Mintha határozott, cselekvőképes, jól működő kormánya lenne Romániának — ezt a látszatot próbálta kelteni tegnap Emil Boc miniszterelnök, amikor a parlament előtt három törvényért — az állami ügynökségek átszervezéséről szólóért, az oktatási törvénycsomagért, valamint az állami alkalmazottak egységes bérezésére vonatkozó jogszabályért — vállalt felelősséget a demokrata-liberális—szociáldemokrata kabinet nevében.
Erőfeszítéséhez pedig az egész politikai osztály csatlakozott: demokráciásdit próbáltak játszani a kamerák előtt, szánalmas igyekezetükben pedig azt sem vették észre, ha felcserélődtek a szerepek, megváltozott a díszlet — átírták az előadást.
Pattogós, gyorsan eldarált mondatokban próbálta bizonyítani a kormányfő, miért is jók a sebtében összetákolt, a törvényhozási tanács szerint nyelvtani és logikai hibákkal dúsított jogszabályok. Csöndes közönnyel hallgatták előadásait az egyik kormánypárt képviselői — mintha nem éppen akkor hallották volna először ők is, mit tartalmaznak az utolsó pillanatban is módosított törvények. A másik kormánypárt honatyáinak egy része úgy döntött — talán a parlament ülésterméből kivonult liberálisok helyét betöltendő —, egyszerre játssza el az ellenzék, a szakszervezetek és a hűséges koalíciós társ szerepét. Így aztán egyesek kivonultak, mások fehér karszalagot öltöttek, némelyek pedig sértődötten nyilatkozgattak. Mintha azt akarták volna bizonyítani, minden más alakulat fölösleges, ők egymagukban is el tudják játszani a szakszervezetek, a kormányzati partnerek, sőt, az ellenzék szerepét is. A liberálisok a demokrácia megcsúfolására hivatkozva kimasíroztak a teremből, és mindenre elszánt ellenzéki pártként a bizalmatlansági indítványon kezdtek el dolgozni — pedig akkor még azt sem lehetett tudni, lesz-e elegendő számú aláírás annak benyújtásához. Közben a parlament épülete előtt a szakszervezetek tüntettek, mintha képesek lennének egységesen fellépni vagy következetesen kitartani követeléseik mellett.
Az RMDSZ pedig az oktatási törvénycsomag előírásait elemezte egész nap — megállapították, vannak a magyarság számára előnyös módosítások, de mégsem tökéletes a jogszabály —, hogy aztán közöljék: támogatják a liberálisok bizalmatlansági indítványát, de nem az oktatási, hanem az állami alkalmazottak bérezésére vonatkozó jogszabály kapcsán. Meg is buktatnák tehát a kormányt, meg nem is. Végül pedig Traian Băsescu államfő lépett színre, mandátumának mérlegét mutatva be igen eredeti módon: elhatárolódva az előző kormány kifogásolható intézkedéseitől és magát dicsérve ugyanazon kabinet megvalósításaiért.
A látszatdemokrácia-előadásból vélhetően még több felvonás hátravan. Csak míg a színpadon mindez csupán balkáni könnyedséggel folyó játék, a nézőtéren hovatovább kilátástalansággal, reménytelenséggel teli valóság.
Erőfeszítéséhez pedig az egész politikai osztály csatlakozott: demokráciásdit próbáltak játszani a kamerák előtt, szánalmas igyekezetükben pedig azt sem vették észre, ha felcserélődtek a szerepek, megváltozott a díszlet — átírták az előadást.
Pattogós, gyorsan eldarált mondatokban próbálta bizonyítani a kormányfő, miért is jók a sebtében összetákolt, a törvényhozási tanács szerint nyelvtani és logikai hibákkal dúsított jogszabályok. Csöndes közönnyel hallgatták előadásait az egyik kormánypárt képviselői — mintha nem éppen akkor hallották volna először ők is, mit tartalmaznak az utolsó pillanatban is módosított törvények. A másik kormánypárt honatyáinak egy része úgy döntött — talán a parlament ülésterméből kivonult liberálisok helyét betöltendő —, egyszerre játssza el az ellenzék, a szakszervezetek és a hűséges koalíciós társ szerepét. Így aztán egyesek kivonultak, mások fehér karszalagot öltöttek, némelyek pedig sértődötten nyilatkozgattak. Mintha azt akarták volna bizonyítani, minden más alakulat fölösleges, ők egymagukban is el tudják játszani a szakszervezetek, a kormányzati partnerek, sőt, az ellenzék szerepét is. A liberálisok a demokrácia megcsúfolására hivatkozva kimasíroztak a teremből, és mindenre elszánt ellenzéki pártként a bizalmatlansági indítványon kezdtek el dolgozni — pedig akkor még azt sem lehetett tudni, lesz-e elegendő számú aláírás annak benyújtásához. Közben a parlament épülete előtt a szakszervezetek tüntettek, mintha képesek lennének egységesen fellépni vagy következetesen kitartani követeléseik mellett.
Az RMDSZ pedig az oktatási törvénycsomag előírásait elemezte egész nap — megállapították, vannak a magyarság számára előnyös módosítások, de mégsem tökéletes a jogszabály —, hogy aztán közöljék: támogatják a liberálisok bizalmatlansági indítványát, de nem az oktatási, hanem az állami alkalmazottak bérezésére vonatkozó jogszabály kapcsán. Meg is buktatnák tehát a kormányt, meg nem is. Végül pedig Traian Băsescu államfő lépett színre, mandátumának mérlegét mutatva be igen eredeti módon: elhatárolódva az előző kormány kifogásolható intézkedéseitől és magát dicsérve ugyanazon kabinet megvalósításaiért.
A látszatdemokrácia-előadásból vélhetően még több felvonás hátravan. Csak míg a színpadon mindez csupán balkáni könnyedséggel folyó játék, a nézőtéren hovatovább kilátástalansággal, reménytelenséggel teli valóság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése