BOLDOG ÚJ ÉVET ---2014---

Forrong a romániai magyarság (A Die Welt írta)

A romániai Erdélyben a magyarság figyelemfelkeltő tettekkel is küzd területi autonómiájáért. A kormány közigazgatási reform formájában számolná fel az érintett megyéket.

Rézvörösen csillog a még épülő ortodox templom teteje a túlnyomóan magyarok lakta, de Romániában található Sepsiszent­györgy egyik új lakótelepén. Az új lakótelephez tartozik az ugyancsak új kaszárnya is: a román állam Erdélyben, a magyarok lakta területeken megerősíti a csendőrséget. A helyi politikus szerint a fordulat óta ez az egyetlen állami „beruházás” ezen elszegényedett vidéken.
„Így kapjuk vissza az adónkat” – zúgolódik Tamás Sándor, a Sepsiszentgyörgy székhelyű Kovászna megye tanácsának elnöke. És sorolni kezdi: az állam a megye adóbevételéből 90 százalékot szakít le. 2007 óta hatályos törvény értelmében a nagyvállalkozók az adójukat egyenesen Bukarestnek fizetik, így a megye hatalmas bevételtől esik el. „Ez a 14 vállalkozás az itteni gazdasági teljesítmény 25 százalékát jelenti”– mondja Tamás. Természetesen, végül az állam valamit visszaad. „De csak 78 százalékot, és azt is többnyire olyan formában, mint az új csendőrlaktanya.” A mindennapokban viszont a csendőrségnek semmi valós feladata nincs, egyetlen célt szolgál: gondoskodik az ország nyugalmáról.
És most az ország ama vidéke, amelyet az erdélyi magyarok és németek Székelyföldnek neveznek, nyugtalanná lesz. A székelyek magyarul beszélnek, de saját, ősi kultúrájuk van, szívesen nevezik magukat a magyarok előhadának azon a területen. A székelyek hun eredetűeknek tartják magukat (habár lehet, hogy ez nem így van). A magyar királyság a 13. században telepítette őket fegyveres földművesekként a Kár­pát-kanyarba, a határ védelmére. Ezért széles hatáskörű kiváltságokat kaptak. E szabadságért, az önrendelkezés jogáért fogukat összeszorítva harcoltak évszázadokon keresztül az egymást váltó magyar, török, osztrák és román fennhatóságok ellen.

Románia fel akarja számolni a székely megyéket

Románia közigazgatási területi reform formájában számolná fel a történelmi székely megyéket. Tiltakozása jeléül nemrégiben több mint 100 000 székely 53 km hosszú élőláncot alakított. Területi autonómiát követelt a három, egymással határos, többségben általuk lakott megye számára. Körülbelül 700 000 magyar ajkú ember él éppenséggel Románia földrajzi középpontjában. Székelyföld autonómiája az egyetlen téma, amelyet a politikailag reménytelenül bal- és jobboldalra polarizálódott Magyar­(anya)országban majd minden párt támogat. És az ugyancsak szétveszekedett Romá­niában, párthatárokon túlmenően, ezt messzemenően elutasítják. A három székely megyében már 200 000 aláírást gyűjtöttek a közigazgatási újrafelosztásra vonatkozó népszavazás kiírására. December 8-án tartaná Kovászna és Hargita megye a népszavazást. A romániai központi hatalom allergiásan reagált erre: Tamás területi politikus szerint a harmadik székely megyében, Maros megyében – átlátszó ürüggyel (hamis fejléc az űrlapokon) – már eleve érvénytelennek minősítették az aláírásgyűjtést. „Most arra várunk, hogy az állam a népszavazást leállítja Kovászna és Hargita megyében is” – nyilatkozta. De erre a székely politikusok már felkészültek az illő válasszal, ám nem mondta meg, milyennel. „Félreértve fenyegetésnek fogható fel.”
Ez egy történelmileg robbanékony vidék. Már az első világháború után Székely­földet – és az egész, sokkal nagyobb Erdélyt – leszakították Magyarországról, és Romá­niának ítélték oda. Majd 1940-ben, a második bécsi döntéssel Észak-Erdélyt és Szé­kely­földet Hitler újból visszaadta Magyar­országnak, 1944-ig, amikor megjelent a Vörös Hadsereg.

Erőszak a magyar kisebbséggel szemben

A keleti tömb összeomlása után hajszálon múlott, hogy az első háború nem Jugosz­lá­viában, hanem a Balkánon, 1990-ben Er­délyben robbanjon ki. Maros­vásár­helyen a magyar kisebbséggel szemben pogromszerű, nyilvánvalóan az államvédelmiek által provokált zavargásokra került sor. A „magyar veszély” ördögét festve a falra, tulajdonképpen a hitelét vesztett titkosszolgálat fordulat utáni jelenléte jogosultságát próbálták bizonyítani. Ez nagyobb összecsapássá alakulhatott volna. Védeke­zésre kész székelyek százai indultak volna útra a marosvásárhelyi magyaroknak segíteni, már a román hadsereg is kivonult, hogy leállítsa őket. Egy férfi, Kincses Előd, a valamikori marosvásárhelyi szószóló hazatérítette a székelyeket, elhárítva ezzel a nagyobb bajt.
A kiindulási helyzethez képest az elmúlt húsz év nem hozott jelentős javulást. A magyar párt, az RMDSZ többször játszotta a bukaresti kormányalakításkor a mérleg nyelvének szerepét, így átfogó kisebbségi jogokat érhettek el. Létezik anyanyelvi óvoda, elemi iskola, gimnázium, sőt, Ko­lozsvárt egy (magán)egyetem. Eközben Románia aláírt minden lehetséges, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló nemzetközi megállapodást.

Félelem mindkét oldalon

De ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ott egy komorabb hang is: a helyi, Kovászna megyei vezetés kimutatása szerint a 70 százalékos többségben magyarlakta vidéken „a bírók 98, az ügyészek 95 százaléka” román nemzetiségű. Mindenekelőtt, mondja Tamás, a megyében az „állami ellenőrző szervek” – rendőrség, csendőrség, adóhatóság, titkosszolgálat, államügyészek, bírók – 90 százaléka román nemzetiségű. Ezen a vidéken minden negyedik román ezekben a hatóságokban dolgozik. Ez nem véletlen, az állam akarja így.
Hogy jobban megértsük, mekkora a félelem mindkét – román és magyar – oldalon, ahhoz tudni kell, amikor uralmon volt, mindkét fél gyakran próbálkozott a történelmileg multikulturális Erdély nemzetállami térséggé alakításával. Az 1940–1944 közötti magyar uralmat Észak-Erdélyben az ottani románok tragédiaként élték meg (a zsidókról nem is szólva), és fordítva, az 1940–1944 közötti román uralom tragédiát jelentett a Dél-Erdélyben élő magyarok számára. A Ceauşescu-rendszer folytatta ezt a hagyományt a kommunista időkben, célzott gyarmatosítással próbálta a demográfiai viszonyokat megváltoztatni.
Nos, a magyarok félnek, hogy ehhez hasonló fog történni ismét. A félelem kezdetét az EU egyik találmánya jelentette: a „fejlesztési régiók”, azaz csupán statisztikai szempontok végett megjelölt vidékek létrehozása, amelyek semmilyen tényleges közigazgatási jogkört nem kapnak, de amelyekbe fejlesztési pénzek áramolhatnak. Miután Románia belépett az EU-ba, Bukarest ezeket az „absztrakt fejlesztési régiókat” a történelmi tartományokat és a kisebbségi területeket is figyelmen kívül hagyva rajzolta meg. Az RMDSZ részvétele nélkül alakult jelenlegi kormány is e „szuperrégiókat” akarja tényleges közigazgatási egységekké alakítani – nyilatkozta Farcádi Botond, a helyi Három­szék főszerkesztője.

A történelmi határok tűnnek a legjobb megoldásnak

A reform egyik szószólója Klaus Johannis, maga is kisebbségi politikus, Nagyszeben polgármestere, a Német De­mokrata Fórum vezetője, aki az országos színtéren is jelen van, a kormányban részt vevő liberális párt alelnöke. Johannis elengedhetetlennek tartja a regionális reformot, „mert a jelenlegi 41 megye túl kicsi ahhoz, hogy tényleges gazdaságfejlesztés történjen”. A magyar vidékek egy nagyobb közigazgatási egységgé való összevonását egyáltalán nem tartja kívá­natosnak: „A katalóniai fejlesztéshez hasonlítana, és az nem jó.”
A Német Demokrata Fórumban viszont sokan nem így látják. A tagság körében jelentős személyiségek a reformot inkább Románia történelmi régiói határainak vonulatában látják. „Jo­hannis alapjában nem a Német Demokrata Fórum, hanem a liberális párt álláspontját képviseli” – mondja az egyik ottani tisztségviselő.
Sok román értelmiségi a történelmi határokat tartja jobb megoldásnak. Sabin Gherman újság­író köz­igazgatásilag össze­függő Erdélyt kíván. De a tiszta román megyék is til­takozásuknak adtak hangot. Dob­rudzsa a Fekete-tenger mentén a bolgár határig szeretné saját történelmi határait megtartani.
Csakhogy a jelenlegi, még nem végleges tervek szerint olyan köz­igazgatási területek alakulnának ki, amelyekben nem létezne többé ma­gyar többség, s nem lenne semmilyen önrendelkezés. Ez viszont, véli Ta­más, sértené a Románia által is aláírt, az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló megállapodását. Ezeket a romániai jog­szabályokba is átvették, tehát a kisebbségi közigazgatási területek határainak demográfiai szempontból hátrányos megváltoztatását a törvény is tiltaná. Egy másik törvény pedig a módosítást célzó tervekre regionális népszavazást ír elő.

Hosszú az út a megújulásig

Egyébként is a tényleges reformhoz hosszú és nehézkes út vezet. Ugyanis a román alkotmány nem ismeri a „régió” (közigazgatási terület) kifejezést, így az alkotmányt meg kell változtatni, ehhez viszont népszavazás szükséges. De Ro­mániában a népszavazások az alacsony részvétel miatt kudarcra ítéltettek. Egy új törvény az eddigi 50 százalékos minimális részvételi küszöb helyett csak 30 százalékot ír elő. A részvétel különben azért is ennyire alacsony, mert a fordulat után románok milliói hagyták el az országot, és ők nem vesznek részt a szavazáson. A 30 százalékos részvételi küszöböt viszont megtámadták az alkotmánybíróságon, amelynek salamoni ítélete így foglalható össze: a törvény jó, de csak egyévnyi késedelemmel léphet hatályba.
Így múlik el hát még egy kis idő. De az világos: a területi-közigazgatási átszervezés miatti aggodalom nyomán a székelység autonómiakövetelése – melyet már a fordulat óta hangoztat – újabb lendületet kapott, és a románok a közigazgatási reformot valóban erőszakolni fogják. Erdélyben mindkét oldal összecsapásra készül.

KEREKES MÁRIA fordítása

(Megjelent a Die Welt országos német napilap 2013. november 14-i számában)

Tőkés László: elegem van az ellenem zajló hajtóvadászatból!

               

„Elegem van Romániából” – írta tizenöt évvel ezelőtt Sabin Gherman. A Steaua României érdemrend ürügyén való meghurcoltatásom nyomán én is ezt mondhatnám  de magyar létemre ugyanezt nem mondhatom, mert szavaimat rögtön félremagyaráznák, és „románellenesnek” nyilvánítanák. Hadd mondja tovább tehát Sabin Gherman és az a három-négy millió népi román, aki megelégelte a posztkommunista Románia nyomorát, és a túlélés érdekében a Nyugat fejlettebb országaiba költözött...

Nekem magamnak is elegem van azonban abból, hogy közel egy negyed századdal a Ceauşescu-diktatúra bukása után ugyanazok az elvtársak, ugyanazokkal a módszerekkel folytatnak hajtóvadászatot ellenem, és pártutasításra, pártfeladatként törnek pálcát a fejem felett. 

November 20-án kísérteties élményben volt részünk Bukarestben. Huszonnégy év után ugyanaz a Kincses Előd ügyvéd vett védelmébe Victor Ponta pártvezér és miniszterelnökkel szemben, aki 1989-ben, Temesváron Nicolae Ceauşescu kondukátor ellenében látta el védelmemet.

Ceauşescu hírhedt titkosszolgálata visszaüt. Egykor a Securitate 2. Ügyosztályának 3. csoportfőnöksége keretében működött a „Német nacionalisták és fasiszták” elnevezésű alosztály, mely Herta Müller és német sorstársai megfigyelésével foglalkozott. A „Magyar irredentákra” szakosodott igazgatóság viszont velünk szemben volt hivatott megvédeni a nacionálkommunista román rezsimet. Oly hosszú idő után egyenesen hátborzongató, hogy a kétharmados többséggel regnáló Ponta-kormány megintcsak az „irredenta magyaroktól” félti Erdélyt – ez esetben pedig engem vádol azzal, hogy „románellenes” magatartásommal és cselekedeteimmel veszélyeztetem Románia területi egységét és integritását.

A Steaua României érdemrend becsületbíróságának szerdai ülése és döntése híven jelzi a romániai demokrácia jelenlegi állapotát. Egyedi voltában is hiteles indikátora annak, hogy országunkban egy posztcseaususzkánus és egy posztszekurista rezsim van hatalmon, mely a rendszerváltozás temesvári örökségével együtt a kisebbségi magyarság jogainak biztosítását is megtagadja.

Elegünk van abból az antiszemita és xenofób típusú magyarellenességből, mely a Ceauşescu-féle homogenizációs politika gyakorlatának megfelelően országunk egyre súlyosbodó válságáról a „magyar kártya” – ismételt – bevezetésével akarja elterelni a figyelmet.

Elegünk van a kommunizmusból, melynek jogutódai a román nemzeti érdek védelme ürügyén éppen a nemzet jövőjét áldozzák fel korrupt hatalmi pártpolitikájuk oltárán.

Hol voltak 1989-ben Victor Ponta, Corina Creţu és Mircea Geoană, valamint vádaskodó és bíráskodó elvtársaik, akik most, ahelyett hogy a kommunizmus és a forradalom idején elkövetett tömeggyilkosságok tetteseit vonnák felelősségre, mondvacsinált vádak és okok alapján csúfolják meg Temesvár szellemét, és próbálják a magyarok ellen fordítani a románokat?

Ami november 20-án történt Bukarestben, az része és egyenes folytatása annak a jogállami és alkotmányos válságnak, amely miatt 2012-ben az Európai Unió ismételten elmarasztalta Romániát. Az Alkotmány által biztosított szólásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás és a védelem alapvető emberi joga szenvedett sérelmet a Steaua României becsületbíróságának eljárása rendjén. Ezzel együtt a romániai magyarság jogainak legitim védelmezése miatt büntet a Párt és a Securitate.

Idén nyáron, Tusnádfürdőn, Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében Magyarország védhatalmi szerepvállalását kértem az erdélyi magyarság érdekében. A történtek után az eddiginél is indokoltabb, hogy kérésem megismételjem. A nacionalista, posztkommunista hatalom represszív magatartása, általános magyarellenessége és autonómia iránti visszautasítása láttán nemcsak Magyarország, hanem Európa törvényes védelmére is igényt kell tartanunk – részeként az Unió és földrészünk valamennyi kisebbségi nemzeti közösségét megillető demokratikus jogvédelemnek.
„Románia csillaga” elvörösödőben…

Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája 

Ne játsszunk a székelyekkel-Román újságíró méltatja a székely menetelést

          

Mi a rossz abban, ha egy hagyományaiban, kulturális értékeiben, műveltségi szintjében egységes közösség egy adott pillanatban bizonyos fokú autonómiát óhajt a központtal szemben?

Az ő autonómiájuk több embert vonz, mint a mi ereklyéink. Több mint százezer ember alkotott ötvenvalahány kilométeres élőláncot, ezeket a számadatokat, tényeket, akár tetszik, akár nem, figyelembe kell vennünk. Azon egyének Románia állampolgárai számát képviselik, akik Székelyföld autonómiáját támogatják.

 A ma­gyarok ismét feladták a leckét nekünk hazafi­ságból és összefogásból Nem egyszerű feladat ekkora tömeget összegyűjteni egy cél köré.

 A tavalyi megatüntetéseken, melyek a Boc- és az Ungureanu-kabinet bukásához ve­zettek, or­szágszerte alig három-négyezer ember vett részt, s a Szociál-Liberális Unió legnagyobb kampánygyűléseire sem tudtak nyolc­ezernél több személyt mozgósítani az egész országból. A manapság divatos környezetvédelmi tüntetésekre sem tudnak a Kovászna megyei felvonulók tíz százalékánál többet összetoborozni. Hasonlítsák össze Miticăék Szent Piroska ereklyéje vagy Szent Demeter koporsója előtt kígyózó két-három kilométeres sorait, a múlt hét végi háromszéki több mint 50 kilométeres élőlánccal.

 Mindezt annak az érvnek az alátámasztásaként soroltam fel, hogy nem játszadoz­hatunk a székelyekkel és életterük köz­igazgatási autonómiájára való törekvésükkel.

Egy ilyen szervezőképességgel rendelkező etnikumot nem lehet ignorálni. Továbbá, üzene­tüket nem lehet félremagyarázni, és kizárólag nacionalista szemszögből értelmezni. Amikor közigazgatási autonómiáról beszélünk, úgy hiszem, a székelyek bizonyos elveit az egész ország területén alkalmazni kellene. Nehogy azt gondoljuk, hogy a székely vezetők kerekekre akarják helyezni, majd a Pannon-síkságig gu­rítani Kovászna, Hargita megyét és Maros egy részét.

Alapvető dolgot akarnak. Szeretnék, hogy saját portájukon ők legyenek az urak. Maguk döntsenek saját érdekeikről, és ne a buka­resti bárók, hogy szabadon rendelkezhes­senek és gazdálkodhassanak erőforrásaikkal, hogy ne nekik kelljen eltartaniuk a teleormani vagy a vaslui-i szociális gondozottakat. Szóval, hogy jövedelmeiket maguk kezelhessék annak a közösségnek a javára, amely megtermelte.

Úgy gondolom, követeléseik ésszerűek, és nem értem, miért nem kérjük mindannyian, erdélyiek, bánságiak, dobrudzsaiak, moldvaiak, oltyánok, munténiaiak, bukovinaiak ugyanezt? Mi a rossz abban, ha egy adott pillanatban a hagyományai és kulturális értékei által összekötött közösség a központtól való függetlenséget óhajtja? 

Nyilvánvaló, hogy ilyen helyzetben Bukarest sokat veszítene, hisz nem a pártbárók és a pártklientúra érdekei szerint oszthatná szét a közpénzeket. A régiók maguk határoznák meg prioritásaikat. A képviselet sokkal jobb lenne, a politika és üzleti szféra összefonódása átláthatóbbá válna.

 Így szemlélve a dolgokat el kell ismernünk, hogy a székelyek nem valami nyomorult szeparatisták, akik ki akarnak tépni egy darabot az ország „szent testéből”, inkább úttörők, akik jóval a környezetvédők és ereklye­csókolgatók előtt megértették a regionális autonómia előnyeit.

Ui.: Egyúttal a székelyek is megszabadulhatnának azoktól a korrupt vezetőiktől, kik el­dambovicásodtak a hol szervezetként, hol pártként működő RMDSZ-ben és a belőle kiszakadt pártocskákban...

ŞTEFAN CIOCAN
(Glasul Hunedoarei)

Valentin Stan: jogos a székely autonómiatörekvés

              

 A székelyek autonómiaigénye jogos, de erről nem egymást, hanem a románságot kell meggyőzniük – vélekedett Valentin Stan történész, politikai elemző, a Bukaresti Tudományegyetem professzora abban a televíziós interjúban, amelyet a Székelyek Nagy Menetelése kapcsán adott pénteken az MTVA bukaresti stábjának.

A történész emlékeztetett arra, hogy a székelységnek a románok ígértek autonómiát. 

Utalt arra, hogy Románia 1919-ben Alexandru Vaida-Voevod miniszterelnök révén szerződést írt alá az Antanttal a kisebbségek védelméről, és ebben vállalta, hogy etnikai autonómiát biztosít a szászoknak és a székelyeknek oktatási és vallási kérdésekben.

Abban a pillanatban ez az egyezmény előfeltétele volt annak, hogy nemzetközi szinten elismerjék Románia kiegészülését, az egységes román nemzetállam létrejöttét – mutatott rá a történész.

Hozzátette: az Erdély Romániával való egyesülését kimondó 1918. december 1-jei román nemzetgyűlés kiáltványa is teljes nemzeti szabadságot ígért Erdély népeinek. Mint kifejtette, ekkor többek közt Iuliu Maniu – az egyesülés atyjának tekintett román politikus – is aláírta, hogy az erdélyi népeknek joguk lesz az anyanyelvű közigazgatáshoz és igazságszolgáltatáshoz, valamint számarányos képviseletet kapnak nemcsak a törvényhozásban, hanem Románia kormányában is.

Ezek az emberek, akik létrehozták Nagy-Romániát, úgy értékelték, hogy az autonómia megerősíti az államot, mert ők a Monarchiában éltek, és ők sem kapták meg azt, amit a magyaroknak meg kellett volna kapniuk ezeknek a dokumentumoknak az alapján. Tudták, hogy egy állam csak akkor lehet erős, ha minden polgárát képviseli, és ehhez figyelembe kell vennie minden polgára követelését – magyarázta a bukaresti professzor.

Szerinte indokolatlan dolog 2013-ben félni az autonómiától, ha azok az elődök, akik az egyesülést megvalósították, ebben a román állam megerősítését látták.

Arra a kérdésre, hogy vajon megértette-e a románság a Székelyek Nagy Menetelésének üzenetét, a székelyek autonómia-követelését, Valentin Stan nemmel válaszolt.

Nem tudják ezt megérteni. Az átlagromán gondolkodásmódja egy olyan közegben alakul ki, amelyben ez a kérdés nem szerepel napirenden, vagy eltorzítva jelenik meg – magyarázta.

Úgy vélekedett, a román politikus-társadalom és az elit nagy része az autonómiát az elszakadás fogalmával azonosítja, és minden olyan lépést, amely a székelység etnikai, területi autonómiája felé vezet, úgy értelmezi, hogy azzal a székelyek ki akarják vonni magukat az állam ellenőrzése alól.

Amíg az autonómia a román állam tagadását jelképezi számukra, amíg az autonómia egy másik államberendezkedésbe való szökési kísérletet jelent, addig a románok félelemmel tekintenek rá, és a román állammal szembeni hűtlenség bizonyítékaként értékelik – mutatott rá.

Arra a kérdésre, hogy honnan ered ez a félelem, Valentin Stan azt mondta: a románokat így nevelik az osztálytermekben, a sajtóban és a politikai diskurzusok szintjén. Mint mondta, ennek kell megváltoznia ahhoz, hogy kialakulhasson egy etnikai párbeszédre nyitott társadalmi réteg, és az emberek megértsék a székelység autonómiaigényét. Szerinte annak is kulcsszerepe van, hogyan jelenítik meg a székelyek a céljaikat.

Nekem az a benyomásom, hogy a székelyek és általában a romániai magyarok vezetői hajlamosak arra, hogy az egymás közti viszonyukkal foglalkozzanak, mintha egymást kellene meggyőzniük – jegyezte meg.

A román történész szerint a magyar vezetőknek ehelyett többet kellene kommunikálniuk a román értelmiséggel, és ha nem is találnának támogatásra, meg kell alapozniuk az érveken alapuló párbeszédet, hidat kell építeniük a románság felé, ha el akarják érni az autonómiát.

Október 27-én a szervezők becslése szerint 120 ezren – a hatóságok állítása szerint 15 ezren – vettek részt a Székelyek Nagy Menetelése elnevezésű demonstráción, több mint 50 kilométeres összefüggő menetoszlopot alkotva egy székelyföldi országúton. A tüntetés résztvevői önrendelkezési jogukra hivatkozva Székelyföld államon belüli önkormányzását követelték.

Valentin Stan nemzetközi kapcsolatokról és az európai szövetségi rendszerekről tart előadást a Bukaresti Tudományegyetemen, doktori dolgozatát pedig a szubszidiaritásnak a kisebbségvédelemben és az európai biztonságban játszott szerepéről írta. 

MTI

Fidesz-kongresszus – Semjén Zsolt: a határon túli magyarság számíthat ránk

A határon túli magyarság számíthat ránk, és mi is számítunk rájuk! – mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a Fidesz XXV., tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten.

A nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes elmondta, decemberre meglesz a félmilliomodik új, esküt tett magyar állampolgár; eddig 516 ezer állampolgársági kérelmet regisztráltak, és beindult a regisztráció folyamata is.

Semjén Zsolt azt mondta, bár az állampolgársági törvényt 985-kal fogadta el az Országgyűlés, „két pogány között" vannak: az egyik a Gyurcsány-féle „nemzetárulás", aki „nem átallott a saját nemzete ellen kampányolni", a másik, amelyik felelőtlen handabandázással terheli meg az ottani magyarság életlehetőségeit. Semjén Zsolt szavai szerint az a feladatuk, hogy keresztény ihletettségű, józan nemzetpolitikát folytassanak, és lehetővé tegyék, hogy a következő Országgyűlés minden magyaré legyen, bárhol él a világban.

A kereszténydemokrata politikus azt mondta, antropológiai tévedés az a „liberális mítosz", amelyik tagadja a nemzet érték voltát. A másik tévedés pedig, amikor egy nemzet vélt életjoga alapján tagadják más nemzetek létezéshez való jogát – mondta. Kijelentette: a kereszténység ezt a két szélsőséget elutasítja, azt vallják, hogy minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen.

Semjén Zsolt küldetésüknek nevezte, hogy az asszimilációt megállítsák és megfordítsák. Beszámolt arról, hogy a magyar identitás megtartása érdekében elindították világszerte a magyar örökség feltérképezését, összegyűjtését célzó Julianus-programot. A Kőrösi Csoma Sándorról elnevezett program keretében 50 népművelő utazott a a nyugati magyarság lakta külhoni területekre, és a nagykövetségeket a honosítás intézésének megkönnyítése érdekében mintegy 50 konzullal erősítették meg.

Joseph Daul, az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője levélben köszöntötte a küldötteket. Azt írta, az unió eddigi történetének legmélyebb válságát éli ezekben az években, és a válság egész Európát újfajta gondolkodásra készteti. Paradigmaváltásra van szükség a gazdaságpolitikában, hogy az EU visszanyerje versenyképességét, és fordulat szükséges a szociálpolitikában is – fejtette ki, hozzátéve: örömmel látja, hogy Magyarország elindult a helyes úton. Magyarország sokkal jobban teljesít mint három éve, és méltán büszke erre a teljesítményre – értékelte a frakcióvezető, aki gratulált ehhez. Joseph Daul sorsdöntőnek nevezte a jövő évi uniós és magyarországi választásokat.

A Fidesz XXV. kongresszusa politikai nyilatkozatot fogadott el, amely rögzíti, hogy megvédik Magyarország gazdasági függetlenségét, a magyar családok biztonságát, és nem engednek semmilyen külső vagy belső nyomásnak. A dokumentum kimondja egyebek mellett azt: nem engedik, hogy a baloldal visszavonja a rezsicsökkentést.

MTI

Valentin Stan: Én a magyarokat pártolom! Ti kit? Pontát?

A Bukaresti Egyetem történelem szakos tanárának írása a www.valentinstan.com honlap Analytical menüpontjánál olvasható. A televíziós politikai vitaműsorokból ismert „laptopos professzor” pártatlanul kritikus szemléletű, a kisebbségek jogainak szakavatott ismerője és védelmezője olyasmire vállalkozott, amire eddig egyetlen román értelmiségi sem.

Valentin Stan szembefordult az erősödő és a médiában teret nyerő szélsőséges nacionalizmussal, sovinizmussal. Honlapján vitába száll elvakult nemzettársaival és hazai, valamint nemzetközi dokumentumokra hivatkozva olyan alaposan, egyúttal szellemesen védi a romániai magyarok jogait, hogy erről példát vehetnek az anyaországbeli, valamint a romániai magyar politikusok. Engedélyével, szerkesztett, rövidített formában – Lakatos Péter fordításában – közöljük a tusvá­nyosi előadását követő össztűzre, blogja kommentjeire írt válaszát.
Ami „a magyarokat pártolja” kifejezést illeti, Ön azt a hibát követi el, amely felelős a történelem legsúlyosabb kegyetlenségeiért. Azt akarja sugallni, hogy nekem a románokat kellene pártolnom az evidencia ellenében? Az igazság ellenében? Az odesszai mészárlás esetében a románokat kellene pártolnom? És ami a transznisztriai lágereket illeti? Ugyancsak a románokat, nemde? Ha Ön számára román az, aki a primitív nacionalizmust, az agresszív tudatlanságot, az intelligenciahiányos sokaságot megszemélyesíti, akkor sajnálom Önt.
Én más románokat pártolok! Azokat, akik megvalósították Romániát! Azokat, akikről semmit nem tanítanak az iskolákban, mert gondolataik megsemmisítően hatnának a jelenkori román politikai elitre.
Kit „pártolok én” és miért? Azok a ro­mánok, akiket én pártolok, Iuliu Maniu és Alexandru Vaida-Voevod. A „rossz nyelvek” azt mondják, Iuliu Maniu foglalta be a Nagy Nemzetgyűlés 1918. december 1-jei gyulafehérvári nyilatkozatába az alábbi­akat: „Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzá tartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában.”
Tudja, mit jelentenek ezek a szavak az erdélyi magyarok számára? Nem a magya­rok, hanem a románok által a történelembe foglalva? Példának okáért, ha ezt alkal­maz­nák, a romániai magyaroknak nem lenne szükségük az RMDSZ-re, nem kellene részt venniük a választásokon, mert a román lakossághoz viszonyított számarányuknak megfelelően képviseltethetnék magukat mind a parlamentben, mind – figyelem – a kormányban.

Konzultáció a lakossággal

Ami a régiókat illeti, egy új közigazgatási területi felosztásnak előfeltétele a lakossággal való konzultáció, jelen esetben azon Székelyföld lakóinak megkérdezése, amelyet a bukarestiek semmi módon nem akarnak elismerni. Tételezzük fel, hogy Székelyföld nem létezik, illetve nincsenek is székelyek, mert a népszámláláskor keveset jegyeztek (nem voltak hülyék, hogy székelynek vallva magukat a bukaresti vezetők pont annyival csökkenthessék a romániai magyarság létszámát). Mert a székely a kulturális magyar nemzet része, nyelvi és értékközösségi értelemben. Csak némelyek, nagyon kevesen, amúgy tiszte­letre méltó emberek, a jellegzetes székely identitástudat iránti elkötelezettségükben vallották magukat székelynekl, de ez nem befolyásolja az országban lakó ma­gyarok számát.
De ha nincsenek székelyek, és Székely­föld nem létezik, mivel magyarázható, hogy egy román miniszterelnök, Alexandru Vaida-Voevod aláírt egy egyezményt az első világháborút lezáró párizsi Béke­kon­ferencián, amely nélkül Erdély soha nem lehetett volna a mienk.
Ez az 1919. december 9-i Kisebbségi Egyezmény. A 11. cikkelyben a szász és székely közösségek helyi autonómiájáról van szó az egyezményben megjelölt kérdésekben: „Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közüle­teknek a román állam ellenőrzése mellett vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen.”
Hogyan képzelhető el a székelyek helyi autonómiája, ha Székelyföld nem létezik? Vagy létezett 1918-ban, és mi románok semmisítettük meg, miután Erdélyt elvettük? Egyúttal kiirtottuk a székelyeket is? Ez a változat jobban tetszik? Ez drámai. Mert Székelyföld ezt jelenti: történelmi hely, ahol székelyek élnek!
Tudják ki volt Vaida-Voevod? Hát egy nagy „áruló”, akárcsak Maniu, feltételezem. Én csak egy kisebb áruló vagyok, mert nem írtam alá semmit, amivel autonómia adható a székelyeknek. Vaida-Voevod olyan ember, akinek volt bátorsága elmenni a budapesti Parlamentbe, és megmondani a magyaroknak, hogy Erdély elszakad Magyar­országtól. Nehéz helyzetben volt Vaida-Voevod. Brătianu vissza­utasította a Kisebbségi Egyezményt, így Románia hátrányba került Párizsban. A harctéren elesett százezrek dacára elveszt­hettük volna Erdélyt. A Brătianu kormánynak mennie kellett. Romániát a nehéz helyzetből Vaida-Voevod mentette ki. Őt és Iuliu Maniut nem a magyarok, hanem a mi románjaink ölték meg a kommunista börtönökben. Maniu és Vaida-Voevod ro­mánként éltek a Monar­chiában. Tudták, milyen jogokat tagadtak meg tőlük, és harcoltak a kétfejű Birodalom széthullásáig. Erős és egész Romániát akartak, amelyben minden polgár biztos lehet, hogy a román állam őt is képviseli. Ezért foglalták dokumentumokba a kisebbségeket megillető jogokat.

A trianoni szerződés már nincs is hatályban

Románia összes hülye nacionalistája üvölt, hogy be kell tartani a trianoni szerződést, amely az I. világháború után, 1920 júniusában nekünk adta Erdélyt. Különben a trianoni szerződés nincs is már érvényben, a határokra vonatkozó előírásait átvette az 1947-es párizsi Békeszerződés, amely lezárta a második világháborút. Ezek 1996-ban bekerültek a kétoldalú román–magyar egyezménybe is. Hányan tudják, hogy a trianoni szerződésben, amely nekünk adta Erdélyt, vannak más elő­írá­sok is, mint a határokra vonatkozóak? Például a 47. cikkely: „Románia Magyar­or­szággal szemben elismeri és megerősíti azt a kötelezettségét, hogy hozzájárult a Szövetséges és Társult Főhatalmakkal kötött szerződésbe oly rendelkezések felvételéhez, amelyeket ezek a Hatalmak szükségesnek ítéltek abból a célból, hogy Romániában a népesség többségétől eltérő fajú, nyelvű és vallású lakók érdekei, valamint a mozgásszabadság és más nemzetek kereskedelmének méltányos szabályozása védelemben részesüljön. (…)”
Tehát Trianon pont a Kisebbségi Egyezményre utal, amelynek 11. cikkelyét idéztem az imént. Ugyanitt szerepel, hogy a szövetséges hatalmak bármikor számon kérhetik, miként kezeli Románia a kisebbségi kérdést. A nemzet „nagy hazafijai” és egyéb szekusok, unokák, rokonok a külügy­minisztériumból, akik mindenféle hülye nyilatkozatokban állítják, hogy Magyar­országnak, illetve Románia más szövetségesének nincs joga támogatni a romániai kisebbségek igényeit, mert ez a belügyekbe való beavatkozás. Vegyék tudomásul, hogy az EBESZ, az ET, a NATO, az EU és az ENSZ okiratainak megfelelően a kisebbségi kérdés nem kizárólagosan nemzeti jogkör, hanem nemzetközi megítélés alá esik.
Apropó, hogy van ez? Kéred, hogy a ma­gyarok tartsák tiszteletben Trianont, de csak azokat a cikkelyeket, amelyek számodra kedvezőek. A többit már nem kell betartani?
Térjünk vissza az új közigazgatási-terü­leti felosztás tervére, amelyet székelyföldi referendumnak kellene megelőznie, amiről a bukarestiek hallani sem akarnak. Ezt nem én mondom, hanem a Helyi Önkormányza­tok Európai Chartájának 5. cikkelye a helyi önkormányzatok határának védelmére vo­natkozóan: „A helyi önkormányzat határainak védelme. Nem lehet megváltoztatni a helyi önkormányzatok határait az érintett közösségekkel való előzetes konzultáció, vagy ahol ezt törvény lehetővé teszi, eset­leges helyi népszavazás nélkül.”

Nem gyarmatosíthatjuk az erdélyi magyarokat

Tehát, ha retusálni akarod a közigazgatási határokat, meg kell kérdezned a lakosságot, az állampolgárokat. Ez annál inkább szükséges, mert olyan közigazgatási egységekről van szó, amelyekben számot­tevő kisebbség él. Ezt nem én állítom, hanem a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény 16. cikkelye: „A fe­lek tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják, és ar­ra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságokat, melyek a jelen Keret­egyezménybe foglalt el­vekből származnak.”
Tehát mi, románok nem tehetünk úgy, mint Ceauşescu idején! Nem „gyarmatosíthatjuk” az Erdélyben többségében ma­gyarok által lakott helységeket a mi románjainkkal azért, hogy csökkentsük az ott lakó kisebbség számarányát. Nem módosíthat­juk a közigazgatási határokat, egyesítve olyan megyéket, ahol számottevő magyar kisebb­ség él a túlnyomóan román többsé­gűekkel azért, hogy az újonnan létrejövő közigazgatási egységben felhíguljon a ki­sebbség számaránya. Ezt az az európai egyezmény tiltja, amelyet mi is elfogadtunk. Amennyiben ez nem tetszik, kérjék a román kormánytól, vonuljon ki az Európa Tanácsból. Ne engem vádoljanak, hogy „pártolom a magyarokat”, amikor azokból a nemzetközi jogi dokumentumokból idézek, amelyeket Románia elfogadott.
Ha már székelyekről, autonómiáról, régióátszervezésről beszélünk, és arról, hogy én „pártolom a magyarokat”, el kell mondani, a románok nem hibásak a ma­gyar-iszonyukért, hiszen ezt kapják anyatej helyett életük első pillanatától. Mert sokkal egyszerűbb a gátlástalan, műveletlen, tisz­tességtelen román politikusok számára a választásokon az örök ostoba nacionalista kártyát kijátszani. A magyarok iránti bizalmatlanság még mindig szavazatokat hoz a nacionalistáknak Romániában. Egyszerűbb, s politikai elégtételt jelent a szavazatokat hozó fóbiák felkorbácsolása, mint tenni valamit azért, hogy a románok megszabaduljanak e fóbiás tehertől. Hasonló a helyzet Magyarországon is, ahol az ostoba nacionalizmus számottevő választási kártya.
Kit pártol Ponta, miközben én a „ma­gyarokat pártolom”? A románokat? Jobban mondva azokat a hülye románokat, akiket az ujjai köré csavar? Ahogy Băsescu is tette. És mennyire hülyék azok a románok, akiket a Ponta értelmi szintjén levő ember az ujjai köré csavarhat? Hogy Băsescu úr értelmi szintjéről ne is beszéljek, megtettem ezt éveken keresztül. Esetleg e hülyék között akadnak emberek, akiknek úgy tűnik, hogy „pártolom a magyarokat”? Amikor választ tudnak adni ezekre a kérdésekre, várom Önöket újból a blogomon.

ATTILA ISTEN OSTORA 403-2013

Egy évvel azután, hogy Róma falai előtt megállította seregét, és – talán isteni sugallatra – megkegyelmezett a végóráit élő dekadens városnak, Tisza-parti szálláshelyén, nászéjszakáján megmérgezték Attilát, a legendás hun uralkodót. Európa átkozza emlékét, vérengző barbárként, népeket elnyomó zsarnokként, démonizált ellenségként tekint rá. 

A magyar krónikás- és néphagyomány ennek ellenkezőjét vallja. Attilában első királyunkat, a magyarság régi dicsőségének hordozóját, érdekeinek védelmezőjét, ősapját tiszteli.
Kr. u . 453-ban, egy évvel azt követően, hogy Róma falai előtt megállította győztes haderejét, és megkegyelmezett a végóráit élő, dekadens városnak, Tisza-parti szálláshelyén, nászéjszakáján megmérgezték Attilát, a legendás hun uralkodót. Európa átkozza emlékét, vérengző barbárként, népeket elnyomó zsarnokként, démonizált ellenségként tekint rá, meg nem értve alakját.

A magyar krónikás- és néphagyomány ennek ellenkezőjét vallja. Attilában első királyunkat, a magyarság régi dicsőségének hordozóját, érdekeinek védelmezőjét, példaadó ősapját tiszteli. A honfoglalástól virágzott a kultusza, Árpád-házi királyaink Attilától származtatták magukat. Ez a szemlélet a 19. század derekáig töretlenül tartotta magát. Petőfi írja Élet vagy halál című versében: „Föl nemzetem, föl! Jussanak eszedbe világhódító híres őseid. Egy ezredév néz ránk ítélő szemmel Attilától egész Rákócziig. Hah, milyen múlt! Hacsak félakkorák is leszünk, mint voltak e nagy ősapák, el fogja lepni árnyékunk a sárba és vérbe fúlt ellenség táborát!”

Karizmatikus lénye olyan erőt képvisel másfél évezred távlatából is, amely végletesen megosztó, noha a jelenleg zajló világidőszak alapkérdéseinek megértéséhez és abban a magyarság szerepének átlátásához fontos egy hiteles Attila-kép bemutatása.
Idén kétszeres okunk van az emlékezésre. 403-ban született, ötven évvel később halt meg egy olyan – a mai­hoz nagyon is hasonló – kaotikus, romlott korban, amikor személyes példájával évszázadokra megmutatta, mi a magyarság feladata ebben az értékvesztett, önmagából kifordult világban.

A kortanú Priszkosz bizánci rétor három alkalommal járt a hun birodalomban, majd a diplomáciai szolgálatból visszavonulva megírta emlékiratait. Beszámolója elveszett, csak töredékek maradtak belőle, amelyek felhasználásával azonban már olyan elfogult, torzított történeti munkák születtek, mint az 550-ben írt gót Jordanes műve, melyből később a nyugat-európai forrásanyag származott. A hivatalos magyar történetírás nem tekinti hitelesnek Priszkoszt, tagadja a hun–magyar rokonságot, mi azonban alakjának megidézéséhez nála alkalmasabb kútfőt nemigen találhatunk.


Egy birodalom felemelkedése


Attila a hanyatlás korszakában lépett a történelem színpadára, mikor a Római Birodalom már megérett a pusztulásra, hogy valami nemesebbnek, tisztábbnak adja át helyét. Hatalmas birodalma szkíta-keresztény értékrenden nyugodott, nem leigázta, meghódította a népeket, miként a rómaiak tették, hanem államot épített, és szakrálisan is működtetni tudta azt. A hun gyűjtőnév volt, a meghódítottak azzá válhattak, ha elismerték uralkodójuknak a hun királyt, és az ő oldalán vonultak hadba. A beolvadóknak nem kellett feladniuk régi szokásaikat, nyelvüket, hitéletüket, saját dinasztiájuk alatt élhettek tovább a birodalom keretei között. (Éppen emiatt a germán mondák sokkal árnyaltabb leírást adnak Atilláról. Etzelt a Nibelung-énekben, valamint Atlit a Völsunga sagában és az Edda-énekekben nemes és nagylelkű szövetségesként ábrázolják.) Óriási különbség volt e két világ között, amely éppen Attila hatására ütközött össze.

Priszkosz leírja, hogy a hunoknak két törzsük volt, a többséget, mintegy nyolcvan százalékot az úgynevezett fekete hunok alkották. Európai vonásokkal rendelkeztek, arcuk hosszúkás volt, termetük közepes, hízásra nem hajlamos. Hajuk, szemük barna, bőrük sárgás, télen egészen fehér. A kisebbséget a fehér hunok tették ki, akik szőkék és kék szeműek voltak.

Priszkosz állítását a történelemtudomány igazolta, hogy a fekete hunok a Turáni-alföldről – ez a régészetileg bizonyítható őshazájuk – azaz Iránból, míg fehérek a mai Kasmír területéről jöttek Európába. (A hunok antropológiai jellemzőit a Kárpát-medencében feltárt számos lelet bizonyítja, a többi közt az 1960-as évekbeli csornai ásatás, amely során egy 85 év körüli, minden bizonnyal nagyon előkelő asszony épen maradt csontváza és diadémja került elő, csaknem húsz kilogramm súlyú aranytárggyal.)
A hun törzsszövetség Kr. u. 375-ben a Volga és a Don mentén élő keleti gótok meghódítása után hatalmas birodalom szervezőerejévé vált. A négyszázas évektől kezdve uralmuk alatt állt a Kárpát-medence, és központjukat is itt állították fel, a Tisza-parton, a Körös-torkolatánál. Államformájuk kettős királyság volt egy szakrális és egy világi vezető irányításával. Az előbbinek ceremoniális szerep jutott, az utóbbi a hadsereg parancsnokaként a világi államvezetésért felelt.

Priszkosz szerint Karaton (nevének jelentése Kerecsen, Sólyom) volt az első ismert uralkodó, mikor a hunok még Belső-Ázsiában, Iránban tartózkodtak. Utána jött egy olyan időszak, mikor Ruga volt a világi és bátyja Oktár, a szakrális király. Ruga fia Mundzsuk, azaz Bendegúz. Apja halála után Bendegúz örökölte tisztségét, mellette Oktár volt a szakrális vezető, majd az ő halála után egy kézben egyesült a hatalom. Bendegúznak több gyermeke is született, de két kedvenc fiára: Attilára és bátyjára Budára hagyta az országot, majd annak halála után Attila lett az egyeduralkodó. (Kölcsey még ismerte ezt a magyar történeti hagyományt így írhatta a Himnuszban: „Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére”.)

Attilát apja tudatosan nevelte és készítette fel a kormányzásra. 12 éves korában a római császári udvarba küldte, s az ifjú anyanyelvi szinten megtanult latinul és görögül, és elsajátította az ókori klasszikus görög-latin műveltséget. Mikor visszatért Hunniába, Buda halála után egy Kínától a Dunáig terjedő birodalom teljhatalmú uralkodójává vált.


Egy mértéktartó uralkodó


Az 5. század elejétől kezdődően fokozatosan Bizánc felé fordult a hunok figyelme. A római impérium keleti császársága intrikákkal, cselszövésekkel, orgyilkosságokkal, összeesküvésekkel és persze a birodalom távoli szegmenséből hozott zsoldosokkal igyekezett gátat szabni a betörő barbárok térhódításainak. Bizánc 430-tól évi 350 font aranyat, néhány évvel később már ennek kétszeresét fizette a hunoknak, majd az Al-Dunától délre fekvő, leigázott tartományait is kénytelen volt kiüríteni és átengedni nekik.
II. Theodosius császár hat alkalommal bérelt fel orgyilkosokat Attila megöletésére. Terve hetedszerre sikerült. Követeket küldött udvarába, hogy megvesztegesse főembereit, illetve kitudakolja a hun uralkodó szándékát. Priszkosz egy ilyen követjárás során került először Hunniába. A hunokról keveset tudott, s mikor a királyi palotájában rendezett diplomáciai fogadáson rész vett, megdöbbenve tapasztalta Attila alázatos, csendes mivolta mennyire elüt környezetétől.

Ugyanakkor azt is feljegyezte, hogy a meghódított népek királyai, mint a szolgák engedelmeskedtek neki, tekintetével irányította egész környezetét.

Nem hivalkodott a pompával, bármelyik alattvalója díszesebben volt felöltözve, a hun főurakon csüngött az arannyal és drágakövekkel ékesített ruha, ékszer. Ezzel szemben a több millió négyzetkilométer rettegett ura egyszerű dísztelen lenvászon viseletben volt, fején fehér süveg, lábán fehér csizma, oldalán egyszerű kard. Öltözete puritán volt, nélkülözte a kirívó nemesfémdíszítést. Derékig érő fekete haját hét hajfonatba fonta. Mértéktartó életet élt, irtózott a fényűzéstől. Priszkosztól tudjuk azt is, serlege fából készült, míg vendégeinek kupái ezüstből és aranyból.

Vegetáriánusként gyermekkora óta nem fogyasztott húst, előtte valamilyen kásaszerű étel gőzölgött, fakupájában frissen fejt tehén- vagy kecsketej volt. A közhie­delemmel ellentétben alkoholt sem ivott. Priszkosz azon is megdöbbent, hogy a király milyen kistermetű és szikár, hiszen sokkal termetesebbnek gondolta a „világ urát”, kinek ereje nem testi mivoltában nyilvánult meg, hanem hatalmas szellemében, egyéniségében: „Külsejében igazi hun, alacsony termetével, széles mellével, nagy fejével, apró szemével, ritka szakállával, lapos orrával és sötét testszínével egyesítvén magában nemzetének sajátosságait…”

A király a hozzá folyamodókkal kegyesen bánt, kéréseket nem tagadott meg. A történetíró találkozott olyan egykori kelet-római fogollyal, aki hunná lett udvarában, és nem cserélte volna el helyzetét egykori bizánci állapotával. (Gárdonyi Géza: Láthatatlan ember című műve, amely Priszkosz feljegyzései alapján készült ezt az epizódot is feleleveníti.)

„Jézus nevében élünk akkor is, ha nincs rajtunk Jézus keresztvize. Én keresztény vagyok.” Ez a kijelentés, a legenda szerint Attilától származott, aki így felelt a hozzáküldött hittérítőnek, mikor az vallási kérdésekben akart a hun birodalomban tájékozódni.

Hogy a hunok ismerték a kereszténységet, sőt köztük is voltak keresztények, azt alátámasztja számos hazai mellett, az a döbbenetes, de a közvélemény elől gondosan eltitkolt régészeti lelet is, melyet az 1960-as évek elején tártak fel orosz régészek Kijevben. A kijevi Nemzeti Múzeumban található, 401-460 között keletkezett hun ezüstveretes szíjvégen egy rovásírásos ima olvasható: „Miatyánk Istenünk bennünk van országod, előttünk szent neved, törvény akaratod. Mindennapunk gondját, magadon viseled, bűneinket, mint másnak nekünk elengeded. Te kezed vezet kísértéseken át, s lefejted rólunk gonosz jármát. Tied a nagyvilág összes hatalma, üdve, Mindöröktől kezdve, legyen mindörökre.”


Isten ostora


Atilláról az a torzított kép él ma sokakban, hogy ő volt „Isten ostora”, aki büntetni érkezett a világba. Tény, hogy a Nyugatrómai Birodalom és Hunnia viszonya megromlott és 451-re a helyzet elmérgesedett.

A császár megparancsolta egyik hadvezérének Aetiusnak, hogy zavarja ki Galliából az ott állomásozó hunokat, mire Attila sem késlekedett a válasszal.

451 nyarán a catalaunumi síkon a két haderő összecsapott. A hunok százezer fős könnyűlovasságát kilencszázezer germán harcos egészítette ki, Aetius seregében kétszázezer római és nyolcszázezer germán zsoldos nézett velük farkasszemet. A csata döntetlenre végződött, Attila az Alpokon keresztül menetelt félelmetes haderejével Róma felé. Meghódolt előtte Ravenna, Milánó, Pávia. Meg volt győződve róla, hogy őt az Isten azért rendelte, hogy meggyógyítsa azt a világot, amit a hanyatló Róma és Bizánc megsebzett. Nem lesújtani akart, hanem felemelni…

A késő császárkorban a Római Birodalom dekadens, pusztuló már-már apokaliptikus állapotban volt, őrült, zsarnok császárok uralkodtak, Róma utcáin gyilkos rablóbandák garázdálkodtak. A káosz közepette az emberek a teljes megsemmisülés reményvesztettségével tekintettek a jövőbe, várták a világvégét.

452 virágvasárnapján az egymillió fős hadsereg letáborozott Róma mellett. A városban kitört a pánik, a lakosság egy része elmenekült, mások maradtak, ruháikat tépdesve várták a biztos halált. A rómaiak meg voltak győződve arról, hogy a hun királynak disznófeje és patája van, ő a Sátán gyermeke, kénköves szagot áraszt, katonái embervért isznak, és élve falják fel az ellenséget, halomra ölik a nőket és gyerekeket. Fogadására Leo pápa vállalkozott, aki sírva borult lova lába elé, és könyörgött, kímélje meg Rómát, kérhet bármekkora összegű váltságdíjat.

A legenda szerint Attila válasza ez volt: „Stella Cadit! Tellus tremit en ego malleus Orbis” Arany János műfordításában: „Csillag esik föld reng: jött éve csudáknak! Ihol én, ihol én pörölye világnak! Sarkam alá én a nemzeteket hajtom: nincs a kerek földnek ura, kívül rajtam.”
A Varsói Krónika szerint előző éjszaka álmában megjelent egy angyal Atillának és Krisztus nevében utasította a visszavonulásra, jutalmul megígérte, hogy eljön majd az idő, amikor egyik utóda örökké tartó koronát nyer ajándékba.
Atilla portréját lehetetlen valósághűen megrajzolni, ha életének legjelesebb tettét nem értékeljük helyesen. Alázatosan meghajolt az isteni akarat előtt, és elvonult Róma falai alól. A siker csúcsán a legyőzött ellenfélnek kegyelemből meg tudott bocsátani, holott pontosan tudta, hogy az majd alattomban ellene fog támadni, és ha módja lesz rá, elpusztítja őt.

ÖT POLGÁRMESTERT PERELTEK BE A SZÉKELY ZÁSZLÓ MIATT

                    

Öt polgármestert perelt be az elmúlt napokban Dumitru Martinescu, Kovászna megye prefektusa amiatt, hogy a felszólítása ellenére sem távolították el a polgármesteri hivatalokról a székely zászlót.

A kormánymegbízott a Mediafax hírügynökségnek elmondta, hétfőn Barót, valamint Lemhény és Árkos községek polgármesteri hivatalát perelte be a székely zászló kitűzése miatt, májusban pedig a kézdivásárhelyi és a kökösi polgármesteri hivatalt hívta perbe ugyanezért. A prefektus szerint az általa korábban felszólított polgármesterek közül a csernátoni, a gelencei, az ozsdolai, a vargyasi és a kovásznai eltávolította a székely zászlót a hivatal homlokzatáról.



A prefektus március elején kilenc településnek adott egyhetes haladékot a zászló eltávolítására. Dumitru Marinescu azokra a jogszabályokra hivatkozott, amelyek előírják, hogy a polgármesteri hivatalokra az ország és az Európai Unió zászlaja mellett a területi egységek saját – hivatalosan elfogadott – jelképei tűzhetők ki. A román hatóságok korábbi érvelése szerint a Székelyföld nem képez területi egységet, a székely zászlót pedig Kovászna megyében nem fogadták el a megye hivatalos jelképének. A prefektus utalt arra, hogy nem szerepel a felszólítottak listáján Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala, és a Kovászna Megyei Tanács, mert ezeket az intézményeket már korábban beperelte a prefektusi hivatal.


A székelyzászló kitűzése miatt indított korábbi perek közül az uzoni ősszel folytatódik a Brassói Táblabíróságon. Jogerős ítéletben érvénytelenítette viszont a táblabíróság a Kovászna megye zászlójáról hozott önkormányzati határozatot. A június 20-án hozott ítéletben a táblabíróság érvénytelenítette a Kovászna megyei önkormányzat 2008-ban hozott határozatát, amelyben a kormány által korábban elfogadott címer zászlóváltozatát is a jelképek közé sorolta. A megyei jelkép az egykori Háromszék vármegye címerének a kis mértékben módosított változata. A prefektus fő kifogása az volt, hogy Romániában nem rendelkezik jogszabály megyei zászló elfogadásáról, a megyéknek tehát csak címerük lehet.

Kettős mérce zászlóügyben-Érvénytelenítette a bíróság a Kovászna megye lobogóját

A brassói táblabíróság érvénytelenítette a Kovászna megyei önkormányzat által öt évvel ezelőtt elfogadott, a megye zászlójára vonatkozó határozatot, helyet adva a prefektúra fellebbezésének.

Codrin Munteanu korábbi prefektus egy évvel ezelőtt, a beiktatása után 22 közigazgatási pert kezdeményezett a magyar szimbólumok és a kulturális intézmények megnevezései ellen, többek között Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy zászlója miatt is. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke szerint a bírósági döntés két részre osztja Romániát: román és székely megyékre: míg román megyékben lehetőség van a jogok gyakorlására, a székely megyékben erre nincs lehetőség.


Kettős mérce zászlóügyben

Példaként említette, a brassói táblabíróság egy épületben van a prefektúrával és a Brassó Megye Tanácsával, a bejárat előtt Románia zászlója mellett ki van függesztve Brassó megye zászlója is. A háromszéki politikus kivetítőn mutatta be, hogy több romániai megyének és településnek van saját lobogója, például Fehér, Arad, Ialomiţa, Máramaros vagy Temes megyéknek, a városok közül Arad, Brassó, Bákó, Nagyvárad, Roman, Slobozia is használ saját zászlót. "Még a Galac megyei Bălăbăneşti községnek is lehet saját zászlója, csak Kovászna és Hargita megyéknek nem szabad" – jegyezte meg Tamás Sándor. Rámutatott továbbá, a kormányrendelet szabályozza a közigazgatási egységek keretstatútumát: a 2002-es jogszabály szerint a közigazgatási egységek megalkothatják saját jelképeiket. Ehhez képest a prefektúra azért perelt, mert meglátása szerint nincs törvény a helyi zászlók elfogadásáról. Az elöljáró hangsúlyozta, a megyezászlót nem távolítják el a megyeháza homlokzatáról, diplomáciai és politikai úton folytatják a küzdelmet.

Nemzetközi fórumokhoz fordulnak

A döntés előrevetíti Sepsiszentgyörgy város zászlójának a sorsát is – jegyezte meg Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, hozzátéve, hogy a június 25-én sorra kerülő tárgyalásig a perbe civil szervezeteket is bevonnak. A törvény szerint az önkormányzatok kénytelenek elfogadni a táblabíróság végleges döntését, a civilek azonban kedvezőtlen döntés esetén a Strasbourgi Emberjogi Bíróság elé vihetik az ügyet.

Antal úgy véli a megyezászlóval kapcsolatos döntést lehet optimistán is értelmezni, hogy kiderült végre, a Székelyföld különleges státust élvez, ahol másként alkalmazzák az ország törvényeit. "A pesszimista megközelítés az, hogy újabb magyarellenes döntés született. De mi nem vagyunk sem optimisták, sem pesszimisták, katonanemzet fiai vagyunk, és megyünk előre" – fogalmazott a politikus.

Antal Árpád hangsúlyozta, meg kell mutatni a világnak, hogy Romániában diszkriminálják az erdélyi magyarokat, a törvényeket úgy alkalmazzák, hogy jogaikat csorbítsák. Elmondta továbbá, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat háromszéki irodája összeállított egy 15 oldalas előzetes jelentést a nyelvi és a kisebbségi jogokról. "Megnyugtatom azokat, akik ettől a kiadványtól idegesek lettek, és akik félnek az igazságtól, hogy ez a jelentés nem az Európa Tanács számára készült. A strasbourgi szervezet elé egy százszor részletesebb és tartalmasabb jelentéssel járulunk, bizonyítva, hogy Románia semmibe veszi a kisebbségek jogait" – mondta Antal Árpád. Amint arról beszámoltunk, az elmúlt év októberében a Maros megyei táblabíróság jogerősen megsemmisítette a Hargita megyei önkormányzat egyik 2009-ben hozott határozatát, amellyel a megye jelképévé tették a székely zászlót.

Dr. Eva Maria Barki -- TRIANON SEMMIS !

                                         

                                         MAGYARORSZÁG---MENYORSZÁG

 
A mai jogi értelmezés szerint a trianoni diktátum semmis, mert nem egyenrangú tárgyalások, hanem a vesztes államok által kényszerhelyzetben történt aláírás eredményeként jött létre. Vegyük végre a kezünkbe a sorsunkat, ne mindig mástól várjuk a segítséget!

Dr. Eva Maria Barki nemzetközi jogász: Trianon semmis!

Kedves Magyar Barátaim, Székelyföldön, Erdélyben, Magyarországon, a határokon túl és szerte a világon ! Trianon mindnyájunk számára egy fel nem dolgozott trauma.

Azok számára is, akik nem akarnak, vagy nem tudnak errol beszélni. Az igazságtalanság mindenkinek fáj. És nincs senki, aki az igazságtalanságot ne ismerné el Nyugaton és Keleten egyaránt, mindenhol - Románián kívül.

Az első világháború utáni békerend jogi értelmezés alapján semmis, mert nem egyenrangú tárgyalások, hanem a vesztes államok által kényszerhelyzetben történt aláírás eredményeként jött létre. Mindenütt jogtalanul, ahol az alapvető emberi jogok ellen, az önrendelkezési jog semmibe vételével húztak új határokat.

Azóta változott a helyzet. Az önrendelkezési jog teljes elismerést kapott nemcsak a tudományban, de az írásos nemzetközi normákban is. A Polgári Jogok Nemzetközi Egyezség okmánya, amely 1966-ban született, és 1976-ban lépett hatályba, és amelyet majdnem minden ENSZ-tagállam aláírt, köztük Románia is, kötelezi a kormányokat az 1. cikkelyének betartására, amely szerint:

I. cikkely:

"Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket."

1989. november 4-én (pontosan 33 évvel a nagy magyar szabadság- és függetlenségi harc leverése után!) Európában ütött az önrendelkezési órája. Ezen a napon egymillió ember ment az utcára Lipcsében, azt skandálva: 'Mi vagyunk a nép!' Ezt a klasszikussá vált önrendelkezési követelést az egész világ diplomáciai erofeszítései sem tudták megakadályozni.

Azóta az önrendelkezési hullám egész Európán végigsöpört. A német újraegyesítés után kivívták maguknak az önrendelkezést az észtek, lettek, litvánok, szlovének, szlovákok, horvátok, macedónok, koszovói albánok, számtalan új határ jött létre. A Közel-Keleten ugyan még nem kezdodött el a határmódosítási folyamat, de bekövetkezte várható a jövoben.

Összeomlott, és továbbra is szétesoben van az elso világháború utáni kényszer-békerend. Kivéve a magyar területen. Egyes-egyedül a magyarság huséges a kegyetlen diktátumhoz. Másutt már ünnepelték és ünnepelnék a szabadságot. Mi csak gyászolunk és ápoljuk a sebeinket.

Az üzenetem a mai napon

Ne nézzünk visszafelé, ne emlékezzünk Trianonra, végre nézzünk elore! Vegyük kezünkbe a sorsunkat, ne várjunk segítséget külföldrol, ami sohasem fog megérkezni, ne várjunk megoldást az Európai Uniótól, mert nincs politikai akarat ebben a szövetségben, tehetségtelen és képtelen közbelépni. Ne hallgassunk a politikusokra, akik nem hajlandóak az érdekeinket képviselni. Cselekednünk kell. Hallgatással és tétlenséggel problémákat nem lehet megoldani.

Nekünk is jár az önrendelkezési jog. Mi is 'szabadon meghatározhatjuk a politikai rendszerünket és szabadon biztosíthatjuk a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlodésünket' Mert ránk is vonatkozik: 'Mi vagyunk a nép'. Nincs magyar kisebbség a Kárpát-medencében. A magyarság államalkotó nép, több mint ezeréves közös történelemmel, közös hagyománnyal, közös jogrendszerrel, közös kultúrával.

A Kárpát-medencében Mi vagyunk a nép!

Ezt fel kell mutatni, hogy mindenki lássa és mindenki hallja. Tüntetéssekkel, nyilatkozatokkal és aláírásokkal. Hogy soha többé ne kelljen gyászolni, hanem a jövőben mi is ünnepelhessünk. Mert: Mi vagyunk a nép.

Isten áldja a magyar népet!

Dr. Eva Maria Barki

magyartudat.hu - magyarmegmaradasert.hu

TRIANON 1920-2013

                          

  

                                    „Trianon 93 éve tartó gyilkos folyamat "


Az erdélyi magyarok nem akarnak az erdélyi szászok, svábok és zsidók sorsára jutni, akiket „kemény valutáért árusítottak ki." – mondta Tőkés László, az Erdélyi Nemzeti Tanács elnöke Budapest XXII. kerületében tartott nemzeti összetartozás napi ünnepségen. Az emléknap június 4-én, a Trianoni szerződés évfordulóján van.


A XXII. kerületben nemzeti összetartozás napi megemlékezést tartottak, melyen beszédet mondott Németh Zsolt külügyi államtitkár és Tőkés László, az Erdélyi Nemzeti Tanács elnöke.

Németh Zsolt rámutatott: minden magyar érdeke, hogy kihozzuk a határok feletti összetartozásból amit lehet, erre hívja fel a figyelmet évről-évre a nemzeti összetartozás napja. Hozzátette: az év minden napján, és nemcsak ünnepi keretek között , hanem „szürke hétköznapi aprómunkával" kell megtenni mindent ezért az eredménymaximalizálásért.

A külügyi államtitkár hangsúlyozta: mindent meg kell tenni itthon, az anyaországban a hazai élet szervezésével az államigazgatásban, az önkormányzatokban, a gazdaságban és a szellemi életben azért, hogy a határon túliak „magától értetődő kapcsolódási pontokat" találjanak. Meg kell tenni mindent, hogy a határon túli magyar szervezetekkel, – így az Erdélyi Magyar Néppárttal és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal is -, olyan együttműködési programokat alakítsanak ki, amelyek minden szakterületen felszabadítják az összetartozásban rejlő energiákat, és értéket teremtenek. Ezáltal pedig megőrzik és átörökítik az új nemzedékeknek az összetartozást – mondta.

Németh Zsolt úgy folytatta: meg kell tenni mindent ezekért a célokért a szomszédos országokkal és a nemzetközi partnerekkel való együttműködésben is, olyan projektek indításával amelyek szorosabbá teszik a kapcsolatokat a magyarországi és a szomszédos országok társadalma, nemzetei és gazdaságai között. A külügyi államtitkár szerint minél szabadabb és stimuláltabb környezetben élnek otthon a határon túli magyarok, annál többet tudnak kihozni képességeikből. Ezért kérnek ők autonómiát és ezért támogatjuk mi az autonómia törekvéseiket – fejtette ki.

Hozzátette: Nyugat-Európa számos országában beigazolódott, hogy a kisebbségek területi és kulturális autonómia formái segítik az önmegvalósítást, az energiák felszabadulását, és ez így van a Kárpát-medencében is. „Több autonómia, több teljesítmény. Több teljesítmény gyorsabb felemelkedés. Gyorsabb felemelkedés jobb Közép-Európa" – foglalta össze a külügyi államtitkár a nemzeti összetartozás programját.

Tőkés László, EP-képviselő az ünnepségen azt mondta: Trianon nem egyedi, egyszeri esemény, hanem 93 éve tartó gyilkos folyamat, és „állandó poszttrianoni traumában élünk". Ezért nagyon fontos az anyaország támogatása a külhoni magyarság számára – hangsúlyozta az erdélyi politikus.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint ez az ünnep egy történelmi eseményen, Trianonon, és egy kristálytiszta eszményen alapul, ami nem más, mint az összetartozás. Ez az, ami magyarok százezreit gyűjti össze ezekben a napokban, „gyásznap helyett, az egymásra találás napját éljük át".

Tőkés László magasba emelve a székely lobogót azt mondta az egybegyűltek előtt: ezt a zászlót senki nem veheti ki a kezünkből, majd idézve Szabó Dezső szavait úgy fogalmazott: megmaradásunk, anyagi és lelki megújhodásunk feltétele, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Kijelentette: nem akarnak az erdélyi szászok, svábok és zsidók sorsára jutni, akiket „kemény valutáért árusítottak ki."

Az ünnepségen állampolgársági eskütételt is tartottak. Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta: „mi anyaországiak meg sem értjük mit jelent, hogy sokan ismét felvehetik fiatalságuk, őseik állampolgárságát".

Kitért arra, hogy nyilván nem mindannyian hoztak könnyű döntést a kérelem beadásakor, hiszen több országban nem csak nem nézik jó szemmel, de egyenesen büntetik is ezt a lépést. Azt kívánta, élvezzék ezt az új helyzetet, találják meg számításukat magyar állampolgárként akár szülőföldjükön, akár Magyarországon, vagy bárhol a világban. Ugyanakkor azt is kérte, hogy soha ne felejtsék el a gyökereiket, amelyek több mint 1000 éve megtartották a magyarságot.

„Önökön is múlik, hogy újabb 1000, vagy több ezer év elteltével elhangzik-e magyar szó a Földön, ismerik-e zenénket, táncainkat, kultúránkat" – fogalmazott a kormánypárti politikus.

ERŐSS ZSOLT 1968 - 2013

    LELKED MAGASABBAN SZÁLLJON,MINT AZ ÖSSZES     
     HEGYCSÚCS, MELYEKEN, BÜSZKÉN TARTOTTAD
     NÉPÜNK ZÁSZLAJÁT !


                                         NYUGODJ BÉKÉBEN HÓPÁRDUC !

CIKSOMLYÓI BÚCSÚ 2013

 

                       Ima a csíksomlyói segítő Szűz Máriához




Üdvözlégy csíksomlyói segítő Szűz Mária, keresztény híveidnek segítő jó Anyja!

Íme kegyszobrod elé térdelve, mély alázattal mutatom be tiszteletemet és hódolatomat. Te általad ajánlom fel magamat Istennek, és remélem, hogy általad elnyerem mindazokat a kegyelmeket, amelyekre oly nagy szükségem van. Irgalmas jó Anyám, tekints reám, fogadj engem jóságoddal és megértéseddel.

Bizalommal jöttem ide, mint édes jó Anyámhoz, hatalmas pártfogómhoz, életem Vezércsillagához. Végy oltalmadba és nyújtsd felém kezedet, mely engem gyámolítson, vezessen és oltalmazzon.

Hallgasd meg kérésemet, segíts minden ügyemben, vigasztalj szenvedésemben és bánatomban, oltalmazz a veszélyben, ments meg a bűnre vezető kísértéstől.

Légy betegségemben ápolom és halálomban vigasztalóm.

A Te kegyes oltalmadba ajánlom nemcsak magamat, hanem szüleimet, testvéreimet, barátaimat, jótevőimet és mindazokat, akikért imádkozni tartozom.

Nyerd meg mindannyiunk számára a Mennyei Atya irgalmát, az Úr Jézus szeretetét és a Szentlélek kegyelmét, hogy testben-lélekben megszentelődve e világon, holtunk után pedig Veled együtt örvendezzünk az Örök boldogságban. Ámen.



Csíksomlyói segítő Szűz Mária könyörögj érettünk!

Elindult útjára a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúra

Elindult négynapos útjára a budapesti Nyugati pályaudvarról a Boldogasszony zarándokvonat a pünkösdi csíksomlyói búcsúra. A csíksomlyói szombati szentmisét - amelyet a Duna élőben közvetít - Ternyák Csaba egri érsek celebrálja.


A vonat indulása előtt a zarándokokra áldást mondott Beer Miklós váci megyéspüspök. A vonaton utazik Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár is.


A zarándokvonat útvonalán, a magyar Mária-kegyhelyek egyikénél, az Arad közelében található máriaradnai kegytemplomnál szentmisén vesznek részt csütörtökön az utazást szervező Misszió Tours zarándokjai. Ezután indulnak tovább a Székelyföldre, ahol Gyergyószentmiklóson köszöntik őket a vasútállomáson.

Pénteken a különvonat csaknem 800 utasa felkeresi Csíkszentdomokost, Márton Áron püspök szülőfaluját, Csíkkarcfalvát, ahol láthatják a középkori parasztvárat és Madéfalvát, amely az 1764-es székely felkelés leverésének emlékművéről nevezetes. Gyimesfelsőloktól csángó gimnazisták csatlakoznak a zarándoklathoz.

A gyimesbükki vasútállomáson ünnepélyesen fogadják az érkezőket, akik megtekintik az egykori történelmi Magyarország határán álló 30. számú vasúti őrházat és a Rákóczi-vár romjait. A kontumáci kápolnánál Tamás József püspök celebrál szabadtéri szentmisét.

Szombaton a pünkösdi csíksomlyói búcsún vesznek részt a zarándokok, miután Csíkszeredán a kegytemplomnál felkeresték a ferencesek által évszázadok óta őrzött, a katolikus hit által csodatevőnek tekintett Boldogasszony-szobrot.

Az idei búcsút a Lukács evangéliumából származó Boldog vagy, mert hittél! jelmondattal hirdették meg a ferencesek.

A csíksomlyói hegynyeregbe több százezres zarándoksereget várnak a fogadalmi búcsúra és az ünnepi szentmisére.

Csíksomlyón, az ősi Mária-kegyhelyen 1567 óta gyűlnek össze minden év pünkösd szombatján a székelyek és a csángók, hogy teljesítsék őseik fogadalmát: szentmisével köszönik meg Szűz Máriának, hogy hitük szerint megsegítette őket a protestáns János Zsigmond erdélyi fejedelem ellen vívott csatában, amelynek kimenetelétől függött, hogy megőrizhetik-e katolikus vallásukat.

Vasárnap Gyergyószentmiklós főterén pünkösdi szabadtéri szentmisével zárul a székelyföldi zarándoklat. A vonaton hazafelé közös ima és éneklés is szerepel a programban.

A zarándoklat lelki vezetői Burbela Gergely verbita tartományfőnök, Görbe László piarista és Tímár Asztrik ferences szerzetes.

Az utazás fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, védnöke Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturális területért felelős államtitkára.

Fogy a magyar a Kárpát-medencében

A Kárpát-medencében a 2011. évi népszámlálások alkalmával a teljes lakosság száma hozzávetőleg 25 700 000 volt, és mintegy 10 400 000-en (40,5 százalék) vallották magukat magyar nemzetiségűnek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézete. Kifejtették: 2011-ben Magyarországon és a legtöbb szomszédos országban népszámlálást tartottak. Legkorábban, 2011 áprilisában Horvátországban volt népszámlálás, Szlovákiában májusban, Magyarországon, Romániában és Szerbiában pedig októberben. Ukrajnában és Szlovéniában nem tartottak népszámlálást.


Magyarországon 9 937 628 embert írtak össze 2011-ben, és közülük 8 314 029-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek kizárólagosan vagy más nemzetiség mellett. Ez 83,7 százalékos arányt jelent. Tíz évvel ezelőtt még 9 416 045-en, az akkori népesség 92,3 százaléka állította magáról ugyanezt.

Romániában a lakosság lélekszáma valamivel meghaladja a 19 milliót, és ebből mintegy hat és fél millió a tágan vett Erdély lakossága. Az erdélyi területeken a lakosság szűk háromnegyede (74,38 százaléka) vallotta magát románnak, és majdnem egyötöde (18,91 százaléka) magyarnak. A magyar nemzetiségűek száma Erdélyben 1 225 000 volt, míg Románia egyéb részein 13 ezer. Az előző romániai népszámlálás óta eltelt időben a magukat magyar nemzetiségűeknek vallók száma mintegy kétszázezerrel csökkent. Ez a csökkenés kivétel nélkül minden erdélyi megyében megfigyelhető. A terület 16 megyéjéből ötben – Arad, Krassó-Szörény, Hunyad, Szeben és Temes megyében – a csökkenés mértéke elérte vagy meghaladta a 25 százalékot. Ezeken a szórványterületeken a magyar közösség teljes felszámolódása reális közelségbe került.

Szlovákiában a lakosság lélekszáma 5 397 000, ebből magyar nemzetiségűnek vallották magukat 459 ezren (8,5 százalék), szlováknak pedig 4 353 000-en (80,7 százalék). Az ország nyolc kerületéből kettő – Nagyszombat és Nyitra – esetében 20–25 százalék a magyar nemzetiségűek aránya, míg három másik kerületben (Kassa, Beszter­cebánya, Pozsony) szórványban, de nem elhanyagolható számban élnek magyarok. Az előző, 2001-es népszámlálás óta az ország lakossága kissé, 0,3 százalékkal nőtt, de mind a magyarok, mind a szlovákok száma és aránya visszaesett.

A szerbiai népszámlálás eredményei szerint a Vajdaság lakosságszáma már jócskán kétmillió alá süllyedt, és itt 251 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Szerbia Vaj­da­ságon kívüli területein alig néhány ezren mondták magukat magyar nemzetiségűnek, így e csoport aránya 13 százalék a Vajdaságon belül és 3,5 százalék egész Szerbiában. Nincs olyan körzet, ahol a magyar nemzetiségűek abszolút többséget alkotnak, de kettőben – Észak-Bácskában és Észak-Bánátban – 41 és 47 százalékos arányukkal relatív többségben vannak.

Az Ukrajna nemzetiségi összetételére vonatkozó adatok a 2001-es népszámlálásból származnak, ekkor Kár­pátalja megye 1 255 000 lakosából mintegy 152 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Becslések szerint jelenleg mintegy 141 ezer lélekszámú lehet Kárpátalján a magyar nemzetiségűek csoportja, a megyében össze­sen 1 249 000-en élnek a hivatalos 2011-es nyilvántartás szerint.

Horvátországban a 2011-es ered­mények szerint 14 048-an (2001-ben 16 595-en) mondták magukat magyar nemzetiségűnek, és közülük csak 8249-en éltek a Drávaszöget is tartalmazó Eszék-Baranya megyében, a többiek szétszórtan Horvátország egyéb területein. Eszék-Baranya megyében egyébként összesen 305 ezren élnek, a magukat magyarnak vallók aránya kevesebb mint három százalék.

Ausztriában a népszámlálás eredményei csak a születési helyre és az állampolgárságra vonatkoznak, így kizárólag a bevándorlók számának megbecsülésére jók. Burgenland esetében részben becslésekre hagyatkoztak, kiindulási értéknek a magyar nyelvet beszélők 2001-es létszámát vették. Mivel a Magyarországról az elmúlt években meginduló tömeges kivándorlási hullám egyik célországa Ausztria, és Burgenland esetében is jelentős bevándorlás volt megfigyelhető, úgy becsülik, hogy itt a magyar nemzetiségű lakosság száma mintegy tízezerre nőhetett az elmúlt évtizedben.

Szlovéniában nem tartottak hagyományos népszámlálást, a KSH becslésében a magyar nemzetiségűek létszámát négyezerre tették.

Összességében megállapították, hogy a tíz évvel ezelőtti népszámlálások eredményeihez viszonyítva a Kárpát-medence lakosságszáma csökkent, és a csökkenés nagysága meghaladta az 1 100 000-et. A régióban kivétel nélkül csökkent a magyaron kívüli jelentősebb államalkotó nemzetek tagjaiként összeírtak létszáma is. Fontos tendencia az is, hogy az ezredfordulót követő évtizedben a magukat magyar nemzetiségűként megjelölők csökkenésének üteme felgyorsult, a korábbi bő egymilliós csökkenést mintegy egymillió négyszázezres követte, aminek oka a KSH szerint jelentős részben a nemzetiségükről nem nyilatkozók számának növekedése.