Mivel a román politika legfőbb célja az alkotmányban emlegetett egységes, homogén nemzetállam megteremtése, ezért napjainkban is folytatódik a magyarlakta területek, köztük a tömbmagyar Székelyföld románosítása. Újabban a szélsőséges, magyargyűlölő erők Székelyföld évezredes magyar tömbjének szétosztását tervezik a szomszédos román többségű megyék közt azért, hogy e magyar nemzetrészt is elrománosíthassák, Erdély korábbi magyarlakta vidékeihez, városaihoz hasonlóan.
Szemléltetésként bemutatom néhány nagyváros 1941-es román népességének arányát, hisz sok székelymagyar ember ma is elképzelhetetlennek tartja Székelyföld gyors etnikai fellazítását, elrománosítását, és ezért nem érzik fontosnak a területi autonómia, önkormányzat gyors ütemű megteremtését. Nos, számukra jegyzem: 1941-ben — alig emberöltönyi idővel korábban — Kolozsváron 8,9, Nagyváradon 5,2, Szatmárnémetiben 4, Marosvásárhelyen 3,9 százalék volt a románság aránya, és íme, a magyarság ma olyan számszerű kisebbségbe került, hogy őshonosként nem sok beleszólása van saját ügyei intézésébe. Mindez akkor, amikor Erdélyország sajátos fejlődéséből nem következik egy-egy népcsoport felszámolása, háttérbe szorítása. Erdély történelme, kultúrája, sokszínűsége arra utal, hogy itt mély gyökere volt a toleranciának, az önrendelkezésnek. Így például, amikor Kolozsvár a 15—16. században magyar és német lakosságú volt, akkor a város vezetése évenként váltakozva: magyar, illetve német volt.
Mi, erdélyiek, magyarok és románok, csak Erdély politikamentes történelmének ismeretében lehetünk egyenes gerincű emberek. Erdély történelmének tanulmányozása hozzásegít ahhoz, hogy megértsük: e föld az itt élő románok és magyarok közös hazája, kincse, mert a történelmi jog alapján a magyaroké, a népesség nagy száma alapján a románoké is. Ha az erdélyi román ismerné Erdély valós történelmét, akkor tudná, hogy az erdélyi magyar egyenrangú vele, jogait nem szabad az Európába bevándorolt szenegáliakéval mérni, hasonlítgatni, százalékban mérni, ahogy a román államvezetés teszi.
A tolerancia földje?
Erdély múltja az autonómiák, a vallási tolerancia története, s arra biztatja az itt élőket, hogy folytassák e régió ilyen jellegű hagyományait. Így például a székelység, amely a magyarsághoz csatlakozott, testvérnép volt, az Árpád vezette honfoglalástól kezdve az első világháború végéig, közel ezer éven keresztül önkormányzattal rendelkezett, akárcsak a 12. század derekán érkező szászok. A Kelet-Magyarországra évszázadok során fokozatosan betelepedő, itt hazára találó románság is sajátos, helyi szintű önigazgatás, bíráskodás és rendfenntartás jogkörével bírt. A 16. század végétől a Székelyföldre betelepedő románság elsősorban a peremvidékeken hozott létre telepeket, amelyek a 18―20. században önálló falvakká alakultak, de kisebb-nagyobb létszámban, néhány család a székely falvakban is letelepedési jogot nyert. Természetesen, e kis lélekszámú etnikum — évszázadok folyamán, természetes asszimiláció révén — elszékelyesedett. E történelmi tényt úgy hamisította meg a két világháború közti szélsőséges román nacionalizmus, hogy kitalálta és terjesztette azt a hazug propagandát, amely szerint Székelyföld román többségű terület volt, de az itt élőket erőszakkal elmagyarosították. E propagandára alapozva igényt formáltak a székely lakta területek ún. visszarománosítására. A névelemzés fasiszta fajelméletére támaszkodva fogtak hozzá a székely települések gyarmatosításához, románosításához. Ennek egyik legfontosabb eszközévé vált az ortodox egyház, így épültek a magyar településeken sorra az ortodox templomok, még ott is, ahol erre nem volt valós igény.
Akik feldarabolnák Székelyföldet
Újabban fasiszta típusú eszméket melegítenek fel azok a román politikusok is, akik a legvadabb magyarellenes propaganda szószólói. Így például bizonyos politikai csoportosulások — szeptember első dekádjában — Sepsiszentgyörgyön nyíltan Székelyföld feldarabolását kezdeményezték, megfogalmazták azt a célt, hogy a többségi székelymagyarságot el kell románosítani, illetve vissza kell románosítani. Elképzelésük egyértelmű: megakadályozni a székelység területi autonómiáját. Jól tudják, hogy a moldvai magyarság és az erdélyi szórványmagyarság saját vezetőitől való megfosztása után lépett a gyors asszimiláció útjára. Nem véletlen tehát a magyar vezető elit leváltása, amely magasabb szintekről indulva érinti már a magyar iskolák igazgatóit is. Egyébként a román alkotmányok több évtizede szentesítették a román nemzetállamiságot. Természetesen, figyelmen kívül hagytak olyan apróságokat, hogy az ország területén több millió más nemzetiségű polgár (is) él. A hivatalos népszámlálások feladata évtizedek óta az, hogy a román népesség arányát legalább kilencven százaléknak mutassák be, így azok nem tükrözik a valóságot. Hogy mennyire nem igaz e statisztika, gondoljunk arra, hogy Romániában csak a magyarok és a romák (cigányok) száma több millió főt tesz ki, miközben több százezer, mintegy másfél tucat népcsoport él az ,,egységes, homogén román nemzetállamként" megnevezett területen. Ha ez sem meggyőző, akkor a moldvai csángómagyar testvéreink létszámát említeném. Az 1992-es hivatalos népszámlás adatai szerint Moldvában mindössze 1800 fő a létszámuk, mindez akkor, amikor a moldvai katolikusok száma negyedmillió. Néprajzkutatók, köztük Tánczos Vilmos egyetemi tanár helyszíni kutatások, felmérések alapján a magyarul beszélők számát 62 000 főre teszi. Ebből következően megállapítható, hogy a római katolikusok, tehát a magyar származásúak a hivatalos népszámlálás adataiban csupán 0,72 százalékarányban szerepelnek, míg a magyarul beszélőknek is mindössze 2,9 százalékuk.
Tanuljuk meg tisztelni egymást
Meggyőződésem, ha az erdélyi román ismerné Erdély valós múltját, akkor tudná azt is, hogy nem helyes elnyomni, felszámolni egy másik nemzeti közösséget csak azért, mert egy szerencsés történelmi helyzetben, diktátum révén valahol, valakik úgy döntöttek 1920 nyarán, hogy a hajdani Erdélyországot, Partiumot és a Bánság nagyobb részét Romániának ajándékozzák az ott élők megkérdezése nélkül. Egy soknemzetiségűvé vált történelmi állam, a tökéletes földrajzi és gazdasági egységet alkotó ezeréves Magyarország helyett összetákoltak több soknemzetiségű államot. Köztudott, hogy egy olyan nemzetközi döntés, amely nem megegyezés alapján születik, jogtalan, ezért is furcsa a román politikai elit törekvése, hogy olyan intézkedéseket hozzon, amelyek révén az erdélyi magyarság nem érezheti magát otthon szülőföldjén, s így egyre elégedetlenebbé váljék. Nem szabadna az erdélyi románságot abban a hitben nevelni, hogy ők az uralkodó nemzet tagjaként jogosan bírnak kiváltságokkal a magyar többségű tájegységek, települések fontosabb tisztségeinek betöltésében, és hivatottak arra, hogy tetszés szerint korlátozhassák a helyi őshonos székely népcsoport közösségi jogait.
Erdély történelmének üzenete: tanuljuk meg tisztelni egymást. Ennek szilárd alapját csak akkor lehet megteremteni, ha Románia politikai elitje elfogadja azt a nyilvánvaló tényt, hogy Erdély két nép hazája, s garantálja a szimbólumok, az anyanyelv szabad használatát, a történelmi régiók különböző fokú autonómiáját.
Erdély valós története azt sugallja: az ,,erdélyi magyar kérdés" megoldható, de ennek feltétele az, hogy alkotmányban lefektetett alaptörvénnyel biztosítsák az erdélyi magyarságnak a románsággal azonos jogú társnemzeti státusát Erdély egész területén, valamint a nyolcvan százalékban magyar többségű Székelyföld területi autonómiáját.
Szemléltetésként bemutatom néhány nagyváros 1941-es román népességének arányát, hisz sok székelymagyar ember ma is elképzelhetetlennek tartja Székelyföld gyors etnikai fellazítását, elrománosítását, és ezért nem érzik fontosnak a területi autonómia, önkormányzat gyors ütemű megteremtését. Nos, számukra jegyzem: 1941-ben — alig emberöltönyi idővel korábban — Kolozsváron 8,9, Nagyváradon 5,2, Szatmárnémetiben 4, Marosvásárhelyen 3,9 százalék volt a románság aránya, és íme, a magyarság ma olyan számszerű kisebbségbe került, hogy őshonosként nem sok beleszólása van saját ügyei intézésébe. Mindez akkor, amikor Erdélyország sajátos fejlődéséből nem következik egy-egy népcsoport felszámolása, háttérbe szorítása. Erdély történelme, kultúrája, sokszínűsége arra utal, hogy itt mély gyökere volt a toleranciának, az önrendelkezésnek. Így például, amikor Kolozsvár a 15—16. században magyar és német lakosságú volt, akkor a város vezetése évenként váltakozva: magyar, illetve német volt.
Mi, erdélyiek, magyarok és románok, csak Erdély politikamentes történelmének ismeretében lehetünk egyenes gerincű emberek. Erdély történelmének tanulmányozása hozzásegít ahhoz, hogy megértsük: e föld az itt élő románok és magyarok közös hazája, kincse, mert a történelmi jog alapján a magyaroké, a népesség nagy száma alapján a románoké is. Ha az erdélyi román ismerné Erdély valós történelmét, akkor tudná, hogy az erdélyi magyar egyenrangú vele, jogait nem szabad az Európába bevándorolt szenegáliakéval mérni, hasonlítgatni, százalékban mérni, ahogy a román államvezetés teszi.
A tolerancia földje?
Erdély múltja az autonómiák, a vallási tolerancia története, s arra biztatja az itt élőket, hogy folytassák e régió ilyen jellegű hagyományait. Így például a székelység, amely a magyarsághoz csatlakozott, testvérnép volt, az Árpád vezette honfoglalástól kezdve az első világháború végéig, közel ezer éven keresztül önkormányzattal rendelkezett, akárcsak a 12. század derekán érkező szászok. A Kelet-Magyarországra évszázadok során fokozatosan betelepedő, itt hazára találó románság is sajátos, helyi szintű önigazgatás, bíráskodás és rendfenntartás jogkörével bírt. A 16. század végétől a Székelyföldre betelepedő románság elsősorban a peremvidékeken hozott létre telepeket, amelyek a 18―20. században önálló falvakká alakultak, de kisebb-nagyobb létszámban, néhány család a székely falvakban is letelepedési jogot nyert. Természetesen, e kis lélekszámú etnikum — évszázadok folyamán, természetes asszimiláció révén — elszékelyesedett. E történelmi tényt úgy hamisította meg a két világháború közti szélsőséges román nacionalizmus, hogy kitalálta és terjesztette azt a hazug propagandát, amely szerint Székelyföld román többségű terület volt, de az itt élőket erőszakkal elmagyarosították. E propagandára alapozva igényt formáltak a székely lakta területek ún. visszarománosítására. A névelemzés fasiszta fajelméletére támaszkodva fogtak hozzá a székely települések gyarmatosításához, románosításához. Ennek egyik legfontosabb eszközévé vált az ortodox egyház, így épültek a magyar településeken sorra az ortodox templomok, még ott is, ahol erre nem volt valós igény.
Akik feldarabolnák Székelyföldet
Újabban fasiszta típusú eszméket melegítenek fel azok a román politikusok is, akik a legvadabb magyarellenes propaganda szószólói. Így például bizonyos politikai csoportosulások — szeptember első dekádjában — Sepsiszentgyörgyön nyíltan Székelyföld feldarabolását kezdeményezték, megfogalmazták azt a célt, hogy a többségi székelymagyarságot el kell románosítani, illetve vissza kell románosítani. Elképzelésük egyértelmű: megakadályozni a székelység területi autonómiáját. Jól tudják, hogy a moldvai magyarság és az erdélyi szórványmagyarság saját vezetőitől való megfosztása után lépett a gyors asszimiláció útjára. Nem véletlen tehát a magyar vezető elit leváltása, amely magasabb szintekről indulva érinti már a magyar iskolák igazgatóit is. Egyébként a román alkotmányok több évtizede szentesítették a román nemzetállamiságot. Természetesen, figyelmen kívül hagytak olyan apróságokat, hogy az ország területén több millió más nemzetiségű polgár (is) él. A hivatalos népszámlálások feladata évtizedek óta az, hogy a román népesség arányát legalább kilencven százaléknak mutassák be, így azok nem tükrözik a valóságot. Hogy mennyire nem igaz e statisztika, gondoljunk arra, hogy Romániában csak a magyarok és a romák (cigányok) száma több millió főt tesz ki, miközben több százezer, mintegy másfél tucat népcsoport él az ,,egységes, homogén román nemzetállamként" megnevezett területen. Ha ez sem meggyőző, akkor a moldvai csángómagyar testvéreink létszámát említeném. Az 1992-es hivatalos népszámlás adatai szerint Moldvában mindössze 1800 fő a létszámuk, mindez akkor, amikor a moldvai katolikusok száma negyedmillió. Néprajzkutatók, köztük Tánczos Vilmos egyetemi tanár helyszíni kutatások, felmérések alapján a magyarul beszélők számát 62 000 főre teszi. Ebből következően megállapítható, hogy a római katolikusok, tehát a magyar származásúak a hivatalos népszámlálás adataiban csupán 0,72 százalékarányban szerepelnek, míg a magyarul beszélőknek is mindössze 2,9 százalékuk.
Tanuljuk meg tisztelni egymást
Meggyőződésem, ha az erdélyi román ismerné Erdély valós múltját, akkor tudná azt is, hogy nem helyes elnyomni, felszámolni egy másik nemzeti közösséget csak azért, mert egy szerencsés történelmi helyzetben, diktátum révén valahol, valakik úgy döntöttek 1920 nyarán, hogy a hajdani Erdélyországot, Partiumot és a Bánság nagyobb részét Romániának ajándékozzák az ott élők megkérdezése nélkül. Egy soknemzetiségűvé vált történelmi állam, a tökéletes földrajzi és gazdasági egységet alkotó ezeréves Magyarország helyett összetákoltak több soknemzetiségű államot. Köztudott, hogy egy olyan nemzetközi döntés, amely nem megegyezés alapján születik, jogtalan, ezért is furcsa a román politikai elit törekvése, hogy olyan intézkedéseket hozzon, amelyek révén az erdélyi magyarság nem érezheti magát otthon szülőföldjén, s így egyre elégedetlenebbé váljék. Nem szabadna az erdélyi románságot abban a hitben nevelni, hogy ők az uralkodó nemzet tagjaként jogosan bírnak kiváltságokkal a magyar többségű tájegységek, települések fontosabb tisztségeinek betöltésében, és hivatottak arra, hogy tetszés szerint korlátozhassák a helyi őshonos székely népcsoport közösségi jogait.
Erdély történelmének üzenete: tanuljuk meg tisztelni egymást. Ennek szilárd alapját csak akkor lehet megteremteni, ha Románia politikai elitje elfogadja azt a nyilvánvaló tényt, hogy Erdély két nép hazája, s garantálja a szimbólumok, az anyanyelv szabad használatát, a történelmi régiók különböző fokú autonómiáját.
Erdély valós története azt sugallja: az ,,erdélyi magyar kérdés" megoldható, de ennek feltétele az, hogy alkotmányban lefektetett alaptörvénnyel biztosítsák az erdélyi magyarságnak a románsággal azonos jogú társnemzeti státusát Erdély egész területén, valamint a nyolcvan százalékban magyar többségű Székelyföld területi autonómiáját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése