évekből való huszárszablyáért és a 21,5 millió forintos összdíjazású versenydíjakért. A versenyre tizenkét hétvégén keresztül, 14 magyarországi és egy erdélyi elővágtán készülnek a versenyzők. Az elővágták dobogós versenyzői a Hősök terén megrendezésre kerülő Nemzeti Vágtán is rajthoz állhatnak, hogy a mindent eldöntő viadalban településüknek dicsőséget szerezhessenek.

Nincsenek megjegyzések: