Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló honlap indult; a http://www.allampolgarsag.gov.hu/ címen elérhető oldalon az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, szabályokat gyűjtötték össze.

2009. július 26., vasárnap

Módosítani kell az alkotmányt (Kelemen Hunor sajtótájékoztatója)



Államelnökjelölt minőségében Csíkszeredában tartotta első sajtótájékoztatóját Kelemen Hunor, aki elmondta, július-augusztus folyamán a kampány előkészületei zajlanak, szeptember második felében pedig bemutatja a választási programját.


Elképzelése szerint ebben jelentős részt szentel az alkotmány modernizációjának, melynek szükségességét az RMDSZ sem vitatja, és soha nem vonta kétségbe Románia egységes és oszthatatlan voltát. Csupán a nemzetállam fogalmát vitatja immár húsz éve. ,,Addig fogunk ezen vitázni, vitatkozni, ameddig a román partnerek is belátják, a XIX. századi fogalom helyett Romániának igazodnia kell a XXI. századi értékekhez. Törölni kell azt a cikkelyt is, amely az alkotmány bizonyos kitételeit örök érvényűnek, módosíthatatlannak tekinti" — fogalmazott Kelemen Hunor. Kifejtette: kollektív jogokat, nyelvi jogokat is kell tartalmaznia a módosított alkotmánynak, amelynek egyben a központosított államformát is le kell építenie. ,,Az Európai Unióban azok az államok erősek, amelyekben a közösségeknek lehetőségük van dönteni saját ügyeikben" — fogalmazott az államelnökjelölt, aki a nyelvi jogok európai támogatását illetően bátorító példaként említette Szlovéniát, ahol nemrég fogadták el azt a törvényt, amely szerint az olasz és magyar közösségek által lakott országrészeken a szlovén nyelvvel egyenrangú a két kisebbség anyanyelve.

Nincsenek megjegyzések: