Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult; a http://www.allampolgarsag.gov.hu/ címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.

2010. március 10., szerda

Európai Örökség az unióban



Az Európai Bizottság tegnap azt javasolta, az Európai Unió minden országában vezessék be az Európai Örökség címet a kulturális, művészeti, történelmi értékek megőrzésének segítésére.

A világörökség mintájára létrehozandó cím a bizottság közleménye szerint ,,az európai integrációt, eszméket és történelmet idéző és szimbolizáló helyszínekre hivatott felhívni a figyelmet". Egy 2006-os uniós kormányközi projekt alapján tizenhét EU-tagországban már működik hasonló program: a rendszer keretében hatvannégy helyszín már megkapta az Európai Örökség címet, de ennek odaítélése a tagállamok egyéni döntése alapján történt. Köztük van négy magyar is: az esztergomi királyi palota, a szigetvári vár, a debreceni református kollégium és Nagytemplom és a visegrádi királyi palota.

Andrulla Vasziliu, az oktatásügyért, a kultúráért, a többnyelvűségért és az ifjúságpolitikáért felelős biztos mostani javaslata szerint a huszonhét tagállam mindegyike évente legfeljebb két-két helyszínt jelölhetne az európai örökség címre. A jelöléseket független szakértőkből álló testület értékelné, amely országonként évente legfeljebb egy helyszínnek ítélhetné oda a címet.

,,Meggyőződésem, hogy az Európai Örökség cím segít majd felhívni a polgárok figyelmét a sokfélesége ellenére is közös kulturális örökségünkre, és hozzájárul majd a kulturális turizmus és a kultúrák közötti párbeszéd fellendítéséhez" ― hangoztatta Vasziliu. A bizottság a tagországok miniszteri tanácsának és az Európai Parlamentnek is előterjeszti javaslatát, a határozat akár már jövőre életbe léphet.

Nincsenek megjegyzések: