Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő (EP) Strasbourgban, az intézmény plenáris ülésének első napján, napirenden kívül, a közelmúltban Romániában észlelt magyarellenes megnyilvánulások ellen emelt szót.
A június 6-i, hétfő esti beszédében az erdélyi magyar képviselő utalt a Székelyföld Brüsszeli Képviseletének megnyitása kapcsán Romániában észlelt ellenséges megnyilvánulásokra, de kitért a Trianon emléke és fontossága előtt tisztelgő, hazai, békés akciókat ért támadásokra is.
Az erdélyi magyar képviselő felszólalásának szövege alább olvasható:
"A multikulturalitás azt feltételezi, hogy az egymás mellett élő népek kölcsönösen ismerjék egymás múltját, kultúráját és nyelvét. Ennek a kölcsönösségnek a hiányával magyarázható az a hisztériakeltés, amelynek a napokban tanúi voltunk Romániában.
Két romániai megye képviselete irodát nyitott Brüsszelben. Az egyik fővárosi riporter véleménye szerint csupán az a gond, hogy a két megye lakossága túlnyomórészt más etnikumú, mint az országos többség. Gond ez ma Európában?
Hasonlóan furcsa az a gondolkodás is, amely megtiltaná a szomszédnak, hogy megemlékezzen a napról, amikor elvesztette vagyonát, földjét, esetleg családtagjait. Erre is volt példa a napokban, amikor az első világháborút lezáró trianoni békeszerződésre emlékeztünk június 4-én.
Egy kirekesztő, elnémító, múltat és történelmet letagadó, egy régió fejlődését megtiltani akaró gondolkodásra van ellenszer: egy nyitott, befogadó, kulturális értékeket megbecsülő, a kisebbség jogait tiszteletben, tartó erős Európa."
************
Hazaárulás miatt feljelentette egy román szervezet a romániai magyar EP-képviselőket
Feljelentette a három erdélyi magyar európai parlamenti (EP) képviselőt a legfelsőbb bíróság ügyészségén a Polgárokat az Állami Visszaélésektől Védő Alapítvány (Facias), amiért azok támogatták a Székelyföld brüsszeli lobbiképvisletének megnyitását.
A Facias szerint Tőkés László – aki egyben az EP alelnöke is –, Sógor Csaba és Winkler Gyula tette az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekedetnek, illetve összeesküvésnek minősül.
A Facias rámutat: az eddigi európai uniós gyakorlat szerint a tagállamokban elismert területi egységek nyithatnak lobbiirodát Brüsszelben annak érdekében, hogy európai szinten népszerűsítsék érdekeiket. „Mivel a Székelyföldet, amely Hargita, Kovászna és Maros megyéből áll, a román hatóságok nem ismerik el, mesterséges, helyi szinten el nem ismert csoportosulásról lévén szó, egyértelmű a kezdeményezés törvénytelensége és alkotmányellenessége” – állítja a Facias, amely azt is felrója, hogy az irodát a Magyar Régiók Házában nyitották meg, így az – szerinte – nem gazdasági, hanem etnikai alapon működik. A szervezet szintén kifogásolja, hogy június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján Csíkszeredában olyan megemlékezést szerveztek, amelyen elhangzott: a Székelyföld nem Románia.
Támadásba lendült az utóbbi időben egyre hevesebb magyarellenes retorikát alkalmazó Szociáldemokrata Párt (PSD) EP-frakciójának vezetője, Cătălin Ivan is, aki az uniós törvényhozás plénumában Tőkés László leváltását követelte az EP alelnöki tisztségéből. A politikus, aki „Európa – egységet, nem pedig etnikai alapú szegregációt!” feliratú pólóban feszített, – valótlanságot állítva – azzal vádolta meg Tőkést, hogy „nap mint nap etnikai alapú szegregációról beszél, valamint arról, hogy egy uniós tagállamból területeket kell kiszakítani, és azokat egy másik tagállamhoz kell hozzácsatolni.”
Mint arról beszámoltam, a Hargita és Kovászna megyei közgyűlés által finanszírozott, de Maros megyét is képviselő Székelyföld-iroda szerdán nyílt meg Brüsszelben Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes részvételével. Az iroda megnyitására a román politikum és a sajtó egy része hisztérikusan magyarellenes kirohanásokkal reagált, az eseményt az ország területi egyesége elleni támadásként próbálva beállítani.