Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult; a http://www.allampolgarsag.gov.hu/ címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.

2010. március 8., hétfő

Vargyas — Románia golffővárosa



A tervek szerint közel 90 millió eurós befektetés megvalósítása kezdődhet el a 2010-es év utolsó heteiben az erdővidéki Vargyas község határában. Itt épül fel ugyanis a Réka XXVII Golf & Resort elnevezésű szálloda- és golfpályaegyüttes, amelyet a baróti bejegyzésű Transilvanian Business Development Kft. készül megvalósítani.

,,Most már csak néhány hektárnyi terület jogi helyzetének tisztázása van hátra, így elmondhatjuk: a vargyasi pályán 2014-ben European Golf Tour-versenyt rendezünk, öt éven belül pedig a teljes projekt megvalósul" — jelentette ki Ernst Pebal, a cég ügyvezető igazgatója. A kft.-t létrehozó osztrák vállalat korábban Lengyelországban, Csehországban, Magyarországon, Észtországban és Lettországban hajtott végre hasonló beruházásokat.

Vargyas egyszerre került tudatosan, illetve véletlenül az osztrákok látószögébe: Demeter János, a megyei tanács alelnöke — még korábbi elnöki minőségében — 2008 februárjában tartott Linzben egy megyeismertetőt, az ott átadott információkra pedig rásegített a cég egyik erdővidéki származású munkatársa is. ,,Romániát mindenképpen megcéloztuk már korábban, így azonban aránylag gyorsan döntöttünk a helyszín kérdésében" — erősítette meg Ernst Pebal is. A golfprojekt vezetője, Bernard Kettel szerint is golfra teremtetett a vidék, különleges mikroklímája miatt ugyanis aránylag rövid ideig borítja hó a területet, így szinte egész éven át üzemeltetni lehet a golfpályát.

Az idegenforgalmi tevékenységet azonban nem csak az európai átlag szerint kedvenc sportágukra napi 90 eurót áldozó golfozókra építik, hanem a vadászatra, illetve a környék egyéb — Vargyasi szurdokvölgy — természeti látványosságaira is. A közeljövő fontos infrastrukturális beruházásai, a brassói reptér közelsége és az észak-erdélyi autópálya 35 kilométernyire húzódó nyomvonala is erősítette a TBD befektetési szándékát.

Toborzás szakoktatásra

A beruházás a teljes befejezés után a tervek szerint több mint 600 embernek biztosít majd megélhetést. A tervek két részre oszlanak, az összesen 200 hektáros területen egy 27 lyukú golfpálya épül — a meglévő tíz romániai golfpálya legjobbika is csak 18 lyukú, azaz alkalmatlan nemzetközi verseny lebonyolítására —, illetve több kényelmi és árszínvonalat kínáló szálloda, kisebb bevásárlóközpont. Egy, a dolgozóknak szánt 150 lakásos telep felépítése is a tervek között szerepel.

Első körben, a golfpálya építésének, a terepmunkák megkezdésének szakaszában is több mint száz embernek kínálnak munkát. A pályát gondozó kertészek számát 60 körülire tervezik. Párhuzamosan a különböző szakirányú képzéseket is igyekeznek beindítani, a baróti gimnáziumban már működő, eddig azonban mérsékelt érdeklődést kiváltó idegenforgalmi osztály őszi indulására például már most tudatos toborzás, mozgósítás zajlik. Ernst Pebal megerősítette: a felső vezetőket vélhetően telepíteni kell, de igyekeznek minél több munkakört környékbeli emberekkel betölteni.

A két projekt megvalósítása — a golfpálya és a Riverside elnevezésű lakónegyed — különböző fázisban tart. Az első esetében a terület átminősítéséhez szükséges iratcsomó benyújtására kerül sor rövidesen a megyei tanácsnál. A Riverside ügyében már csak formai akadálya van a végső minisztériumi engedély kibocsátásának.

Pálya a Rika tövében

Látszólag a golfpálya ügye van némi lemaradásban, ennek ellenére az elmúlt hét végén már bemutatták a 27 lyukú pálya látványtervét. A munkát a két sepsiszentgyörgyi és egy csíkszeredai fiatal tájépítészből álló West Con végezte el — a megrendelők nagy-nagy megelégedésére. Bernard Kettel mesélte: több szakértőnek is bemutatta a Réka XXVII tervezetét, és mindenütt nagy elismerést aratott. Bíró Hanna, a tervezőcsoport egyik tagja szerint nem keresgéltek követendő példák után, a terep adottságait igyekeztek kihasználni, ezért a pálya egyik oldala például igen ,,faggatós", részben felmászik a Rika-hegy oldalába.

Bernard Kettel pályafilozófiája azt is fontosnak tartja, hogy a játékosok elé táruljon az egész környék. A három nehézségi fokú pálya között olyan is akad, amely a kezdőket is csábítja.

Drakula nem kell

Ilkei Ferenc mindjárt az elején leszögezi: nagyon jó az önkormányzat viszonya a befektetőkkel, bár bevallja, az elején maga is óvatosan fogadta a tervezetet. Vargyas polgármestere a térség egyetlen kitörési esélyét látja a golfüzletben, amely nem csak új munkahelyeket teremt, de a környék vállalkozói számára is esélyt kínál, mi több, új ágazatokat is kialakíthat. ,,Kikötöttem, hogy amennyiben lehet, az ittenieket foglalkoztassák majd, s erre nem csak ígéretet kaptam, de megállapodást is aláírtunk — meséli. — Már elkezdődött a feliratkozás az első földmunkálatokra, és az erőgépeket is a környékbeliektől bérelik elsősorban."

A szállodák és a bevásárlóutca ellátására a környékbeli termelőket, vállalkozókat igyekeznek mozgósítani. Újabb vegyi elemzésnek vetették alá a vargyasi borvizeket, hogy az engedélyek beszerzése után ezzel is gazdagítsák a kínálatot és a gazdasági lehetőségeket. A hagyományos mesterségek művelői, a népművészeti tárgyak készítői számára is új lehetőségek villannak fel.

Felbukkantak a konjunktúralovagok is — újságolja a polgármester. ,,Járt itt, nálam valaki, aki azt próbálta bizonygatni, hogy a vargyasi szorosban született Drakula, amit idegenforgalmi szempontból ki kell használni, a megépítendő kastélyt libegővel kellene összekötni a szállodákkal. Márpedig Drakula ide be nem teszi a lábát" — szögezi le Ilkei Ferenc.

A két projektre szánt területek felvásárlása összességében békében zajlott, a vitás ügyeket néhány esetben telekcserével oldották meg. Az árral is elégedettek voltak az emberek, a környéken megszokott 4 eurós szinthez képest 14-et fizettek a beruházók a telek négyzetméteréért. Az önkormányzat pedig a 200 hektár utáni területadóból — 130 hektár szántó, 70 legelő — máris 5870 lejes bevétellel számolhat.

Nincsenek megjegyzések: