Ötszáz éve, 1509. július 10-én született Kálvin János, a reformátor. 2009-et Kálvin-évvé nyilvánította a református egyház. Ennek jegyében március 18-án emlékkiállítás nyílt Debrecenben, március 20-án konferenciát tartottak Kecskeméten, május 22-én alkotmányozó zsinatot Debrecenben, ahol kimondták a Kárpát-medencei magyar református egyház egységét.
Június 1-jén Kálvin templomában, a genfi Szent Péter-katedrálisban a pünkösdvasárnapi istentisztelet keretében a nemzetközi Kálvin-év alkalmából tartottak ünnepi istentiszteletet, melyet a legtöbb európai állam, de más földrészek közszolgálati tévécsatornái is közvetítettek.
Kálvin főműve, A keresztény vallás rendszere (Institutio Religionis Cristianae) életében nyolc, köztük hat átdolgozott kiadást ért meg. Az utolsó pontosan négyszázötven évvel ezelőtt jelent meg, szerzője azzal már elégedett volt. Tíz évvel ezelőtt, Kálvin születésének majdnem kerek évfordulója alkalmából jelent meg a Sepsi Református Egyházmegye kiadásában Szekeres István (1924—1999) református lelkipásztor Kálvin János és az Institutio című tanulmánykötete, melyet a szerző egyházának ajánlott. Ebből dolgoztunk át az újságoldal által megszabott keretek közé egy ismertetőt a jubileum jegyében.
Az ember
Kálvin iskolai tanulmányait szülővárosában, Noyonban kezdte, és Párizsban fejezte be. Jogi tanulmányait az orleans-i, bourges-i és párizsi egyetemeken végezte 1528—1532 között. 1532-ben a jogtudományok doktorává avatták.
Az életrajzírók Kálvin megtérését 1533. november 1-jére teszik: ekkor hallgatta meg Nicolas Cop, a párizsi Sorbonne Egyetem rektorának évnyitó beszédét. Ettől kezdve szorgalmasan tanulmányozta az egyházi írók és reformátorok műveit. Első teológiai munkáját 1536 márciusában Bázelben adta ki.
1936-ban Guillaume Farel meghívására elvállalta a genfi szolgálatot. Zászlóvivőnek érezte magát a Krisztus vezette reformáció táborában, csendül ki Melanchtonhoz, a németországi reformáció vezéréhez (Luther halála után) írott levelében.
Genfbe érkezése után Farellel kidolgozta azokat a szabályokat — Hitcikkek —, amelyekre minden genfi polgárnak esküt kellett tennie. Ennek szigorú érvényesítése maga után vonta Kálvin és Farel száműzetését.
Kálvin 1538—1541 közötti száműzetésében vallástanítói állást vállalt Strasbourgban. Időközben a Genf függetlenségéért küzdő párt átvette a hatalmat a városi tanácsban, és visszahívták Kálvint. A visszatérés feltétele az volt, hogy a tanács fogadja el az új egyházi rendtartást.
Genf város elöljárósága visszahívó levelében ezt írja: tudjuk, hogy nincs más vágya, mint Isten dicsőségének növekedését és szent Igéje terjedését elősegíteni. A strasbourgiak így nyilatkoztak: hozzá hasonlót nem tud felmutatni századunk, ha ugyan mellette szóba jöhet más.
Kálvin 1564. május 27-én hunyt el. Végrendelete szerint minden ünnepélyes szertartást mellőzve temették el a Plainpalais temetőben egy jeltelen sírba. Az a mindössze 20 centiméteres kő, amelyet a Kálvin sírját kereső diákok állítottak, nem emlékmű, hanem mérföldkő Isten országa felé, s jelzi a reformáció és Kálvin együttes szolgálatát.
Kálvin halálának hírét meghallva a római pápa így kiált fel: ha ilyen embereim lennének, hatalmam egyik óceántól a másikig érne.
A lelkipásztor
Kálvin János legfontosabb lelkipásztori szolgálatának az igehirdetést tekintette. Ez az a szolgálat, amelyet alkalmas és alkalmatlan időben, egészségesen és gyengélkedve, békességben és lázongásban, ünnepeltetve és gyűlöltetve mindig folytatott. Mivel az Ószövetség a kegyelem ígéretéről, az Újszövetség a kegyelem beteljesítéséről ír, Kálvin úgy prédikált, hogy az Újszövetség alapján vasárnap, az Ószövetség alapján csak hétköznap hirdette az igét.
Igehirdetésének erőssége az írásmagyarázat volt. Arra törekedett, hogy feleletet adjon a reformáció híveit élénken foglalkoztató kérdésekre. Munkájával nem gyönyörködtetni akart, hanem használni, az egyházat építeni.
Kálvin gondot fordított a gyermekek vallásos nevelésére is. Az iskolán belüli vallásoktatás alapja a hitvallás. 1542-ben kiadta a Genfi Kátét francia nyelven. A hitvallások megírásával az volt a célja, hogy egységes legyen a tananyag és vallásoktatás az evangéliumi egyházban.
Abból, hogy Kálvin a vallásos nevelés helyéül az iskolát határozta meg, a műveltség terjesztése mellett a reformáció eszméinek hatékony továbbadását is látta. Ő maga házról házra járva összegyűjtött tízezer aranyat, amellyel megvetette az 1559. június 5-én felszentelt akadémia alapját. Ennek rektorával, Theodore Bezával megalkotta az új iskolatörvényt, amely évszázadok múlva is alapul szolgált az evangéliumi egyházi iskolákban. Kálvin egyik életrajzírója így fogalmazott: a kálvinista iskola az egész embert neveli, nemcsak az észt, hanem a jellemet és az akaratot is; alapot akar adni az egész életre.
Kálvin János az igehirdetés, az írásmagyarázat és a gyermeknevelés mellett nagy gondot fordított a lelki gondozásra is. Célja az volt, hogy a gyülekezet tagjait Istenhez vezesse, és az ő közösségében megtartsa.
A reformáció eleinte ugyanazon a módon hatott, mint a keresztyénség az első századokban. Azokon a vidékeken, ahol győzedelmeskedett, az egyházi élet új tartalommal, de a régi keretek között folyt tovább. Kálvin már 1536-ban, amikor Genfben letelepedett, látta, hogy az új tartalomnak új keretre van szüksége. Ezért szerkesztette meg Farellel a Hitcikkeket, amit szervezeti szabályzatnak tekintett. Emiatt kellett száműzetésbe vonulnia, de visszatérése után erre kellett esküt tennie minden genfi polgárnak. Ez a szervezeti szabályzat az egyház feladatának tekinti az ige tiszta hirdetését, a kormányzat és a fegyelem fenntartását, az ifjúság nevelését és a szegények ellátásáról való gondoskodását.
A reformátor
Kálvin János reformátori tevékenységének három szakaszát különböztetjük meg: a korai tudományos megalapozás, a gyakorlati megvalósítás és a reformáció terjesztése. Kálvin a Szentírás alapján mutatta ki a római egyház tévelygéseit. Az egyház reformálásának szükségességéről című művét a speyeri birodalmi gyűlésen résztvevő V. Károly német-római császárnak ajánlotta.
Ellentétben Luther reformációjával, melyet az jellemez, hogy csak azokkal a tévelygésekkel vette fel a harcot, amelyeket a Szentírás kifejezetten tiltott, Kálvin azokkal is, amelyeket a Biblia nem rendelt el. Teljesen megtisztította az egyházat a képektől, szobroktól, ereklyéktől, amelyekben határozott bálványimádást látott. (Még az oltárt is elvetette, amit Luther meghagyott.) Eltörölte a fülbegyónást azzal, hogy a gyónó sohase képes minden bűnét számba venni és elmondani, az egyháznak, illetve képviselőjének nincs hatalmában a bűnbocsánat hirdetése, mert a bűnbocsánat egyedül Istené. Eltörölte a szentek közbenjárásáról vallott tanítást azzal, hogy csak egy közbenjáró van, Jézus Krisztus. Az istentiszteletet, az imádkozást, a keresztelőt és az úrvacsora kiszolgáltatását megtisztította a ceremóniáktól, a latin helyett visszaállította az anyanyelvű igehirdetést.
Kálvin reformátori tevékenységének harmadik szakasza a reformáció terjesztése és megszilárdítása. Ez irányú munkásságát mutatja a hitvitákon és tanácskozásokon való részvétele, a száműzöttek, menekültek iránti magatartása, valamint a reformáció más országokbeli vezéreivel való kapcsolata, s hatása a reformáció kálvini irányának kialakulására.
Meggyőződése volt, hogy olyan országban, ahol a lelkiismeretet béklyóba verik, nem szabad élni, azt az országot ott kell hagyni, mert nem ajánlatos a lelkiismeret ellen cselekedni. Minden tőle telhetőt megtett, hogy a hitvallók hazájukból való menekülését és Genfben való letelepedését elősegítse. A menekültek nagy erősségei voltak a reformáció megszilárdításának, egyben Kálvin hű munkatársai és odaadó hívei.
Kálvin állandó kapcsolatot tartott fenn a reformáció más országokban élő és működő vezetőivel, sőt, az eszmét támogató államfőkkel is. Kálvinnak nagy hatása volt a magyar reformációra, melynek első biztos bizonysága az 1559-ben tartott marosvásárhelyi zsinat.
Az Institutio
Kálvin János főművének címe: Institutio Religionis Cristianae, azaz A keresztény vallás rendszere. Az egyház már fél évezrede két részre szakadt. A nyugati egyházat belsőleg a hit és erkölcsi élet megromlása, külsőleg a pápai hatalom kiterjesztéséért és megszilárdításáért minden eszközt felhasználó törekvés jellemezte. Ebben az egyházban kezdték meg a reformáció munkáját a XVI. században.
Kálvin nagy műve 1536 és 1559 között nyolcszor jelent meg, hatszor átdolgozott kiadásban. Mivel Kálvin tökéleteset akart alkotni, csak a nyolcadik kiadás után nyugodott meg lelke. Előszavában így ír: ,,bár a ráfordított munkát nem sajnálom, mégsem elégített ki soha, míg jelen alakjába nem foglaltam. Most bízom abban, hogy olyan könyvet adok, melyet közös megegyezésetek jónak fog találni."
Az Institutiót hamarosan más nyelvekre is lefordították. 1557-ben megjelent olasz nyelven, 1560-ban hollandul, 1561-ben angolul, 1572-ben németül, 1597-ben spanyol nyelven, 1626-ban részlegesen lengyelül. A magyar reformátorok már a XVI. század közepén ismerték és felhasználták az Institutiót, magyar nyelven mégis csak 1624 márciusában jelent meg Szenczi Molnár Albert fordításában, Az keresztyéni religióra és igaz hitre való tanítás címmel.
Kálvin Institutiójának jelentősége tartalmi mondanivalójában áll, a szerző megismertet Istennel és önmagunkkal. Az Institutio nem más, mint az igéről való bizonyságtétel, kimondja, hogy a reformáció nem alkotott új vallást, hanem a tanaiban és mindennapi életében megromlott egyházat visszaalakította apostoli formájára.
Az Institutio hatása társadalmi szempontból is jelentős, hisz tanítja, hogy minden ember egyenlő fajra és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül.
Az Institutio kézikönyv ma is a református keresztény tan hirdetésében és a keresztény élet helyes folytatására.
Június 1-jén Kálvin templomában, a genfi Szent Péter-katedrálisban a pünkösdvasárnapi istentisztelet keretében a nemzetközi Kálvin-év alkalmából tartottak ünnepi istentiszteletet, melyet a legtöbb európai állam, de más földrészek közszolgálati tévécsatornái is közvetítettek.
Kálvin főműve, A keresztény vallás rendszere (Institutio Religionis Cristianae) életében nyolc, köztük hat átdolgozott kiadást ért meg. Az utolsó pontosan négyszázötven évvel ezelőtt jelent meg, szerzője azzal már elégedett volt. Tíz évvel ezelőtt, Kálvin születésének majdnem kerek évfordulója alkalmából jelent meg a Sepsi Református Egyházmegye kiadásában Szekeres István (1924—1999) református lelkipásztor Kálvin János és az Institutio című tanulmánykötete, melyet a szerző egyházának ajánlott. Ebből dolgoztunk át az újságoldal által megszabott keretek közé egy ismertetőt a jubileum jegyében.
Az ember
Kálvin iskolai tanulmányait szülővárosában, Noyonban kezdte, és Párizsban fejezte be. Jogi tanulmányait az orleans-i, bourges-i és párizsi egyetemeken végezte 1528—1532 között. 1532-ben a jogtudományok doktorává avatták.
Az életrajzírók Kálvin megtérését 1533. november 1-jére teszik: ekkor hallgatta meg Nicolas Cop, a párizsi Sorbonne Egyetem rektorának évnyitó beszédét. Ettől kezdve szorgalmasan tanulmányozta az egyházi írók és reformátorok műveit. Első teológiai munkáját 1536 márciusában Bázelben adta ki.
1936-ban Guillaume Farel meghívására elvállalta a genfi szolgálatot. Zászlóvivőnek érezte magát a Krisztus vezette reformáció táborában, csendül ki Melanchtonhoz, a németországi reformáció vezéréhez (Luther halála után) írott levelében.
Genfbe érkezése után Farellel kidolgozta azokat a szabályokat — Hitcikkek —, amelyekre minden genfi polgárnak esküt kellett tennie. Ennek szigorú érvényesítése maga után vonta Kálvin és Farel száműzetését.
Kálvin 1538—1541 közötti száműzetésében vallástanítói állást vállalt Strasbourgban. Időközben a Genf függetlenségéért küzdő párt átvette a hatalmat a városi tanácsban, és visszahívták Kálvint. A visszatérés feltétele az volt, hogy a tanács fogadja el az új egyházi rendtartást.
Genf város elöljárósága visszahívó levelében ezt írja: tudjuk, hogy nincs más vágya, mint Isten dicsőségének növekedését és szent Igéje terjedését elősegíteni. A strasbourgiak így nyilatkoztak: hozzá hasonlót nem tud felmutatni századunk, ha ugyan mellette szóba jöhet más.
Kálvin 1564. május 27-én hunyt el. Végrendelete szerint minden ünnepélyes szertartást mellőzve temették el a Plainpalais temetőben egy jeltelen sírba. Az a mindössze 20 centiméteres kő, amelyet a Kálvin sírját kereső diákok állítottak, nem emlékmű, hanem mérföldkő Isten országa felé, s jelzi a reformáció és Kálvin együttes szolgálatát.
Kálvin halálának hírét meghallva a római pápa így kiált fel: ha ilyen embereim lennének, hatalmam egyik óceántól a másikig érne.
A lelkipásztor
Kálvin János legfontosabb lelkipásztori szolgálatának az igehirdetést tekintette. Ez az a szolgálat, amelyet alkalmas és alkalmatlan időben, egészségesen és gyengélkedve, békességben és lázongásban, ünnepeltetve és gyűlöltetve mindig folytatott. Mivel az Ószövetség a kegyelem ígéretéről, az Újszövetség a kegyelem beteljesítéséről ír, Kálvin úgy prédikált, hogy az Újszövetség alapján vasárnap, az Ószövetség alapján csak hétköznap hirdette az igét.
Igehirdetésének erőssége az írásmagyarázat volt. Arra törekedett, hogy feleletet adjon a reformáció híveit élénken foglalkoztató kérdésekre. Munkájával nem gyönyörködtetni akart, hanem használni, az egyházat építeni.
Kálvin gondot fordított a gyermekek vallásos nevelésére is. Az iskolán belüli vallásoktatás alapja a hitvallás. 1542-ben kiadta a Genfi Kátét francia nyelven. A hitvallások megírásával az volt a célja, hogy egységes legyen a tananyag és vallásoktatás az evangéliumi egyházban.
Abból, hogy Kálvin a vallásos nevelés helyéül az iskolát határozta meg, a műveltség terjesztése mellett a reformáció eszméinek hatékony továbbadását is látta. Ő maga házról házra járva összegyűjtött tízezer aranyat, amellyel megvetette az 1559. június 5-én felszentelt akadémia alapját. Ennek rektorával, Theodore Bezával megalkotta az új iskolatörvényt, amely évszázadok múlva is alapul szolgált az evangéliumi egyházi iskolákban. Kálvin egyik életrajzírója így fogalmazott: a kálvinista iskola az egész embert neveli, nemcsak az észt, hanem a jellemet és az akaratot is; alapot akar adni az egész életre.
Kálvin János az igehirdetés, az írásmagyarázat és a gyermeknevelés mellett nagy gondot fordított a lelki gondozásra is. Célja az volt, hogy a gyülekezet tagjait Istenhez vezesse, és az ő közösségében megtartsa.
A reformáció eleinte ugyanazon a módon hatott, mint a keresztyénség az első századokban. Azokon a vidékeken, ahol győzedelmeskedett, az egyházi élet új tartalommal, de a régi keretek között folyt tovább. Kálvin már 1536-ban, amikor Genfben letelepedett, látta, hogy az új tartalomnak új keretre van szüksége. Ezért szerkesztette meg Farellel a Hitcikkeket, amit szervezeti szabályzatnak tekintett. Emiatt kellett száműzetésbe vonulnia, de visszatérése után erre kellett esküt tennie minden genfi polgárnak. Ez a szervezeti szabályzat az egyház feladatának tekinti az ige tiszta hirdetését, a kormányzat és a fegyelem fenntartását, az ifjúság nevelését és a szegények ellátásáról való gondoskodását.
A reformátor
Kálvin János reformátori tevékenységének három szakaszát különböztetjük meg: a korai tudományos megalapozás, a gyakorlati megvalósítás és a reformáció terjesztése. Kálvin a Szentírás alapján mutatta ki a római egyház tévelygéseit. Az egyház reformálásának szükségességéről című művét a speyeri birodalmi gyűlésen résztvevő V. Károly német-római császárnak ajánlotta.
Ellentétben Luther reformációjával, melyet az jellemez, hogy csak azokkal a tévelygésekkel vette fel a harcot, amelyeket a Szentírás kifejezetten tiltott, Kálvin azokkal is, amelyeket a Biblia nem rendelt el. Teljesen megtisztította az egyházat a képektől, szobroktól, ereklyéktől, amelyekben határozott bálványimádást látott. (Még az oltárt is elvetette, amit Luther meghagyott.) Eltörölte a fülbegyónást azzal, hogy a gyónó sohase képes minden bűnét számba venni és elmondani, az egyháznak, illetve képviselőjének nincs hatalmában a bűnbocsánat hirdetése, mert a bűnbocsánat egyedül Istené. Eltörölte a szentek közbenjárásáról vallott tanítást azzal, hogy csak egy közbenjáró van, Jézus Krisztus. Az istentiszteletet, az imádkozást, a keresztelőt és az úrvacsora kiszolgáltatását megtisztította a ceremóniáktól, a latin helyett visszaállította az anyanyelvű igehirdetést.
Kálvin reformátori tevékenységének harmadik szakasza a reformáció terjesztése és megszilárdítása. Ez irányú munkásságát mutatja a hitvitákon és tanácskozásokon való részvétele, a száműzöttek, menekültek iránti magatartása, valamint a reformáció más országokbeli vezéreivel való kapcsolata, s hatása a reformáció kálvini irányának kialakulására.
Meggyőződése volt, hogy olyan országban, ahol a lelkiismeretet béklyóba verik, nem szabad élni, azt az országot ott kell hagyni, mert nem ajánlatos a lelkiismeret ellen cselekedni. Minden tőle telhetőt megtett, hogy a hitvallók hazájukból való menekülését és Genfben való letelepedését elősegítse. A menekültek nagy erősségei voltak a reformáció megszilárdításának, egyben Kálvin hű munkatársai és odaadó hívei.
Kálvin állandó kapcsolatot tartott fenn a reformáció más országokban élő és működő vezetőivel, sőt, az eszmét támogató államfőkkel is. Kálvinnak nagy hatása volt a magyar reformációra, melynek első biztos bizonysága az 1559-ben tartott marosvásárhelyi zsinat.
Az Institutio
Kálvin János főművének címe: Institutio Religionis Cristianae, azaz A keresztény vallás rendszere. Az egyház már fél évezrede két részre szakadt. A nyugati egyházat belsőleg a hit és erkölcsi élet megromlása, külsőleg a pápai hatalom kiterjesztéséért és megszilárdításáért minden eszközt felhasználó törekvés jellemezte. Ebben az egyházban kezdték meg a reformáció munkáját a XVI. században.
Kálvin nagy műve 1536 és 1559 között nyolcszor jelent meg, hatszor átdolgozott kiadásban. Mivel Kálvin tökéleteset akart alkotni, csak a nyolcadik kiadás után nyugodott meg lelke. Előszavában így ír: ,,bár a ráfordított munkát nem sajnálom, mégsem elégített ki soha, míg jelen alakjába nem foglaltam. Most bízom abban, hogy olyan könyvet adok, melyet közös megegyezésetek jónak fog találni."
Az Institutiót hamarosan más nyelvekre is lefordították. 1557-ben megjelent olasz nyelven, 1560-ban hollandul, 1561-ben angolul, 1572-ben németül, 1597-ben spanyol nyelven, 1626-ban részlegesen lengyelül. A magyar reformátorok már a XVI. század közepén ismerték és felhasználták az Institutiót, magyar nyelven mégis csak 1624 márciusában jelent meg Szenczi Molnár Albert fordításában, Az keresztyéni religióra és igaz hitre való tanítás címmel.
Kálvin Institutiójának jelentősége tartalmi mondanivalójában áll, a szerző megismertet Istennel és önmagunkkal. Az Institutio nem más, mint az igéről való bizonyságtétel, kimondja, hogy a reformáció nem alkotott új vallást, hanem a tanaiban és mindennapi életében megromlott egyházat visszaalakította apostoli formájára.
Az Institutio hatása társadalmi szempontból is jelentős, hisz tanítja, hogy minden ember egyenlő fajra és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül.
Az Institutio kézikönyv ma is a református keresztény tan hirdetésében és a keresztény élet helyes folytatására.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése