Elnézést a hasonlatért, de azt sem lehet érzékelni, hogy a magyarság a Kárpát-medencében maga hurkol-e kötelet keze, lába vagy a nyaka körül, vagy ebben a történelmi ítéletidőben mások fonják a nyakra való istrángot számunkra.
Felvidéken a szlovákok tesznek a nyelvünkre lakatot, az ukránok Kárpátalján — ők a maguk fölrajzi tájékozódása szerint Kárpátokon túli területként érzékelik azt, ami számunkra a Kárpátokon innen van —, szóval, az ukrán nacionalisták maradék magyar iskoláinkra robbantják rá a nyelvi Csernobilt, s eközben a román vasgárdizmus már a magyar anyák magzatait sérti és provokálja az emberi fantázia legalávalóbb és leghitványabb minősítéseivel, vannak vidékek, ahol cigányok szedik szét házunk ereszét, s eközben mi, magyarok azzal vagyunk elfoglalva, hogy bajos dolgaink ügyes egyeztetése helyett ki, hova és miként szólít bennünket a magyar megmaradás eresze alá, hogy ne folyjon a nyakunkba a magyarpusztító savas eső.
Voltak, akik az utóbbi évek romániai magyar pártosodás többszínűsödését mint az egyedül üdvözítő nemzeti boldogulás útját üdvözölték, és lám, hova jutottunk, egy közös babarongyosztás erejéig sem tudjuk az egyetértés fedele alá hozni magunkat és híveinket.
Tőkés László rendteremtő képessége és karizmája sem elégséges ahhoz, hogy legalább és kimondottan alapvető dolgokban közös nevezőre jussunk. Ilyen volna, hogy csupán egyet említsünk, a székelyföldi autonómia ügye. Van Romániai Magyar Demokrata Szövetségünk, ennek vannak széki szervezetei — szándékosan írom ki a teljes neveket —, van Székely Nemzeti Tanácsunk, van Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsunk, van Magyar Polgári Pártunk, és vannak mindenféle egyeztető fórumaink, minden van, csak éppen az egyeztetés szándéka szapulódik ki a handabanda szövegelések, rivalizálások, betartások csattogó paskolása közben.
Most éppen az van ebben a mosodában napirenden, hogy a Székely Nemzeti Tanács meghívhatja-e sorsdöntő értekézésre az RMDSZ kötelékeihez tartozó polgármestereket vagy nem. Az egyik tegnapi lemez még azt vinnyogta, hogy majd bojkottálnunk illik a román elnökválasztást, a másik azt köszörülte, hogy csak a maga kijelölte-választotta vitapartnerekkel hajlandó vitázni a hazai magyarság sorskérdéseiről, s a harmadiknak az a nemzetiségi lét húsába vágó legfontosabb késkérdése, hogy ki fedezte fel és ki használta előbb az olyan mágikus erejű fogalmakat, mint amilyen a nem létező autonómia, s ami nem is fog létezni soha, amíg piszlicsáré semmiségekkel esszük egymás idegeit, ahelyett hogy valós nemzeti sérelmeinket egy kévébe kötve a nemzeti kisebbségek cséplésre alkalmas európai asztagába helyeznők.
Felvidéken a szlovákok tesznek a nyelvünkre lakatot, az ukránok Kárpátalján — ők a maguk fölrajzi tájékozódása szerint Kárpátokon túli területként érzékelik azt, ami számunkra a Kárpátokon innen van —, szóval, az ukrán nacionalisták maradék magyar iskoláinkra robbantják rá a nyelvi Csernobilt, s eközben a román vasgárdizmus már a magyar anyák magzatait sérti és provokálja az emberi fantázia legalávalóbb és leghitványabb minősítéseivel, vannak vidékek, ahol cigányok szedik szét házunk ereszét, s eközben mi, magyarok azzal vagyunk elfoglalva, hogy bajos dolgaink ügyes egyeztetése helyett ki, hova és miként szólít bennünket a magyar megmaradás eresze alá, hogy ne folyjon a nyakunkba a magyarpusztító savas eső.
Voltak, akik az utóbbi évek romániai magyar pártosodás többszínűsödését mint az egyedül üdvözítő nemzeti boldogulás útját üdvözölték, és lám, hova jutottunk, egy közös babarongyosztás erejéig sem tudjuk az egyetértés fedele alá hozni magunkat és híveinket.
Tőkés László rendteremtő képessége és karizmája sem elégséges ahhoz, hogy legalább és kimondottan alapvető dolgokban közös nevezőre jussunk. Ilyen volna, hogy csupán egyet említsünk, a székelyföldi autonómia ügye. Van Romániai Magyar Demokrata Szövetségünk, ennek vannak széki szervezetei — szándékosan írom ki a teljes neveket —, van Székely Nemzeti Tanácsunk, van Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsunk, van Magyar Polgári Pártunk, és vannak mindenféle egyeztető fórumaink, minden van, csak éppen az egyeztetés szándéka szapulódik ki a handabanda szövegelések, rivalizálások, betartások csattogó paskolása közben.
Most éppen az van ebben a mosodában napirenden, hogy a Székely Nemzeti Tanács meghívhatja-e sorsdöntő értekézésre az RMDSZ kötelékeihez tartozó polgármestereket vagy nem. Az egyik tegnapi lemez még azt vinnyogta, hogy majd bojkottálnunk illik a román elnökválasztást, a másik azt köszörülte, hogy csak a maga kijelölte-választotta vitapartnerekkel hajlandó vitázni a hazai magyarság sorskérdéseiről, s a harmadiknak az a nemzetiségi lét húsába vágó legfontosabb késkérdése, hogy ki fedezte fel és ki használta előbb az olyan mágikus erejű fogalmakat, mint amilyen a nem létező autonómia, s ami nem is fog létezni soha, amíg piszlicsáré semmiségekkel esszük egymás idegeit, ahelyett hogy valós nemzeti sérelmeinket egy kévébe kötve a nemzeti kisebbségek cséplésre alkalmas európai asztagába helyeznők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése