Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult; a http://www.allampolgarsag.gov.hu/ címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Semjén Zsolt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Semjén Zsolt. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 29., vasárnap

Fidesz-kongresszus – Semjén Zsolt: a határon túli magyarság számíthat ránk







A határon túli magyarság számíthat ránk, és mi is számítunk rájuk! – mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a Fidesz XXV., tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten.

A nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes elmondta, decemberre meglesz a félmilliomodik új, esküt tett magyar állampolgár; eddig 516 ezer állampolgársági kérelmet regisztráltak, és beindult a regisztráció folyamata is.


Semjén Zsolt azt mondta, bár az állampolgársági törvényt 985-kal fogadta el az Országgyűlés, „két pogány között" vannak: az egyik a Gyurcsány-féle „nemzetárulás", aki „nem átallott a saját nemzete ellen kampányolni", a másik, amelyik felelőtlen handabandázással terheli meg az ottani magyarság életlehetőségeit. Semjén Zsolt szavai szerint az a feladatuk, hogy keresztény ihletettségű, józan nemzetpolitikát folytassanak, és lehetővé tegyék, hogy a következő Országgyűlés minden magyaré legyen, bárhol él a világban.

A kereszténydemokrata politikus azt mondta, antropológiai tévedés az a „liberális mítosz", amelyik tagadja a nemzet érték voltát. A másik tévedés pedig, amikor egy nemzet vélt életjoga alapján tagadják más nemzetek létezéshez való jogát – mondta. Kijelentette: a kereszténység ezt a két szélsőséget elutasítja, azt vallják, hogy minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen.

Semjén Zsolt küldetésüknek nevezte, hogy az asszimilációt megállítsák és megfordítsák. Beszámolt arról, hogy a magyar identitás megtartása érdekében elindították világszerte a magyar örökség feltérképezését, összegyűjtését célzó Julianus-programot. A Kőrösi Csoma Sándorról elnevezett program keretében 50 népművelő utazott a a nyugati magyarság lakta külhoni területekre, és a nagykövetségeket a honosítás intézésének megkönnyítése érdekében mintegy 50 konzullal erősítették meg.

Joseph Daul, az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője levélben köszöntötte a küldötteket. Azt írta, az unió eddigi történetének legmélyebb válságát éli ezekben az években, és a válság egész Európát újfajta gondolkodásra készteti. Paradigmaváltásra van szükség a gazdaságpolitikában, hogy az EU visszanyerje versenyképességét, és fordulat szükséges a szociálpolitikában is – fejtette ki, hozzátéve: örömmel látja, hogy Magyarország elindult a helyes úton. Magyarország sokkal jobban teljesít mint három éve, és méltán büszke erre a teljesítményre – értékelte a frakcióvezető, aki gratulált ehhez. Joseph Daul sorsdöntőnek nevezte a jövő évi uniós és magyarországi választásokat.

A Fidesz XXV. kongresszusa politikai nyilatkozatot fogadott el, amely rögzíti, hogy megvédik Magyarország gazdasági függetlenségét, a magyar családok biztonságát, és nem engednek semmilyen külső vagy belső nyomásnak. A dokumentum kimondja egyebek mellett azt: nem engedik, hogy a baloldal visszavonja a rezsicsökkentést.

MTI

2012. január 24., kedd

Százezer fővel gyarapodott hazánk az elmúlt évben




A nemzetpolitikai struktúra felépítéséről és a honosítás pontos számairól tájékoztatott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Wetzel Tamás miniszteri biztos csütörtökön, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón, ahol Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is beszélt az eddig elért eredményekről.

Semjén Zsolt négy pontban foglalta össze, hogy mely - előzetesen kitűzött - célt sikerült megvalósítani az elmúlt évben. Az egyik legfontosabb - emelte ki - a honosítás kérdése volt. Emlékeztetett, hogy nemzetközi szakértők maximum 300 ezer ember honosítását tartották reálisnak a jelenlegi parlamenti ciklus ideje alatt. A kormány vállalása - hangsúlyozta - a félmilliós szám volt, melynek jelenlegi üteme meghaladja a várakozásokat, hiszen eddig kétszázezren adták be állampolgársági kérelmüket, melyből több mint százezren már le is tették az állampolgársági esküt. A miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy a magyar közigazgatás felülmúlta önmagát, tekintve, hogy a törvényben meghatározott három hónapos határidőt - ha egyéb tényező, vagy hiánypótlás nem merült fel - minden esetben tudták tartani az érintettek. Ezzel kapcsolatban kitért arra is, hogy minden honosítást megelőz egy közbiztonsági, nemzetbiztonsági és terrorelhárítási ellenőrzés is. A másik kiemelt cél a határon túli magyar gyermekek oktatás-nevelési támogatása: mind a kétszázötvenezer magyar iskolába és óvodába járó gyermek megkapta ezt a pénzt, mely - a korábbi gyakorlattal ellentétben - nem egy alapítványhoz, hanem közvetlenül a szülőhöz érkezik – mondta Semjén Zsolt. Másik újdonság - folytatta -, hogy egy az OTP-vel kötött szerződésnek köszönhetően már bankkártyára érkezik a pénz, melynek semmilyen további költsége nincs. A gyermekek nyilvántartása - tette hozzá - pedagógus szervezetek segítségével történt, annak érdekében, hogy a megfelelő helyekre és emberekhez jusson el a pénz. A harmadik terület, ahol jelentős eredményeket mutathatunk fel a konszenzus tekintetében, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) újbóli összehívása, az állásfoglalások elfogadása és a nemzetstratégiai könyv elfogadása volt - fogalmazott Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes emlékeztetett arra, hogy az előző kormány idején nem hívták össze az értekezletet. Ezzel szemben - emelte ki - jelenleg a MÁÉRT magában foglalja az összes magyarországi pártot és az összes jelentős, határon túli, magyar pártot és szervezetet. A politikus beszélt arról is, hogy a MÁÉRT legnagyobb eredménye, hogy tevékenysége nyomán elkészült a magyar nemzetpolitikai stratégia, melyet a tagok egyöntetűen elfogadtak. Mint mondta: ilyen nemzetpolitikai konszenzusra még nem volt példa. Kitért arra, hogy a határon túli magyarság számára jogvédő keretet hoztak létre, mely 50 millió forintot tartalmaz. Régi adósságnak nevezte a miniszterelnök-helyettes a negyedik helyen említett, mára megvalósult Magyar Diaszpóra Tanács létrejöttét, mely az összes magyarok által létrehozott, nyugati szervezet összefogását jelenti. Kiemelte, hogy a tanács életre hívására ezért volt szükség, mert a nyugati magyarság problémái alapvetően különbözhetnek a Kárpát-medencei magyarok gondjaitól. Semjén Zsolt a négy fő célkitűzés mellett beszámolt egy nem várt sikerről is. Elmondta, hogy a Szerbiában elfogadott kárpótlási és vagyon-visszaszármaztatási törvényt - a magyar kormány nyomására - immár a magyarság számára megfelelő szövegezéssel fogadták el. Ezzel - folytatta - a magyarság kollektív jogvesztése megszűnt, és újra lehetőség van a délvidéki magyarok kárpótlására.

Hatékony rendszer az egyszerűsített honosításért

Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos a honosítási kérelmeket érintő pontos számokról szólva elmondta: hatalmas fejlesztések valósultak meg mind személyügyi, mind pedig informatikai szempontból. Tájékoztatása szerint honosítási kérelmet eddig 77 külképviseleten, 1325 polgármesteri hivatalban, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 23 ügyfélszolgálatán és a Kormányablakoknál nyújtottak be, de - folytatta - átvették a kérelmeket az anyakönyvvezetők és a Kormányhivatalok is. Természetesen - folytatta - történnek elutasítások is, amennyiben a kérelmező nem felel meg a törvényi feltételeknek, vagy közbiztonsági-nemzetbiztonsági kizáró ok áll fenn. Hozzátette, hogy az ügyintézési határidő 3 hónap, de ebbe nem tartozik bele a közbiztonsági és nemzetbiztonsági véleményezés, a hiánypótlási határidő, illetve az eljárás felfüggesztésének időtartama. Ennek megfelelően körülbelül 4-5 hónap az ügyintézés időtartama, amely az esetek döntő részében tartható, határidőn túli kérelem a január 1-jei statisztikák szerint nincsen - közölte. Hangsúlyozta, hogy semmilyen adatot nem adnak ki harmadik félnek, illetve eloszlatta azokat a félelmeket is, miszerint tömeges átvándorlás indul meg az elfogadott kérelmek miatt. Leszögezte, hogy a szociális ellátórendszerre nem ró komolyabb terheket az egyszerűsített honosítás.

2011 a cselekvés éve volt

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár úgy fogalmazott: 2011 a cselekvés éve volt a nemzetpolitikában. Mint mondta, az első és legfontosabb feladat a támogatáspolitika megújítása volt. Létrejött a Bethlen Gábor Alap, valamint az oktatás-nevelési támogatásokat is rendbe tették - sorolta. Fontos volt a Határtalanul! Program elindítása is, mely arra kíván lehetőséget biztosítani, hogy a magyarországi iskolások - tanulmányaik során legalább egyszer - osztálykirándulás keretében eljussanak a határon túlra is - tájékoztatott a politikus. Szintén új kezdeményezés - ismertette - a Magyarság Háza, mely egy komplex kulturális, tudományos bemutatótér lesz. Kiállításokon, rendezvényeken, programokon keresztül szeretnék ezen a helyen bemutatni a magyarországi és határon túli magyarság értékeit, kultúráját, mindennapjait. Itt jött létre - folytatta - a Nemzetpolitikai Kutatóintézet, mely a programok szervezéséhez szükséges hátteret fogja biztosítani. A megújuló kapcsolattartás, a Diaszpóra Tanács és a határon túli szervezetekkel való új kapcsolat jegyében elfogadták a nemzetpolitikai stratégia kereteit, mely dokumentum konszenzust élvez a résztvevők körében. Erre az alapdokumentumra fogják felépíteni a konkrét cselekvési terveket - jelentette ki Répás Zsuzsanna, hozzátéve: a támogatáspolitika végső feladataként elfogadták a nemzeti jelentőségű intézmények megújítását is.

2011. november 17., csütörtök

Semjén Zsolt: év végére megközelítheti a 200 ezret az állampolgársági kérelmek száma




Év végére megközelítheti a 200 ezret az állampolgársági kérelmek száma, és várhatóan a százezredik eskütétel is megtörténik - mondta Semjén Zsolt a Magyar Diaszpóra Tanács csütörtöki alakuló ülésén, a Parlamentben. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hozzátette: a kérelmek majdnem feléhez névváltoztatási kérelem is kapcsolódik.

Semjén Zsolt újólag megerősítette, nincs „A” és „B” kategóriájú állampolgár, s a még idén benyújtandó és elfogadandó választójogi törvényben lehetővé teszik, hogy a világon bárhol élő magyarnak szavazati joga legyen. Megjegyezte, ő azt szeretné, ha a határon túli magyaroknak lehetővé tennék a levélben történő voksolást. Hangsúlyozta: a magyar állampolgárság egyúttal uniós állampolgárságot is jelent, minden korlátozás nélkül.

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese a most létrejött diaszpóra tanácsról kiemelte: eddig a nyugati magyarság szempontjai háttérbe szorultak, elsikkadtak, ezért is fontos, hogy külön megjelenhessenek, és az őket foglalkoztató kérdések ne legyenek alárendelve a Kárpát-medencei magyarság más típusú kihívásainak.

Úgy fogalmazott: egységes nemzetben gondolkodnak, amely nemcsak az anyaországi, vagy a Kárpát-medencei magyarságot, hanem az egyetemes magyarságot, a világ bármely pontján élő magyarokat jelenti. A magyar államnak az értelme és célja, hogy a magyar nemzet megmaradjon, és a magyar emberek életminősége megmaradjon - fogalmazott.

Hozzátette: a diaszpórában élő magyarsággal való kapcsolattartás három pilléren nyugszik. Egyfelől a Friends of Hungary nevű kezdeményezésen, másfelől a Magyar Diaszpóra Tanácson és a nemzeti regiszteren, amely lehetővé teszi, hogy minden magyart elérjenek, éljenek bárhol a világon.

Kiemelte: igaz, hogy nyelvében él a nemzet, de az emigráció harmadik, negyedik, és sokadik generációjától már nehezen várható el, hogy az anyaországiakhoz hasonló szinten beszéljenek magyarul. Ugyanakkor őket sem akarják elveszíteni a magyar nemzetből - hangsúlyozta, hozzátéve: ezért is érhető el két nyelven, magyarul és angolul a nemzeti regiszter.

Semjén Zsolt rámutatott: a regiszter megerősítheti identitásában azokat a magyarokat is, akik több száz, vagy ezer kilométerre élnek a legközelebbi magyar szervezettől, illetve miután a magyar nemzet világnemzet lett, ki kell használni ezt, hogy „nyomásgyakorlásra képes világmagyarságot építsünk fel”. Az a cél, hogy a világ magyarságának összes szervezete rajta legyen a regiszteren, de nem csak azt szeretnék, ha a magyar állammal tartanának kapcsolatot, hanem, hogy egymással is kontaktust létesítsenek - jelezte.

A miniszterelnök-helyettes szólt a szerb restitúciós törvényről is, és leszögezte: a kollektív jogfosztást semmilyen formában nem tudjuk elfogadni, ez egy olyan ügy, amely felülír minden mást. Ha azt nem változtatják meg, és a magyarokat kollektív jogfosztással kirekesztik a kárpótlás és a vagyon-visszaszármaztatás lehetőségéből, akkor Magyarország kénytelen lesz vétót emelni a Szerbia tagjelölti státuszáról való szavazáson. Semjén Zsolt hozzátette: a tárgyalások során az látszik körvonalazódni, hogy a szabályozást meg fogják változtatni, s ha ez megtörténik, „lelkesen és boldogan meg fogjuk szavazni” Szerbia uniós csatlakozását.

Egy másik fundamentális tételként említette a Kárpát-medencében az autonómia „soha fel nem adását”. A miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy a szórványmagyarság esetében a kulturális autonómiáért harcolnak, míg a „tömbmagyarság” esetében a területi autonómiáért.

Világossá kell tenni, hogy a magyar megmaradás akkor lehetséges - például a Székelyföldön - ha területi autonómia van - szögezte le Semjén Zsolt, hozzátéve: minden párbeszédre készek, de „az autonómiához való ragaszkodásunkat soha nem adjuk fel”, és minden politikai cselekedet ebbe az irányba mutat.

Ha más népeknek lehet területi autonómiája az unióban, akkor a magyarságnak is lehet, mert a magyar sem másodrendű nemzet - jelentette ki a kormányfő helyettese.

2011. július 20., szerda

22. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor : összmagyar összefogást sürgetett Semjén Zsolt




Ha az RMDSZ és a többi erdélyi magyar politikai alakulat nem tud a saját pártpolitikai szempontjaiból engedni, nem lesz meg a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százaléka a romániai magyarságnak. Ezért összmagyar összefogás kell – jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes szerdán a 22. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor – az úgynevezett Tusványos – megnyitó előadásán Tusnádfürdőn. Az egyházi áldással kezdődött hivatalos megnyitón a politikus a magyar kormány nemzetpolitikai célkitűzéseit ecsetelve leszögezte: a kabinet alapfilozófiája, hogy minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen, ezért az emberiség szegényebb lenne, ha a nemzetek eltűnnének.

Semjén kijelentette: mindkét olyan szélsőséget - a nemzetek helyett az egyént előtérbe helyező kozmopolitizmust és a más nemzetek léthez való jogát tagadó sovinizmust is – elfogadhatatlannak tartja, amely kétségbe vonja a nemzetek létjogosultságát. „Egy felelős kormánynak az a feladata, hogy nemzeti létet megőrizze” – szögezte le Semjén, aki szerint a nemzettől kapjuk nyelvünket és kultúránkat.

Meg kell őrizni az egyetemes magyarságot

A miniszterelnök-helyettes rámutatott: a kormánynak az egész magyar nemzettel szemben kötelezettsége van, mivel az egyetemes magyarságot egyben kell megőrizni. „Az egy éve hivatalba lépett kormány ennek tudatában van, ezért hoztuk meg a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, és ezért szerepel az új alaptörvény preambulumában, hogy a kormány felelősséget visel a határon túli magyarokért” – fejtette ki.

Semjén megállapította: felgyorsult a határon túli nemzetrészek asszimilációja, ezért az eddigi támogatási formák már nem elégségesek. „Ezért volt szükség egy olyan erős impulzusra, mint a magyar állampolgárság megadása” – indokolta a könnyített honosítás bevezetését a politikus.

Mint kifejtette, Trianon után különösen fontos, hogy az elszakított magyarok közjogi értelemben is a nemzet részei lehessenek. Ennek kapcsán leszögezte: ahogy a magyar kormány nem érzi veszélyesnek az államra nézve, ha a magyarországi románok vagy szlovákok felveszik anyországuk állampolgárságát, ugyanígy a szomszédos országoktól is elvárja, hogy ne akadályozzák az ott élő magyarokat, ha élni akarnak ezzel a lehetőséggel. Azt is elmondta, hogy az idén beindul honosítási folyamat során már 120 ezer honosítási kérelmet iktattak, már mintegy húszezren tették le az állampolgársági esküt, és közel 9tvenezren kértek névváltoztatást. A könnyített honosítás kapcsán Szlovákiával fennálló vita kapcsán leszögezte: emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeinket soha többé nem rendeljük alá más országok belpolitikai hullámverésének.

Semjén Zsolt azt is kijelentette, hogy a szavazati jog és az állampolgárság egymástól elválaszthatatlan, a szavazati jog nem függhet az adófizetéstől. A Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes, volt RMDSZ-elnök által megfogalmazott kifogásokkal szemben, miszerint a könnyített honosításhoz nem szabadna szavazati jogot is adni, mivel ez azt eredményezheti, hogy az erdélyi magyarok azt hiszik: azzal, hogy a magyarországi választásokon leszavaztak, letudták állampolgári kötelezettségeiket, így a romániai voksoláson már nem vesznek részt, Semjén úgy vélte, nem a politikusoknak kell megmondaniuk, hogy szavazhassanak-e az erdélyi magyarok vagy sem. „Megadjuk a szavazati jogot, aztán ők majd eldöntik, hogy akarnak-e élni vele” – mutatott rá.

Markó kifogását értelmezhetetlennek nevezte, hiszen – mint rámutatott – abból, hogy valaki részt vett egy választáson, nem következik, hogy egy másikon nem fog. Azon – zömmel a jelenlegi magyarországi ellenzék részéről elhangzó – kifogás kapcsán, miszerint a határon túliak többsége a Fideszre szavazna, Semjén kifejtette: senki sem akadályozza meg az MSZP-t, hogy olyan gesztusokat tegyen a határon túliak felé, amelyek arra ösztönzik őket, hogy rá szavazzanak.

„Nem kellett volna 2004-ben nemzetárulást elkövetni” – utalt a december 5-i állampolgársági szavazás kapcsán arra, hogy a szocialista párt a magyar állampolgárság megadása ellen kampányolt.
Semjén azt is elmondta, a romániai magyar politikai alakulatoknak össze kell fogniuk, ha ugyanis nem lesz meg a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalék a választásokon, akkor a politizáló magyar értelmiség ideológiai alapon beolvad a román pártokba.

Azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország kiáll a határon túli magyarok autonómiája mellett, mivel – mint mondta – Románia csak akkor lehet sikeres ország, ha a romániai magyarság boldogulni tud Erdélyben. „Elkötelezettek vagyunk a román-magyar együttműködésben, és úgy véljük, botrányos, amit egyes uniós tagállamok a román schengeni csatlakozás ügyében tesznek, az, hogy belpolitikai okok miatt új és új feltételeket támasztanak Romániával szemben” – szögezte le, hozzátéve: Románia schengeni csatlakozása mindezek ellenére sínen van. A magyar kormány feladatai kapcsán zárásként leszögezte: „megcselekedtük a nemzet egyesítését, megharcolunk minden magyarért.”

Németh Zsolt: ne engedjünk a 22-ből

Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára a 22. Tusványos és 1989 december 22-e között vont párhuzamot, kifejtve, hogy a romániaiak számára ugyanaz december 22-e, mint a számunkra 1848 március 15-e. Emlékeztetett: 1989 decembere a totális szolidaritás pillanatairól és a szabadságon alapuló demokráciába vetett reményről szólt. „A nemzeti többség és a nemzeti kisebbség szabadsága feltételezi egymást” – szögezte le ennek kapcsán. „Ne engedjünk a 22-ből” – vonta le az általa elmondottak tanulságait. A kettős állampolgárság kapcsán úgy vélte: az nem az elvándorlást, hanem a szülőföldön való megmaradást erősíti, és ő is a székely autonómia fontosságát hangsúlyozta, mondván: az Románia szuverenitását is erősítené.

Toró T. Tibor: halad előre az EMNP bejegyzése

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke Tusványos jelentőségéről beszélt, kifejtve: az minden alkalommal a számvetés és a további teendők megvitatásának fóruma. Annak kapcsán, hogy múlt héten a bukaresti törvényszék alapfokon elutasította az EMNT által kezdeményezett Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését, kijelentette: „nem szomorkodunk, a bejegyzési folyamat, akárcsak a tusványosi folyamat, halad előre a maga útján.”

Smaranda Enache: fontos az erdélyi identitás

A megnyitón Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke is felszólalt, aki az erdélyi identitás, a transzszilvanizmus jelentőségét hangsúlyozta. Mint kifejtette, a nemzeti identitás és az összetartozás tudata mellett az emberi jogok eszméjét is át kell menteni a 21. századba, a fasizmusét, a kommunizmusét és a sovinizmusét azonban nem szabad. „Fontos, hogy közösen építsük Közép-Európát” – mutatott rá. Leszögezte, az erdélyiek számára egyaránt fontos, hogy Bukarest és Budapest milyen politikát folytat, ezért mindkét ország politikusainak figyelniük kell Erdély nemzeti, kulturális és nyelvi sokszínűségére. A kettős állampolgárság kapcsán ugyanakkor aggodalmát fejezte ki, hogy az a magyar fiatalok elvándorlását vonja majd maga után. Mindemellett az erdélyi autonómia mellett tette tette le a garast, mondván: a spanyol minta alapján létre kell hozni a régiókat, amelyben az erdélyi régiónak kolozsvár a fővárosa, és önálló regionális törvényhozással rendelkezik.

2011. június 25., szombat

Semjén Zsolt: nem mondunk le egyetlen magyarról sem




A Kormány támogatja a világban élő magyarokat – mondta el Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán, a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után a Parlamentben.
A sajtótájékoztatón részt vett Répás Zsuzsa nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is, aki a hamarosan működésbe lépő, határon túli magyarok támogatását nyilvántartó rendszer működéséről közölt részleteket.

A mai ülésen számos kérdést tekintettünk át a nemzeti regisztertől kezdve az Európai Uniós elnökség ügyein keresztül a Betheln Gábor Alap támogatási rendszeréig – tájékoztatta a sajtó képviselőit Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes elmondta: a nemzeti regiszter szeptemberben indul a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium koordinálásával. 2500 magyar szervezet címét ismerjük, melyeken keresztül el fogjuk tudni érni az egész világ magyarságát, és az emigrációban élők nem csupán magyarul, hanem angolul, majd később spanyolul is megkapják az üzenetet. A magyar nemzet történelmi okokból kifolyólag világnemzet lett - folytatta -, mely nem csak Magyarországon és a Kárpát-medencében él, hanem szétszórva az egész világban. Nem mondunk le egyetlen magyarról sem, azokról sem, akik az emigráció harmadik-negyedik nemzedékében már nem tudnak magyarul - húzta alá a politikus.

Semjén Zsolt felkérte a tárcákat, hogy belátható időn belül készítsék el azt a jogszabályi kört, melyek a határon túl élő, de immáron magyar állampolgárságú emberekre vonatkozhatnak. A jogszabályok áttekintése után pedig szeretnék, hogy ezekből a támogatási formákból a határon túlról is részesülhessenek. Hozzátette: a nemzeti regiszter tekintetében a tárcák elkészítik a nyár folyamán azokat az üzeneteket, amelyeket saját területükről az egyetemes magyarság felé szeretnének eljuttatni.

Semjén Zsolt megragadta az alkalmat arra is, hogy kifejezze szolidaritását és együttérzését a gyulafehérvári katolikus teológia rektorával, akit brutálisan bántalmaztak magyarsága és egyházhoz tartozása miatt. Ezért is fontos, hogy ezen szolidaritási gesztussal minden magyar érezhesse, hogy egy egyetemes magyarság áll mögöttük – hangoztatta. Répás Zsuzsa kitért az Ulicsák Szilárd miniszteri biztos által bemutatott, a Bethlen Gábor Alap keretében működő nyilvántartási rendszerre is. Ennek lényege - mondta el az államtitkár -, hogy minden olyan támogatás, ami a határon túlra megy, megtalálható lesz benne. Arra hívtuk fel a tárcák figyelmét, hogy a náluk lévő határon túli támogatásukat tegyék elérhetővé a nyilvántartási rendszerben, ahol egy hozzáférésen kersztül látni fogják az egész támogatási rendszert, a többszörös támogatás elkerülése érdekében – közölte.

Répás Zsuzsa megjegyezte, hogy a szerver és a program indulásra készen áll, hogy a korábban már létező, ám kihasználatlan nyilvántartási rendszer elkezdhesse működését.

Az európai elnökség eredményeiről a bizottság ülésén Ódor Bálint helyettes államtitkár számolt be - ismertette a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Hozzátette: elsősorban a kulturális sokszínűség témájában értünk el eredményeket, valamint a nemzeti kisebbségek védelme is hangsúlyosabban szerepel az Alapjogi Chartában és a jogi elvek között is.

Újságírói kérdésre válaszolva Semjén Zsolt elmondta, hogy Magyarország új alkotmányából következően természetes, hogy a határon túli magyarságnak lesz választójoga, egyszerűen azért, mert a magyar állampolgárság és a szavazati jog egymástól elválaszthatatlan. A legtöbb szakértő mindenhol az egységes pártlistát preferálja, amire országtól függetlenül, bárhol lehet majd szavazni. Ennek előnye, hogy az egyetemes magyarság jobban megélhető, a választás lebonyolítása pedig egyszerűbb - szögezte le. Egy másik kérdésre válaszolva a miniszterelnök helyettes közölte: Magyarország mélységesen elkötelezett Románia és Bulgária schengeni csatlakozása iránt, és prioritásként kezeli azt.

2011. június 16., csütörtök

Semjén Zsolt: a magyarság számára elfogadhatatlan a tervezett új romániai régióbeosztás




Semjén Zsolt szerint az etnikai arányok tudatos megváltoztatását jelentené a tervezett új romániai régióbeosztás, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában az elképzeléseket a magyarság számára elfogadhatatlannak nevezte.

A székely és az erdélyi magyar megmaradás nagyon súlyos veszélyeztetését jelentené az új beosztás, s azt semmilyen formában nem tudják elfogadni – szögezte le.

Ugyanakkor hozzátette: ez az egyik legsúlyosabb és legfontosabb kérdés a mostani időszakban, de hasonló ötletek már többször előfordultak. Nehéz megmondani, hogy a nagyon viharos román belpolitikai életben ez mennyire „átpozicionálási kérdés”, és mennyire gondolják komolyan.

„A magyarság számára élet-halál kérdés, hogy a történelmileg kialakult Székelyföld, a magyarlakta megyék egyben maradjanak” – fogalmazott Semjén Zsolt, aki emlékeztetett arra is: Románia nemzetközi kötelezettséget vállalt arra, hogy az etnikai arányokat erőszakosan nem lehet megváltoztatni.

Semjén Zsolt szerint egy ilyen román többségű nagy megyének létrehozása az etnikai arányok tudatos megváltoztatására irányulna. Ez azokat a rossz emlékű időket idézi, amikor megszüntették a Maros autonóm területet, s a Ceauşescu-féle magyarellenes lépésekre lehet asszociálni – tette hozzá.

A miniszterelnök-helyettes kijelentette: nagyon határozottan le kell szögezni, hogy ez elfogadhatatlan a magyarság számára, és „minden eszközzel (...) kötelezettek vagyunk arra”, hogy ebből ne legyen semmi, mert ez a magyarság önfeladását jelentené. Szavai szerint olyan román tömb jönne létre, amin belül a magyarság feloldódna. Székelyföld történelmileg, kulturálisan kialakult egység – jegyezte meg.

A mi álláspontunk, hogy vagy ne legyen átalakítás, vagy ha lesz, akkor vegyék figyelembe a Székelyföld „realitását” – mondta Semjén Zsolt.

A román kormány fő erejét alkotó PDL a keddi koalíciós tárgyalásokon ismertette elképzeléseit az RMDSZ-szel a közigazgatás átfogó reformját előíró törvénytervezetéről. A PD-L a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régiót megyékké alakítaná át. Ezt az RMDSZ elsősorban azért ellenzi, mert az újonnan létrehozott közigazgatási egységekben jelentős mértékben csökkenne a magyar lakosság számaránya. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a keddi koalíciós tárgyalásokat követően is jelezte: ha a PDL nem áll el attól a szándékától, hogy nyolcra csökkenti a megyék számát, akkor felbomolhat a kormánykoalíció.

A PDL elképzelése szerint a romániai magyarság csaknem 90 százaléka két külön megyébe tartozna. Az egyikben a jelentős magyar lakossággal rendelkező jelenlegi három megye, Hargita, Kovászna és Maros egy közigazgatási egységet alkotna a mostani Szeben, Brassó és Fehér megyékkel, így az újonnan létrehozandó „óriásmegyében” a magyarság aránya a 30 százalékot sem érné el (legalábbis a 2002-es népszámlálási adatok szerint). A másik megyébe tartozna a jelenlegi Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy, Máramaros, Bihar és Szatmár megye. Ebben a régióban a magyarság számaránya a 20 százalékot sem éri el.



********
A román külügyminisztérium bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét, miután Semjén Zsolt magyar kormányfőhelyettes azt mondta: az etnikai arányok tudatos megváltoztatását jelentené a tervezett új romániai régióbeosztás.

Teodor Baconschi román külügyminiszter bekérette Füzes Oszkárt, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetét, és kérte, hogy Magyarország „térjen vissza a normális hangnemhez” és hagyjon fel a „nem helyénvaló” nyilatkozatokkal.

Semjén Zsolt, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában a magyarság számára elfogadhatatlannak nevezte a tervezett új romániai régióbeosztást, amely szerinte az etnikai arányok tudatos megváltoztatását jelentené.

A román külügyminisztérium közleménye szerint a nagykövettel való találkozón „a román fél szokatlannak és nem helyénvalónak értékeltea magyar fél megnyilvánulását, mivel Románia területi átszervezése szigorú értelemben vett belügy”.

„Az utóbbi időszakban sajnos megsokasodtak a Budapest felől érkező provokatív nyilatkozatok, amelyek egy másik állam belügyeibe való beavatkozás bosszantó hangulatát árasztják” – nyilatkozta a Füzes Oszkárral való találkozót megelőzően az RFI rádiónak a román külügyminiszter.

„A kétoldalú megbékélés folytatásának híve vagyok, és meggyőződésem, hogy a magyar nagykövet újbóli bekéretése közvetíteni fogja a román fél értetlenségét és megütközését az ilyen, nem helyénvaló nyilatkozatok megszaporodása miatt, ugyanakkor segítségére lesz budapesti partnereinken abban, hogy visszatérjenek a normális hangnemhez” – mondta Teodor Baconschi.

Füzes Oszkár magyar nagykövetet idén már harmadszor kéretik be a román külügyminisztériumba. Legutóbb két héttel korábban, akkor a nagykövettől arra kértek magyarázatot, hogy miért a brüsszeli Magyar Régiók Házában kapott helyet a Székelyföld képviseleti irodája.

Ezt megelőzően március 15. után szólította fel Teodor Baconschi Füzes Oszkárt arra, hogy határolódjon az Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi üzenete után elhangzott, a tévesen a kormányfőnek tulajdonított mondatoktól.

2011. június 2., csütörtök

Megnyílt a Székelyföld képviselete Brüsszelben









Megnyílt szerdán Brüsszelben, a Magyar Régiók Házában a Székelyföld európai uniós képviselete. Az eseményen Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes, valamint Borboly Csaba, a Hargita és Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, az általuk vezetett küldöttség, valamint Péter Ferenc, Szováta polgármestere, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnöke is részt vett.

Semjén Zsolt egyebek között azt hangoztatta, hogy a románság és a magyarság egymásra van utalva: Románia nem lehet sikeres ország az ott élő magyarság boldogulása nélkül, a magyarság pedig nem boldogulhat, ha Románia nem sikeres. „Az iroda tevékenysége nem valaki ellen irányul, nem sérti senkinek az érdekeit, hanem javára válik mindenkinek, így Romániának is azzal, hogy uniós forrásokat próbál a Székelyföldre vinni” – szögezte le a kormányfő-helyettes. Később elmondta, a magyar kormánynak nem kell kommentálnia, hogy az iroda megnyitása kapcsán a román belpolitikában egyesek hisztériát keltenek.

Borboly Csaba beszédében hangsúlyozta: a kelet-közép-európai országok, különösen a vidéki térségek problémáinak megoldására nincs ma receptje az Uniónak, s ennek az irodának azért kell dolgoznia, hogy a vidéki szegénység, a leszakadás felszámolását szolgáló európai összefogás mielőbb megszülessen, s a kelet-közép-európai vidék, a falusias térségek felzárkóztatását szolgáló program induljon. A tanácselnök kitért arra is, hogy 2009. november–decemberében a Hargita Megyei Tanács egyik munkatársa képviselte az intézményt Brüsszelben, azzal a céllal, hogy felmérje Hargita megye érdekképviseleti és turisztikai, valamint kulturális népszerűsítési lehetőségeit. „Ittlétének konkrét haszna volt, hiszen ennek eredményeként pályázati partnerek lettünk több nagy projektben, és azóta együttműködünk Európa több régiójának brüsszeli képviseletével. Ha számokban akarom kifejezni ezt a eredményt, akkor elmondhatom, hogy 2500 eurót fektetett be a megyei tanács ebbe a két havi képviseletbe, és több mint másfél millió eurót nyert” – ismertette a tanácselnök.

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke kifejtette: hiába vannak csodálatos erdőink, ritka vadállataink, friss és egészséges vizű forrásaink, ha senki nem tud róla. „A Székelyföld sokat tud nyújtani, csak először meg kell ismertetni a nagyvilággal” – mutatott rá.

A megnyitót Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, a Székelyföldi Képviseleti Iroda ötletgazdája moderálta. A képviselet hivatalos megnyitóján Szekeres Attila heraldikus székelyföldi címergyűjteményét állította ki az iroda helyiségében, majd a meghívottak hagyományos székely termékeket kóstolhattak. Mint arról beszámoltunk, az iroda megnyitását Hargita és Kovászna megye tanácsa finanszírozza, de Maros megyét is képviseli. Célja a régió gazdasági és turisztikai népszerűsítése az Európai Unióban. Az iroda működése egyelőre időszakos lesz: április elejétől június végéig, és szeptember közepétől december közepéig üzemel.

2011. március 16., szerda

Együtt ünnepelt Kelemen Hunor és Tőkés László



Az összefogás szükségességére, a könnyített honosítás megadásának fontosságára, az első állampolgári eskük által szerzett boldogságra reflektáltak az erdélyi és a partiumi városokban megszervezett március 15-i megemlékezések szónokai. Szinte kivétel nélkül történelminek nevezték az idei ünnepet, s további együttes fellépést sürgettek. „Amennyire lehet lemosva 2004 szégyenét, megharcolunk minden magyarért, éljen a világ bármely pontján” – hangsúlyozta csíkszeredai beszédében Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes.

A székely zászló ünnepélyes felvonásával kezdődött a március 15-i megemlékezés Csíkszeredában. Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár, Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Borboly Csaba Hargita, Tamás Sándor Kovászna, illetve Lokodi Edit Emőke Maros megyei tanácselnök, Korodi Attila képviselő, Gyerkó László szenátor jelenlétében vonták fel a Székely Mózes családjától származó zászlót a megyeházára. Az eseményre Tamás József, római katolikus püspök adta áldását, majd beszédében összetartásra buzdította a magyar nemzetet.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójára szervezett megemlékezés a Petőfi Sándor Általános Iskolánál folytatódott. Kiss Ernő, az intézmény vezetője beszédében hangsúlyozta, a március 15-ei ünnepség hivatása, hogy „erőt adjon, tanítson, felemeljen és irányt mutasson a mai világban. Március 15. nemzetté változtatott egy népet”. Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere Csík vármegye szemszögéből ismertette az 1848-as történéseket, és arra buzdította a tanítókat, alapítsanak „nemzetvédő köröket” – a mai, divatos környezetvédő körök mintájára –, hogy a gyerekek és felnőttek egyaránt megismerhessék saját történelmüket.

A nagyszabású megemlékezésre és koszorúzásra délután került sor a Mikó-vár előtti téren rangos vendégek jelenlétében. Kisebb felzúdulást okozott, hogy az ünnepség a román himnusszal kezdődött, de rögtön utána felcsendült a magyar nemzeti ima is, ami megnyugtatta a kedélyeket. Csíkszereda polgármestere ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy új nemzeti létminimumra van szükség, illetve olyan helyi és önkormányzati képviselőkre, akik felesküdtek a területi autonómiára.

„Kivettük mi is a részünket a szabadságharcból, a csíksomlyói gimnázium tanulói mind bevonultak honvédnek, de egyik sem jött vissza. Sötétség borult akkor ránk. És mit csinál az ember a sötétben? Álmodik. Éjszaka ma is, akár csak 1849 után, álmodunk, az anyanyelvünkön. Sajnos sok helyen akkor van baj, amikor felébredünk” – mondta Ráduly. A polgármester hozzátette, szükség van arra, hogy ne csak éjszaka, álmainkban, hanem nappal, a valóságban is egyenlők legyünk. „Siculi sunt omnes nobili – a székelyek nemes emberek, ugyanakkor szabadok és egyenlők is, tegyünk róla, hogy mindenhol így legyen, ahol magyarok élnek” – zárta gondolatait Ráduly Róbert.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, kulturális miniszter úgy vélekedett, a szabadságharc a 19. század legnagyobb magyar teljesítménye volt, hiszen a nemzet a szabadság nevében összefogott és együtt mozdult. Kelemen hangsúlyozta, bár ma már természetes, hogy szabadon emlékezhetünk, szabadon ünnepelhetünk és mondhatunk beszédet, 21 évvel ezelőtt Marosvásárhelyen egyetlen felirat lángba borította a várost.

„A dolgok mindig visszafordíthatóak, így nem szabad feladnunk a vágyat, hitet, akaratot, reményt, hogy szabadon éljünk” – szögezte le az elnök. Kelemen hozzátette, a jövőben a kollektív jogok, az önrendelkezés kerül majd terítékre, így akkor is szükség lesz az öszszefogásra, a márciusi ifjak példájára. „A nemzeti identitásunkért folytatott harc csak összefogással, tisztánlátással és célkövető magatartással lesz eredményes.

Ehhez minden magyar emberre szükség van. Az idősekre, akiktől nemzeti történelmünket, hagyományaink tiszteletét tanulhatjuk meg, a felnőttekre és fiatalokra, akik életerejükkel táplálják közösségünket és a gyerekekre, akik a magyar jövőt biztosítják a szülőföldön. Csak így lesz erős közösség az erdélyi magyar közösség. Csak így tudjuk közösen megszabni azt az irányt, amely a múltból jön, és a jövőbe vezet” – fejtette ki.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédében úgy fogalmazott, magyarokként hitet kell merítenünk őseink példájából, illetve le kell vonnunk a történelmi tanulságokat. „Csak akkor van megmaradás, ha az egész népben benne él a történelem és a büszkeség, hogy érdemes ehhez a nemzethez tartozni” – mondta. Semjén kifejtette, a történelem során mindig ugyanaz volt a megmaradás parancsa: Szent István korában a szuverén állam megteremtéséért és a keresztény Európához való csatlakozásért küzdöttek, 1848–49-ben a haza és a haladás volt a jelszó, 1956-ban pedig azt skandálták, vonuljanak ki az oroszok, legyen független Magyarország.

A miniszterelnök-helyettes kiemelte, a megmaradáshoz azonban arra is szükség van, hogy együtt cselekedjünk, ahogy annak idején a különböző elveket valló Széchenyi, Kossuth és Deák is összefogott. Az első állampolgársági eskütételekre reflektálva Semjén elmondta, 2004-ben fekete gyertyát küldtek az Országházba, most azonban fehéret kaptak. „Amennyire lehet lemosva 2004 szégyenét, megharcolunk minden magyarért, éljen a világ bármely pontján” – hangsúlyozta.

A beszédek sorát Tőkés László, az EMNT elnöke, az Európai Parlament alelnöke zárta. „163 esztendővel ezelőtt a márciusi ifjak forradalmi kiáltványának 12. pontja uniót hirdetett Erdéllyel. A 12. pont ritka gyorsasággal a beteljesülés útjára lépett: igazi 21. századi megoldásként, a határok fölötti nemzetegyesítés politikájának megfelelően, a nemzet közakaratából megvalósulóban a magyar unió – az Európai Unióban” – hangzott el. Tőkés az EMNT által működtetett demokrácia-központok szlogenjét ismételte beszédében: „Magyarnak lenni jó!” Majd kiegészítve zárta gondolatait: „Magyarnak, székelynek lenni jó!” Az ünnepséget koszorúzás követte, majd az egybegyűltek fáklyákkal vonultak a Gál Sándor-szoborhoz, ahol szintén koszorúkat helyeztek el.

2011. március 15., kedd

Elkezdődött a nemzetegyesítés



Letették az esküt az egyszerűsített honosítás első kérelmezői Csíkszeredában és Kolozsváron. A Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusán tegnap tizenkét személy ünnepélyes keretek közt vehette át a honosítási okiratot, az eskü-, illetve fogadalomtétel meghívott vendégei között jelen volt Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Füzes Oszkár, Magyarország romániai nagykövete is. A frissen magyar állampolgárságot szerzettek között volt Csíkszeredában Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is, Kolozsvárott pedig Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a Magyar Ifjúsági Tanács által szervezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezőcsapata.

Az első magyar állampolgársági eskütétel nem volt nyilvános, keretében kapta meg a honosítási okiratot Csíkszeredában a 80 éves Szabó Ibolya is, aki néhány héttel ezelőtt egy olyan fényképre bukkant, amely őt ábrázolta 10 évesen, illetve egy magyar katonát, akiről később kiderült, a korábban Csíkszeredába kihelyezett konzul, Böhm Dávid nagytatája volt. „Minden magyar ajkúnak – függetlenül attól, hogy van-e állampolgársága, vagy nincs – azt üzenem, hogy ez csodálatos érzés” – mondta Ibolya néni az eskütételt követően.

Tegnap délelőtt lett másodjára magyar állampolgár Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke is. „Számomra ez egy örömünnep. 1940–1945 között még nem tudtam felmérni, mi a jelentősége annak, hogy magyar állampolgár vagyok, ma már tudom, érzem” – nyilatkozta Szilágyi.
Szász Jenő, az MPP elnöke úgy nyilatkozott, az eskütételt követően úgy érezte, hogy másodszor született meg. „Hasonlóképp érezheti magát az a sportoló, aki célba ér. Én azt gondolom, megért minden erőfeszítést” – hangsúlyozta.

Kövér: történelmi pillanatokat élünk



Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint nemcsak a magyar állampolgárságot igénylők, hanem a magyar nemzet számára is történelmi pillanat volt a Csíkszeredában megtartott első állampolgársági eskütételi ünnepség.
A házelnök szerint ez az ünnepélyes rendezvény egyrészt lezár néhány szomorú fejezetet a magyarság történelmében, másrészt viszont új fejezetet nyit. „A választások nyomán alakult parlament elfogadta a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, amellyel szimbolikusan, erkölcsi-politikai értelemben lezárta a Trianon óta eltelt kilencven esztendőt” – emlékeztetett Kövér László. Szerinte ezáltal a magyarság a jövő felé tekinthet, így nem kell jóvátehetetlen tragédiaként megélnie azt, ami 1920-ban történt. „Inkább abból merítsünk erőt, hogy azóta is megmaradtunk, azóta is együvé tartozunk, a megváltozott körülmények között most már képesek vagyunk összeadni erőinket” – mondta.

Az új korszak részének nevezte a honosítási törvény elfogadását is, akárcsak azt, hogy az Országgyűlés új alkotmányt készül megtárgyalni és elfogadni, hitet téve az egységes nemzet mellett. Ez állásfoglalás lesz amellett – tette hozzá –, hogy a mindenkori magyar állam és a mindenkori magyar kormány a jövőben már nem csupán felelősséget érez, hanem felelősséget visel azok iránt a magyar közösségek iránt, amelyeket a történelem elszakított a magyar államtól.

Dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul ünnepélyes, felemelő eseményként értékelte az első „külhoni eskütételt”. Az eddig benyújtott állampolgársági kérelmekkel kapcsolatosan a főkonzul elmondta, amint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal feldolgozza a kérelmeket és visszaküldi Csíkszeredába, igyekeznek minél hamarabb megszervezni az eskütételeket. Ma további eskütételekre kerül sor Csíkszeredában, ezeken egyebek közt részt vesz Semjén Zsolt kormányfőhelyettes is.

Ünnepélyes eskütétel Kolozsváron is



„Valóban történelmi pillanatokat élünk, most már nemcsak kultúrnemzet vagyunk, hanem közjogi értelemben is összetartozunk” – jelentette ki tegnap Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a kolozsvári főkonzulátuson, ahol ünnepélyes keretek közt vehette át a honosítási okiratot Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a Magyar Ifjúsági Tanács által szervezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezőcsapata.

Tőkés László a sajtó konzulátus előtt várakozó képviselőinek bemutatta a Magyar Köztársaság által kiállított, a személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolványát. Semjén Zsolt közölte, az igazolvány semmiben sem különbözik bármelyik magyar állampolgár személyazonossági iratától, „nincs többé belföldi meg külföldi magyar”.

Tőkés László is élete egyik legemlékezetesebb napjaként élte meg az eskütételt. Mint mondta, a kedvezményes honosítással megvalósul a ’48-as forradalom kiáltványának 12. pontja, azaz Magyarország uniója Erdéllyel, és mindez úgy, hogy nem sérültek a jelenlegi államhatárok. „Köszönjük a magyar kormánynak, hogy helyrehozta a 2004. december 5-i katasztrófát, amikor elbukott a kettős állampolgárságról szóló népszavazás. A határok tiszteletben tartása mellett, de közjogilag egyesült a nemzet” – nyilatkozta Tőkés László. Az Európa Parlament alelnöke hozzáfűzte, a kedvezményes honosítással a magyar kormány a trianoni békeszerződés okozta sebeket is gyógyítja. Tőkés Lászlón kívül tegnap mintegy negyvenen tették le a magyar állampolgársági esküt a kolozsvári főkonzulátuson.

*******************



Kövér: a határon túliak is delegáljanak képviselőket

Kövér László a Duna Televízió Heti Hírmondó című vasárnapi műsorában a határon túli magyarok választójogával kapcsolatban azt mondta: számára szimpatikusabb megoldás lenne, ha saját képviselőket delegálnának a magyar parlamentbe. Az Országgyűlés elnöke kiemelte: a két alternatíva közül, miszerint vagy csak pártlistára adhassanak le voksot azok a magyar állampolgárok, akiknek nincs állandó magyarországi lakcímük, vagy saját képviselőket delegáljanak, neki az utóbbi a szimpatikusabb. Ezzel a módszerrel nem „engednék be” a magyar belpolitikába a nem magyarországi lakhellyel rendelkező külhoni magyarokat – tette hozzá. Kifejtette: mindkét elképzelés mellett és ellen vannak komoly érvek, de az első, a listás szavazásról szóló verzió azt a látszatot keltené, mintha a kormányoldalnak az lenne a fontos, hogy a magyar belpolitikát a határon túl élő magyarok szavazataival döntsék el. A második elképzelésben számára az a szimpatikus, hogy a közösségek a maguk sajátos képviseletét tudnák megteremteni a magyar parlamentben. Kövér László kiemelte: az új alkotmányban megszűnik a diszkrimináció, hogy aki nem rendelkezik állandó lakhellyel Magyarországon, azt kirekesztik a választójogból. Ezt a passzust eltörli az alkotmány, és ez automatikusan azt jelenti: akinek nincs állandó lakhelye Magyarországon, de magyar állampolgár, részt vehet majd valamilyen formában magyar választásokon.

2011. január 24., hétfő

Március 15-én tehetnek esküt az egyszerűsített honosítás első kérelmezői



Várhatóan március 15-e körül letehetik az állampolgársági esküt az egyszerűsített honosítási eljárás első kérelmezői - nyilatkozta Semjén Zsolt. A magyar kormányfő helyettese azt mondta, hogy a választójog megadásának kérdése az év második felében kerülhet a kabinet elé, ez azonban személyes véleménye szerint nem függhet lakóhelytől, illetve attól, hogy fizet-e valaki adót vagy sem.

Az MTI-nek adott interjújában Semjén elmondta: az idén mindent „überel” az állampolgárság kiadása. Az egyszerűsített honosítást a kormányfő helyettese sikertörténetként értékelte. Mint mondta, átlépték a tízezres kérelmező számot, s naponta legalább nyolcszáz kérelmet adnak be elektronikusan. A szavazati jog kérdése a választójogi törvény módosításakor, az év második felében kerülhet a kormány, illetve a parlament elé - tette hozzá.

A miniszterelnök kereszténydemokrata helyettese ismét leszögezte: nincs kétféle állampolgárság. Az állampolgárságtól a szavazati jog elválaszthatatlan. Az a véleményem, hogy legalább a pártlistás szavazás tekintetében a szavazati jogot meg kell adni - jelentette ki, hozzátéve: az uniós országok nagy része a határon túl élő nemzettársainak megadta az állampolgárságot és emellé szavazati jogot is biztosított valamilyen formában. Példaként említette Romániát, Portugáliát, Olaszországot, Szlovákiát, vagy a tagjelölt Horvátországot.

„A magyar választójogi rendszerben semmi olyan nem lesz, ami ne lenne az uniós országok gyakorlatában” - jelezte Semjén Zsolt. Elmondta, hogy Magyar Állandó Értekezlet novemberi ülésén feltette szavazásra a kérdést, s a résztvevők körül csupán az LMP és az MSZP tartózkodott, a szervezetek egyhangúlag támogatták a szavazati jog megadását az állampolgárságot szerző határon túli magyaroknak.

Az LMP azon véleményével kapcsolatban, hogy aki nem itt fizet adót, az ne szóljon bele az itthoni döntésekbe, azt mondta: az LMP-t súlyának megfelelően kell kezelni. Azt nem gondolják ugye komolyan, ha valaki például Bajorországban dolgozik, ott fizet adót, el kellene venni a szavazati jogát - tette fel a kérdést.

Ha pedig azon az alapon vonnák el a szavazati jogot valakitől, mert nem fizet adót, akkor Magyarországon több millió embertől meg kellene vonni a voksolás lehetőségét, ami pedig nyilvánvalóan abszurditás - közölte. A szavazati jog és az adófizetés semmilyen összefüggésben nincs egymással - mondta, hozzátéve: az sem lenne helyes, hogy a lakóhelyhez kössék a szavazati jog minden formáját. Megjegyezte: értelemszerűen ha valaki nem lakik egy választókörzetben, ott a helyi jelöltre ne szavazzon, de ettől még a pártok listáira miért ne szavazhatna.

A kormányfő helyettese kitért arra is, hogy megkezdődött az összmagyar regiszter előkészítése, amely az év második felében indulhat el. Az internet világában mindez nagyon olcsón és hatékonyan megvalósítható - jegyezte meg Semjén Zsolt.

Emlékeztetett arra, hogy szándékuk szerint a regiszteren keresztül Magyarországról szóló üzeneteket, irodalmi műveket juttatnának el azokhoz, akik megadják email-címüket. Első lépésként a magyar szervezetekhez fordulnak majd, azt kérve tőlük, ismertessék meg tagjaikkal a magyar regiszter lehetőségét. A csatlakozók üzeneteit, javaslatait is szívesen fogadják majd, oda-vissza működne a regiszter. Olyan nemzetek esetében van hasonlóra példa, amelynek tagjai közül sokan élnek szétszórtan a világban. Az emigráció magyarságát a magyar nyelvű üzeneteken kívül pedig az adott ország nyelvén is érdemes megkeresni, hiszen az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában vagy Dél-Amerikában a harmadik, negyedik, ötödik nemzedék nem beszéli olyan szinten a nyelvet, hogy az üzeneteket nehézség nélkül megértsék. Számukra angol spanyol, egyéb más nyelven is eljuttatnák az üzeneteket - mondta.

Hozzátette: nyitottak arra is, hogy ha valakiben csak pislákol a magyar identitás, vagy csak szimpatizál a magyar üggyel, akkor ők is megkaphassák az üzenetet. Kitért arra is, hogy ha a magyar nemzet valamely részét sérelem éri, mint a szlovák nyelvtörvénynél történt, akkor a regiszter segítségével a világ magyarságát tudják tájékoztatni, és segítséget tudnak kérni. A regiszterrel kapcsolatban megfontolandónak tartott egy olyan testületet felkérni, amelynek tagjai a magyar nemzet meghatározó szereplői, s akik „szellemi védnökséget vállalnának” a kezdeményezés fölött.

2011. január 19., szerda

Semjén: zökkenőmentesen halad az egyszerűsített honosítási eljárás



Zökkenő- és problémamentesen halad az egyszerűsített honosítási eljárás, az első héten mintegy ötezer kérelem érkezett - számolt be Semjén Zsolt a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság keddi fővárosi ülésén.

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a legtöbb kérelmet Csíkszeredáról, Kolozsvárról, Szabadkáról és Beregszászról nyújtottak be. Panaszt sehonnan nem jelentettek, mindenhol pozitívak a tapasztalatok - emelte ki a kereszténydemokrata politikus, aki értékelése szerint az államigazgatás és a kommunikáció egyaránt ötösre vizsgázott.

Kitért arra is, hogy a határon túli magyarság demográfiai és asszimilációs szempontból "óriási nyomás alatt van."

Mint mondta, a közelgő népszámlálásoknál minden segítséget megadnak majd a magyar identitás megerősítésére, de ennek ellenére feltehetőleg kedvezőtlen számok lesznek a magyarságot illetően. Ha megakarjuk tartani a határon túli magyarságot magyarságában - ami pedig a magyar állam alapvető küldetése -, akkor ehhez nagyon erős impulzust adni, s ez nem merülhet ki kizárólag különböző támogatási formákban - hangsúlyozta. Ez az erős impulzus az állampolgárság - fogalmazott a kormányfő helyettese, megerősítve azt a korábbi álláspontját, hogy egy magyar állampolgárság van.

Semjén Zsolt az ülésen üdvözölte, hogy Traian Basescu román államfő kihirdette a tanügyi törvényt, amely - mint mondta - nagyon fontos előrelépés a magyar iskolarendszer, a magyar iskolaügy szempontjából. Jelezte, Magyarország támogatja Románia schengeni övezethez való csatlakozását.

A miniszterelnök helyettes kitért a Bethlen Gábor Alap létrehozására is, amely a határon túli magyar támogatásokat fogja össze. Kiemelte az egyértelmű működési rendet, a pontos és szigorú elszámolást. Hozzátette: az alap által megnyílik a lehetőség az uniós források hatékony felhasználására is.

A támogatáspolitika irányvonalát a Magyar Állandó Értekezlet szabja meg, az egyes szakterületek prioritásait szakbizottságok rögzítik majd. Ezután az alap megfogalmazza a költségvetési javaslatát, amelyről háromtagú bizottság dönt; a testület tagjai: Semjén Zsolt, Gál András Levente, a közigazgatási tárca államtitkára, és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár.

Semjén Zsolt kitért arra is, hogy az oktatási és kulturális szakbizottság elnöke Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár lett, a gazdaságfejlesztési és önkormányzati szakbizottság élére Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár, a külügyi és jogi szakbizottság elnöke Németh Zsolt, a külügyi tárca államtitkára, míg a szórvány szakbizottság élére Répás Zsuzsanna került.

A jövőben áttekintendő és megvitatandó témák között említette autonómiatörekvéseket, az egyszerűsített honosítási eljárást, az uniós lehetőségeket, az egységes kárpát-medencei magyar oktatási stratégiát. Feladatként jelölte meg az egységes szórványstratégia megalkotását, a moldvai csángók helyzetének áttekintését, a kárpát-medencei gazdasági térség, és a magyar gazdaságpolitikai összefüggéseket a Széchenyi-terv tükrében.

Szólt arról is, hogy a tavasz folyamán valamennyi vegyes bizottság ülést tart. Megjegyezte: különösen a szlovák-magyar és az ukrán-magyar vegyes bizottságra koncentrálnak.

Azzal kapcsolatban, hogy "egyes balliberális médiumok" az egyszerűsített honosítási eljárás gördülékeny megvalósítását célzó dél-amerikai útjának közpénzügyi vonzatát firtatták, kijelentette: az út egyetlen fillér közpénzbe és napidíjba nem került, az ottani barátai meghívására utazott Paraguyba.

2010. november 3., szerda

Pénteken összeül a Magyar Állandó Értekezlet



Összehívja a magyar kormány a Magyar Állandó Értekezletet (Máért); hatéves szünet után pénteken a Parlamentben rendezendő tanácskozás témái között az oktatási-nevelési támogatás és a státustörvény módosítása szerepel.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes tegnap elmondta: a Máért programját a határon túli szervezetektől beérkezett vélemények alapján állították össze. Kiemelte: alapvető követelése volt a határon túli szervezeteknek, hogy miután a Gyurcsány-kormány évekig nem hívta öszsze a Máértot, az új kormány ezt tegye meg, s a nemzetpolitikai kérdéseket vitassák meg. Nekünk is identitásbeli kérdés, hogy próbáljuk meg jóvátenni, amit az előző kormány elrontott – mondta, hozzátéve: ez egy egységes nemzet, a nemzetpolitikai koncepciót nem lehet kialakítani a külhoni magyarok nélkül.

Semjén Zsolt közölte: a Híd-Most nem kapott meghívást a Máértra, mert – a meghívott határon túli magyar szervezetek véleményével összhangban – a tanácskozást a nemzeti érdekek képviseletére alakult, legitim magyar szervezetek fórumának tekintik. Ez fundamentális kérdés a magyar megmaradás érdekében – emelte ki a miniszterelnök-helyettes. Hozzáfűzte: a Híd-Mosttal – amely többször deklarálta, hogy nem magyar pártnak, hanem vegyes pártnak tekinti magát – ugyanakkor korrekt és partneri viszonyra törekednek.

„A korrekt partneri kapcsolat az egy dolog, és a Máértra való meghívás az egy másik dolog” – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus. Semjén Zsolt hozzátette: ha ezen túlléptek volna, és magyar pártok helyett vegyes pártok is meghívást kaptak volna, akkor „ennek nem lenne vége”. Példaként említette, hogy a Szerb Demokrata Pártban három magyar is mandátumot szerzett. Minden olyan nem magyar identitású párt is joggal kérhetné ezentúl meghívását, ahol létrehoztak magyar tagozatot, vagy magyar emberek, vagy magyar nevű emberek szerepelnek a politikusaik között. Ez a magyar jelleg feladását jelentené, ami az asszimilációt segítené elő – fogalmazott.

Közölte azt is, hogy elkészült a kettős állampolgársággal kapcsolatos tudnivalókról szóló honlap, amely minden technikai és tartalmi információt tartalmaz. Kérdésre válaszolva ismét megerősítette: pártja és személyes véleménye, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kaphassanak, az már az Országgyűlés bölcsessége, hogy milyen megoldást választ. Hozzá a horvát példa áll a legközelebb, ahol a külhoniak pártlistán adhatják le voksaikat. A konzultációk során egyértelművé vált, a határon túli magyarság ragaszkodik a szavazati jogához.

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár kiemelte: a Máért legfontosabb mondanivalója az újjáalakulás. Újrakezdjük a munkát, újra rendszeres fórumot szeretnénk biztosítani a magyar szervezetek számára – fogalmazott, hozzátéve: ez olyan fórumot jelent, ahol közösen megbeszélhetik a valamennyiüket érintő ügyeket.

Jelezte: újraindítják a Máért melletti bizottsági rendszert. Napirenden lesz a státustörvény módosítása is, amit azért kell megtenni, mert mostani formájában azok, akik magyar állampolgárságot szereznek, nem tartozhatnának hatálya alá. Azt is szeretnék, ha az oktatási-nevelési támogatás újra vonatkozna az óvodásokra is.

Felidézte, hogy a Máért 1999. február 20-án alakult meg intézményes formában, előzménye az 1996-ban kétszer ülésező magyar–magyar csúcs, amit azonban az akkori Horn-kormány nem folytatott. Semjén Zsolt emlékeztetett arra, hogy a Máértet utoljára 2004 novemberében Gyurcsány Ferenc hívta össze, amikor azonban a határon túli magyar szervezetek nem osztották álláspontját a kettős állampolgárság kérdésében, „dühében többet nem hívta össze”.

A magyar kormány, a parlamenti pártok, a határon túli magyar szervezetek, és európai parlamenti képviselettel rendelkező szervezetek részvételével tartandó értekezletre meghívást kapott Erdélyből a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt. Semjén Zsolt kérdésre válaszolva beszélt még arról, hogy szeretné, ha a Máért az uniós magyar elnökség alatt is tartana majd ülést. Kitért arra is, hogy reményei szerint a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát még idén összehívja Kövér László házelnök.

2010. június 22., kedd

„Egy nemzet, egy állampolgárság” - interjú Semjén Zsolt kormányfőhelyettessel



Személyes álláspontom szerint az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan egymástól, és az Országgyűlés meg fogja találni azt a bölcs megoldást ebben a kérdésben, ami a leginkább kedvez az egyetemes magyarságnak – nyilatkozta a Krónikának adott interjúban Semjén Zsolt, aki a hét végén a legfőbb román közjogi méltóságokkal és erdélyi magyar politikai, egyházi vezetőkkel folytatott megbeszélést.

-Orbán Viktor Fidesz-elnök az országgyűlési választások után úgy értékelt: forradalom zajlott le a szavazófülkékben. Mivel magyarázza az áprilisi megmérettetésen szerzett kétharmados többséget a Fidesszel pártszövetséget alkotó Kereszténydemokrata Néppárt elnökeként?



– Ennek legalább három oka van. Az óriási támogatottságot alapvetően a Fidesz–KDNP-pártszövetség által képviselt keresztény-polgári-nemzeti értékrend tette lehetővé, amihez hozzájárul a két alakulat közötti szövetség politikai konstrukciója, az elmúlt időszakban folytatott politizálás. A másik oldalról nyilvánvalóan benne van, hogy a társadalom torkig volt a gyurcsányizmussal, a Magyar Szocialista Pártot jellemző korrupcióval, azzal, hogy Gyurcsány Ferenc porig rombolta az országot, és azt mondta: ebből elég volt. Politikai értelemben ez a három komponens hatott oda, hogy a magyar társadalom kétharmados, alkotmányozó többséggel ruházta fel a Fidesz–KDNP-t, ezért a mostani Országgyűlés joggal mondhatja, hogy alkotmányozó nemzetgyűlés.

Erre a szocialisták azt szokták válaszolni, hogy Horn Gyulának is volt kétharmada 1994-ben. Csakhogy a kettő között az a döntő különbség, hogy Horn Gyula kétharmadára senki nem szavazott, hanem az MSZP és a Szabad Demokraták Szövetsége kötött egy pártpaktumot, és ennek következtében jött létre egy technikai kétharmad, de e mögött nem állt a választópolgárok akarata. A mostani választásokon viszont éppen a szocialisták definiálták úgy a választások tétjét a második fordulóban, hogy lesz-e a Fidesz–KDNP-nek kétharmada, amire az emberek igennel szavaztak. Mi nem kértünk száz- vagy tíznapos türelmi időt, hanem még a kormány megalakulása előtt meghoztuk az állampolgársági és a nemzeti együvé tartozás törvényét, illetve felére csökkentettük a parlamenti képviselők létszámát, az októberi helyhatósági választások után pedig már feleannyi önkormányzati képviselő lesz, mint korábban.

– Az Orbán-kormány által meghirdetett nemzetpolitikai paradigmaváltás egyik első lépése volt a nemzeti együvé tartozásról szóló Trianon-törvény. Miként járulhat hozzá a jogszabály a békediktátum okozta sebek begyógyításához?



– Részint azért is kellett a törvény, hogy a nemzet egy jogszabály formájában is szembenézzen a trianoni katasztrófával, fejet hajtson azok előtt, akik életüket, szabadságukat áldozták azért, hogy a magyarságot megtartsák és a határon túli területeken is megőrizzék a magyar kultúrát, a történelmi sorsközösséget. A törvény lényege az, hogy a történelmi igazságot kimondva nyitott a jövő tekintetében, és a Magyarország körül létrejött országokkal való együttműködésre helyezi a hangsúlyt. Ehhez kapcsolódik értelemszerűen az állampolgársági törvény, amely lehetővé teszi, hogy a világon bárhol élő magyarok úgy lehessenek magyar állampolgárok, hogy ne kelljen elhagyni a szülőföldjüket. Az a magyar nemzet, amely nyelvében, kultúrájában, történelmében mindig is egy volt, most végre közjogi értelemben is egyesülhet az állampolgársági törvény vonatkozásában.

– A kettős állampolgárságról szóló jogszabály kapcsán éles vita folyt az országgyűlési pártok között a határon túli magyarok szavazati joga ügyében. A választójogi törvény várhatóan miként rendezi ezt a kérdést?



– Először is nagyon fontosnak tartom, hogy a magyar Országgyűlés 97,7 százaléka elfogadta az állampolgársági törvényt, ami azt jelenti, hogy a szocialisták egy része is igennel szavazott, kivéve Gyurcsány Ferencet és két tettestársát, akik nem átallottak nemmel voksolni. Mindez megmutatta, hogy a jogszabály mögött az egész Országgyűlés, az egész magyar nemzet akarata áll. Természetesen teljesen soha nem lehet jóvátenni azt a lelki Trianont, azt a sebet, amelyet kicsinyes pártpolitikai megfontolásból Gyurcsány Ferenc okozott, amikor 2004. december 5-én megint csak nem átallott a saját nemzete ellen kampányolni.

Azért fontosnak éreztük azonnal kiterjeszteni a kettős állampolgárságot, hogy amennyire lehet, jóvátegyük a népszavazás eredményét. Mármost ez a jogszabály nem a választójogi vagy a társadalombiztosítási törvény. A jelenlegi helyzet az, hogy ha egy kolozsvári magyar január után megkapja a magyar állampolgárságot, akkor pontosan ugyanaz lesz a jogi státusa, mint mondjuk egy Ausztriában élő magyarnak, vagyis akkor van teljes szavazati joga, ha van magyarországi lakcíme. A választójogi törvényhez mindenképpen hozzá kell nyúlni, hiszen az alkotmányban rögzítettük, hogy a felére csökkentjük az országgyűlési képviselők létszámát. A tekintetben, hogy az Országgyűlés pontosan milyen választójogi törvényt fog megalkotni, most nem tudok válaszolni, mivel nem vagyok próféta. Számos megoldás létezik a világban, és az Országgyűlés meg fogja találni azt a bölcs megoldást, ami a leginkább kedvez az egyetemes magyarságnak.

– Az Ön eddigi nyilatkozataiból egyértelműen úgy tűnik, hogy szavazati joggal ruházná fel a határon túl élő magyarokat. Tévedek?



– Személyes álláspontom szerint az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan egymástól. Ennek a technikai módozata más kérdés. Mindezt nem lehet igen-nemmel megválaszolni. Ha például valakinek nincs magyarországi lakcíme, akkor nyilvánvaló, hogy nem tud szavazni valamelyik választókörzetben. Hiszen miként dönti el, hogy Siófokon vagy Esztergomban voksol? Ahhoz, hogy valakinek teljes szavazati joga legyen, nyilvánvalóan magyarországi lakcímmel kell rendelkeznie. Az egyéb módozatok tekintetében számos megoldás van, például a horvátoknál, ugyanakkor Romániában külön kontingenst tartanak fenn a határon túli románok részére. Ismert olyan rendszer is, miszerint ha egyetlen lista van, akkor arra a világon bárhol élő adott állampolgár szavazhat. Ismétlem: nincs felkentségem a tekintetben, hogy milyen lesz a választójogi törvény.

Fontos viszont kihangsúlyozni, hogy ez az állampolgársági jogszabály nem tartalmaz megszorításokat. Különben ezt a törvényt én még a választások előtt benyújtottam az Országgyűlésnek, ahol csak az időközben kiesett SZDSZ ellenezte, a szocialistákkal pedig komoly tárgyalásokat folytattunk, ők viszont olyan szabályokat akartak bevinni, amelyek korlátozták volna a határon túli magyarok teljes értelemben vett állampolgárságát. Lakcímkártya-szigorításokat és ellenőrzési módokat javasoltak, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy megakadályozzák a határon túli magyarok viszonylag könnyű magyarországi lakcímszerzését, és hogy szavazzanak. Én akkor inkább visszavontam a törvényjavaslatot, hogy ne legyen első- és másodosztályú állampolgárság. Az azóta elfogadott jogszabályban nincs magyarországi, illetve határon túli magyar állampolgárság: egy magyar nemzet van egy állampolgársággal.

– Miként kívánják fellendíteni a balliberális kormányzás idején elhanyagolt magyar–magyar intézményes kapcsolatokat?



– A magyar–magyar viszonyban még a nyáron összehívjuk a Magyar Állandó Értekezletet, és élettel töltjük meg a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát is. A Máért tekintetében 2004 végén összecsapás alakult ki Gyurcsány Ferenc és a határon túli magyar vezetők között amiatt, hogy az akkori kormányfő megpróbálta lenyomni a torkukon azt, hogy ellenzi a kettős állampolgárságot, mire Gyurcsány sértődött gyerekként többé nem hívta össze a testületet. Szili Katalinnak egyébként nagy érdemei vannak abban, hogy a KMKF valahogy átvészelte a Gyurcsány-korszakot.

– Erdélyi látogatása során többször is összefogásra, egységre szólította a magyar szervezeteket, holott a romániai magyar politikai életben már jó ideje tetten érhető a pluralizmus.



– A magyar államnak nyilvánvalóan nem feladata, hogy beavatkozzon a határon túli magyarok politikai vagy kulturális szervezeteinek belső ügyeibe. Tudomásul vesszük, tiszteletben tartjuk az erdélyi magyarok politikai döntését, és az a tárgyalópartnerünk, akit a közösség politikai bizalma támogat – akár a kormányban, a parlamentben vagy az önkormányzatokban. De a józan nemzeti önérdek azt mondja, hogy akkor tudjuk a nemzeti érdekeinket érvényesíteni, ha minél inkább összefog a magyarság. Ami persze nem jelent egyszínűséget, az összefogás lehet nagyon sokszínű, de a lényeg az, hogy minél inkább az öszszefogás érvényesüljön. Ezért messzemenően üdvözlöm a Markó Béla vezette RMDSZ és a Tőkés László vezette EMNT együttműködését.

– Lát-e esélyt előrelépésre az erdélyi magyarság autonómiakövetelése kapcsán most, miután Budapesten és Bukarestben egyaránt jobboldali, az Európai Néppártot erősítő pártok vannak hatalmon?



– Mi a minél szélesebb autonómia mellett vagyunk, a szórvány esetében a kulturális, a tömbmagyarság esetében pedig a területi autonómiát támogatjuk. Mindezt természetesen alkotmányos körülmények között, az európai és a nemzetközi jognak és szokásoknak megfelelően. Ha ilyen autonómiák az Európai Unióban számos népcsoportot megilletnek, akkor a magyarság sem lehet másodrangú, vagyis ami az EU-ban általános és elfogadott, az megilleti a magyarságot is.

Román barátaink vonatkozásában az a helyzet, hogy nyilván nem lehet egyetlen tárgyaláson az élet minden területét rendezni. Vannak véleménykülönbségek, de a mostani tárgyalásokon számunkra az állampolgárság kérdése és a tanügyi törvény keresztülvitele, a román fél számára pedig a schengeni övezethez való csatlakozás ügye volt nagyon fontos – tekintve, hogy jövőre Magyarország tölti be az EU soros elnökségét. Nagyon sok témában léptünk előre, és sok kérdésben nyilvánvalóan továbbra is véleménykülönbség van.

De azt gondolom, hogy a pozitív előrelépésre kell helyezni a hangsúlyt, éppen ezért nagyon fontosnak vélem, hogy a legmagasabb szintű bukaresti tárgyalásokon egyetlen negatív hangot nem tapasztaltam, ami egy új, a bizalmi együttműködés kezdetének a jele, ami később jótékonyan fog kihatni az élet minden más területére.

2010. június 21., hétfő

Bukarestben és Erdélyben tárgyalt Semjén Zsolt kormányfőhelyettes




Az új magyar kormány nemzetpolitikai elképzeléseiről, támogatáspolitikájáról, a kettős állampolgárság megadásáról tájékoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Kolozsváron az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) vezetőit. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ által másfél évvel ezelőtt alapított testület ülésén nem véletlenül képviseltette magát – első alkalommal – magas szinten az anyaország kormánya, a megbeszélés ugyanis a magyar–magyar párbeszéd új alapokra helyezését célozta.

Ennek kapcsán máris egyfajta prioritásról árulkodik, hogy Semjén Zsolt először az EMNT vezetőségével ült egy asztalhoz a Magyar Köztársaság kincses városi főkonzulátusán, majd elmondta: a magyar állam minél szorosabb együttműködésben, összmagyar összefogásban érdekelt, e téren pedig az EMNT és az RMDSZ kapcsolatát tekinti alapnak, Tőkés László személyét pedig „iránytűnek”.

A Sapientia EMTE rektori hivatalának otthont adó Bocskai-házban rendezett EMEF-ülést követően Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta: arra kérték a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettest, hogy a magyar állam fordítson kiemelt figyelmet az erdélyi magyar felsőoktatás, a szellemi élet, a művészeti és oktatási intézmények támogatására. A nemrég az Európai Parlament alelnökévé választott Tőkés László a román–magyar partnerség elmélyítésének fontosságát emelte ki, hangsúlyozva: a két állam közötti jelenlegi közeledés hozzájárulhat a trianoni sebek, valamint a Ceauşescu-diktatúra Erdélyben végrehajtott asszimilációs, homogenizációs politikája okozta sérelmek begyógyításához.

Köszönet Erdélynek és Bukarestnek

Semjén Zsolt először is köszönetet mondott az erdélyi magyaroknak a magyarországi árvíz sújtotta településeknek nyújtotta adományokért, valamint a román állam által küldött, a gátak megerősítését szolgáló homokzsákokért. A kormányfőhelyettes a magyar állampolgárság kiterjesztése kapcsán is köszönetet mondott Bukarestnek, hiszen elmondása szerint a magyar törvény alapvetően a román állampolgársági jogszabály mintájára készült. „Mint ahogy a világon bárhol élő román is megkaphatja a román állampolgárságot, ugyanígy természetesnek tartjuk, hogy a világ bármely táján élő magyar ember is megkaphassa a magyart” – állapította meg a Fidesszel pártszövetséget alkotó Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.

Semjén bejelentette, új lendületet kívánnak adni a magyar–magyar párbeszédnek, ennek érdekében már júliusban összehívják a Gyurcsány-kormány által 2004 óta ellehetetlenített Magyar Állandó Értekezletet, ugyanakkor megmarad a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma is. Semjén leszögezte: a budapesti kormány elkötelezett a határon túli magyarok, a közösség intézményeinek támogatása iránt, másrészt pedig szorgalmazta, hogy az általa is felkeresett Házsongárdi temető váljék az európai kulturális örökség részévé.

A Markó Béla RMDSZ-elnök, kormányfőhelyettes meghívására Romániába látogató Semjén Zsolt különben pénteken Bukarestben a legfőbb román közjogi méltóságokkal is találkozott. A Traian Băsescu államfővel folytatott megbeszélésen a magyar kormány képviselője üdvözölte, hogy már csak a román szenátus jóváhagyására vár a Románia történelme és földrajza anyanyelven történő oktatását lehetővé tévő tanügyi törvény, amelyhez – akárcsak a magyar állampolgársági jogszabályhoz – Băsescu pozitívan viszonyult. Markóval és Emil Boc kormányfővel elsősorban a két ország válságellenes intézkedései kerültek terítékre, e téren a román fél különös érdeklődést tanúsított az Orbán-kormány ama terve iránt, miszerint az arányos közteherviselés jegyében a bankok nyereségének közel felét befizettetik az államkasszába. Semjén ugyanakkor az egyházpolitikai kérdésekben való közvetlen kapcsolattartás kialakításában állapodott meg Daniel ortodox pátriárkával.

Semjén: támogatjuk az autonómiaformákat

A magyar kormányfőhelyettes pénteken ellátogatott Sepsiszentgyörgyre is, ahol részt vett a Székely Nemzeti Múzeumnak az épített örökség témájában rendezett kiállításán, majd székelyföldi tanácselnökökkel, polgármesterekkel találkozott. A politikus ismertette: a magyar nemzetpolitikának az az alapgondolata, hogy történelmi okok miatt három pilléren nyugszik a magyar nemzet, amelyet az anyaország magyarsága, a Kárpát-medencében, illetve a nyugati emigrációban élő magyarság alkot. „Mi a magyarság számára soha nem kívántunk többet, mint ami Európa számos országában megvalósult, elkötelezettek vagyunk a kulturális és területi autonómia mellett.

Románia regionalizációja terén számunkra az fogadható el, ha Kovászna, Hargita és Maros megye egy régiót alkot, a szórványban élő magyarság számára pedig a kulturális autonómia minden formáját támogatjuk” – jelentette ki Semjén, aki tegnap Gyulafehérváron felkereste Jakubinyi György római katolikus érseket, egyúttal pedig leszögezte: a magyar állam azt szeretné, ha nem valósulna meg a Verespatakra tervezett bányaberuházás, mivel nincs garancia a környezet biztonságának szavatolására

2010. május 7., péntek

Martonyi János : prioritás az állampolgárság




Az új magyar parlament első intézkedéseinek egyike az állampolgársági törvény módosítása lesz – közölte Martonyi János. A leendő külügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában szerdán azt mondta: a kormány szándéka, hogy kiiktassa az állandó letelepedés követelményét az állampolgárság megszerzésének feltételei közül.

Semjén Zsolt, a nemzetpolitikáért felelős leendő miniszterelnök-helyettes a Duna Tv-nek azt nyilatkozta: a határon túlról magyar állampolgárságot szerzők szavazati joga nem a módosítandó állampolgársági, hanem a választójogi törvényben lesz szabályozva.

Martonyi János közölte, hogy az állampolgárságot továbbra is egyéni kérelem alapján adják majd meg. „Nincs szó arról, hogy automatikusan állampolgárságot adnánk 2, 3 vagy 4 millió magyarnak” – mondta Martonyi János.

A politikus arra is kitért, hogy az intézkedés nem jár a szavazati jog kiterjesztésével, a választásokon továbbra is csak azok a kettős állampolgárok adhatják le voksukat, akik állandó tartózkodási hellyel rendelkeznek Magyarországon. Elmondta, a törvénymódosítás azért is szükséges, hogy megszüntessék a szomszédos országokban élő magyarok hátrányos megkülönböztetését, ma ugyanis például egy Németországban vagy az Egyesült Államokban élő magyar könnyebben juthat magyar állampolgársághoz, mint ők. A szlovákiai nyelvtörvényről szólva Martonyi János kijelentette: véleménye szerint az az Európai Unió jogelveivel és a szlovák alkotmánnyal is ellentétes, ezért egyes rendelkezéseinek a módosítása vagy a jogszabály visszavonása szükséges. Mint mondta, a nyelvhasználat korlátozása egy alapvető emberi jog csorbítása.

Semjén Zsolt leendő kormáyfőhelyettes a Duna Televízió reggeli műsorában elmondta: a határon túlról magyar állampolgárságot szerzők szavazati joga nem az állampolgársági, hanem a választójogi törvényben lesz szabályozva. Kijelentette: tájékoztatják majd a szomszédos országokat az állampolgársági törvény változásáról, de konzultációkat nem folytatnak velük. „Tájékoztatást szívesen adunk, párbeszédet folytatunk, de konzultációt nem. A mi szuverén ügyünk, hogy kinek adunk magyar állampolgárságot” – összegezte álláspontját. Amikor lecsökkentjük az Országgyűlés létszámát kétszáz főre, akkor a parlament választásának egész rendszerét is át kell alakítani. Ezzel együtt kerül megfogalmazásra a szavazati jog kérdése is – mondta.

Az állampolgárság megadásának feltételeiről Semjén Zsolt azt mondta: terveik szerint egyedi kérelemre, gyorsított eljárással kapná meg a magyar állampolgárságot az, aki tud magyarul és Magyarországról származó ősökkel rendelkezik, beleértve ebbe azokat is, akik kivándoroltak a Kárpát-medencéből, például a csángók. „A határon túli magyar vezetők álláspontját meghallgatjuk, de minket elsősorban az érdekel, mit gondolnak és akarnak a határon túli magyar emberek. Ők állampolgárságot akarnak, aki fel akarja venni, annak lehetővé kell ezt tenni”– szögezte le.