Az Európai Unió alapító, régi demokráciával rendelkező államaiban sincs minden rendben a történelmi kisebbségek jogaival, nyelvhasználatukkal. Franciaország — amolyan jakobinus államként — nem ismeri el a területén élő népek identitáshoz való jogát.
Érezzék megtiszteltetésnek — hangoztatja az átlag francia és politikusa —, hogy e nagy nép fiainak tekinti mind az ősi provanszált, mind a szenegáli bevándorlót. Amikor néhány évvel ezelőtt kis előrelépés történt, maga a francia akadémia semmisítette meg a törvényhozáson, alkotmánybíróságon szerencsésen átevickélt vonatkozó jogszabályt. A múltjára oly büszke Görögország sem akar tudni a területén évszázadok óta élő népek jogairól. Keletebbre, a kommunista diktatúrákból most szabadult nemzetállamokban a kisebbségek jövője még bizonytalanabb. Ráadásul a híres Európai Unió, mely félszázalékos költségvetés-túllépés miatt szigorúan bünteti tagállamait, a kisebbségi jogok buta megsértését, amilyen például a szlovákiai nyelvtörvény, nem tudja kezelni. Pedig állítják a politikusok, ez a laza, mégis államszövetség felé haladó unió a jövő; dacára annak, hogy sok tekintetben még nincsenek jól kiforrott törvényei, a területén élő nemzeti kisebbségek nem érezhetik igazán biztonságban magukat. És a nemzetállami politikai nyomást felerősíti a globalizáció, s a kettőből együtt csak igazán modern, alapos és célirányos programok kidolgozásával lehet esetleg kimenekülni. E kettős hatást pontosan érzékelik mind a szlovák, mind a román és szerb politikusok, s amolyan kisantanti mentalitással a legfiatalabbat és legpofátlanabbat, az alig tízéves szlovák államot ruházták fel az útkereső előőrs feladatával. Ficóék eme elvárásnak — nyelvtörvényükkel — derekasan eleget is tettek, s ne legyenek kétségeink, Bukarest, Belgrád, Kijev minden lépésüket figyeli.
E felismerésből fakadt a magyar (elsősorban ellenzéki, azaz nemzeti) politika ama elképzelése, hogy a szlovák nyelvtörvény ellen nemzetközi színtéren és egységesen kell fellépnie. Jól átgondolt és pontosan adagolt hullámokban, meggyőzően, eredményesen. Bajnai Gordon átgondolatlan, gyorsan összehozott találkozóját Robert Ficóval emiatt fogadta nagy fenntartásokkal a magyar ellenzék mellett a mi brüsszeli képviseletünk is. A szlovákok árnyalatnyi meghátrálása —: kevés, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának villámlátogatása és egyétek meg, amit főztetek álláspontja —: sok. Többet rontott, mint segített a helyzeten. És ne feledjük, Bajnai Gordon nem tartotta be a magyar kormányok eddigi aranyszabályát — a kisebbségek legitim képviselőinek megkérdezése nélkül őket érdeklő kérdésekben nem tárgyalnak. Ugyanis Csáky Pálék konzultálása nélkül ültek le Ficóval csevegni. A szécsényi találkozót ezért tartja elhamarkodott lépésnek a Fidesz és az Európai Parlament magyar képviselete, s ezért szorgalmazzák a Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő által megfogalmazottakban egy kisebbségvédelmi törvény megalkotását az európai törvényhozásban.
Hogy ne csak kisebbségi biztosa, de minden európai ország számára kötelező kisebbségi kerettörvénye is legyen az egyesült Európának.
Érezzék megtiszteltetésnek — hangoztatja az átlag francia és politikusa —, hogy e nagy nép fiainak tekinti mind az ősi provanszált, mind a szenegáli bevándorlót. Amikor néhány évvel ezelőtt kis előrelépés történt, maga a francia akadémia semmisítette meg a törvényhozáson, alkotmánybíróságon szerencsésen átevickélt vonatkozó jogszabályt. A múltjára oly büszke Görögország sem akar tudni a területén évszázadok óta élő népek jogairól. Keletebbre, a kommunista diktatúrákból most szabadult nemzetállamokban a kisebbségek jövője még bizonytalanabb. Ráadásul a híres Európai Unió, mely félszázalékos költségvetés-túllépés miatt szigorúan bünteti tagállamait, a kisebbségi jogok buta megsértését, amilyen például a szlovákiai nyelvtörvény, nem tudja kezelni. Pedig állítják a politikusok, ez a laza, mégis államszövetség felé haladó unió a jövő; dacára annak, hogy sok tekintetben még nincsenek jól kiforrott törvényei, a területén élő nemzeti kisebbségek nem érezhetik igazán biztonságban magukat. És a nemzetállami politikai nyomást felerősíti a globalizáció, s a kettőből együtt csak igazán modern, alapos és célirányos programok kidolgozásával lehet esetleg kimenekülni. E kettős hatást pontosan érzékelik mind a szlovák, mind a román és szerb politikusok, s amolyan kisantanti mentalitással a legfiatalabbat és legpofátlanabbat, az alig tízéves szlovák államot ruházták fel az útkereső előőrs feladatával. Ficóék eme elvárásnak — nyelvtörvényükkel — derekasan eleget is tettek, s ne legyenek kétségeink, Bukarest, Belgrád, Kijev minden lépésüket figyeli.
E felismerésből fakadt a magyar (elsősorban ellenzéki, azaz nemzeti) politika ama elképzelése, hogy a szlovák nyelvtörvény ellen nemzetközi színtéren és egységesen kell fellépnie. Jól átgondolt és pontosan adagolt hullámokban, meggyőzően, eredményesen. Bajnai Gordon átgondolatlan, gyorsan összehozott találkozóját Robert Ficóval emiatt fogadta nagy fenntartásokkal a magyar ellenzék mellett a mi brüsszeli képviseletünk is. A szlovákok árnyalatnyi meghátrálása —: kevés, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának villámlátogatása és egyétek meg, amit főztetek álláspontja —: sok. Többet rontott, mint segített a helyzeten. És ne feledjük, Bajnai Gordon nem tartotta be a magyar kormányok eddigi aranyszabályát — a kisebbségek legitim képviselőinek megkérdezése nélkül őket érdeklő kérdésekben nem tárgyalnak. Ugyanis Csáky Pálék konzultálása nélkül ültek le Ficóval csevegni. A szécsényi találkozót ezért tartja elhamarkodott lépésnek a Fidesz és az Európai Parlament magyar képviselete, s ezért szorgalmazzák a Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő által megfogalmazottakban egy kisebbségvédelmi törvény megalkotását az európai törvényhozásban.
Hogy ne csak kisebbségi biztosa, de minden európai ország számára kötelező kisebbségi kerettörvénye is legyen az egyesült Európának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése