Egyre inkább afféle távolságtartó, szemlélődő magatartás kezd eluralkodni kormányzóinkon, mintha csakis az lenne a feladatuk, hogy tétlenül nézzék, miként zajlanak körülöttük az események, miként növekszik hónapról hónapra a munkanélküliségi arány — a statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint hétéves csúcson ez a mutató —, kerülnek egyre nehezebb helyzetbe a vállalkozók, válik mindinkább kilátástalanabbá a nyugdíjasok sorsa.
A Boc-kabinetnek beiktatása óta alig volt gazdaságserkentő kezdeményezése, kisebb sikernek könyvelhetik el a roncsautóprogramot, a tavalyi kudarc után újraindították az Első otthon-programot — munkahelyteremtő, a vállalkozások helyzetén könnyítő intézkedést azonban nem hoztak. Még a gazdasági válság leghatékonyabb ellenszerének tartott infrastrukturális beruházások is csak ígéretek maradtak, az autópályák építése csigalassúsággal halad, néhány nagyszabású elképzelés — mint például a szolgálati lakások építése vidéken, a megyei úthálózat felújítását célzó kezdeményezés — egyelőre csak papíron létezik, mint ahogy az országos befektetési alap létrehozásáról, valamint a vállalkozóknak nyújtott kedvezmények biztosításáról sem született semmilyen konkrét döntés a kormány tegnapi ülésén.
És hogy mégse lehessen tétlenséggel vádolni a kormányzó politikusokat, találnak maguknak elfoglaltságot, például hogyan lehetne saját embereiket kinevezni az állami intézmények élére a köztisztviselők jogállását szabályozó törvény módosításával, vagy hogyan lehetne megkaparintani a szenátus elnöki tisztségét. Az államfő továbbra is az alkotmány módosítását tartja az ország legégetőbb gondjának, ezért ismét konzultációra hívta a parlamenti pártokat.
Mintha a valósággal párhuzamos világban élnének vezetőink, ahol csak a hatalom, a funkció, a pénz számít, és amely sehogy sem érintkezik a hétköznapok gondjaival — a munkahelyek elvesztésével, a holnap miatt érzett aggodalommal, a reménytelenséggel. Talán találkoztak is a válsággal, hatalmi játszmáikba merülve azonban fel sem ismerték annak veszélyeit.
A Boc-kabinetnek beiktatása óta alig volt gazdaságserkentő kezdeményezése, kisebb sikernek könyvelhetik el a roncsautóprogramot, a tavalyi kudarc után újraindították az Első otthon-programot — munkahelyteremtő, a vállalkozások helyzetén könnyítő intézkedést azonban nem hoztak. Még a gazdasági válság leghatékonyabb ellenszerének tartott infrastrukturális beruházások is csak ígéretek maradtak, az autópályák építése csigalassúsággal halad, néhány nagyszabású elképzelés — mint például a szolgálati lakások építése vidéken, a megyei úthálózat felújítását célzó kezdeményezés — egyelőre csak papíron létezik, mint ahogy az országos befektetési alap létrehozásáról, valamint a vállalkozóknak nyújtott kedvezmények biztosításáról sem született semmilyen konkrét döntés a kormány tegnapi ülésén.
És hogy mégse lehessen tétlenséggel vádolni a kormányzó politikusokat, találnak maguknak elfoglaltságot, például hogyan lehetne saját embereiket kinevezni az állami intézmények élére a köztisztviselők jogállását szabályozó törvény módosításával, vagy hogyan lehetne megkaparintani a szenátus elnöki tisztségét. Az államfő továbbra is az alkotmány módosítását tartja az ország legégetőbb gondjának, ezért ismét konzultációra hívta a parlamenti pártokat.
Mintha a valósággal párhuzamos világban élnének vezetőink, ahol csak a hatalom, a funkció, a pénz számít, és amely sehogy sem érintkezik a hétköznapok gondjaival — a munkahelyek elvesztésével, a holnap miatt érzett aggodalommal, a reménytelenséggel. Talán találkoztak is a válsággal, hatalmi játszmáikba merülve azonban fel sem ismerték annak veszélyeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése